Már ezernyi alkalommal
küzdöttem a szélmalommal,
olyankor
magával vitt a lovagkor:

Nyúlik a nappal,
kurtul az éj -
forr heve borral:
gyúl a fahéj.

Hullik a pelyhó,
bájol a föld,
édes a zserbó,
jár üde kört.

Tél van, valódi tél:
a Természet ítél!
Ember tűrd: hó hull rád –
légy hálás, van ruhád…

 2019.01.07. Cs.T.

Karácsonykor szerettelek,
szilveszterkor nevettelek,
életen át kerestelek,
álmomban sem feledtelek…

Látom, te úgy nézel mattuló képeket:
rajtuk szöszi lányunk épphogy csak lépeget,
jó apád mosolya elrejti a rákot,
örökös hűséget esküdnek barátok,
sekély hóba süpped legelső kiskutyánk,
kertünkben a nyírfa éledő friss husáng,
házunkon a jövő oly ravaszul villan,

Hazamentem, voltam nála –
az Istennek legyen hála!
Vitt az utam havas tájon,
emlék-ízekkel a számon…
Töppedt kunyhó, öregember,
múltba révedő szemekkel,
fogatlanul, görbe háttal
találkozott a fiával –
lapozgatta kicsiny könyvem,

Jól tudom, már úgy sem érti,
lelkem mégis, most is sérti
az a barbár régi tette –
persze egyből elfeledte…
Borral, dühvel eltakarta,
ifjú szívem tépte, marta:
azt a könyvet verte rajtam,
amin álmom repült hajdan,
hogy majd egyszer könyvet írnék –

Ne higgyétek, hogy Karácsonykor
épp a bejgli lenne a lényeg,
vagy kit ábrázol a képeslap
és milyen rajta a bélyeg?

Csorbatibi

Mintha nagy fal lenne a Karácsony,
s a múló idő ott révbe érne –
fürge fény se juthat át a rácson,
oly sűrű az éter szövedéke.

Én ebben a versenyben –
most bevallom – vesztettem:
elfáradtam, feladom!
Aki akar, maradjon:
mondjon, amit jónak lát,
éljenezze száz barát,
száz barát is heje huj,
a sípjába belefúj…

Véres hagyma, szalonka –
de büdös a szalonna!
Jeruzsálem-e Makó?
Eb ura lesz a fakó?

            A gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulójára

Érzem, valahol még megvan a humorom –
tán dolgozik bennem egy nyápic tumoron,
vagy gubbaszt magában a tobozmirigyen,
hogy ne lássa pőrén sok gonosz irigyem:
igazi óvóhely – rejtős amigdala –,
mint cikázó mókust ejtőz mandulafa,
s ha elunja magát, megül a hippokampusz

Szeressetek még egy kicsit,
csak hogy megmaradjak,
segítsetek el a hídig:
valahogy áthaladjak!

Töredezni kezd az értelem:
nem érti egymást a két felem –
magába zárul a végtelen…

       2018.11.29. Cs.T.

Feleségem ma ötvennyolc –
lassan telik a könyvespolc.
Mindegyik év újabb kötet:
rendre-sorra múltat követ.

Már egy órája, hogy nincs velem.
Sose voltam ilyen nincstelen,
végtelenül kiszolgáltatott –
elhagyott társtalan társ vagyok.
Beadtam hol mi szerelőnek,
gondozza benne az erőket,
melyek már rég az én erőim –
nélkülük az élet merő kín,