Gondolataim

   Legutóbbi könyvem lelkesített egy új kötet alkotására. Annál is inkább, mert az egyedüllét mind jobban átölel. Az írás leköt, az alkotás öröme és a csönd átölel.
   Mégis nehezen megy. Feleségem tragikus hirtelen halála megbolygatta a családot, s engem. Ezzel járó érzést kizárólag én érzem igazán, hiszen gyermekeim boldogan, saját maguk családjukban élnek, míg én egyedül élek. Egyedül lenni nagyon nehéz. Fáj.
   A költészet tart még egybe, meg az Isten szeretete.
   E könyv az előző könyvem, a hatodik „Lehull a lepel” folytatása is lehetne, hiszen nagyon sok összetett haiku formában írt versem itt is szerepel  /575575/ szótagszámmal.
   Könyvemben a képzelet minden erejét igyekeztem felhasználni. Feleségem hirtelen halála, hogy hová tűnt, halála után, állandóan foglalkoztatott.
   Kitaláltam, mindig elképzeltem a lélek, minden lélek a negyedik dimenzióban van Istennel, együtt a végtelenségben.
   A lelkem imáival a negyedik dimenzióban találkozik Istennel. A negyedik dimenzió az idő, mely a végtelenség fogalmát titkaival együtt legjobban magyarázza. Nálam az elmúlás a legnagyobb szeretetben, egy óriási odaadás.
   A  „Csönd udvarában” imádkozva, sokszor beszélgetnek a lelkek egy-egy versemet elolvasva. 
   Írásomat gondolkodóba ejti egy találkozás, egy-egy kézfogás.
   Édesanyám  Oroszhegyen született, és tiszteletére vettem föl előnévként az Oroszhegyi nevet. 
   Így lettem Oroszhegyi Lénárd József.

TM