Kedves Barátaim!

Ez az eset megesett, elhagytam az összeset...
Hogy hol és miképpen, enyhén dereng, persze egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy merre, mikor és mi módon történt az a bizonyos hűtlen elhagyás. Egy viszont holt biztos! Nincs meg!
Kerestem én már mindenhol, olyan helyeken is, ahol még életemben nem jártam. (pld: szekrény teteje)
Életemben már sok mindent elvesztettem, amit aztán sosem találtam meg. Ilyen volt például a lányságom, de ebbe a témába most bővebben ne menjünk bele.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én bizony hagytam már el ernyőt (tucatjával). A fiókom tele van páratlan kesztyűvel. Van köztük csipkés operábajárós, hegyvidéki sielős, éjszakai pamut, nappali szarvasbőr, marhabőr, szattyánbőr, gumi, talán még kohász kesztyű is. Lila gőzöm nincs, miért is őrizgetem őket. Talán abban reménykedem, hogy csak meglesz a párjuk. De nem, már évtizedek óta lapulnak egy fiókban. Néha újabbak csatlakoznak hozzájuk. Egy másik fiók dugig van zoknikkal. Ők is szinglik egytől egyig. Jégzokni, térdzokni, bokazokni, titokzokni, csíkos, virágos, pasztell, fekete, fehér, op-art, színes, női, férfi is van köztük, de direkt nem szaporodnak, csak ha nagymosás után újabbakat fedezek fel a dobban. Ilyenkor a szívem nagyot dobban, hátha valamelyiknek a párja lett meg, de lógó orral veszem tudomásul, hogy újabb szinglikre leltem. Szerintem az ország összes rehabját el tudnám látni fél zoknival, no meg kesztyűvel. Még szerencse, hogy a harisnyanadrág más műfaj, az legfeljebb csak egészben tűnik el.
No kérem, ideje rátérni a lényegre.
Elhagytam... mind az összeset, amire egy embernek, vagy asszonynak szüksége van, ha igazolni akarja magát.
Személyi igazolvány, Lakcímkártya, Adókártya, Tajkártya, Covidkártya, Hatósági igazolvány, Rossmann, Penny, Tesco és egyéb áruházi izék, amit úgyis elfelejtek elővenni, ha fizetek, ezért aztán utánuk nem fáj a szívem.
Sajnos az irattartóban ott lapult a 2024 és 2025 évi újságíró igazolványom is.
Szépen, akkurátusan el volt rendezve a kis tokban minden. Hogy eddig minek hordozgattam magammal az összeset, nem tudom, de megfogadtam, hogy ha sikerül mind megcsináltatnom, akkor csak fénymásolatokkal szerelkezem fel.

Hogy hol veszthettem el? Utolsó emlékem, hogy múlt szerdán Pestről vonattal jöttünk haza Érdre Bálintkával, az unokámmal. Egy túlbuzgó, serkenő bajúszú kalauzka kíváncsi volt arra, hogy biztosan jogosult vagyok-e az ingyenes utazásra, vagy egy öreglány bőrébe bújó tinilány szeretne bliccelni. 
Szokásomhoz híven, volt a vén szatyornál, kisszatyor, nagyszatyor, hátitáska, retikül, + egy kislegény, egy kis hátitáskával.
Bálintka előhalászta a diákigazolványát a tatyójából, én pedig matatásba kezdtem a saját táskáimban. Némi keresgélés után diadalittasan felmutattam a tárcában szunnyadó személyimet, mely igazolta, hogy immár hét éve jogosan bitorlom a tömegközlekedést ingyen és bérmentve. Ekkor már az állójegyesek figyelme teljesen felénk fordult. A vonat tele volt elcsigázott, munkából hazatartó emberekkel. Volt, aki rosszallóan rázta a fejét. Nem tudtam eldölteni, hogy a kalauzka alaposságát vagy a vén nyanya teszetoszaságát rosszalják-e? Kicsit felpezsdítettük a vagon álmos egyhangúságát.
Lényeg, hogy megtörtént a szemle. Én pedig a "vigyázó szemek" kereszttüzében lányos zavaromban, érzésem szerint, eltettem az irattartót az egyik szütyőbe, de nagy a valószínűsége annak, hogy inkább mellé.
Tegnap ismét Pestre kormányoztam volna a hajómat, de az irataim nem voltak sehol. Felforgattam a lakást, felhívtam a MÁV-ot, az okmányirodát, a rend őreit, hogy esetleg egy becsületes megtaláló vette a fáradtságot és leadta valahová. De nem...
Így aztán csámpás lábaim a nyakamba szedem és elindulok iratbeszerző körutamra, miközben imádkozom Jézuskához, hogy az okmányirodában legyen elég türelme az előadó hölgynek kisakkozni, hogy melyik ujjamon van ujjlenyomat. Ugyanis legutóbb több mint fél óráig nyomkorásztam az ujjlenyomat rögzítő bizgentyűt, mire sikerült a két középső ujjamon találni. Tudniillik egyforma ujj kell mindkét kézről. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van azzal, akinek csak egy kezet adott a jó Isten? Az előadóval együtt velem szurkolt egy népes romacsalád is, (hogy sikerüljön a tranzakció), akik utánam következtek. Megkönnyebbülve konstatáltam, hogy nem vették nagyon a szívükre a hosszas várakozást, mert egy fülest sem kaptam a végén.
Az a jó, hogy csak összejött az az ujjlenyomat, mert ha nem, akkor csak egy évig adták volna meg a személyit.
Kicsit ez is elgondolkoztatott :
- Miért? Egy év alatt kinőne az ujjlenyomatom?

Szóval, mi ebből a tanulság? 
Ne hordjad magaddal az összes igazolványod!
Bankkártyádat még vélelenül se tedd közéjük. (Ennyit már én is megtanultam egy régebbi irattárca elvesztése után)
Figyelj oda, hogy biztosan visszatetted-e a táskádba mutogatás után?
Ha öreg vagy, ügyetlen és feledékeny, maximum két táska és egy unoka legyen nálad, amit még agyilag követni tudsz.
Ne szállj fel szatyrostul, unokástul olyan vonatra, ahol a kalauz frissen kiképzett, szorgalmatos dolgozó, aki gyanakvó és nem hisz a szemének sem.

Akkor indulok, és ha jól viselkedtek, elmesélem, hogy hol, mit, és mennyi idő alatt, mennyiért szereztem be a mai Okmányiroda és NAV túráimon. Addig is szép és problémamentes napot kívánok Nektek, és ne hagyjatok el senkit és semmit, aki és ami fontos számotokra.

Mc. Szeppent