Egy, a levelekkel játszó pajkos szellő,
Bukdácsol, majd elbújik a zöld között,
Míg egy másik ennek nyomdokában felnő,
Néhány porszemet zavarva a föld fölött.

Mennyire szeretném érezni a napot!
Mindig. Jöjj közelebb hozzám, majd érints meg,
Ha a vállamon énekelsz, én hallgatok,
Mert neked köszönhetem, hogy éghetek.

A rózsák illata a könnyű szélben,
Simogattak, jó volt, és én engedtem. 
Hogy a szívem vezesse a léptem,
Mert vadított egy titkos szerelem.

Táncoló szélben a felhők nevetnek 
Szüzek húsán nyalakvó eretnek,
Vigad a nép, de ugar a mező,
Bár az áldozatnál ő a következő.

Istennő, csak nézlek téged,
Ahogy sürög - forog kezedbe a tál
Meg, ahogy a vágyak tüze éget.
Tudod, hogy a templomod előtt 
Minden bűnöm meggyónnám.
Élni csak a Te csókod ad erőt!

Én olyan szépen emlékeznék
Vissza, de már nem lehet,
Mert hideg lettem, mint a jég,
És a rossz mindent eltemet.

A korok úgy röpködnek, mint légy a dögön,
Ha békén hagy a rendszer az, az öröm,
Hol az Ávó csizmába kong bele a padlás,
Ma végrehajtó, selyemzsinórt hoz a postás.

Mint a mesében, kis Voldemortok közt lépkedek
De bárhogy is nevezzük e betegséget az, az ábra, 
Hogy e túlmérlegelő és megengedő jó fejek,
Csak habzó szájú, lelki szörnyeket hoznak a világra!

Nyáreső cseppjei arcomon peregnek
És mégis forró. Éget, mint a katlan.
Itt lent hamuvá lett nagy szerelmek.
E földi létben, nincs már halhatatlan,
Csak a múlás sötét angyalai énekelnek,
Szélcsendben. Oh, mégis nagy vihar van 
Míg koporsómmal hantomig elérnek,
Mert élőholt az, kinek a lelke elveszett.

Tán bűnös vagyok. Bűnös életem,
Mert átnézek a szónokon, átkokon
És a szőnyeg alatt búvó férgeken? 
Hogy egy nagy és büszke országról álmodom?

Most kéz a kézben andalog,
Ködre jár a simlis és az ostoba,
Mert Isten pásztorai mind rabok,
És mérgezett lett ostora!

Érezni akarom még a vágyat, az ölelést
Mi suttogó szavakkal új világot sző. 
A titokzatos remény, az ismeretlenség 
Mely a sötétből új érzéseket hoz elő.

Nyári gyümölcsök, nektárok halmaza. 
Ünnepi ebéd, megterített asztal,
Vanillin, feltálalt erotikus massza 
Lángoló vágy, míg künn gőzölög az aszfalt.

Azt, én mindig hittem anyám kebelén,
Ha felnövök az éden tárul majd elém,
Erőssé, naggyá lenni, halhatatlanul,
Hol szép kertemre esőm, záporozva hull.

Apró hajók ringatóznak a vízen,
Zsenge nyári szellőben kelt fodrokon,
Szinte árválkodva, oly szüzen,
Míg sirályok vijjogását hallgatom.