Gyönyörű este volt, a nappali forróságot már elnyelte a kezdődő éjszaka komor sötétje, miközben egy langyos szellő úgy simította végig a tájat, mint ahogyan a legpuhább anyakéz szokta simítani édes gyermekét.

Ázik, fázik, hej, a bojtár.
Nem segít az senki dolgán.
Tétovázik, menjen-é ő:
Hogy lesz ebből jó kísérő?

A Mikulás olyan bácsi,
Nem lehet őt sosem látni,
Titkon suhan ő az éjben,
Titkon él gyermek szívében.

Megpendítem húrját ”Molnár” citerámnak,
Milyen szépen dalol rajta még a bánat,
Milyen szépen sírja búját a szívemnek,
Igaz társa lészen fájó-keservemnek.

Buga Jóska lassan ballag a szekérrel,
Két szép pej ló húzza, Jóska csak vezényel.
Néha a pálinkát kortyra veszi szája,
Hadd tegye a dolgát kiszáradt gigája.

Ma átadásra került a ”Halló Magyar” című,
a ”Kézenfogva Testvéreinkkel” alapítvány által évente megjelentetett kiadvány, amelyben ez évben is megjelenhettem. Az apítvány idén ünepli fennállásának tizedik évfordulóját.

Ütött-kopott kisház, hámló, öreg falak,
Ócska tetején már kíváncsi sugarak
Tekintenek belül, de a semmit látják…
Hamar eltűnnek, s hogy betértek már bánják.

„Édesanyám – így szólt Gábor –,
Pénz kéne, hogy menjek bálba.
Költeném azt még ma éjjel
Sok-sok csinos, szép leányra.”

Behajt Karacs Jóska, behajt a vásárba:
Szépen jár előtte száz göndör birkája.
Tőti is a szemit kupecnak, csiszárnak,
Tőti is a szemit az egész világnak.

Úri-forma ember jár-kel a nagy pusztán,
Czinege Jánoshoz be is kopogtatván.
„Kerüljön, no, beljebb.” – felesége hívja.
János csak magában: „ki az anyja kínja?”

Kinn’ a Hortobágyon, belül a csárdába’,
Nagy urak mulatnak Isten-igazába’.
„Ezt húzd!” – „Azt húzd!” – az anyjuk Istenit,
Nem sajnálják a pénzt, van ott ’miből telik.