Kovács volt az én apám:
szilaj tűznek hű őrzője,
rideg vasnak idomárja –
ő vert béklyót az ördögre,
sütött patkót száz lólábra,
s hintett vigaszt néha rám…

Tündérfáim pőrén várnak:
igázza le őket a tél –
búcsút intettek a nyárnak,
tanú a sok száraz levél.

Magyar vagyok –
ez szenvedélyem:
erre kattog
a szívverésem,
erre szívom
a friss levegőt,
szüli kínom
mindennél előbb,
erre lobban
tűzbe az elmém
egyre jobban
az idő mellén,
ahogy présel,
szűnni nyomorít,

Ó, én szeretem az okos embereket,
mint azt, ki feltalálta a lendkereket,
hogy az élet ne álljon meg a holtponton,
vagy azt, aki kürtre gondolt a holdkompon…

Mert az ember Isten barma:
mindig-mindig mást akarna,
mint amit az Úr fent gondol –
ruhát magán hátul gombol…

Bilobámmal a huncut ősz
tegnap éjjel vétkezett:
első lett a kerti fák közt,
ki csupaszra vetkezett.

Éveim, mint rózsaszirmok
porba hullanak,
lent a mélység megemészti
ócska múltamat.

"A megszerzett világnézet gátolja az azzal ellentétes befogadását. Élettani adottság az új, a más, az idegen, a szokatlan elvetése, és nincs nehezebb feladat, mint a már irreverzibilisen beépült ismeret korrekciója. Minden azon múlik, hogyan manipuláljuk a még naiv agyat." 

Csorbatibi? Ne keressétek:
különc, link fickó,
suhanc fikció.
Porba ír, ni – ne szeressétek,
hisz amit gondol
invazív fondor!
Magának való,
faágat faló
apró, morc kártevő…
Apropó: bár kellő
az IQ benne,
talmi út lenne

Öreg utcaseprő ténfereg a téren –
talán itt fagy csonttá a közelgő télben -,
két keze ügyében seprő, lapát, vödör.
Az őszi szél karma síró fákat gyötör:
alázatba hajló lombok közé tépdes.
Nem vár választ tőlük, pedig egyre kérdez –

Én nem titkolom a korom,
évgyűrűim sem takarom,
szívemen réteges korom -
levésni már nem akarom…

2018. 10. 16.  Cs.T.

Tüzet őrzök, szét ne fusson,
áldozatra más ne jusson,
szunnyadjon el a zsarátnok,
ne szülhessen újra lángot.

Ez a közönséges ember kora,
a világot épp felzabálja.
Közönséges vak álma, nyelt bora,
közönséges élete párja.
Közönségesen böffent tömzs szája –
persze ez a legszentebb sóhaj!
Dögöljön meg, aki különb nála –
ilyen egy közönséges óhaj…

Róka jár a szőlőben,
móka várja szólóban:
elszemezget – savanyú,
belereszket - sovány ő…

2018.10.15.  Cs.T.

Megnyugodnék,
de most már késő:
szívem fejti
egy rozsdás véső,
vérmadarak –
hulló forgácsok,
apám fogja
a kalapácsot…

2018. 10. 13. Cs.T.

Mindenki talpig
kék-feketében,
menyasszony gyászol,
két szeme ében,
menyasszony táncol,
szénpor a könnye,
kilesni végzet,
vér hull a ködbe.
Olaj a tűzön,
én beleégek,
özvegyek ők mind:
szép feleségek…

Gagyi
           vagy világ: ócska, vak hóbort.
Agyi

Várunk ERŐSS hittel, KISS szerencsére:
talán visszaadja még Őket a Hegy.
Ismerősként  a hátán araszoltak
az égre – bennük alázat, benne kegy…