Nyári szünetekben, mindennap a strandon,
nem is kellett semmi, csak türcsi a parton,
ajkunk olyan sokszor kékre színesedett,
majd a napon lassan visszamelegedett.

Jó, ha tíz forint volt minden költőpénzünk,
néha a kasszánál ügyesen beszöktünk,
akkor jutott nekünk három gombóc fagyi,
meg az üdítő is, málnás ízű Bambi.

Kolostorban zengő szerzetesi ének,
fogadalmuk az volt, mindig hitben élnek.
Dolgoztak napestig, közben imádkoztak,
szellemük békés volt, sokat mosolyogtak.

Erdő körülöttük őrizte a csendet,
ők pedig szerették az isteni rendet.
Évtizedek múltak, századokká váltak,
csendjük semmivé lett, hangosabban jártak.

     Ilyen sűrű ködre még öregapám sem emlékezett, szokták mondani, hát eszembe jutott, hogy régen talán köd abszolút nem is volt, hiszen nem beszéltünk róla soha. Annyi minden másról viszont igen. Ezt majd legközelebb.
     De most a szomszéd házig is alig lehetett látni, csak a tető körvonalai sötétedtek.

Egy aprócska ló húzott egy szekeret,
megálltak felnőttek, csodálták gyerekek,
patkója kopogott az aszfalton,
ahogy haladtak végig a városon.

Gyorsan, szaporán lépkedett,
az autók közt kicsi volt, olyan elveszett,
vajon hányat lépett, magamban számolom,
kopogó lépteinek dallamát fülemben hallgatom.

A sétáló embereket nézem,
a bágyatag napsütésben,
míg a teraszon kortyolom kávém,
eltakarja a fényt egy árnyék,
lassan elered az eső,
gyorsabban kopog a sok cipő,
színes esernyők nyílnak,
a felhők pár percig sírnak.
Arra jön egy csavargó,
látszik már nem szomjazó,
kabátjából borosüveg kandikál,
egy üres padhoz sántikál.

Eszembe jutott iskolám,
a kopott padok,
megszeppent gyerekek,
az első napok.

Ültünk ott vigyázzban,
kezdődött a tanítás,
de csak ha elhangzott,
tízszer tíz az száz.

Szorzótábla végig,
reggelente együtt,
fél év alatt könnyen
a fejünkbe véstük.

Versenyt futsz az idővel,
kergeted a holnapot,
sietteted a perceket,
elhagyod a tegnapot.

Hova lett tíz, húsz év,
hiába keresed,
röpke gondolatként,
alighogy megleled.

Egy élet így múlik el,
egyetlen pillanat,
könyörtelen és gyors,
csak emléke marad.

TM

Ma reggel elaludt a nap,
meghagyta bús hangulatomat,
minden szürke és unalmas,
még a kutyák is éppenhogy ugatnak.
Közben eleredt az eső,
ez sem hozza meg jókedvemet,
járda mellett a kis barackfa
szélben ringva hiába integet.
Felhő pihen meg a hegy tetején,
lassan a völgybe hömpölyög,
mintha szekéren tolnák

Viharfelhők gyülekeznek,
csendes lesz a táj,
elhallgatnak a madarak,
a levegő megáll.

Távolról fényes villanás,
halk dörgés, morajlás,
megrezdülnek a levelek,
esőkoppanás.

Sötét árnyék érkezik,
beborítja a tájat,
szél hajlítja, csavargatja
mérgesen a fákat.

Egy árnyék az ablak előtt, esős délután,
magányos napjain vajon mire vár?
Arca ráncos, haja ősz, megfogta az idő,
de szívesen elmeséli, régen ki is volt ő.

Motorral járta a világot, egyedül vagy bandában,
élte az életét vagány gondtalanságban.
Az erdő adott menedéket, ahol ázott, fázott,
börtönévei alatt szabadságra vágyott.

Kedves Zsuzsika!
Minden jót kívánok névnapod alkalmából, nagy ölelés! Ildikó

Langyos már a tavaszi szél,
virágoknak halkan mesél,
csalogatja rügyeiket,
színes, apró gyöngyeiket.

Fagyot elűz havasokon,
patak csordul hegyoldalon,
szalad kora reggeleken,
jeget olvaszt ereszeken.

Harmatvizes hajnalokon
rigó fütyül fenyőágon,
üdvözli a kikeletet,
farsang űzi el a telet.

Amikor méteres hó esett,
az égen fényes csillagokat láttunk,
fiatalok voltunk és gondtalanok,
az életről volt ezernyi álmunk.

Amikor figyeltük a felhőket,
arcokat és alakokat,
fiatalok voltunk és gondtalanok,
nem hívott haza a filmsorozat.

Az Alpok hegyeit csodálom,
hol kecske szökdécsel
meredek sziklákon,
lankáin békésen
tehenek legelnek,
zöld fűtől esténként
oly bőven tejelnek.
A csúcson hófehér takaró
szikrázik a napfényben,
egy magasan kerengő sas
felrikolt röptében.
Hegyipatak fecseg,
vize tiszta, frissítő,
fényes pikkelyű

Domboldalon volt egy kis ház,
deszka kerítette körbe,
udvarán, míg tyúk kapirgált,
tisztára volt söpörve földje.

Rózsa illatozott a kapunál,
várta a vendégeket,
a színes hajnalokat,
és a csillagos estéket.

Kis pad a fal mellett
sok történet tudója,
most vidáman énekel,
rajta egy kabóca.

Emlékszel az ifjúságra,
hajlékony volt derekunk,
viharban és metsző szélben
hajladoztunk, mulattunk.

Friss hajtások ágainkon,
tavaszi nap éltette,
repdesett itt körülöttünk
sok ezernyi méhecske.

Vastagodtunk, erősödtünk,
fészket raktak madarak,
néha megálltak pihenni
mellettünk a nagyvadak.