Bizony mondom, szamár dolog ez a mese.
Ki tudja már mikor s hol, de tán meg is ese!

Tartalomjegyzék   I. kötet   (Sajnos nem tudom szépen beírni. Nyilván a könyvben nem ilyen szétszórtan van. 

Versemet, néha finom rezdülésekben
mint hajnal előtt táncoló zord fényt,
kutatni kell, mert elbújt, csókos szerető.

Csak szolgálok és közben átölel a Vers.
Talán szerelem szentéje bennem
van, vele élek és nem mindig keserves..

Kedves Erőskék!
Hoztam Nektek a Békás szorosból egy kis patakcsobogást.
Szeretettel: Szepi

https://www.facebook.com/eva.szeibert/videos/1591663650844409/

Egy reggelen furcsa dolog történt. Kelek fel, hát valami éles tárgy beleakadt a hálóingembe, azon át pedig, ahogy az már csak történhetett, éppen az alsó felem bal partján rendes karcolatot ejtve, megjelölt! Fájdalmamban feljajdultam. 

Mit tehet az ember halottak napján? A lelkek mécses-lángok szívburkában körbesétálják a temetőket, fáradt,zörgő csontú emlékekkel hazatérnek, behúzódnak a házba,és tovább fáznak. A sötétség sárgombócokat dobál az ajtókra, ablakokra, zuhognak a bútorokra, telefröccsentik az ágyat, a térdet, a szájat, hogy már álmodni, beszélni sem lehet.

Minden tanult ember magán hordja egykori tanárainak megnyilvánulási jegyeit. Munkánk megválasztásában, érdeklődési és ismeretkörünkben, világnézetünkben és gondolkodásunkban mindig vannak elemek, melyek egykori tanáraink egyéniségéből kerültek belénk.

Hegyláncok ölének kicsi bölcsője,
adja az éltető élet nagy kincsét,
megírta hazánk összes nagy költője,
országunk Kárpátok fénylő gyöngyszemét.

Duna és Tisza cseppjének veleje,
a tápláló föld termését segíti.
Vetni s aratni népünk nagy ereje,
szentkorona létét ez szentesíti.

Pünkösdnek hajnalán,
Összegyűlt, a 12 Apostol.
A felházba tartottak délre,
Mit Jézus, meghagyott e végre.

Izgatott volt szívük, lelkük,
Számukra nem voltak betűk.
Mindenekre választ vártak,
Ez a nap, majd tudatja velük.

/ Gyerekvers /
 
Játék ,móka és tanulás,
mondod nekünk: - hé, kitartás.
Mesélve regélsz szépeket,
fejleszted képességünket.
 
Kedves szavak az ajkadon,
boldog mosoly az arcokon.
Vidám melletted az élet,
szeretet szívünkbe vésett.
 
Szavak és mondatok szállnak,

Az ősi nép már mind halomra ölve,
Csak egy harcos indián
Az is füstös ágyúcsőre, gúzsba kötve.

Piszkos és rongyos az orgona bokra a kertben,

5.  Van. Vannak. Káros szenvedélyeimet újraélesztette egy erőszakos albérlőm, amolyan annektálást hajtott végre, jogi nyelven: kisajátítást. A cigire gondolok, a kávéra és az italra. Az első kettő „társam” lett, az ital elmaradt.

Egy pillanatnyi csendben lobbanok fel én,
Hol ezernyi roncs nyúlkál énfelém,
Hogy azt akarjam én is, mint amit ők,
Csillagok alatt a rothadó, de élő temetőt.

Zokognak, rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalan terem, többé nem lehetek
rossz álom túsza, hiába a spórák.
Örökre húsvét gyermeke maradok
a nagyszombati csodát, remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.
Nagyhét van bennem és birtokló ünnepek,

 (1944. december 29. Budapest -)

Rég látom, hogy görbe fényekből áll a világ
az árnyékok sejtelmes, apró éjjelek