Decemberi zord napon 
Kinéztem az ablakon, 
S ha nem látom, nem hiszem, 
Rigó fürdik a vízben. 

Az én Édesapám egyszerű ember volt, 
Melegszívű, szerény, aki házasodott életének delén. 
Ifjú arcát ezért csak fényképről láttam, 
Társai körében vidámnak találtam. 

Csendül az ének,
gyúlnak a fények,
büszke fenyőfán
gyertya köszönt.

Bérceken, síkon
ünnepi stóla,
mindnyájan vágyunk
isteni jóra.

Csillag jelzi érkezését, 
hozzá vezet, nem kell térkép, 
rávilágít a fénycsóva, 
betlehemi istállóra. 

 Röpít a képzelet,
   szürkék a fellegek,
   repülök veletek,
   lenézni nem merek,
   kinyitom szememet,
   s itt vagyok Teveled.

Holle anyó megrázta hóval telt dunnáját, 
S milliónyi hópehely az égből alászállt. 
Sűrűn szitált, takarót borított a földre, 
Fagyott hátát mindenütt vastagon befödte. 

Álomvilág fogadott 
februári reggel, 
a természet varázsolt, 
amíg szenderegtem. 

Szárnyal a lelkem, szakad a hó, 
Nyugalmat adó hótakaró. 
Egybeér ég és látóhatár, 
Szűz ruhát öltő mennyei táj. 

Hull a hó, hull a hó,
Jön-e már Télapó?

Csillogó, csillogó
Hópehely, ragyogó.

Mikulásnak levelet
Írtatok már, gyerekek?
Hogyha nem, hát sürgősen
Küldjétek el mind többen.

Meseország áruháza 
Kapuit szélesre tárta, 
Polcokon vár a sok játék, 
Csupa csodás szép ajándék. 

Itten és most kidoboltatik,
Figyeljetek, férfiak, nagyik!
Szerda s szombat, piac napja hív,
minden ember ideváratik!

Öt évtized rohant velünk,
űzött, hajtott, gyerünk, gyerünk!
Tűzd ki célod, s küzdjél érte,
akkor is, ha nagy a tétje.

Brumma, brumma, brummantó,
Született egy kis mackó.
Fenn a havas Hargitán,
Hol madár is alig jár.

Elült a zaj. Éled a csend.
Virág virul a síron fent.

Néhol mécses pislákol még,
gyertya tövig égett már rég.

Életútjukat megjárták,
jutalmuk a nyugalom.
Őnekik már nem fáj semmi,
magamat így nyugtatom.