Ha sirató vagy, sok szája görbülésbe kezd.
Apró síró hang jászolyból válasz.
Légy győztes, kegyelem, földi alázat.

Ez a karácsony. Át kell élned a könnycsepp
gyenge hatalmát láthatatlanul,
amíg más mindent kényszer nélkül megtanul.

Versemet, néha finom rezdülésekben
mint hajnal előtt táncoló zord fényt,
kutatni kell, mert  elbújt, csókos  szerető.

Csak szolgálok és közben átölel a Vers.
Talán szerelem, Szentéje bennem
van, vele élek és nem mindig keserves..

Én vagyok a múlt jelenében a jövő.
Csillag milliárd.  Apró villanás,
Házsongárdi temető, csillagúton át.

Egy hosszú szél sodorta hátán 
Ívelt falevél, messzi egy könnycsepp. 
Valaki búcsúzott mogorván, 
őrszem helyén már új őrszem.

Hogy játszik imbolyog a lassú 
Párává vált, gőzben vacog. 
Rág  perceg, madárdal, ének, szú. 
Sokan figyelik a holdvilágot. 

 Elég! Kilencven évig kellett várni,
 hogy nemzetünk összefogás napja,
 Trianon legyen! Óh, micsoda hajsza.
 Országházunkban törvény mondta ki.

 Feszületre vetült sok ember arca.
 Könnyeik a fájdalom imái.
 Múltból a mába már egység kíséri,
 a nagy Közösséget magyarok hangja.

2011 október 6. emlékére

Az utca felett behajló lámpatestet
rozsdásodó vasoszlop inogva tartja.
Világítaná a szobrokat de egy fa
oda nőtt. S az árnyéka halk szavú csendet

követel. A volt  hatalom ki bűntettet.
Vértanukat ölt ott Aradon. Folytatja
ma is másképp más hatalom. Az Olt hangja
egy nagy  tiltakozás, a bitófák felett.

Hullámzó hajad lobog a szélben. Messzi
az ajtó. Nyitva, mint egy nagy lomha,
gyengédség,  rozsdás  zárral már bíbelődik.

Csak lassan megyek. Hosszú az út, utolér
árnyékom. Messzi ahová megyek
születésnapomon még földi rab vagyok.

Feltétlen fontos együttes beszélgetés.
Pontosan készen állok. Az időt
tanulom s belebotlok, ha nem vigyázok.

Az iszap szagos, bűzt áraszt. Lecsapolni
fontos. Harangok kondulnak, s a nép
barázdálja a lápot. Szántva lesz sárrét.

Száz évet kellett várni, hogy Trianonról
szakadjon a szó. Maroknyi. népünk
nemzet összetartozás, törvénye értünk.

 Magyarságomat tiltakozásba hajtja 
lelkem és szívem. Kezem ökölbe, 
s némán morzsolom apró, csöveket, körbe.

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,

akkor kiáltsál nagyot utánam. Talán
föld alatt s felett zúgna a hangod,
ott is meghallom s jövök, hogy megáldjalak

Szobafogságom látnod kéne. Rendetlen 
vagyok most mindig. Türelmetlenség 
életem. Nem találok semmit. Semmiség
 

575575
Kifordult világ. Furcsa lélek-képzelet
Öröm hiánya. Nyúlnál utána,
de a gondolat torzult.. Nincs ott semmi se.

575575

Elkésett  mese a múltról. A jelenbe
már olvashatod, vagy Te játszod el?
A herceg politizál. Ne félj, de hallgasd.

A zene már szól, s a gyermekek énekét
a színpad felől az előadás
varázsolja. Igazi mese, vagy mégse?

Akkor a halál mindenkit hosszan kísért,
elválasztották a gyerekeket.
Őrjöngő hang mindenütt, s  tehetetlenek.

Lelkemmel minden nap keresem, az eltűnt
világot, melyben, ha emlékeid
újra születnek, mely a nő dicsérete,

virágok között a mosolyod. kellene.
Nagyon kellene. Csak egy kézfogás,
a kézfej érintése, s örök tisztelet.

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.