Mély sötét, az alvilágban most van dél,
Recseg, majd nyílik a koporsó fedél.
A popszakmát régi idők szellemei járják
Palikát a tévé muzsikus adásába várják.

Minden emlékem tiéd, ha úgy akarom,
bár csókod hideg lett, és szívedet sem hallom,
de kihűlt hamvainkban még mindig keresem,
mit tőled kaptam, az őszinte szerelem.

Énekelnék szépet, de magamnak hazudnék,
hogy pipacsok nyílnak, s mindig kék az ég,
vagy, mint mások, lennék inkább vak,
hogy ne lássam az urak éppen mit hazudnak.

Egy politikust és egy pöcegödröt finoman
hogyan is hasonlíthatnék,
talán így, hogy egy „közjogiméltóságot - alkotóterápiáshelyiség”.

Egy halk szívdobbanás, ennyi csak az élet,
benne félelem, s szerelem, ha éget,
ki tudja, mit vállalhattam én e létben,
csak szenvedek, mert itt bűn minden erényem!

Én vagyok egyedül, ki megért téged,
s a szárnycsapásom soha nem ér véget,
mi fölemel, de te is mondjál rólam szépet,
vagy a pokolban az ördög tűzben éget!

Hűs erdő, még őrzi illatát az éjnek,
mit a hajnal már simogat, és átkarol,
a sötét árnyak felszisszenve égnek,
majd csendben véget érnek valahol.

Misét mondanak az újvilág papjai
(az oltár mögül sikolyokat hallani, 
megmozdulnak a szentképek a falon), 
ki nem közéjük való, nincs oltalom, 
csak a halál, kárhozat és könnyek,
de az áttértek máris ünnepelnek!

Vörösen izzik fel a beton, vele forr az aszfalt,
elmegyek mert senki sem marasztalt,
pedig szépet ígértek a forró nyári szelek,
de véres volt a szája, ki azt mondta, hogy szeret

Ging – gong, ging – gong… Zúgnak a harangok,
Az út mentén gyászolnak az emberek, 
Már én is a halottak után ballagok,
Siratok, ki tudja mit? Tán egy nemzetet.

Dúl hazánkban az a viktor gyúrta migráns féle eszme,
Kósa felmászik egy diófára, „még zöld ez a cseresznye!”
szól, de leinti őt Lőrinc, Hazánk legértelmesebbike,
„Nekem a betonban is arany terem, gyere gyorsan ide!”
Gáspár katona lett, Viktor nagy álma válhat most valóra,

Pásztor a juhok közt mily hatalmas,
mert Istenség ő a védők oltárán, 
ha jőne egyért az az éhes farkas, 
mégis mindnek kés lesz majd a torkán!

Az éj sötét hálójában két szürke árny átkokat sző, 
testük ármány kezükben a Holdtól lopott ezüst vessző,
míg a rontás lassan életre kel néhány gonosz nyelven,
de jő a hajnal s az ártó gondolatuk szerte rebben.

(Viktor 72 éves korában is dolgozni akar)

Majd teszünk róla, hogy a szavad el ne feledd,
hogy hetvenkét évesen még a követ fejed,
szelet kenyér, s pohár vízért, szép csíkos ruhában,
kerítésen belül, ami szöges és lesz is benne áram!

Bulcsú mögött az a híres verhetetlen sereg,
Európa lángol, sír, a félelemtől remeg,
de Ő csak a győztesek nyugalmával int,
ki ellenség, most előtte térdre borul mind.