Kezedben virág és az eltűnő tested,
titkos utadra hív. Láthatatlan,
fáradt a mosoly minden szívdobbanásban.

Összetett kezek érted imára szólnak
S velük mondom, hogy megnyugodjak, de
leteper a hiányod: kezdő árvaság.

Veled utaznak szeretteid mind ' este,
amikor a kéz már nem fog, esne.
Esne, és nem tudom, hol a lélek s idő.

.

Szerelemtáncod messzi

Csak nézlek, nézlek,
s a napot látom benned,
a fényt, mely éget.
..
És nézlek, nézlek
Többet látok, mint szabad,
mint verítéked.
..
A derekadat,
amikor fújja a szél, 
gondolatokat
.
teker rá, s beszél, 
szerelemtáncod messzi,
mégis oly közel.

Kezdődik az AKADÉMIA. Az előadást versemmel nyitjuk meg,
amelyet erre az alkalomra írtam. /575575/

Szín hatalmával már telepszik ' hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék. A kis "szakadt kabát".

Csobogó csermely, csak csillogó csobbanás.
Csuromvizesen csipkedő. Csiszol, 
csúfolódik, csicsereg. Csendesedően.

A spirális fényt
megkerültük. Most újra
kezdődik egy év.
 

Szín hatalmával rám telepszik ' hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék a kis szakadt kabát.

Bogarak hada az avarban szaladgál.
Benne lakna még régi napárnyék.
Szaladj, hogy érjed utol egy kedves percet

A mozdulatlanságban keresem a mozdulást. Most üres a fonott kosár. Benne volt a jó akarás, a sok bukta, gyümölcs, s a sok gyermekkéz, mely sokszor belenyúlt. Mindig, valamivel adakozott. Ma, a kínálat csöndje simogatja.

575575
Csak egy mozdulat, és a bizonyítékot 
a táskájába tette. Nem vették 
észre. "Lőttek. Zavargás. Elhagyta" termet.

Így menekült meg. Soha erről nem beszélt 
senkinek. Félő érzés tovább élt 
lélek útvesztőjében Megint csak lőttek.

Weöres Sándor gondolatai alapján

Felfele mutat a kereszt felső ága. 
Örömhírt tudat másokkal. Nekünk,  
törött vér virágai kétfelé szaladt.  

Fogják a szögek. Kapaszkodnak a  kezek, 
az ütött vasba, mint őrzött lelket    
A test végzete kereszt, érted s értem is.. 

Az aradi vértanúkra  emlékezve

A téma választott mindig engem.
Az átélés szabad formája
ott szalad akkor is, ha vádol
nem gáncsol, csak rossz a szerepem.

A múltból lehet meríteni,
csak tisztogatni kell sokat,
azt a kevés fényt megtalálni,
s leírni a meglelt sorokat.

Itt a nagy köveket, amott az árnyékokat
kerülgetik a bogarak. Futrinkák bújócskáznak, 
s közben azt keresik, hol lakjanak.
Az ősz jele van itt. A szellő már susog,
a fák mocorognak, rázogatják a lombot.
A Tettyei romokon átsuhan a fényben
a délutáni szél, virágterítéken lépdel
s itt-ott kutat. Még látom a kopott padokat.

A nap, ahogy a dombok mögé szökkent,
Úgy hallgattak a rozsdásodott bokrok.
Foltjaikkal takarták a földet.
Egy-egy sugár még lemaradt s dalolt

a víz tükrén, vibráló fénycsíkot.
Messze daruk, mozdulatlan gémek.
Ott az új, itt még a régi sikolt.
Kétkerekű ásítását nézem,

575575
Csak lassan megyek. Hosszú az út, utolér 
árnyékom. Messzi ahová megyek 
születésnapomon még földi rab vagyok.

Feltétlen fontos együttes beszélgetés. 
Pontosan készen állok, az időt 
tanulom s belebotlok, ha nem vigyázok.

575575

Hát  elmúlt pár év és újra úton leszek
Nyolcvannegyedik évet elhagyom.
Felelős ég hajt, s vajon mit kell még tennem, 

hogy a hatalom, amit rám mért, megtudjam.
Mást anélkül is cselekszem, csábít 
a hogyan. Meddig élek, s lám itt  az Isten.