Mögöttem a foszladozó árnyak, 
kisírt szemek, összetört álmok.
Tudom, hogy a jó emberek halkan járnak.
Elesnek fülembe szerelmet kiáltók.

Csak dühöngj, és dühöngj még, kérlek!
Leszek tükör, ha ott megnyugszik a lélek.
Bár gyanítom, a mély oly tüze éget,
mely csak pusztulással érhet véget.
Mi marad: hamu, én, s a szép emlékek.

Mára mögöttem a foszladozó árnyak, 
és kisírt szemek az összetörött álmon,
Mennem kell, valahol engemet is várnak,
Addig az utam is meg kell még találnom.

Úgy ébredtem, mint aki előző este megivott egy üveg tequila-t. Kicserepesedett szám hiába nyalogattam, a nyelvem száraz volt, mint a poros út. Kivánszorogtam a konyhába, lefőztem egy kávét, és míg azt kortyoltam, próbáltam visszaidézni álmom. Nem volt könnyű, de miután megjelentek az első képek, jött a film is.

Mondd! Mégis mennyi boldogság cipelhet
a hátán súlyos, nyűgökkel telt éveket?
A mi négyünk csendben átölelt hetet,
mert az utolsó percig szerettelek!

Bújj hát közelebb hozzám kedvesem
És érezd a buja orgona illatát,
Mely a lombok közt lágyan illan át.
S szólj szerelmes szavamra kedvesen.

Tudni akarod, mi a szerelem?
Megsúghatom csendben, halkan:
Maga a végzet, túl az életen
Mert meghalsz, ha vége van!

Nem haltál meg, hisz újra látlak!
De nékem bús örökké lett e pár nap, 
Hol burjánzott a dög illatú gaz!
Hogy most ölellek, mondd, Igaz?

Kedves Zsuzsa! 

Fantasztikus volt a közgyűlést követő keret parti! Finom volt gulyás, finom volt a csipkebogyó bor. Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönet mindenért!

E bonyolult világban nem könnyű szeretni,
és nem is több a küldetés, csak ennyi.
A hosszú úton mégis kérges lett kezem.
Talán jó itt. Majd e földi létre így emlékezem!

Engem nem érdekel csak a vad szerelem,
Ha tőle ablakra fagy a leheletem 
Vagy mint a kohóban megolvadt vas olyan.
Ha szeretni akarsz így, vagy sehogyan!

Most itt ülök a rideg csillagok alatt,
magányban, mert ennek én húztam falat.
Fáj a csók, az ölelés. Minden elszalad,
ha az nyomor, s a lélek nem szabad.

Messze víz, az égen sötét görgeteg,
mely a napot, s lassan mindent eltemet
a tenger a felhők sűrűjében meglapul
de a távolban ölelkeznek valahol.

Homály, szivarfüst, a bankár osztani kezd,
Imát mond a fejére esett kereszt,
az asztalnál tündérek, ellenben csalók,
és szerelembe hajt tőlük a bók.
De sötét dámát húztam, maszk mögött vének.
Egyszer nyerek! Ismét új lapokat kérek.

Budapest 2018-05-03

Ha eltudnám mondani mit is érzek!
Nagy szerelem. Múltja néha rám kopog,
bár emlékei mára nem is vésnek,
csak úgy elkoptam és üres vagyok,

Néha koppan a csend,
harsog a felhőtelen ég,
már meg se rettent,
a vértől ázott emlék.

Mondd, királylány! Hogy kerültem utadba?
Hisz én a vadász, te a kecses üldözött,
Vagy épp te a végzet, míg én a balga,
S boldogan lebegünk lét - halál között?

De előbb ismerj, mert nem tudod ki vagyok!
Farkasaim vérszomjasak, épp csak alig…!
Szerelmedhez most a telihold is ragyog,
De kösd láncra lélekrabló démonaid!