Volt egyszer egy lombos erdő,
szélén öreg fa tuskója,
rajta áll két beszélgető,
bölcs bagoly és ravasz róka.

- Megnéztem az országutat,
szélén sok  eldobott falat,
szőrös pockot már meguntam,
figyelek a bokor alatt.

-Én meg fenn a fáról lesem
esti fények villogását,
meglátom a sok szeletet,
elosztjuk a vacsoránál.

Az emberek sorsát nem vihar érte,
Az gyorsan múlik, szivárvány a vége.
Vírus érkezett, szedi áldozatát,
Háború tört ki, a vége még talány.

Mi békét szeretnénk, nem a válságot,
Fohásszal könyörgünk a Madonnához.
Hogy gyerekeket a világon sehol
Ne érje betegség, lelki fájdalom.

A tikkadt nyár végén
fogy a nap melege,
még rajt' a táj képén
a forró nyár leple.

A folyóvíz apadt,
partján homokbucka,
száraz a nád alja,
víz nélkül oly furcsa.

Fáknak levelei
már perdülten lengnek,
foltokban színei
nyűtt képet festenek.

A sok virágszálat
nem ültette senki,
mégis alig vártam,
hogy lehessen szedni.

Szép volt e pillanat,
langyos szél simogat,
ölelt napsugara,
nagyon boldog voltam..

Margaréták szépek
úgy hajlongtak felém,
szakíts engem, kérlek,
örülni szeretnénk.

Szép unokahúgom, szeretett Évike,
Kialudt örökre a lángoló szíved.
Szomorú az enyém, nem békíti semmi,
De oly sok a virág, nem foglak feledni.

Otthagytad otthonod, a terasz szépeit,
Ágacska harmattal hullatja könnyeit.
Bordó petúniák az illatot küldik,
Gyászoló lelkem a halotti tort üli.

Öt apró kis lélek
nyaral nyáron velem.
Lelkemmel vezérelt
festő ecsetemben.

Ha virágot festek,
a szirmokba bújnak,
mire készen leszek,
mosollyal virulnak.

Zümmögő méhecske
beporozza szépen,
majd élvezik velem
kedvenc lépes mézem.

Jó barátok összejöttünk,
Dóri, Karcsi áll előttünk.
Ünnepélyes esküt tesznek,
Jóban-rosszban együtt lesznek.

Karikagyűrű úgy ragyog,
Fényesen, mint a csillagok.
A lelkük oly tiszta fehér,
Menyasszony ruhával felér.

Szívszerelmük vörös lángja,
A csokor sok  piros szála.
A bájos ajkuk  mosollyal
Boldogító igent mondja.

Asztalomon nyári naplóm,
nagyon kedves bizalmasom.
Beírtakról oly mód hallgat,
zárja egy kis csinos lakat.

Lepréselve őrzi lapja,
rózsát is, mit tőled kaptam,
nagypapa lettél azóta,
mindent beírtam naplómba.

Mára egyedül maradtam,
téged mennybe vitt egy angyal,
nagy a változás köröttem,
bánatokban, örömökben.

Csendes Tisza partján
a vendégház megtelt,
érkezett sok család,
e hely igen kedvelt.

A napfény égető.
A vizet szomjazza,
párás a levegő,
amint azt szippantja.

 Kíséri a  partját
sűrű lombkorona,
árnyékukat adják
az itt nyaralóknak.

A nyári napsugár aranysárga színnel
Festett barackot, neked szedtem, ízleld.
Mosolyog, illatos, arca kissé pozsgás,
Kínálja önmagát, púpozva a kosár!

2022. július 4.

Látóhatár felett a nap tüneményes,
A tenger vizében hosszú híd mit képez.
Rózsaszínre festi a selymes kék színét,
Csendesen hűti le forrón égő szívét.

Álmos, itt az este, de perdül még táncra,
Amit a hídon át virágokkal járja.
Szippantja illatuk csodálatos kelyhét,
Átszövi a szirmok minden egyes sejtjét.

Nyári napsugár már
izzik a kék égen,
áttör felhők fátylán,
csodás az ég kékje.

A tűző napfényben
elszáll minden pára,
útján tüneményes
délibábot játszva.

Mi marad utána?
Repedezett talaj,
a fák hűvös árnya,
de jön majd zivatar.

Megérett a búza,
a fejét lehajtja,
érett mag lehúzza,
ő a táj aranya.

Érkezik egy levél,
Erika kibontja,
lelkével, festménnyel
köszönti anyósa.

Lágy dallamot dalol
a szép virágcsokor,
zöld levele hajlong,
ütemet varázsol.

Magyar nóta hangzik
mindegyik virágból,.
kertekben sarjadzik
a népünk ajkáról.