Ezt a versemet a "Közgyűlésre" írtam, és el akartam mondani. Pécsről jöttem s a lehetetlen közlekedés, s a betegségem siettetet hogy elérjem az egyetlen közvetlen B.p: Pécs járatot, mely 16.40 kor indult a Déliből.  Közöltem is, de elfelejtették Elmondani nem tudtam, s így itt teszem közzé versemet.

Ha lépést váltasz
Adyra emlékezve /575575/

Észreveszel, majd ha én is bolyongok csak
úgy céltalanul? Amikor a vágy,
mint a vasat a rozsda, megemésztett már?

S elhiszed, hogy a mosoly, ha mosatlan is,
van alatta még igazi vágynap,
s a rozsdátlanitásáért küzdve lát  valót?

Egyszer, csak egyszer essen le hazug álca
a rozsda marta hiánytalanul,
hogy az a mosoly mindjárt nevetés legyen.

575575
A rohanásban, durr,  ütközöl a falnak
s megnyílik. Pöfög ott egy új vonat.
Kezedben a sok plajbász szemed válogat.

Hová is üljek? A rajztábla Rád nevet,
örök társad lesz, és cipelheted.
Az ábrák: apró lányok táncolnak veled.

Leheletfinom sálat tart körbe nyakam. 
Édesanyámé volt, s neked adtam,
hogy vigyázzál rá, hogyha, majd elmaradtam.

Gyújtsál gyertyát. Messze világít fénye.
Oda ahová az imádságunk.
könnyeket még törölget régi zenre.

.

Elmúlt a csatazaj, az izgalom, a fémjel,
a durrogtatás, a várt kabarék.
Eltűnt az éhes útról a sok söpredék.
Egy árva gyermek utánuk nézett. Amott
takarja magát éhség szégyene
egy újságlappal, s falhat, ami még maradt

575575

A múló idő. Emlékszem Kolozsváron
gurult egy labda Kiütötte a
kezéből a katona s elvitték őket.

Azóta gyertya gyúlt, még fénye erősen
világítana nem veszik észre.
pedig a fény mögött a labda ott gurul.

   Egy üres sárga csekk betűi karácsonyi illatot árasztanak. Gyermekhangokat hallok. Énekük, mint minden zene nagyon is ismerős. A dalok mögött egy-egy folydogáló könnycsepp vegyül gyermeki zsivajban. Egymásnak gyújtják meg a gyertyákat. Közülük sokan nem is látták még édesanyjukat, s apjukat sem ismerik. Vajon a szeretet kicsi lelkükben hova szorult?

Csönd van. Siető léptek, átléptek kiálló
árnyékköveket. Évtizedeken
át az út porát, verte itt sok esőcsepp.

A házak tükre a nedves út visszfénye,
csobbanásokban. Sokan kerülték,
de belepaskolt egy láb, sáros lett minden.

S a sár rátapadt a megmosott kezekre,
kiknek nem sáros, bekoszolta más.
Piszkos törölközőktől mocskos lett sok arc.

575575

Emberek állnak, szélben a támfal előtt.
Ott állok én is, messziről jövök.
Várom a besorolást. Ügyetlen körök,

zörgő levelek, szélölelésben, körbe
szaladó álmok. Csillag milliárd,  
reggeli fényben, pára a leveleken.

Ma ünnepeljük elmúlt születésnapom
a nyolcvanadik. S milyen hirtelen
elrepült ütődés, fény. Emlék takarok

575575

Rohan az idő, és hiába szaladok,
utolér, lehagy. Visszatekintek,
Ami szép volt mosolya: szaladó évek

Már régiségben élek. Keresnek, megtalálnak.
Majd ha meghalok, fel is fedeznek
talán, de addig vagyok még szerénységben..

Az utazásom lassuló szókeresés
Az érkezésben véges számokat
mormognak, imádkoznak, s mind én vagyok még..

Szemeid csillagok, ha lágy mosoly jő,
csodásan nyíló ablakok, melyen át
lelked a mélységekből, ha kell kilát,
mert látni maga az élet és erő

Meglátni mindent, ami szerethető
az életet, könny gyöngyét, vágy mosolyát.
Ha valaki vak volt, most ordítja lát,
és csodálja, mert hisz, hisz van Teremtő

A nagy szerelem,. az élet zuhatagja,
az élet sója, a só élete.
önmagát adja, s olvad. lassan eltűnik.

A gondolat, mint leggyorsabban száguldó
vihar, örömben utazik, szalad
előtted, s utánad is .A fénynél gyorsabb..

Újra kerestem megálmodott arcodat,
szemed fényét, hol napsugár fürdött,
és nem tudom, jaj, melyik, mikor vakított.

Egy pillanatra még a szellő is megállt,
bámészkodva ott, szoknyádat fújta,
 s gondolatokat tekert vad derekadra.

575575

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,

575575
Nincs szám, olyan nagy, mely kimondva szépséged
tagadásában hazudná a szél
fújta hold csillagtáncát, táncolsz? Szabad vagy?

Halk lépteid elárulja, merre vagy.
Hiába takar test, kéz, tapintat,
szavak simogatása keres és kutat.

.

Ez már "egészség," mert megszokássá válik

az állandó FÁJ. Vele élek én

.

Ez már "egészség," mert megszokássá válik

az állandó FÁJ. Vele élek én

Elég! Mondtad, ha elfáradtál.
Elég! A lépcső, elég az emelet.
S a szatyor, ha telis tele van,
legszívesebben leülne veled.

A  küzdelem, megacélozza
zsigereidet.  Nem hagyod el magad,
és eljössz. ha kényszer nélkül is,
örök edzésben vigyáz rád agyad.