Szemeid csillagok, ha lágy mosoly jő,
csodásan nyíló ablakok, melyen át
lelked a mélységekből, ha kell kilát,
mert látni maga az élet és erő

Meglátni mindent, ami szerethető
az életet, könny gyöngyét, vágy mosolyát.
Ha valaki vak volt, most ordítja lát,
és csodálja, mert hisz, hisz van Teremtő

A nagy szerelem,. az élet zuhatagja,
az élet sója, a só élete.
önmagát adja, s olvad. lassan eltűnik.

A gondolat, mint leggyorsabban száguldó
vihar, örömben utazik, szalad
előtted, s utánad is .A fénynél gyorsabb..

Újra kerestem megálmodott arcodat,
szemed fényét, hol napsugár fürdött,
és nem tudom, jaj, melyik, mikor vakított.

Egy pillanatra még a szellő is megállt,
bámészkodva ott, szoknyádat fújta,
 s gondolatokat tekert vad derekadra.

575575

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,

575575
Nincs szám, olyan nagy, mely kimondva szépséged
tagadásában hazudná a szél
fújta hold csillagtáncát, táncolsz? Szabad vagy?

Halk lépteid elárulja, merre vagy.
Hiába takar test, kéz, tapintat,
szavak simogatása keres és kutat.

.

Ez már "egészség," mert megszokássá válik

az állandó FÁJ. Vele élek én

.

Ez már "egészség," mert megszokássá válik

az állandó FÁJ. Vele élek én

Elég! Mondtad, ha elfáradtál.
Elég! A lépcső, elég az emelet.
S a szatyor, ha telis tele van,
legszívesebben leülne veled.

A  küzdelem, megacélozza
zsigereidet.  Nem hagyod el magad,
és eljössz. ha kényszer nélkül is,
örök edzésben vigyáz rád agyad.

Ha olvastátok, biztos észrevettétek, 
a gondolati zsúfoltságot, mely 
a témának a teljes  alárendeltje.

Egy zsidóasszony: könnyek a kereszt alatt
Kövek,nagy kövek, mind mozdulatlan.
Alatta a pirosló parázs lassan füstölög.

575575

Csak a holnapot, már csak azt add meg nekem.
Egy apró fohászt, egy köszönetet,
hogy mondhassam imáim között, neked is.

Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja
egyedül létben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?
.
Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?

Totemoszlop.,Ott a tűz lágyan, nyaldos.
Parazsat tartok, fájdalom éget.
Be kéne venni titkon valami mérget.

575575

Már minden reggel ködtakarót rugdos le
a kapaszkodó, téli napsugár.
Zavart avarban bújkál egy tévedt bogár.

Nehezen veszem a levegőt, lépcsőket,
s velük nevetek.  Úgy is legyőzöm,
a meredeket, mert még az árnyékomig

575575
Rettegés minden nap, mert az alkony, s este,
rémült játékát verdesi bilincsbe.
A szakadt inak, hosszan, már nem feszülnek.

Csak a zsibbadt kéz, mely egészen a vállig
idegvonszolás, s onnan villámlik
az áramütés, vissza az ujjbegyekbe.

A cukorbetegség megtámadta az idegeimet. Nagy fájdalmasm van mind két kezemben, lábaimban Küzdök, bár volt aki azt mondta mit akarsz, hisz nyolcvan évedet betöltöd augusztus tizenkilencedikén. /lehet, hogy meg sem érem/

575575
Remélem szép lesz a tavasz, a sok virág.
Írni, festeni, szeretnék sokat.
S hallgatni zenét halk hegedűs holdat

Betlehemben, ahol született az Úr,
nem engedték be a házakba,
pedig kopogtatott. A hideg istállóban
ahol megszületett, állatok vették körül
 

575575

Imbolygó utak fel a domb tetejére.
Ajtó, s mögötte boltíves pince.
Hordó a gyomra benne fürt verítéke.

Erre-arra is van présház Tokaj bora
lélekemelő, szunnyadó erő.
A tiszta pihent óbor sárga színében,

táncot kísértet a hangos kóstolgatás.
Bekapott mindent a pince szája
Elalélt ki nem bírta s bor lett a párja.

575575
A  sirató ősz fagyott hóval takargat.
Fehér lepelben a haldokló táj.
Jégvirágos ablakok néznek dermedten

táncukban mattul az üveg s a kinti táj.
Siető esték, pinceajtó, zár.
Csikorog a rozsdás kulcs, vad dülöngélés.

Hamis az ének a puha hó tetején. 
Úttalan utak, vakít a fehér,
merre, hová és hogyan sokan megfagytak.