Az iszap szagos, bűzt áraszt. Lecsapolni
fontos. Harangok kondulnak, s a nép
barázdálja a lápot. Szántva lesz sárrét.

Száz évet kellett várni, hogy Trianonról
szakadjon a szó. Maroknyi. népünk
nemzet összetartozás, törvénye értünk.

 Magyarságomat tiltakozásba hajtja 
lelkem és szívem. Kezem ökölbe, 
s némán morzsolom apró, csöveket, körbe.

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,

akkor kiáltsál nagyot utánam. Talán
föld alatt s felett zúgna a hangod,
ott is meghallom s jövök, hogy megáldjalak

Szobafogságom látnod kéne. Rendetlen 
vagyok most mindig. Türelmetlenség 
életem. Nem találok semmit. Semmiség
 

575575
Kifordult világ. Furcsa lélek-képzelet
Öröm hiánya. Nyúlnál utána,
de a gondolat torzult.. Nincs ott semmi se.

575575

Elkésett  mese a múltról. A jelenbe
már olvashatod, vagy Te játszod el?
A herceg politizál. Ne félj, de hallgasd.

A zene már szól, s a gyermekek énekét
a színpad felől az előadás
varázsolja. Igazi mese, vagy mégse?

Akkor a halál mindenkit hosszan kísért,
elválasztották a gyerekeket.
Őrjöngő hang mindenütt, s  tehetetlenek.

Lelkemmel minden nap keresem, az eltűnt
világot, melyben, ha emlékeid
újra születnek, mely a nő dicsérete,

virágok között a mosolyod. kellene.
Nagyon kellene. Csak egy kézfogás,
a kézfej érintése, s örök tisztelet.

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.

A furcsa kalmár / négy képben /

FORGATÓKÖNYV

I. KÉP

575575
A ragaszkodás, mely körülvesz mindenkit,
váljék örömmé, és boldogsággá..
Soha ne ismerje meg a fájdalmakat.

Hetente egy-egy gyertya fénye nálam is
fellobban. Apró kanóca, mintha
üzenne, Isten s Ember összetartozna..

A négy vasárnap kézfogása áldja meg
a családokat. A csonkákat is.
Jézus kezében senki se legyen árva.

A múló idő. Emlékszem Kolozsváron
gurult egy labda Kiütötte a
kezéből a katona s elvitték őket.

.

Óh, te szép Mecsek! Sudár fáid között
akár a vércseppek, olyanok a somszemek.
Hiába takargatod. Levélmarkaidban,
megtalálják a kutató ujjak, kezek.

1956.október 23. emlékére

Ott állt a téren. Dermedt tekintete,
a visszatükröződés. Járom cipeléstől
ordít a nép: dönteni kell! Terror emlék!
A szobor ledőlt. Mint hiénák a vadra,
darabolták az alkotást. Elindult a nép,
hogy újra levehesse a szörnyű igáját.

Még ott áll a fa a pinceajtó előtt.
Kissé megdőlt már, árnyéka vetül
a csöndre. Csak egy bogár keres még erőt,

575575
Ahol a sziklák fölött a fény, kutatva,
simogatta a bokros lejtőit,
ott terelget tejfölös felhőket, s erőt.

fitogtat át a köveken orrom előtt.
A fűben bogár. Méltóságteljes idő.
Mozdulatlan, úgy várja a madár halált.

Minden attól függ, nézi-e a madarat
egy új vadász. Fölötte köröz.
Vár. Lecsapni kész. Arrébb pók legyet kötöz.

Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra és visznek ' sétányok.