Ma úgy keltem, hogy jobb róla nem beszélni.
Most sem tudom eldönteni, hogy a csúz nyúz, vagy a reuma állott bele reccsent gerincembe, vagy csak a kor, vagy valami kór hajlított meg derékszögbe?
|
Nem akarok és nem is tudok megváltozni. Fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, amilyennek születtem, és amilyenné formált ez a lassan 73 év. Már én sem csörtetek, még annyira sem, mint eddig? Hová vágtassak, amikor már a lábam is két bal. Minek másszak hegyeket, ha a kezem már nem képes kapaszkodni? Miért is akarnám megváltani a Világot, már úgysem élvezném sokáig.
|
|
|
|
|
Elsőszülött kisfiamnak...
|
|
Csak megyünk tovább csikorgó fogakkal,
Nem visznek még el hatlovas fogattal.
|
|
Itt hagyom a szívem,
mely érted dobog.
|
|
Én a Magyarerő őslakosa voltam,
talicskámat folyton magam előtt toltam.
Volt ám benne próza, vers is meg miegymás,
meg egy karéj zsíroskenyér, ráadásul hagymás.
|
Szív nélkül emberek...nem érdemes élni.
Hogyha szívtelen vagy, mit fogsz majd mesélni?
Az utódaidnak, kik szívből szeretnek.
Ki nem szeret szívből, az bizony eretnek.
|
Hó fedi a tájat,
ó mennyi alázat
van a sok fehérben,
makulátlan képben
gyönyörködöm éppen
merengek a léten.
|
Te rongyba göngyölt élet,
miért sütsz pajzspecsétet
ráncos homlokomra?
|
Bús, borongós őszi hangulat,
hűvös kézzel lelkemben kutat.
Hová futott el napfényes nyarunk?
Rőt avarágyon lassan ballagunk.
|
|
Megpihent a lélek,
elteszem a csendet.
|
Lélekharang szól a csendben,
panaszosan zúg fülemben.
Özvegy, árva sír, sikít.
Hogy bírják ki ezt a kínt?
|