Végtelen utakon,

         táguló tereken

Tudom, veletek másképp kell bánni –
külön-külön se vagytok akárki -,
Magyarerősen
bennem, előttem
verssel, mesével szentült baráti…

Nézem hosszasan, meglepetten,
fölé hajolva elmerengek:
hihetetlen –
                     apa lettem!
Valami fagy bennem felenged.

Expresszlevél száguld délre,
odaér majd másnap délre,
hol a címzett drága karja
már bontani is akarja.
Mondd meg neki röpke levél –
mert hisz te barátom levél,
s tudhatsz rólam minden titkot -,
hogy a szívem érte tik-tak!
Mondd meg, hogy az álmom őrzi,

          Levél egy régi baráthoz

Tisztulnak most bennem a ködök,
szabad mellkasomat égeti a Nap.
Kajszibarack magot köpködök,
fejemen csálén áll a szalmakalap.

       2019.07.12. Cs.T.

Tapasztalati összlet:

hirtelen ősz lett –

Motyogjon rám bármit is a szátok –
énrajtam már nem foghat az átok:
szemeteknek tükre mögé látok…

Én már rég nem verseket írok:
betűket könnyezek, amikor sírok...

Csak a sóvárgás marad már
e félbeszakadt úton,
amin semmit sem haladtál,
csupán indultál folyton.

A Vers, ha felszakad,

      a pillanat emlékoszlopa:

Egyszer én majd madár leszek még is,
befogad a föld után az ég is –
barátom lesz Kezdet és a Vég is!

Az én kis unokám szebb, okosabb is nálam,
mosolya szélesebb, mint nagyapai vállam...

Kihalt az utca már,
a Nap is alászáll –
csend van a házak között.
Csak egy zaj hangzik fel
monoton ütemmel
a mély, nyugodt csend fölött:
kalapács hangja cseng,
ütések súlya zeng
egy ház falai mögött.

Ki szívét osztja szét - ő lesz a remény...

Hát fogadjátok a szívem!

https://www.youtube.com/watch?v=B09DaBBlAC8

Az egész klímapolitika
tiszta politika, amely ideológiai alapokon nyugszik

Én nem hagyom, hogy elhagyj,
mint más feleségek –
én nem tűrök el ilyen
férfivereséget.

Egy kisgyermek nyomja-nyomja
ajtaját egy betonháznak,
erőlködik, feje vörös,
szemei is karikáznak.
Alig enged fent az olaj -
dermedőben lusta kátrány.
Százhúsz centi, öt év élet
manapság sem csekély hátrány.