1. Vers 

A te gyönyörűségedre / Óda

Midőn itt érzem ajkamon ajkadnak édes ízét,
ragadós, mézízű nyál tapad fogaimra.
Szívemben megáll a lüktetés.
Erőm elillan kiszáradt medrű idegen partra,
hol mit sem sejtve ott,
itt élő halottként élem át a vágyat.
Rabságodban, csókjaid mérgétől kábultan,
bilincsben fekszem a halotti ágyon,
s mezítelen testeddel olvad egybe testem,
- sejtjeimmel vegyülsz el bennem -
gyöngyöket formáló, átlátszó
verejtékcseppjeinkben.
Szerelmed tüzétől gyullad fel szívem,
mintha vulkánkitörést észlelne lelkem,
s finom, érzéki szemcséid raknak össze
újra, s úgy formálnak kedvedre át, mintha
csontból, bőrből, húsból és vérből
összerakott testem agyagból volna.

Olyan vagy nekem, mint fának a levél.
Nélküled csupasz újszülött vagyok.
Ha nem érzem közelséged, múló időbe
lépek, hol eltemetnek a fénylő csillagok.
Ha velem vagy, végtelennek tűnik az élet,
végtelen a tér, a pillanat.
Hozzád vezetnek legbensőbb félelmeim, de
veled s általad legyőzhetem elveszett
önmagam.
Olyan vagy nekem, mint nyárnak a
napsugár.
Megvakítasz szépségeddel!
Ha rád nézek, szemed, arcod, szád
megbanonáz, s fokozza szívverésem.
Mámorban élem veled át a tegnapot,
a holnapot, a mát.
Csak tündökölsz létemben örök fényeddel,
míg én eleven halottad maradok,
s gyászindulóként fülembe szerelmes
szavaid suttogod.
Újra s újra belém marsz méregfogaiddal,
és én visszaharapok.

Ó, szerelmem!
Szerelemes otthonom, házam ékessége!
Hatalmas Istennőm!
Te bitorlod éltető erőm!
Kezedbe tettem le sorsomat, s te
rendelkezel felettem, immár minden
vagyonommal, mit magamtól, magamból
neked odaadhattam.
Légy végzetem!
Utolsó.

2. Vers

Mindennél többet érsz

Karod ölelése
ringatta a szívem,
születésem óta
csak te benned hittem.
Halott virágok közt,
temetőkben járok,
keresem szívverésed,
de nem találom.

Szemeidbe nézvén
megvakít a végzet,
mégis csak miattad
érdemes még élnem.
Remegő ajkammal
csókjaidra vágyok,
miért kerültél tőlem
oly messze, s távol?

Elmúlt a szenvedély,
de én mégis égek,
szerelmes vággyal
még temiattad vérzek.
Te lettél létemnek
legszebbik hajtása,
Lelkemből kinyíló 
tündérrózsafája.

Teérted dobtam el
fénylő koronámat,
lettem e szerelemnek
hű rabszolgája.
Lettem e szerelemnek
örökös rabja,
feltettem szívemet
az utolsó harcra.

Ó, ne vedd el éntőlem
a fénylő Napot!
Láthassam reggelente
a hűs harmatot.
Amint a napfénytől
megcsillanni látszik,
szívemben, lelkemben
az élet hangja játszik.

Csendül a szép ének,
pompát ölt a mező,
ketten futkosunk ott,
eltűnt a temető.
Visszajöttél hozzám,
elmúlt már a veszély,
ó, te Szerelem!
Te mindennél többet érsz.

2023. november 8.

3. Vers

Magányos szívdobbanás

A hideg ölel át,
Kínokkal telik meg poharam,
Már nem látom sehol
Gyönyörűséges arcodat.

Elmentél, s magamra hagyottan,
Egyedül bolyongok,
Sírodtól messze,
Magányos szívdobbanásommal.

Visz az út pora...
Tekintetem halovány,
Ezerszer, milliószor csókolnám
Még a csókos szád.

De a rettegett halál
Elragadt mellőlem,
Nem hagyott mást nékem, mint
Pár édes, néhány szép emléket.

Nem hagyott mást nékem, mint
Ürességet lelkemben,
Hol nem nőnek többé
Illatos virágok, s
Elszáradván létem,
Eltűnik majd a szivárványon.

2023. szeeptember 14.