Lassan ballagott az éjszaka,
fekete batyuval a hátán,
összenevettek a csillagok
a hold ragyogását látván.
Az idő újra megforgatta
nyikorgó, rozsdás kerekét,
eljárta már ennek a napnak
bőven a háromnegyedét.
Apró felhő lopakodott
kis tó fényes tükre fölé,
beleejtve tartott könnyét
a hideg vízcseppek közé.
|
Havat hozott a január
régen,
nem ragyogtak csillagok az
égen,
hófelhőket csodáltunk
nappal,
küzdöttünk reggelente a
faggyal.
Szánkó várta a szabad
délutánt,
kint láttuk az első
holdsugárt,
piros arcok és fagyott
kezek,
boldog volt ott minden
gyerek.
Most örültünk a pár centis
hónak,
|
Az univerzum csillagkapuja,
a napsugár hintette fényével,
az első szívdobbanás tanúja,
ajtaja kezdetének, végének.
Viharok formálják, egyengetik,
születése ódáját bömbölik,
vizét hurrikánok kevergetik,
vulkánok forró magját köpködik.
|
Álom és valóság keveredik,
sejtelmes árnyékként a látomás,
messze száll, majd újra közeledik,
az illúzió tépett fátyolán.
Bús hangok kergetőznek bársonyán,
képek rejtik el a valóságot,
az elme zavarodott mámorán,
csak keresgéled a bizonyságot.
|
Farkasok járják az erdőt,
hallom vonításukat,
talán vadászni indulnak,
vagy keresik társukat?
Elhallgattak a madarak,
még az ág sem zörren,
nem hallom, csak a szellőt,
és sóhajtásom a csöndben.
Olyan, mintha béke lenne,
oly nagy a nyugalom,
hova lettek az állatok,
hiába fülelek, kutatom.
|
Sóhajtott nagyot a tél,
megrázta a szakállát,
pár napra visszahozta
régi idők varázsát.
Oly tisztának tűnt minden,
betakarta a tájat,
ropogott cipőm alatt,
díszített sok faágat.
Hógolyózás, szánkózás,
most erről ábrándozom,
ezzel a kicsi hóval
gyermekkorom gyászolom.
|
Sütemény illata tölti be a házat,
ideje megnézni az eladó fákat,
keresni dobozba elrakott díszeket,
vajon a fényfüzér tavalyról jó lehet?
Hűtő már tele van, őrzi a lakomát,
kamra a polcokon tálakban kocsonyát,
asztalra gyertya, ablakra hópehely,
rádió egész nap ünnepről énekel.
|
Béke és nyugalom tölti be a tájat,
finom takaró borítja a házat,
lépteim nyomait visszanézve látom,
mintha csak én járnék ezen a világon.
Szellő megrebbentett kemény, jeges gallyat,
felugat egy kutya, hamar el is hallgat,
talán nem érezte oly bajnak a zaját,
így hagyja aludni még álmodó urát.
|
Szénaboglyák figyelik
a ködbe borult tájat,
bennük van még illata
a rég elillant nyárnak.
Elaludtak a tücskök,
meleg napról álmodnak,
a varjak kopasz fákon
téli nótát kárognak.
Faágak, fagyott ujjak
az ég felé merednek,
így üzennek a napnak,
hatalmas végtelennek.
|
Becsület. Sok történetet olvastam gyermekkoromban lovagokról, sárkányölő és hercegnőket megmentő hősökről. A regényekben, ha a hős ígéretet tett, azt tűzön-vízen keresztül betartotta. Aztán ott voltak a párbajozók, akik a becsületük megsértéséért akár életükkel is képesek voltak fizetni. Számomra ők voltak ennek megtestesülései kedvenc könyveimben.
|
Ha egyszer elmegyek,
itt hagyom majd nektek
a nap sugarát,
a tenger moraját,
suttogását a szélnek,
kékjét az égnek.
Ami csak az enyém volt,
azt is itt hagyom,
minden gondolatom,
szívem szeretetét,
minden reménységét,
két karom ölelését.
Bár nem volt az enyém
értékes gyűjtemény,
se a szépséges világ,
|
A tájat már biztosan jól ismerő,
busz ablakából hajnalt figyelő,
hűs ködpárát lehelő reggelek,
munkába siető emberek.
Bokrok ágait összekötő,
minden harmatcseppet tündöklő,
szakadozott, tépett pókhálók,
de már eltűntek a benne lakók.
|
A plázába beszökött az ősz,
kabátokhoz suhant csendesen,
fehérneműk mellett, a butikban,
találkozott velem.
Ballagtam épp a táskák felé,
s szóltak hangos disco dalok,
ismerős angol, magyar dallamok,
az egyetlen, mit ingyen kapok.
|
Szeretem a színeket a rozsdálló őszben,
aranytól s barnáig, van benne bőven,
erdő fái lombjaikat elém terítik,
az őszi szeleket már nem szelídítik.
Potyognak a fénylőhéjú gesztenyék,
rugdossák a gyermekek szerteszét,
zsebük tele, jó lesz dísznek egy tálba,
vagy pálcika embernek holnap óvodába.
|
Remeg a kéz, remeg a fej,
ott az üveg, kortyolni kell,
az éjszaka oly hosszú volt,
nélkülözte az alkoholt.
Úgy látható szenvedése,
kergeti a boltba érte,
alig várja kifizesse,
hamar, gyorsan kivihesse.
Üzlet előtt bontja gyorsan,
sürgetés van minden kortyban,
múljon el a reszketése,
tompítsa az agyat végre.
|
Az idő markában tart,
folyton siettet és hajt,
pihenőre nem enged,
rohanni kell, mert kerget.
Ha elszállnak az évek,
jól tudják már a vének,
élni is jó lett volna,
de mindig sok volt dolga.
Kellett volna sétálni,
haverokkal mókázni,
kávét inni délelőtt,
húzni tavon evezőt.
|
Nagyanyám a konyhában sürgölődik,
pont odalátok és őt figyelem,
dudorászva keveri a bögrét,
hogy nekem még ízletesebb legyen.
Számban érzem a kakaó ízét,
hársfatea illatát orromban,
ahogy markolom a csorba csészét
téli este a meleg ágyamban.
|
Rég a foglya minden ember,
minél több van, annál több kell,
de pont annak nem jut elég,
ki ledolgozta az életét.
Telhetetlen hatalmasok,
sírdogálnak ártatlanok,
van, ki éhes, van, ki fázik,
a gödörből ki sem látszik.
Áremelés minden héten,
drága áram, nem lesz gáz sem,
ássák minden ember sírját,
kevés marad, akik bírják.
|
Versek, prózák az oldalon,
szívesen látogatom, olvasom,
életek, öröm, remények,
mind egy dallam, mind egy ének.
Nevek, fényképek és arcok,
írásokban életek, harcok,
elmondanak gondolatokat,
a sírós és boldog napokat.
|
Olvasom a verseit,
megérint a tartalom,
sorain szemem szalad
a gyönyörű dallamon.
Szépnek lát világokat,
kedvesek a szavai,
benne van törekvése,
és az elért útjai.
Néha lágyan elringat,
máskor viharos, éget,
érzem, ki írta őket,
egy boldog, öreg lélek.
|