Engem már biztos tűz éget,
minek kérnék segítséget:
a véget várom, a véget.

Látszólag rend van és nyugalom
kockaházakban, vonalutakon:
kiközösítve az őrület
és száműzetésben az unalom.

Most olvastam. Elborzadtam, pedig minden sorát tudom magamtól is. Különös Húsvét előtt állunk. Akit érdekel a sötét jövő, gyújtson gyertyát - úgy olvassa: Húsvét előtt a világ… A magyar egyházak felszámolása Romániában, vatikáni segédlettel

Piszkos fényben úszik a szemem:
iszaposak a fényfolyók,
megáradtak a fényfolyók.

          Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Egy sápadt őszi délután a város
zúg és morajlik, akár a tenger.
Szobám homálya bújtat. Lent, a sáros
utcapartokon tolong az ember
áradat: a gyár és a hivatal
amnesztiát adott egy éjszakára.
A gép, s az asztal vénje most fiatal –

            Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Anyák napján reggel
álmos tekintettel
hosszú, néma sorban, várva
frissen vágott szál virágra,
arca lebben elém –
egyetlen, mi enyém.

Már azt hittem, örökre elmentél!
Hisz oly sűrű a köd köröttünk,
oly magas a hó, s oly hideg a tél.
Látod, idáig együtt jöttünk,
itt az én nyomom, s mellette a tiéd –
enyém elöl, s tiéd mögötte.
De figyelj: nézz csak egy kicsit arrébb,

                           Ilyen csak a mesében van…

Az a szélcsendes tisztaság,
amit a lélek vergődése
után kigyöngyöz magából,
csak az marad meg: csöppnyi párlat
a kád-teli erjedő mocsokból.
Három perc béke a lüktető
ereken, s görcsét oldja
a szorongatott szív, s tüdő,
megemészti szúró tüskéjét a gyomor,

Téged választott gyakorlóterül:
valakit szívedtől szólítani talál.
Szele sír, hogyha közeledbe kerül,
és már késő a sikoly – rabolt a halál.

Napok telnek, hogy szürkén mosolygok rád,
ha felém közelítsz. Ha fogom is kezed,
egy tisztes távolból szemlélem benned a nőt:
szunnyad bennem a férfi. Csak az eggyé tartozás
kötele húz magadhoz. Nézlek. Elcsodálkozom,
hogy tegnap, vagy azelőtt mi volt benned más,

Ma nem akarok verset írni,
csak egy röpke percre sírni,
és a többit tűrni, bírni.

Várunk egyre boldog hétvégékre,
önfeledni röpke napra csak:
szürke órák komorsága bére
hétnaponként lehetne egy nap.
Robotol a lélek és a test is
evezni a hét két partja közt,
s az ember, ha dolga felől rest is,
átjutni a túlsó partra küzd.

Karosszék ölébe süppednek boldog
ragyogásban. Szemérmes bujdoklásba
görbed a háta, két arcán pírfoltok
jelzik: az anyatest most lobban lázra.

Én (még) nem vagyok József Attila -
                 de nagy rá az igény, hogy az legyek...

Mindennapi falatom: pár szó...
Minek annyi Balatonszárszó?

Még március van,
de a nappalok már mellig érnek –
hűs habjaik gáncsot vetnek a fénynek,
s szerelemtől remegnek mosolygó női térdek.
Most virágzok ötödször érted:
öt tavaszunk volt. Lemérted,
amit kaptunk eddig is mily temérdek?

                      Csontváryra

A bűntudat az égre csap,
s tövében, mint hajdan-volt nagyok
az esős éji lepel alatt
egy más világba átillanok.