Ökrök nyomában gyalogolva,
izzad a gazda, fordul a szekér,
vállán fénylik a nap sugara,
sóhajtva nyikorog a kerék.

Asszony a vödörrel hajladoz,
kendője a szélnek korbácsa,
csöpp gyermek a tornácon játszik,
rajzol a napnyugta porába.

Kalászok közt futó szél mesél,
hozza a messzi híreket,
hűti a napégette testet,
és kihozza a maró könnyeket.

Kemence parazsa, friss cipó illata,
száll a barázdák között,
felragyog a konyha parazsa,
az este lassan beköltözött.

Gyermek szeme csillagként ragyog,
boldogan ugrándozik,
majd belefáradva lefekszik,
és mosolyogva álmodozik.

Nyugovóra tér a falu,
gazda is lehunyja szemét,
csak néha egy ugató kutya,
töri meg a környék csendjét.

A szobába bekukkant a hold,
de nem zavarja álmukat,
végig simít a takarókon,
majd elhagyja házukat.

Nyugalom és béke,
ballag át a tájon,
egy angyal megpihen,
az elhagyott tornácon.