Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra és visznek ' sétányok.

575575

Térdeplő bokrok a tó fényéből nézték
tükörképüket. Visszaverődött
a sok képből a legszebb ki visszanézett.

Hidd, el építjük, a hozzád tartozást. Már
mindenki izmos, erősnek hiszi
magát, de tudjuk, kell a kézfogás.

Amikor Isten kihirdette: "vízözön 
bekövetkezik!", nem hitték rögtön
Nagy bárkát készítettek és  védekeztek.

Együtt maradtak és túlélték az özönt.
Isten mosolya a túlélésben
Velük volt, és segített. Kezek kezekben.

Térdeplő bokrok a tó fényéből nézték
tükörképüket. Visszaverődött
a sok képből a legszebb ki visszanézett.

Még rakosgatom apró fényképeinket.
A kukoricás, az eltakaró
zörgő levelek fénye. Csukódott ajtó.

575575

Sajnáló kezek messziről integetnek.
Nem tudom, mennyek?. Búcsúzás súlya
földbe tipor, belém mar. Idézem arcod.

Ó de szép e név, Dalma.. Hatalma
irodalomban, alkotás, ének
Vörösmarty Mihálytól dalban dalolva

új név született. / Férfiaknak csalétek /.
Daloló Dalma, együttes zene.
A vágy, simogatása, és ölelése.

Elhangzott „Az aktív idősökért” Pécsi Szenior Akadémia
2018/2019- es tanév. II. szemeszterzáró műsorán.
 

Engem már nagyon korán átölelt
valami láthatatlan glóriás.
Suttogott és osztotta az ételt
sokszor Ő volt az ajtónyitás.

575575
Csak ámulok és bámulok, oly csodásak
viráglábaid, ahogy felkúszott
kelyhével. Pattanó rügy, bizakodása,

rács birodalom, kinyílt sok virág éke.
Alatta a fű, bársonyos pázsit.
Ott vándorol egy tücsök. Hallgasd a zenét.

575575

Egy asztallapon visszaverődött
a szomszéd szoba nyitott ajtaján át,
arcod mosolya, ahogy néztelek én.

Készülődtél S én csak annyit láttam,
amit engedtél. Képzelt meztelenség
bennem ordibált, látni akarlak még!

Hátráltam, hogy ne lássál meg s lábam
megbotlott. Egy pohár víz börtönéből
kiömlött az asztalon s vizes lett minden.

Ó Jézusom! Szenvedésedben
benne vagyok én is. Segítek
vinni a keresztet. Nagy méreg
a fájdalom. Fejfádon vésetten

ott van az "INRI". Szöget véredben
ütötték, ruhádon árverések.
Sorsodról a senkik döntöttek.
Mégis cipeljük a keresztet.

Mindenkinek a családja ott van
felfeszítve, s aki ütötte,
az most a keresztet cipelte,

Régi sírokat, virágok ölelgetik,
kokárdák, s zászlók. Szél lobogtatja
lobogóinkat. Merész felvonulások.

A keze nyomán mindig a szép születik.
Lelkében éli minden mozdulást.
Szín kavarodásában táncol az ecset.
s a palettán lendítés elevenedik.

Ezt a versemet a "Közgyűlésre" írtam, és el akartam mondani. Pécsről jöttem s a lehetetlen közlekedés, s a betegségem siettetet hogy elérjem az egyetlen közvetlen B.p: Pécs járatot, mely 16.40 kor indult a Déliből.  Közöltem is, de elfelejtették Elmondani nem tudtam, s így itt teszem közzé versemet.

Ha lépést váltasz
Adyra emlékezve /575575/

Észreveszel, majd ha én is bolyongok csak
úgy céltalanul? Amikor a vágy,
mint a vasat a rozsda, megemésztett már?

S elhiszed, hogy a mosoly, ha mosatlan is,
van alatta még igazi vágynap,
s a rozsdátlanitásáért küzdve lát  valót?

Egyszer, csak egyszer essen le hazug álca
a rozsda marta hiánytalanul,
hogy az a mosoly mindjárt nevetés legyen.

575575
A rohanásban, durr,  ütközöl a falnak
s megnyílik. Pöfög ott egy új vonat.
Kezedben a sok plajbász szemed válogat.

Hová is üljek? A rajztábla Rád nevet,
örök társad lesz, és cipelheted.
Az ábrák: apró lányok táncolnak veled.

Leheletfinom sálat tart körbe nyakam. 
Édesanyámé volt, s neked adtam,
hogy vigyázzál rá, hogyha, majd elmaradtam.

Gyújtsál gyertyát. Messze világít fénye.
Oda ahová az imádságunk.
könnyeket még törölget régi zenre.

.