A sorsomnak útja gyorsul és véget ér,
Minden ami  velem történt elmémben él.
Szívem, lelkem keresi a jót legszebbet,
Úgy érzem ez folyamat volt életemben.

Párra találtam a szerelem vitt hozzá.
Rajongott is értem ragaszkodott hozzám.
Egyenlő eséllyel léptünk házasságba,
Boldogságunk repült mindig jó irányba.

csendben búcsúzott a fagyos tél
a fákon már rügyek fakadtak
márciusi mosollyal jöttél
s a sötét felhők elszaladtak

aznap valahogy minden más volt
a szívem hevesen kalapált
fáradt napsugár arcon csókolt
a szellő is nekem szalutált

1976-ot írtunk. Fiatal voltam, talán még naiv is. De szívem alatt egy új életet hordoztam. Egy folyton mozgó, apró kis életet. Már a kilencedik hónapban jártam, nem láttam azt, ami a talajon másoknak egyszerűen látható volt. Egy formás és állandóan mozgó pocak ezt megakadályozta. Számolgattam, még van négy napom és megtörténik, ami minden anya számára a legszebb és legnemesebb érzést jelenti.

Kitakarta magát a május tavasza,      
de belerondított betegség panasza,
talpamon fekély, a kisujj amputálva,
pünkösd így talált, egy kórházi ágyba.

Hozzám látogató, csak nővérke és orvos,
bal kezemen infúzió, jobb az csonkos,
majd egy nap a telefon kedves dalt játszott,
Nagykállóra, Máriapócsra irányzott.

Ó szerelem mi az a szerelem
Ennyi lenne már csak az emlékem
Fjord hajfürtjei sziklafal előttem
A tűző Naptól elvakultam
Meg semmit sem látok 
A jég csillogása meg fagy bennem
Inkább rakok a hamvadó tűzre 
Nézem a befagyott tavat 
Mintha kettőzött csillogást látnék
Talán egy szempárra emlékeztet
De akkor talán holdfény lebegett

Hullám lettem, hullám lettem
Az élet nagy tengerén 
Akkor még érthetetlenül
Meghallottam anyám sikolyát 
Majd éreztem némaságát 
Amint teremtésbe csendesül 
Tenger helyett ölelő tenyerén
Éreztem a tenger szépségét
Majd helyette felsírtam én 
Talán fájt az idegen lég
Anyám méhéből hirtelen váltani

„Apák Napján” emlékezem
A drága , jó Édesapámra
Ki mind a hat gyermekét
Ölelő karjaiba zárta

Mindig volt hozzánk
Kedves szava, szólása

Köszönöm a jó Istennek

Szerető Édesapát adott nekünk
Ki példát mutatott az élet göröngyös útjain
Küzdő történelemben is védte éltünket
Háborúban, sem utána nem vesztette el hitet

Édesanyám, lelkem
(Anyák napjára)

Édesanyám, lelkem
Reád emlékezem
Anyák napján már
Nem köszönthetem
De örökké szereti őt szívem

Édesanyám, lelkem
Szeretettől csordult szívem
Ott élsz szívem közepében
Nagyon jó Édesanyám voltál nekem

Köszönöm, Istennek, hogy anyám lehettél!
Karodra vettél és ajkadhoz emeltél.
Köszönöm, hogy vártál és mindig szerettél,
Bíztál bennem, mert mást nem is tehettél.

Mikor vihar sodort messze távol tőled,
megbocsátott érző, anyai szíved.
Kevés idő jutott mindkettőnknek jóból,
Nem is értek másból, csakis a jó szóból.

Mire megszülettem, te már elmentél.
Messze, távol jártál, velem nem lehettél.
Emléked nyomáról beszélnek a fák is,
Levelek suttogják, ágak hajladozzák.

Jó ember voltál, mind ezt mondják rólad,
Hiszek minden szónak, mert a szeretetről szólnak.
A szeretet az örök, bízhatunk benne,
Lelket felüdítő, a háború itt vesztes.

Anyám anyagi halmazából
Kiváltam testként 
Anyám rezgését tovább vittem én
Most már két test rezeg 
Egy szeretet frekvencián 
Egymást erősítő rezonancián
Ha anyag el is válik egymástól
A szeretet összekötő hullám
Örök nem győzi le távolság 
Anyám az értem könnyeid 
Most is szórva kincseid 
Csillagok lettek az égen

Míg anyám vajúdott 
Apám kíváncsian várt
Akkor még nem volt 
Ultrahangos röntgengép
Mely megmutatta 
A születendő csecsemő nemét
Mikor megszülettem 
Apám s apja felsőhajtottak
Igen a második már fiú
Akkor még az iparra gondoltak
Végre lesz utód
Aztán a kisipart a történelem 
Csúnyán elsöpörte 

és legördült megint az arcomon
egy utolsó és fájdalmas könnycsepp
mint azon a végső, bús alkonyon...
hisz akkor lett minden törékenyebb

ott voltam melletted, édesanyám
próbáltalak újra éleszteni
de láttam, már hívott édesapám
s én szerettem volna üvölteni

elmúlt negyvennyolc év, mióta elmentél
de a fájdalom még mindig nem tompult
s a negyven év emléke, amit megéltél
továbbra is eleven, meg nem fakult

köszönöm neked, hogy édesapám voltál
hogy úgy neveltél, mint egy jó barátot
focizni és bokszolni is tanítottál
és szkanderben legyőztem a családot

Ahogyan lelkemben mámor,
Apai hegedű rezgés,
Ugyanaz a mostohámtól,
A szép citera hang pengés.
 
Téli estéken vigadtunk,
Bátran egymással táncoltunk.
Felolvasását hallgattuk,
Ilyenkor oldottak voltunk.
 
Bezzeg mikor jött a tavasz,
Kezdődött a kinti munka.
Szigorú lett apánk hangja.
Nem lehetett senki lusta.

Édesanyám áldott lelke,
Apát is pótló munkával.
A sorsunkat egyengette,
Vágyott teljes boldogságra.
 
Özvegy férfi hat gyermekkel,
Kereste a biztonságot.
Anyukámmal emelt fejjel,
Kötöttek új házasságot.
 
Ott hagytuk a bús kesernyés,
Rezgő nyárfás otthonunkat.
Öleltük a sok testvérkés,
zengő-bongó jó sorsunkat.

Simulnak a kies tájba,
Piros tetők fehér falak.
Erdőn susog rezgő nyárfa.
Suttogó szél szárnya alatt.
 
Boldog évek élénk házban,
Két kis lármás lány gyerekkel.
Szőlőtőkék gyümölcsfákkal,
Ágat húzó bő terméssel.
 
Édesapám díszt faragott,
Kiskapura kerítésre.
Akkor újként fülhallgatós,
Rádiót alkotott szépet.