Szabadságra ment az ihlet...
Kis pihenést tán megillet...
Éveken át űzött, hajtott,
cserben engem sosem hagyott.

Lehet, hogy már elege lett,
bánatában világgá ment?
Bármerre jár, megkeresem,
visszahozom tenyeremen.

Hamis szót fröcsög a szája,
tőle mégis elalélsz,
tetteinek bűvkörében
földön túlra visz az ész.

Pedig tudod, valósághoz
mutatványnak köze nincs,
a józan észt fogva tartja
a hömpölygő szó-bilincs.

Ha vége a mutatványnak,
visszazuhansz a földre,
viszed tovább szolgasorsod,
életeden át nyögve.

Sorsom szele elrepített szülővárosomból,
azt reméltem, valóság lesz a vágyott álomból.
Munkával telt hosszú évek monoton peregtek,
törzsvendége lehettem csak Zalaegerszegnek.

Első találkozásom az elmúlással

MINDENKINEK ÁLDOTT, BÉKÉS,  ÖRÖMTELI HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Beteg a képzelet,
vetít fals képeket,
kínoz is vészesen,
a lelked védtelen.

Ne ringass rémeket,
elhozza végzeted.
Figyeld a tényeket,
az a te érdeked.

Bízni kell végtelen,
ez fontos lételem,
elhagy a félelem,
nyugodt lesz életed.

GŐG - haikuban, apevában, pundurkában kifejezve

Mohazöld reménységKirándulni hív az erdő,
vendéget vár télen, nyáron,
mikor mély álmából ébred,
vagy "ősz húrja zsong" a tájon.

Szőnyeget hint, megtisztelve,
ne gyötörje földje lábad,
avar, moha, színes szőttes,
szorgos keze sosem fárad.

Körülöttem bűzös mocsár,
lélegezni alig enged,
lefelé húz az ingovány,
kijutok vagy fúlok benne?

Reményekbe kapaszkodom,
fűzfaágba, zöld levélbe,
sötét éjben felragyogó
vén Göncölnek szekerébe.

Tán kihúz a sűrűjéből,
s visszakapom hitem, kedvem,
úgy szeretnék hinni, bízni
még egyszer az emberekben!

Erdő mélyén, a tisztáson
hatalmas a dínomdánom.
Farsangi bál dúl e tájon,
hangja hallik hét határon.

Tücskök hada zenél bőszen
hegedűvel, nagybőgővel,
gitárokat nyúz veszettül,
dobot perget, ki tuskón ül.

Dalra fakad tarka szarka,
beleremeg hosszú farka,
áriázik a vén varjú,
rigóhoz szól az i love you.