Egy rövid történetet hozok, aminek eredménye, az emberi érzésektől, jó indulattól függ. Volt már rá példa, hogy valakit kitagadtak a családból amiatt, hogy nem azzal házasodott, akivel a tisztes família szerette volna. Volt, hogy a gyermek nem arra ment, amerre helyesnek vélték az öntörvényű szülők, de az régen volt. A régi időkben hallhattunk hasonló sztorikat.

 Szép naplemente volt. A nap óriási vörös korong, a fák lombjai között is látta.Minden gyönyörűen kísérteties, a vörös, kezdett sötétedni. A hó a földön, fákon, bokrokon, vörösnek tetszett. Borzalmasan szép volt.

Béla bácsi kedvenc karosszékében ült, kezében egy könyvvel és békésen szundikált. Szépeket álmodhatott, mert mosolygott. Legrémesebb álmában sem juthatott eszébe, hogy a másik szobában éppen az ő sorsát beszéli meg a fia és a menye. Mindketten jogászok voltak.

   Sok-sok éve történt, akkor még általános iskolába jártam, engem is Ámor nyila szíven talált, mint sok más osztálytársam. Két szép ég kék szem rabja lettem. Már ismertük egymást néhány hónapja, de mindig csak barátokkal körülvéve találkoztunk.

Már évek óta, akkor is, kutya és házpásztor voltam, amíg a gyermekeim nyaralni vannak. Ez volt az én úgymond, szabadságom, vakációm, még ma is minden évben ingyen megkapom.

Ülök a TV előtt, nézem a híradót és a rendkívüli adásokat. Árvíz van, sok ember követi velem együtt az eseményeket.

Éppen Mikulásjárás volt azon a napon, amikor Paca hozzánk érkezett. Unokáinkkal beszélgettünk, minek örülnének legjobban, amikor lányomék megérkeztek. Már beszélgettünk arról mostanában, hogy puli nem lenne szerencsés ezen a kicsi udvaron, mert a természete terelőkutya. 

 Ha az ember visszaemlékezik megélt rövid életében, milyen fontos események voltak a történelemben, a XX. században, bizony volt elég.Tizenkét évesen, már értettem, 1956.-ban Édesapám nagy keserűségét, aki a „Don kanyart” is megjárta, hogy elvették a földjeit, TSZ-be vitték gépeit, lovait, mindent, amit elért a háború után.

Ilonka félve tipegett be új munkahelyére. Ennek oka a csupa férfi munkaerő mibenlétében rejlett. A hely sem volt egy szokványos, agysebészeti szikéket polírozó műhelybe nyert felvételt. Főnöke Languszta Manguszta az első percben megkívánta huszonéves idomait.

Gondoltál-e már arra, hogy mi a csend?
Színtelen, szagtalan, íztelen és megfoghatatlan fogalom.

Úgy 10-12 éves lehettem, amikor egy reggel édesanyám sírva jött be az udvarról.
- Mi történt Édesanyám? Miért sír? – kérdeztem.
- Baj van kisfiam, elvitte a róka az öt legszebb tyúkomat!

   Történt Somogy ország déli fertályán, egy Dráva parti nagyközségben, még nem nyilvánították várossá. Kemény tél volt, szokás volt akkoriban, vagy inkább szigorú utasítás, a határőröknek igazoltatni bárhol, a határ bizonyos mélységi vonaláig. Vasútállomáson, vonatokon egyaránt.

„És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad feltarthatatlanul,
Csak szélein marad veszteg hínárja:
S partján a holt víz hátra kanyarul.”
                                Arany János 

Sápadtan hanyatlik nyugovóra az októberi Nap. Halvány fénye végig simogatja a csoportszoba bútorait. Ott játszadozik egy egy borzas kis üstökön, arany fényből glóriát szőve a fejecskék köré, eljátszadozik a rózsaszínű, bársonyos kezecskéken, és a délutáni álomtól kipirult arcocskákon.