Párizsban zokog az ősz

/1.világháború 100 éves évfordulójára/

Fejet hajtunk, emlékezünk
Hősökre, akiknek hazáért folyt vére
Akik elvesztek a csatában
Életüknek ez volt a bére

Miért-e sok értelmetlen háború?
Miért e sok áldozat, szenvedés?
Az otthon maradottak élete szomorú
S kegyetlen a kiegyezés

Kéz a kézben elindultak
Kórházból a kapun túlra
Halk szavukat csak Isten hallja

Tudod kedves légy türelmes
Van négy szép gyermekünk
Szívünk telve, szeretünk

Ha néha kevés volt kenyerünk
Megosztottuk, nevettünk
Boldogság lakott velünk

S óvatosan bandukoltak
Szorították egymás kezét
Lassan léptek, mosolyogtak

Mikor elindultam virágos volt a rét
Tavirózsa nyitotta kelyhét
A Lajta folyó csendesen andalgott
Mosták partjait csendes hullámok

Álltam a hídon, s tudtam már késő
Valaki itt járt, lábam nyomát elmosta az eső
Őszi napsugár színezte a fák levelét
Aki itt járt, hosszú útra tért

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Én láttam……/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM.
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát,apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

Könnyezik a Szűzanya szobra
Némán hullik könnye
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik,fáj a szíve

Hegyek, völgyek közt vezetett utam
Jézus keresztje rám köszönt
Emlékeimben mindig ide visszatérek
Hol fenyők nőttek, s pintyőke énekelt

Gyújtsál gyertyát, emlékezzél
Sírhantoknál, hol az élet véget ér
Hol a szeretteid nyugodnak békében
Soha nem feledve szívünkben

Gyújtok gyertyát , elindulok
Szeretteimhez zarándok úton járok
Mert velem vannak a szívemben
Velük vagyok lélekben

Emlékszel mikor búcsúztunk?
Fiatalon szét vált utunk
Tele reménnyel ment vonatunk tovább
Meghódítani jött felénk az ismeretlen világ

Ködfátylat terít az ősz a fákra
Sűrű ködharmat mindent befed
Mi csak várunk titkon a napsugárra
Talán lelkünket melengeted

De egyre hidegebb napok jönnek
Nem kegyelmeznek az embereknek
Hulló falevél mindent befed
Elnémult a madár sereg 

/ Elbeszélő költemény:1958./
Vörös József tanárom emlékére/

Mosonszentjános-i iskolánk ajándéka
Egy utolsó, közös kirándulás
Eger várát most mi ostromoltuk
Örült a látványnak a sok diák

Pirosló levéllel üzen a ház
Elfutott gazdájának
Október van,s hűvös szelek járnak
Néha örülünk a bágyadt napsugárnak

Duna partján meghúzódva csendesen
Elvadult kert,megroppant ház üzen
Sárguló, s rőt falevéllel
Árva a ház, s a kert, levél takar mindent

     /Emlékezés 1956.okt.23…/
Emlékezünk megint, a fájdalmas októberekre
Emlékezünk az életüket adó szent hősökre
A hazájukért harcoló  emberekért
Imánk száll a szenvedő honért

Egy ország népe lázadt fel az elnyomásban ismét
Egy ország mondta ki egyszerre elég
S harc és tankok, romba dőlt városok
Elcsitult a nép, mely igazságért kiáltott

Október volt akkor is
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált
Aradon koszorúztak odaát!

Csendesen andalog a Duna
partos medrében
A fák fürödnek az októberi fényben
Lelket nyugtató táj, jó látni téged
Sima tükrű Dunád, s csillogó fényed

Egy. egy vadkacsa szárny csattog csendben
Amint a Duna vízében lebben
Mint, ha búcsúzna a táj e csendtől
Szél támad, s rőt levél hull alá fentről

Mikor a Kultúra asztalánál
nem foglalsz már helyet.
Mikor elfeledik lassan neved
Mikor a törtető elfoglalja a helyed
Mikor a múzsa mégis rád nevet
Írd rendületlenül verseidet
Ne add fel a reményedet! 

Mert neked is nyílik szép virág
Szívekből szeretet mosolyog rád
Mert nem feled,  aki mondja jó barát
S érti üzeneteid hosszú sorát

Hajnali ködben álmosan kel fel a nap
Tüzes fénye elűzi a homályt
Fényesen fürdik a tó tükrében
De nem látom arcod a tó túlsó oldalán

Hiába kereslek, hiába várlak
Minden oly reménytelen
Szívem fájdalma nem múlik
Ó én édes testvérem