Egy zsidóasszony: könnyek a kereszt alatt
Kövek,nagy kövek, mind mozdulatlan.
Alatta a pirosló parázs lassan füstölög.

575575

Csak a holnapot, már csak azt add meg nekem.
Egy apró fohászt, egy köszönetet,
hogy mondhassam imáim között, neked is.

Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja
egyedül létben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?
.
Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?

Totemoszlop.,Ott a tűz lágyan, nyaldos.
Parazsat tartok, fájdalom éget.
Be kéne venni titkon valami mérget.

575575

Már minden reggel ködtakarót rugdos le
a kapaszkodó, téli napsugár.
Zavart avarban bújkál egy tévedt bogár.

Nehezen veszem a levegőt, lépcsőket,
s velük nevetek.  Úgy is legyőzöm,
a meredeket, mert még az árnyékomig

575575
Rettegés minden nap, mert az alkony, s este,
rémült játékát verdesi bilincsbe.
A szakadt inak, hosszan, már nem feszülnek.

Csak a zsibbadt kéz, mely egészen a vállig
idegvonszolás, s onnan villámlik
az áramütés, vissza az ujjbegyekbe.

A cukorbetegség megtámadta az idegeimet. Nagy fájdalmasm van mind két kezemben, lábaimban Küzdök, bár volt aki azt mondta mit akarsz, hisz nyolcvan évedet betöltöd augusztus tizenkilencedikén. /lehet, hogy meg sem érem/

575575
Remélem szép lesz a tavasz, a sok virág.
Írni, festeni, szeretnék sokat.
S hallgatni zenét halk hegedűs holdat

Betlehemben, ahol született az Úr,
nem engedték be a házakba,
pedig kopogtatott. A hideg istállóban
ahol megszületett, állatok vették körül
 

575575

Imbolygó utak fel a domb tetejére.
Ajtó, s mögötte boltíves pince.
Hordó a gyomra benne fürt verítéke.

Erre-arra is van présház Tokaj bora
lélekemelő, szunnyadó erő.
A tiszta pihent óbor sárga színében,

táncot kísértet a hangos kóstolgatás.
Bekapott mindent a pince szája
Elalélt ki nem bírta s bor lett a párja.

575575
A  sirató ősz fagyott hóval takargat.
Fehér lepelben a haldokló táj.
Jégvirágos ablakok néznek dermedten

táncukban mattul az üveg s a kinti táj.
Siető esték, pinceajtó, zár.
Csikorog a rozsdás kulcs, vad dülöngélés.

Hamis az ének a puha hó tetején. 
Úttalan utak, vakít a fehér,
merre, hová és hogyan sokan megfagytak.
 

Püspökszentászló csodás arborétuma
még zölddel itt-ott, de a takarót
már gyűjtögeti a szél szép kupacokba.

Rettegés minden nap, mert az alkony, s este,
rémült játékát verdesi bilincsbe
s a szakadt ínak, hosszan, már nem feszülnek.

A magaslati úton  egy csodálatos
tölgy fa búcsúzott a forró nyártól .
Színes ruháját tépte az északi szél.

Csönd van. Siető léptek átléptek kiálló
árnyékköveket. Évtizedeken
át az út porát verte itt sok esőcsepp
 

Őz szemű fények, együtt őszi szaladás.
Ropogó ágak, talpad alatt mind.
Az avarba belevarrt nyárnak emléke,

A gyönyörű ősz régi lépések zaját
fénykorbácsával veri hátamon.
Azt hittem, hogy még igaz de csak fájdalom.

Vágy kötelékből képeid szerterepültek.
Új ecset, festék, keze nyúlt, színek csodáján.
Mint csillagos égen, távoli fényszigetek
vászna, lobog ma a szélben, viharok után.

Dermedt hajolásban tüzet kereste, s intett
vissza a tiszta kazánból, mint árnyék csupán.
A kép: Tűzbemerülten gyorsuló lépteket,
hullámköröket fodroztak, s lecsöngtek csupán.

Itt a nagy köveket, amott az árnyékokat
kerülgetik a bogarak. Futrinkák bújócskáznak,
s közben azt keresik, hol lakjanak.
Az ősz jele van itt. A szellő már susog,

575575

Ha fogom kezed, már nem fázok annyira .
Eszembe jutott, ősznek hidege.
Nem is tudom, többiek, hol? S majd eljönnek

várt válaszokban?  Négy féle félelemben
a kötelező látogatások.
Emlékszem, hogy várt anyánk. "Többször gyertek el !"