Unszolsz, hogy írjak némi verseket,
S milyen szívesen fogadnék szót neked!
De Pegazus nem nyargal, átkozott gebe,
Csillagképként ragyog, így most az ihlet
Elég messze szállt vele.
Az északi égbolton trapéz alakban várja,
Egyszer csak vágtasson, szabadon szárnyaljon,
A határ megnyíljon, a múzsa ajtódon kopogjon.

Ha egy nap mégis vége lesz a nyárnak,
Az ősz bekopogtat, de az elmúlás még várhat.
A tél bizony messze jár, nem pihen még semmi,
Az ősz színei a szíveket melengeti.
Kellemes a meleg, színek kavalkádja,
A természet ruháját ezennel leváltja.
Tavasz óta éled, pezseg, lüktet és dobog,
De lám, most pihenésre vágyik, lassulnak a napok.

   A nyár még melegen tombol. Bekúszik a betonfalak közé, átmelegíti az erkélyek ablakait, a redőny résein belopakodó napsugaraitól a parketta felmelegszik, meleg hőt ad le mezítlábas talpadnak. Figyeled erőlködését, és megtörlöd gyöngyöző homlokadat.

A mai reggel, mit úgy felejtenél,
Mégis pár gondolatot, hidd el, megér.
Bérleted lejárt, de te efölött elsiklottál,
Nem így az ellenőr, ki kedvesen reagál.
Mondhatsz neki bármit, rád büntetés vár.
Mentséget nem találsz, igaza van, tudod,
Felelősséged vállalod, pénztárcádat nyitod.
Sajnálod, hibáztál, ez bosszant, tudom,

   A nő egy csokor virágot szorongatott a kezében. A zsúfolt metrón ült, és a körülötte lévő embereket figyelte. Már eldöntötte, hogy valakinek odaadja a csokrot, csak még nem tudta, milyen formában.

A hajszál erős volt és bátor,
Nem készült távozni a hajhagymától.
Hiába cibálta sűrű, tüskés kefe,
Mégsem tudott könnyen elbánni vele.
Ázott a fejtető, habzott és bekenték,
Mindenféle illat áradt szerteszét.
Melegítették, borzolták, vasalták,
A hajszál ennek is keményen ellenállt.
Végre véget ért a kálvária, figyelme lankadt,

   A képzelet az ablakon szökött ki. Halkan, észrevétlenül surrant ki, maga mögött hagyta a kopott ülőgarnitúrát, a szú ette polcokat, az ócska, foszladozó kabátot, a karcos régi  lemezt a csorba lejátszó tű alatt. Csak félig nézett vissza, és máris messze járt.

     A lány kezével arrébb tolta a szemét eltakaró felhőt. A látvány lenyűgözte. A hó nagy pelyhekben kavargott a néha feltámadó szélben.

   A város fölött az ég olyan színpompás kékségben vakított, hogy a nap sem talált semmi kivetni valót benne. Csak ragyogott, és olyan izzó meleg telepedett a betonházak közé, mintha Belzebub a pokolból segítene neki. A szél sem mozdult, a parkokban a fák, bokrok sárgán, teljesen lekókadva, soványra aszalódva reméltek cseppnyi vizet.

Az emlék már megkopott, mégis a múlt felragyog.
Érzések viharán, egyszer csak rád talál.
Mosolyod halványul, de nem ereszt, itt nyomul.
Végül is nem bánod, egyetlen pozitív élményed
Apádról. Beteg vagy, ez talán rosszat mutat.
Mégis számodra ettől lesz más ez a nap.
Apád készít reggelit, pirítós illata száll,

   Nem szeretnéd a lerágott csontot újra és újra a kutya elé dobni, de néha semmi másra nincs lehetőséged. Újra és újra elő kell venned, mert új csontra nem telik, ha mégis összekaparod az árát, az igazságérzeted visszadobja, nem jól van ez így. Nem így kellene a dolgoknak mennie.

   A bérlakás tizedik emeletén élt a férfi. Már nem dolgozott, csak egy héten három napot, és csak hat órában vállalt munkát. Elég sok ideje volt, és szeretett reggelente az erkélyen kávézni, közben figyelte az utcához köthető zajokat, és a szomszédoktól átszűrődő reggeli tevékenységek is lekötötték figyelmét.

   Ez a nap már a búcsú napja. A nagylánynak mennie kell, a barátnő is hamarabb tér vissza a városba. Még vár a Szupiszuper-Lego kiállítás a kicsikre, csodálatos dolgok épültek az apró figurákból, városok, falvak, téli tájak, rendőrség, kész fantázia birodalom. Nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is lenyűgözi a látvány.

   Harmadik nap.

   Második nap.
   A reggel remekül indult.

Első nap.
   Vasárnap délelőtt kezdődik a nagy utazás.

Amikor a nyári szabadság közeleg,
A hét utolsó napja szinte rád nevet.
Az óra is gyorsabban halad,
Indulhatsz, vár rád a sok kaland.
A kettő hetet ügyesen használd ki,
Pihenjél, töltődjél, a hámból rúgjál ki.
Munkádat felejtsed, nevess és dalolj,
Erdőben sétálj, a csend lelkedbe hatol.
A vén fát öleld át, madár dalát hallgasd,

   A délutáni csúcsidőben a lánynak sikerült egy üres helyre leülnie, elővette telefonját, végigpörgette az üzeneteit.