A vén gesztenyefa az udvaron állt. Ágain még rengeteg színes levél pihent, őrizve az ősz szépségét, pedig már egy téli hónap derekán járt  időapó.

Ködös hajnal, álmos, lustán és lassan ébredő város.
Az éjszaka még maradna, de érzi, mennie kell.
A zajok egyre erősebbek, egyre több ember van az utcán, gyakrabban jár a metró, a villamos.

   A történet egy vidám délutánról szól.
   Amikor népes utcákon tolonghatsz, kéregetőnek nyújthatsz pár forintot, élelemre gyűjtőnek kenyeret rakhatsz a táskájába, a lábadra lépő emberre mosolyoghatsz.
   Amikor tömött buszra furakodhatsz, ülőhelyet nem találhatsz, reményedet fel nem adtad, hogy üres helyre lepattanhatsz.

   Szombat kora délután volt. Kissé borongós őszi nap. Délelőtt kicsit esett az eső, de mostanra kellemes idő lett.

   A telefon elég korán kelt.

   Csodálatos évszak az ősz. A fák színpompás ruhát öltenek, a levelek versenyeznek, melyikük színe a legszebb. A kis patak nevetve figyeli minden reggel, ahogy a sárga, barna, piros levélkék egész nap a víz tükrében nézegetik magukat, ahogy napról napra egyre szebbek lesznek.

   Reggel kinyitom a szememet, és abban a pillanatban ezernyi gondolat tör rám. Az álomképeket messze űzi, csak töredéket hagy maga után. Annyi sem marad, mint egy morzsa, nincs mibe kapaszkodni. A nap gyönyörűen beragyogja a szobát, csodálkozva néz körül, mire várok, miért nem kezdem el ezt a napot? Hiszen élek, jól vagyok, rajta, indulás!

   Hétköznap van, korán reggel. A város még nem éli zajos életét, csak a munkába induló, korai vonathoz siető emberek várják a metrót.

   A lány egy szép, nyári délután felült a biciklire, és kényelmesen, mindent megfigyelve maga körül, kitekert a Duna partra. Keresett egy csendes, emberektől kicsit távolabb lévő helyet, gondolkodni, pihenni vágyott, a nap melegét érezni az arcán. Kényelmesen elhelyezkedett a pokrócon, bekente magát naptejjel, becsukta a szemét, és próbálta kizárni a külvilágot.

Február van és nagyon hideg. A városban az éjjel hatalmas hó esett. A fák, a parkban a  padok, a futópálya, minden fehéren csillog. Éva korán ébredt, és az ablakból nézi az ébredező várost. A pékségből friss kenyér illata száll, egyre több a járókelő, mindenki fázósan húzódik sálja melegébe.

   Egyszer volt, hol nem volt, nagyon-nagyon messze innen, volt egyszer egy hatalmas kerek erdő. Óriás fái körbeölelték a színpompás, virágokkal borított tisztását. A tisztás közepén kristálytiszta vizű tó várta az erdő lakóit, hogy szomjukat oltsák.

A nő kíváncsian lépett be az ajtón.
A kicsi lakás előterében állt.
Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és felkapcsolta a villanyt.
Tekintete végigsiklott az előtte feltáruló tárgyakon.
A sarokban az állófogas, rajta egy kék színű esőkabát, egy esernyő, egy kék válltáska, és egy kék pulóver.

Július van, hőség, hová is bujhatnék!?
Gyönyörű, örvénylő Duna, hozzád sieték.
Csodás csend ölel át. A természet éli megszokott napját, mit csak akkor láthatsz, ha itt kicsit megállsz.
Hal csobban magasan, szúnyogebéd várja, míg ő a sirálynak lesz pompás lakomája.
A természet törvénye, nincs ellene tenni, az élet körforgása, nincsen ebben semmi.

Csak tűnődöm, hová lett az emberek reménye!?
Miért a kétség, a félelem jut eszükbe!?
Hová lett a szépség, a jóság után a vágy!?
Miért a kétség, a félelem, amit lát!?
Gyermeket nézvén, hol van a hála, hol van a vidámság!?

Egy előadáson ismerkedtek meg.
Mindketten keresték, amitől több lehet az életük. Ezért jelentkeztek erre a tanfolyamra. A fiú késve érkezett, a lány akkor csak ezt vette észre, hiszen ő mindig, mindenhová pontosan érkezett. A késés bosszantó szokása az embereknek, gondolta, és többé nem figyelt a fiúra.

Eszter próbált visszaállni megszokott életébe. Sokat volt együtt lányaival, nagy kirándulásokat szerveztek, férjével elutaztak hétvégére és végigbolondozták a két napot. Úgy érezte, minden visszazökkent, jól van, és vidáman nézett fel a csillagoktól ragyogó égre. A hétfő ugyanúgy indult, mint bármelyik másik hétfő. Dalma és Kéti apjukkal mennek ma az oviba.

Eszter az ablakból nézte az udvaron játszó gyerekeit. A medencénél pancsoltak, élvezték a nyári nap melegét. Betty ott feküdt a fűvön, néha felemelte a fejét, vigyázott a lányokra. Dalma és Kéti önfeledten, gondtalanul csobbantak a vízbe. Kettő hét telt el az idegen férfi felbukkanása óta, és Eszter nem tudta kiverni a fejéből.

Eszter bevezette a nappaliba a férfit, aki diszkréten körbejáratta tekintetét.
- Nagyon szép a ház. - mondta.
- Köszönöm szépen, a férjemmel közösen álmodtunk meg minden részletét.
- Mivel foglalkozik a férje?