Bizony visszajössz még hozzám
Ha elmúlik a nyár
Rájössz csendben, fáj a magány
Visszatérsz szeretetet kérve
Én leszek csak szíved reménye....

De késő, nem találsz már
Eljött az ősz, elmúlt a nyár
Lehull a fákról a levél
Szélcsengőt csenget a szél

Lenn a déli határszélen
Sűrű erdő rejtekében
Leselkedik rád a veszély!
Susog az erdő .szinte beszél

Kik zokognak nagy titokban?
Talán gyermek, kit nem véd paplan
Vagy egy sötét ősi ellen
Készül,hogy meglepjen

Fúj a szél, lombot rázza
Nagyot süvít, úgy cifrázza
Őszi erdő susog halkan
Valami támad, lehullott avarban

Mírácskám első osztályba megy

Ó, de szép az egyenruha
Mírácskámon először van rajta
Büszke is az ő lelke
Ez a nap is eljött végre

Ragyog a nap száz sugarát ontja,
Szeptemberi fényben úszik a fák lombja.
Színezi a levelet sárga, rőt színben,
Bújócskát játszik a fény az erdőben.
Kis patak csobban, csendes útját járja,
Színes falevél hull néha rája.
Gesztenye, makk koppan a földre,
Teríti az útra, színes levél szőnyegre.
Mókus ugrál ágról-ágra kutat,

Álmomban kitárt karral hívtál,
Eljöttem hát Szűz Anyám hozzád.
Tenyeremben hoztam szívem,
Hegyi magaslaton imám énekelem.
Oltárod előtt imára kulcsolom kezem,
Oltalmad, segítséged leborulva kérem.

Eljött hát a napja szeptember havának,
Még a nyár nem enged, melegek járnak.
Utolsó melege a nap sugarának,
Megmutatja, még van ereje a nyárnak.

„Vénasszonyok nyara”, azt mondják róla,
Szeptember eleje még a meleget adja.
De már kezdenek hűvös szelek járni,
Sárguló falevelek szépen lehullani.

Gondolatban a Szigetközben jártam,
Szép emlékeimre újra rátaláltam.
Csendesen andalgott a Duna medrében,
Partjain liliom, szeder virágzott kedvesen.

Erdő mélyén , fenyőfák tövében
Lila szirmaival nyílik a ciklámen
Tölgyek, fenyők alján
Csendben bólogatván

Ó ember, mikor térsz magadhoz?
Nem volt még az atom, a példa?
Egyre jobban irtod a természetet,
Az élet a Földön, a lét alapja.

Gyors röptű fecskemadár
Útra készül elmúlt a nyár
Tanítja fiókáit
Röpüljenek, ha útra indít

/ Szép Joli képéhez/

Az Óperencián, a nagy hegyeken túl,
Nagy halak vadásznak vadul,
Kis halakat derékba törik,
S megeszik, megsemmisítik.

Vigyázzatok a szennyre, a nagy halakra!
Falánkok,  a kis halat felfalja,
Mindig éhes, nem kegyelmez,
Kis hal neki engedelmes.

/Édesapám: 111. éves lenne, Erdős György/1908.08.08. Maglóca/

Nem tudom, kinek, mit jelent e dátum?
Nekem ünnep a szívemben.
Imával gondolok rád
Édesapám, téged soha nem feledve.

Az évek száguldó vonatként szállnak tova,
Te az én szívemben vagy bezárva.
Mindig látom mosolygó arcodat,
Gyermekeid felé kitárt, óvó karodat.

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva,
Mint a harmat cseppet a virág issza,
Úgy ébred az áhítat a szívemben,
Szent István királyunk téged ünnepelve,
Ki Isten nevében összefogtad a magyar törzseket,
Hogy itt a Kárpát medence magyarjai erősek legyenek.
Te kovácsoltad nemzetté népünk,
Szent István királyunk hozzád esdeklünk;

Köszöntelek   „Ősök Napja”
Magyar nemzetet vidd diadalra
Nem akarunk már benne hinni
Taposnak bennünket Európa urai

Pedig hős volt egykor a magyar
Összefogott, s övé volt a diadal
De mindig felütötte az árulás a fejét
Átok sújtott rá, s okozta vesztét

    Veszett róka /2-oldal. /    Folytatás.

 Dolgunk végeztével tovább mentünk
Történetet nem feledtük
Sietős volt a határidős munka
Terv készült azután nyomban.

El is múlt már vagy három napja
Igazgatónknak utolért hívása
Történt a napokban egy furcsa dolog
Kérek róla beszámolót!

  /elbeszélő költemény/

Egyszer régen, tervező korom idejében
Nagykunság tanyavidékét jártam
Mikor még nem volt villany,se netem
Telefonhálózatot  terveztem.

Mikor tengerként ringott a búza tábla
Nap ragyogott a napraforgó tányérjára
Mikor virágzott a tanyasi élet
Paraszti munkában volt becsület

A nap hajnal sugara
Ébresztette az alvót
A fákat sűrű, fehér köd lepte
Csend honol most a völgyben
Aludt a lent, köd ült fölötte