szeretet, megértés, félelem
küszködés, aggódás, gyötrelem
s mindez felett tán győz egy álom
a vágy, egyszer valóra váljon

vártuk jöttét a harmadiknak
egy kislánynak vagy kisfiúnak
boldogok voltunk, megszületett
nem sejthettük, de álmunk veszett

Volt egyszer egy falu Jászboldogháza,
Tanyavilágában öt iskolája.
Akkor a tanulók  hogyan is  éltek,
Új nemzedék kérdi, erről  regélek.
Azért szűntek meg a tanyák iskolák,
Árvízkár lett, majd közös gazdálkodás.
Búzaszemként szóródtunk a hazában,
Mások fészket leltek helyi utcában.
Akik a falut magunk mögött hagytuk,

Emlékszel?

Drága jó Istenem küldj nekem egy rózsát,
ez a féltett álmom, rimánkodom hozzád.

avagy elmélkedés az emlékekről

Emlékek.
Kik is lennénk nélkülük?

A legszebb emlékem?
Ó, hogy is mondhatnék egyet,
hisz százával tolulnak a szebbnél szebb percek
gyönyörű képei, ha rád gondolok...
Mióta világra jöttél, ámulva nézlek,
s emlékeimen merengve
elmosolyodok.
Sosem felejtem, mikor először láttalak,
és mikor először húzódott
mosolyra a szád,

A sorsomnak útja gyorsul és véget ér,
Minden ami  velem történt elmémben él.
Szívem, lelkem keresi a jót legszebbet,
Úgy érzem ez folyamat volt életemben.

Párra találtam a szerelem vitt hozzá.
Rajongott is értem ragaszkodott hozzám.
Egyenlő eséllyel léptünk házasságba,
Boldogságunk repült mindig jó irányba.

csendben búcsúzott a fagyos tél
a fákon már rügyek fakadtak
márciusi mosollyal jöttél
s a sötét felhők elszaladtak

aznap valahogy minden más volt
a szívem hevesen kalapált
fáradt napsugár arcon csókolt
a szellő is nekem szalutált

1976-ot írtunk. Fiatal voltam, talán még naiv is. De szívem alatt egy új életet hordoztam. Egy folyton mozgó, apró kis életet. Már a kilencedik hónapban jártam, nem láttam azt, ami a talajon másoknak egyszerűen látható volt. Egy formás és állandóan mozgó pocak ezt megakadályozta. Számolgattam, még van négy napom és megtörténik, ami minden anya számára a legszebb és legnemesebb érzést jelenti.

Legszebb emlékek között, tartalak számon,
édes Múzsám, még virágzó Gyöngyvirágom,
ahogy rátekintek a rólad készült képre,
vajon meddig lehetsz, szívem közepébe.

Ám nekem te örök hajnalcsillag leszel,
lelkembe zene, verseimhez eledel,
érett szép gyümölcse vagy, a termőfának,
végtelen óceánja vagy a boldogságnak.

Kitakarta magát a május tavasza,      
de belerondított betegség panasza,
talpamon fekély, a kisujj amputálva,
pünkösd így talált, egy kórházi ágyba.

Hozzám látogató, csak nővérke és orvos,
bal kezemen infúzió, jobb az csonkos,
majd egy nap a telefon kedves dalt játszott,
Nagykállóra, Máriapócsra irányzott.

„Apák Napján” emlékezem
A drága , jó Édesapámra
Ki mind a hat gyermekét
Ölelő karjaiba zárta

Mindig volt hozzánk
Kedves szava, szólása

Köszönöm a jó Istennek

Szerető Édesapát adott nekünk
Ki példát mutatott az élet göröngyös útjain
Küzdő történelemben is védte éltünket
Háborúban, sem utána nem vesztette el hitet

Édesanyám, lelkem
(Anyák napjára)

Édesanyám, lelkem
Reád emlékezem
Anyák napján már
Nem köszönthetem
De örökké szereti őt szívem

Édesanyám, lelkem
Szeretettől csordult szívem
Ott élsz szívem közepében
Nagyon jó Édesanyám voltál nekem

Köszönöm, Istennek, hogy anyám lehettél!
Karodra vettél és ajkadhoz emeltél.
Köszönöm, hogy vártál és mindig szerettél,
Bíztál bennem, mert mást nem is tehettél.

Mikor vihar sodort messze távol tőled,
megbocsátott érző, anyai szíved.
Kevés idő jutott mindkettőnknek jóból,
Nem is értek másból, csakis a jó szóból.

Mire megszülettem, te már elmentél.
Messze, távol jártál, velem nem lehettél.
Emléked nyomáról beszélnek a fák is,
Levelek suttogják, ágak hajladozzák.

Jó ember voltál, mind ezt mondják rólad,
Hiszek minden szónak, mert a szeretetről szólnak.
A szeretet az örök, bízhatunk benne,
Lelket felüdítő, a háború itt vesztes.

és legördült megint az arcomon
egy utolsó és fájdalmas könnycsepp
mint azon a végső, bús alkonyon...
hisz akkor lett minden törékenyebb

ott voltam melletted, édesanyám
próbáltalak újra éleszteni
de láttam, már hívott édesapám
s én szerettem volna üvölteni