575575

Hát elmúlt pár év és újra úton leszek,
Nyolcvannegyedik évet elhagyom.
Felelős ég hajt, s vajon mit kell még tennem,

hogy a hatalom, amit rám mért, megtudjam.
Mást anélkül is cselekszem, csábít
a hogyan. Meddig élek, s lám itt az Isten.

Mindig többszörös a hasonlóság. Festék 
mindenütt. Lyukak, betömörített 
rongyai törlésre szánt, ecset valóság.

Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja,
egyedüllétben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?

Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?

Vázában tavasz s a teraszon már másik
terítő, tiszta. Kiesett madár
nem zavarja a kávé illatát már.

575575
Szeretem nagyon a szépet, szabályait,
gyönyörűséges mozdulatait...
Varázsló tekintetet,  s ha engem illet,

mert a látásban, ha becsukom a szemem,
a képzeletben tovább álmodom
az elképzelhetetlen érzésvilágot...

575575
Egy zsidó asszony: könnyek a kereszt alatt. 
Kövek, nagy kövek, mind mozdulatlan. 
Lejjebb még a pirosló parázs füstölög.

Évszázadokon át Szentlélek tűzlángja, 
Pünkösd ünnepe, Istenajándék... 
Csíksomlyó emlékezés s a tűz beléd ég...

575575
Taníts meg engem hinni az emberekben.
Amit mondanak, hogy úgy van, s úgy lesz, 
s kell igaznak élni a nagy tévedésben.

Uram, taníts meg hinni a szerelemben.
Kikerülni a vágy hazugságát.
S ha van lobogó tüze, melegedni még.

Ha uralkodni akarsz a népen, 
 vedd el ünnepeit, a múltját.
 Töröld ki a hazaszeretetét, 
 s ne kötelezd a nagy tanulást. 

A tanulatlant idomítani
 könnyebb, adjál kezébe cirkuszt. 
 S ki hazugságon nevelődött
 Nem ismeri fel a himnuszt. 

575575

Itt ülök. A szék karfája, mint szerelmes
karok, ölelnek. Fürdőm egy hetes
szünet után elindult / ’/ tisztaság felé.

Új bojler adta a meleg vizet. Lányom
kezétől dal, fény, ragyogás. Járom
az utam. Teszem-veszem magam elé.

Kényelmes székem irigyelhető. Késő
minden esemény. Int, hogy pihenő.
Nekem mesél, mint igaz, örök szerető.

Boldog Újévet minden kedves
írótársamnak és a vezetőiknek

Jöjj kicsi Jézus! Itt a Karácsony!
Hargita hegyén ünneplő szánkód
templomok várják. Hozzad az álmot:
falatka ételt, tenyérnyi ruhát.

Oltárod őrként vigyázzon reánk.
Gyúljon a gyertya fenyők tetején.
Pásztoros jászol az istállócska,
szegényes meleg: szamárka s tehén.

Ha sirató vagy, sok szája görbülésbe kezd.
Apró síró hang jászolból válasz.
Légy győztes, kegyelem, földi alázat.

Kicsi karácsony. Át kell élned a könnycsepp
gyenge hatalmát láthatatlanul,
amíg más mindent kényszer nélkül megtanul.

Ujjak táncolnak kifeszített utakon.
Idézik halkan a zenecsodát.
Harcol a lélek. Megyek virágos dalban.
..
Csapdák csábító varázsából üldözött
szolga mutatja, a sok arc, együtt,
Igaz, de külön hazug mindegyik napja.
..
A falon a lyuk bizony sokszor érdekes.
Látod a tilost. Borzadsz, amit látsz,

Amida G. festőművész kiállítására

Ott pirosult a házak mögött, a
dombokon át a messzit ölelte.
Minden övé lett. A sok ág közt törött
a fény árnyéka, a nyár melege.

Az ősz. Vele zenél, a szél hegedűje
sokszor halkul, de bömbölve tör, zúz
majd lágyan újra csendesülne,
a nem várt hideg vele jött, nagy úr.

OLVASSÁTOK EL EZT A RÖVID ISMERTETŐT A HAZÁNKÉRT!

Ők voltak az aradi vértanúk. S még tovább sokan névtelenül.

Október 6-án haltak mártírhalált a magyar nemzetért.