Avagy a cigánytábor menetele a tanácsházra, igazságért

Prológus

Van egy tagunk, Alexander néven regisztrált nálunk. A valós neve Horváth Sándor. Kaposváron lakik. Tud-e valaki Róla bármit is. Négy és fél hónapja nem lépett fel a honlapunkra. Addig aktív volt. Utolsó beszélgetésemkor panaszkodott, hogy nem jól van.

VEZÉRHEZ MÉLTÓ VERS 
Dicső vitéz nagy vezérünk
A mi örök nagy reményünk
Példaképünk üdvösségünk
Magyar népnek nagy csodája
Népünk égi csodaszarvasa
Fehér szarvasa trallala
Népünk tiszta angyala
Harcol értünk csatákat nyer
Szupernagyság nem suszter 
Mai szóval hiper – szuper 
Népért éber kaliber
Visszavezeti a népet 

/részlet/

Kék égbolton szél gereblyéz felhőket,
míg lenn a földön a fűzfavesszőket,
barka bársonyos bolyhú mosollyal hív,
most látom, mező rét mily dekoratív.

Február felvesz néha fehér subát,
kandallóba pöccint lángoló gyufát,
fellobbanóláng fényjátékot játszik,
ám a tavasz még erőtlenül mászik.

Ne gondold, hogy a csúcson boldogabb az ember,
vonít a szél, körülvesz hatalmas hótenger,
sziklák merednek, felhők lábad alatt gyűlnek,
út nehéz volt, de mégsem örülsz a sikernek.

Lent hagytál, lankát patakot, a zöld erdőket,
benne vadat, bogyókat a gombaszedőket,
lábad mohát tapos, fehér a nyírfakéreg,
tukán kalapál, vagy bolondíthat beléndek.

Köröttem is vannak százan,
hajlamosak utánzásban,
ácsingóztak zöld gyepemre,
átkot szórtak a fejemre.

Ákom-mákom a mozgásod,
ág ugráló beosztásod,
hajfestés mond minek nekem,
mikor ott vagy a fejemen.

Ki vagy te ott, fa fészkében,
csonka törzsnek a végében,
én Miki-mókus kérdezlek,
bár tudom mik érdekelnek.

Egek csatornái kéretlenül ontják,
azt a vizet, melyet nem imába mondták,
kopp-kopp madárcsőr elemózsiát keres,
hűséges társa később, melléje repes.

Őszi avar között lelhető eleség,
fent varjak keringőznek koromfeketék,
igaz a színek vidítóan csodásak,
ám úton vannak a megrozsdásodásnak.

vonalak rajza tenyéren
szétfutó erek a levélen
középponttól messzire szaladva
fény után vágyik az éjszaka rabja

villanás csendes tó vizén
álomba merült néma szirén
magasba törő óriáskerék
egységbe olvad a kezdet és a vég

Benéztem egy bálteremnek, jégvirágos ablakán,
farsangi bál zajlott ott bent, januárnak pamlagán,
vágyakozva sóhajtoztam, mivel nem volt maskarám,
szólt a zene, vele szálltam, velencei gondolán.

Az utca közepén lakom,
és muskátlis az ablakom,
tulipános az udvarom,
köszönöm neked angyalom.

A kerítés szép meszelt fehér,
Ágota volt a művész tündér,
tölgy kapukon erős pántokat,
Feri gyártott sarokvasakat.

Pókhálón jeges gyöngyfüzér feszül,
november végére advent vetül,
egy az Isten, megroggyan a térdem,
add, Uram, családommal átéljem.

Különös advent köszöntött most ránk,
imára kezünk, mozduljon a szánk,
felragyoghat első gyertya lángja,
ölelj minket, boldogság szikrája.

Őszi levél
repül felém,
ágról szakadt,
tépett cafat.

Őszi levél,
kerget a szél...
balról jobbra,
jobbról balra...
aztán maradsz
egymagadba`.

Porba hullasz,
kit érdekel...
varjú az,
ki megénekel.

Sokszor úgy érzem, hogy olyan vagyok,
mint virág, mit az útszélén hagytok,
sok vadvirág között veszne léte,
míg nem jött valaki, hát letépte.

Kerültem így társaimmal egy vázába,
szép női kezeknek pártfogásába,
fekete zongora fogadta a vázát,
hallgattam billentyűk húrok varázsát.

Amikor a tollad kihullik kezedből...

Te voltál az a lány, kit álmaimba szőttem,
Te voltál az a lány, ki után rejtve bőgtem,
ám amikor, csak átnéztél rajtam egy helyen,
pedig neked küldtem első írott sor versem.

Nagyot néztem, ám a busz akkor elment veled,
majd sok év után, látom a régi fényképed,
újra átéltem, csalódás mára már közöny,
minden ami szép volt rég, most így visszaköszön.