Lehet rövid idő, vagy akár évek alatt,
kimondva, s kimondatlanul, emberek közé emelhetnek falat.

Hozhatnak boldogságot, szerelmet s reményt,
ha kedvesen szívedhez szólnak, vagy írnak belőlük regényt.

Elmondhatnak megannyi hazugságot,
s ezzel okozhatnak benned csalódást, vagy ha elhiszed, vakságot.

Akárhogy is menekülsz,
egyszer utolér,
mint a köd hozta dér.

Sok mindenre megtanít, hogy
hogyan viseld el ezt a kínt.
Sokat leszel miatta egyedül,
lelkedben majd csak a szél hegedül.

Öledben pár megsárgult levél
még a boldogságról mesél.

Az élettől kaptál egy jegyet, hogy használd ki, utazz, ahová csak lehet.

Remélem, jó hosszú lesz az út, mely biztos göröngyös is, s hoz majd derűt, s borút.
Bár mindenki maga választ, békét akar vagy háborút.

Viszont a többi része boldogság, szerelem, mosoly, hidd el.
Itt a jegy, hát vidd el!

Használd ki ezt a jegyet, visszaváltani úgysem lehet.

Ahol elküldtek,
ott fogsz hiányozni a legjobban.
Ahol megtaposott az élet,
ott leszel a legerősebb.
Ahol el akartak feledni,
ott leszel majd feledhetetlen.
Ahol a szíved egy darabja ottmaradt,
ott leszel jelen az egész életben,
mint aki valakinél örökre ottragadt.

TM

Pince, kamra legyen tele,
a sok férget vigye el az óév tele.

A betegség elkerüljön,
asztalod az minden jóval megterüljön.

Tavasszal már fagy ne legyen,
szőlő érjen, újbor forrjon kint a hegyen.

Ha asszonyból vagy, azt kívánom,
szeressenek egész évben, télen, nyáron.

Száll egy sirály a szélben,
csak egyedül, magányosan, szépen.
Előtte az égbolt bárányfelhős, kék is,
most már madár lettem, sirály vagyok, s így repülök én is.

Repülök a messzeségben,
a gyönyörű szikrázó napsütésben.
Egyenesen hozzád szállok,
bár messze vagy, odáig meg sem állok.

Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!

Meghozta a hideg szél,
az erdőn átsuhant a tél.
Ahogy belelépett, be is fagyott,
már a patak sem beszél.

Csendben jár az erdőn,
hideg hűvös szellőn,
csak a fenyvesek susognak,
baglyok álmosan huhognak.

Öreg tölgynek tetején,
odujában mókus él,
téli álma közepén, puha mohák rejtekén,
nem zavarja kint a tél.

Kár rohanni, mindenki mellett csak elsuhanni.
Soha egy jó szóra, egy mosolyra meg nem állni,
a másikkal nem törődve, mindig csak tovaszállni.

Kár feledni a múltat, az emlékeket, mik kicsit megfakultak.
Attól még belőled indultak, még ha rég el is múltak.

De jó lenne kicsit szív nélkül élni.
Megtudni, milyen az, semmitől se félni.
Mindenről csak nagy könnyedén írni.
Bármi is történik, semmitől sem sírni.

De jó lenne kicsit szív nélkül élni.
Megtudni, milyen nem csak örökké remélni.
Szembeköpni s kinevetni a halált,
mikor már kaszával kezében rád talált.

Karácsonykor, mikor millió csillag táncot jár az éjben,
s közben a sok hópehely a tájra fehér leplet lehel a télben,
odakint fenyő illata száll a hideg szélben.

Idebent kalácsillat járja át a házat,
fenyőfád fénye ragyogja be szobádat.

Eljön a Szeretet, s ott lesz mindenki szívében.
Boldogan örültök egymásnak a Szenteste fényében.

Megmutatom Neked az odavezető utat.
Ások egy kutat.
Beledobok mindent,
mi lelkemben rossz dolgokra mutat.

Lehet, hogy feneketlen kút lesz,
mert benne lesz minden, mi fájó
s szép volt, ami már a múlt lesz.

Ástam egy kutat, de be is temetem,
s rossz emlékeim ezzel el is feledem.

Addig örülj.
Míg szüleid s családod ölelő karjai
vesznek körül.

Addig nevess.
Míg barátaid körében vagy,
s van, ki keres.

Addig szeress.
Amíg csak lehet, míg az élet engedi,
hogy akit szeretsz, Vele lehess.

Addig gyászolj.
Míg emlékétől szívedre könnycsepp hull
napjában százszor.

Az élet olyan, mint egy patak.
Van, hogy árad,
s van, hogy apad.

Mint mikor hulló levél a tükrére téved,
az élet is úgy sodor majd magával Téged.

Amit elsodort, nem hozza már soha vissza,
mint ahogy az élet sem fordítható vissza.

Lesz, hogy csak csörgedezik szépen, lágyan,
ahogy majd életed is, mikor szívedben szerelmes vágy van.

Egy forró, nyári éjen,
azt mondtad szívemnek,
többet ne reméljen.
Otthagytad egy pince fenekén,
hogy mindenkitől féljen.

Senki közel hozzá
oda ne férjen,
s ne hagyja többé,
hogy más szíve hozzáérjen.

De majd felébred,
hogy újra éljen,
mikor csalogány dalol
a csillagfényes éjben.

Lelkemben van egy gödör,
ide teszek mindent,
mi bánt, s meggyötör.

A gödörben sötétség van,
mint lenn a sírban,
s amik benne lakoznak,
miattuk volt, hogy sokat sírtam.

A gödörnek egyik zugában
dereng egy kis fény is,
hátha kivirágzik egyszer
lelkem mégis.

Ami igazán fontos, csak az idő,
s azok a dolgok, melyeket nem látsz,
csak a szíveden át.

Nem gyógyít be sebet,
nem halványítja el a heget,
csak az idő, s csak a szíveden át.

Nem enyhíti valaki hiányát,
nem hozza vissza senki rég elvesztett álmát,
csak az idő,
s csak a szíveden át.

Amit igazán meg kell becsülni,
az az idő.

Valaki kell, ki rád nevet,
s mélyen szemébe nézve érzed, hogy szeret.

Valaki kell, ki átölel,
s mint szökőár, szívedbe úgy jön el.

Valaki kell, ki hozzád simul,
s tőle szívedben a fény kigyúl.

Valaki kell, ki megfogja két kezed,
s szerelmesen mondja ki szép neved.