Nagyapám fényképe került kezembe,
bátran, felheccelve indult csatába,
Ferenc Jóskának nyalka katonája,
a virtus sodorta és nem az eszme.

Az Isonzóból életét mentette, 

Dacos szonett
 

Ki tiltja meg nekem, mint írom versem,
Hallgassanak sorvadt hitek, izmusok,
Felkent mágusok hiába papoltok,
Gondjaim hogyan kell rímekbe szednem.

Nem látok jelet, se földön, se égen,
Hazugság tengerén hullámzó szitok,
Jégszilánkból szikrát, tüzet csiholok,
Világok vibrálnak zárt börtönömben.

Most már hosszabb, nyúlik az éjszaka,
Néma a Tejút, porszem sem vagyok,
Galaxisomnak nincs egy jó szava
Hozzám, zárva az égi ablakok.

A hiányt betölti sötét anyag,
Kigyúl pár haldokló meteor,
Az Isten lezser, mondhatnám hanyag,
Nem látja, hogy bennem még élet forr.

   A napokban Kiss Benedek költővel készült beszélgetésbe hallgattam bele a rádióban.