Mikulás sosem árulta el jöttének óráját,
nem maszkabálba készül, de álarc fedi szakállát,
útját bíz rója ám, leküzdi mindig fáradságát,
puttonya sosem üres, gyermekek éneklik dalát.

Pókhálón jeges gyöngyfüzér feszül,
november végére advent vetül,
egy az Isten, megroggyan a térdem,
add, Uram, családommal átéljem.

Különös advent köszöntött most ránk,
imára kezünk, mozduljon a szánk,
felragyoghat első gyertya lángja,
ölelj minket, boldogság szikrája.

Könnyezik a hajnal, gyászolja a nyarat,
őszi leveleken színcseppekben harmat,
elhunytak emléknapja, apró kis lángok,
gyűlnek a sírhantok, vázában virágok.

Kőbe zárt fájdalmat, a virág sem enyhít,
néma sírnál megremegsz, ha harang csendít,
fejfák alatt vibrálnak a fények, alkony,
csillagok pislognak a fekete pajzson.

Elemészti fiait                                                                                           Kedves Mester, ha minden úgy történt, Amint megsejtetted? Nem nagy eset, Mondtad: könnyedén visszajár közénk, Nagyszerű zabolátlan szellemed. Elégedett vagy-e? – mutass jelet! Van-e ki a céltalan bánatot, Elcsendesíti? Vagy okod lehet? Kiáltani: költők vigyázzatok!

Hamu alatti zsarátnok néha felizzik,
öregember is alkothat néha valamit,
igaz kissé lassú már, mackó a járása,
ötletei még vannak, józan a látása.

Dalolnak a gépek, szíjács szanaszét reppen,
nyári meleget rakom befőttesüvegben,
szép alkotással újra díszítek egy utcát,
Isten áldásával dicsérjek hát napnyugtát.

Miután véget értek a területszerző háborúk és nemzetségünk tiszteletet vívott ki magának, békét köthettünk a környező népekkel. Egy hosszú távú megállapodást, amely végre elhozta a várva várt Aranykort bolygónkon a Primadoron. Hatalmas, nyüzsgő városok virágoztak fel, melyeket az egyre fejlődő ipar és kereskedelem tartott életben.

Amit néha fájón takargat az ember,
az a múlt csonkja mint szúrófegyver,
emlékek tárházából ha kiszabadul,
szívet facsarva keserűségbe vadul.

Fiatalság lokalizálta a bántást,
esti mulatságban már jártam a csárdást,
így teltek az évek, sokasodó élmények,
felejthetetlen íze volt akkori kenyérnek.

Május van, állok lent a parton,
Dráva illata érinti arcom,
sebesen halad, ám a forgók,
hol itt, hol ott örökmozgók.

Sokáig nézed, érzed tömegét,
parti köveken hallod víznek dörejét,
szinte vonz, ölelné testem,
gondolom hogy, viszontszeressen.

    Emlékeim között kutattam.
    A hatvanas évek elején, az általános iskola hatodik osztályába jártam. Mi voltunk a hirhedt "hatodiká"!
Kedvenc magyar tanárunkat soha nem feledjük, míg élünk!

       Csütörtök délután, frontálisan ütköztem egy gyalogosok és kerékpárosok által közösen használatos aszfaltúton, ami egy töltés tetején található. 

A honlap jobb oldalán található a  NAVIGÁCIÓ. 
1./ Rákattintasz a  TARTALOM HOZZÁADÁSA .- ra. Bejön egy fehér panel.
2./ Rákattintasz a CIKK-re.  (Mást ne használj!) Bejön egy újabb fehér panel.

 Szeretettel :Anna.

Én félek tőled,
te félsz tőle,
ő fél tőlünk,
mi félünk tőletek,
ti féltek tőlük,
ők félnek tőlem…

  2020.03.18.

Barátim vagytok, azt mondjátok.
Talán nem mondtok hazugságot.
Ez meglehet,
De azért nem adom nektek hitemet.
Nem adhatom: most jó dolgom van,
Jertek hozzám, ha majd napom lejár,
Mert a barátság nappal láthatatlan, 
Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár.
/Petőfi Sándor, Szalkszentmárton, 1946. március 10 előtt/

Oltárt formál az alkóv ívű ablak.
Viasz fényű márvány-eres kőlapon,
Ónix vázákkal s virágillatokkal,
Éji Hold fordul alá a teraszon.

A bogos háromágú szikra tánca,
Árnyait kergeti kerítve álmot,
Fényből véste ki az érme arcot,
A betoppanó holdfényes zarándok.