A kertemben egy kicsit megpihenek,
kis székemben üldögélek.
Elnézem a nyíló rózsa égő piros csodás szirmát,
hová lett a régi szép nyár?

Most tikkasztó a hőség,
a határban sincs bőség,
kiszáradt a kutak vize,
az eső már úgy kellene.

Csónakom ring a vízen,
lehunyva a két szemem,
kedvesem sóhajom hozzád száll,
bár nem tudom, a vitorlásod most merre jár.

Szívem hárfahúrjairól egy halk melódia száll a végtelenbe,
talán megérzi az, akinek halkan suttogva suhan e dal az éterbe.

Még melegen izzik a nyári nap sugara,
szikrázó fénye a tájat beborítja.
Szívem tele szerelemmel,
hisz téged oly nagyon várlak,
én édes, sosem látott kedvesem.

Régóta várlak,
álmaimban oly sokszor látlak,
remélem, eljössz,  s örökre itt maradsz velem,
ebben reménykedem.

Nekem a Balaton a Magyar tenger,
ha látom, szívemben egy vidám dal új életre kel.
Hullámok hátán fehér vitorlák szállnak, mint a sirályok,
s a lágy nyári szellő fuvallatai segítik őket útjukon!
Oly gyönyörű, oly szép, oly csodás ez a vidék,
nézni a hullámok hátán lágyan tovasikló hófehér vitorlák sokaságát,
kortyolgatni a Badacsony mézédes borát.

Meghasadt szívek sokasága tolong,
boldogságot remélve,
Isten kegyelmében bízva,
a remény csillagában lelt hit erejével!

Cikázva jő az esti fény,
ontja messzi csillagok fénylő erejét
a sötét szobákban kuporgó,
szorongó, depressziós,
egyedül társ nélkül maradt emberek fájdalmas,
szebb életet remélt lelkeire!

Esik az eső, az áztató eső,
fejem fölött az esernyő,
lábam alatt csúszik a kockakő,
szembe jön velem a nagy Ő.

Bizony, nincs egymaga,
keze egy csodás hölgy derekát karolja.
Szívem a helyéről majd kiugrik,
ő biz rám se tekint.

"Itt születtem én ezen a tájon"
a csodás Magyarországon.
Messze nézek a határba, hol látszik a horizont,
s gyönyörködök a fantasztikus látványban,
mit a róna nyújt.

Szeretve szép az élet,
s oly jó, ha szeretnek, s ha szerethetek.
Ha van, aki tiszta szívből szeret,
féltőn átölel, minden gondolata a tied.
Megéltünk már sok-sok évet együtt,
jót és rosszat is átéltünk,
a rosszat elfeledjük,
a jóra szívesen emlékezünk.
A szerelem szeretetté szelídült,
de "én nem fáradok el szeretni téged",

Megkérem én az egek urát,
intse meg a rossz fiát,
ne legyen sehol járvány,
betegség, háború,
egészségre, békére vágyik mindenki, aki jó. 

Rosszat álmodtam az éjjel,
rohantam űzve, mint a megsebzett vad,
árkon, bokron, réten.
Leizzadt a testem, szívem zihálva kalapált,
lábam a talajon reszketve állt.

Riadtan ébredtem, még csak derengett a hajnal,
a bíborpiros ég alját is épp,
hogy homályosan láttam.

Piros pettyes csodás kalap, fehér gallér,
de kelleti magát ez a gomba legény.

 Szedjél most le kis kosaradba,
finom pörkölt leszek majd vacsorára.

Jaj annak, ki leszedi, kosarába beteszi!
Légyölő galóca a neve, mérgező neki mindene.

Kérlek, hagyd a bokor alján, ne szedd le,
ne is fogd meg a kezeddel se!

Sünike az én barátom,
szereti az egész családom.
Nagyon hasznos kis állatka,
sok káros rovar a tápláléka.

Ha eljön az este,
vadászni megy éjjelente.
Kukac, bogár reszkessetek,
a kis sünike indul estebédet keresgetve. 

Üldögélek a kertemben délelőtti csendben,
egyszer csak furulyaszó bontja meg az idilli csendet.
Kedves dallam a fülemnek, biz' ilyet már rég hallott,
meg is nézem azon nyomban, ki játszik ily csodás dallamot.

Kertek alatt a kiskapunak dőlve,
hetyke kis legényke bohócnak öltözve
fújja a furulyát s száll felém a dal,
a szívem majd belehal.

Szívemből szól az én dalom,
mindenemet, kedvesem, neked adom!
Tiéd a dal, a líra, a rajz, mit ceruzával neked rajzoltam,
a vászon, mit ecsetemmel festettem rajta,
minden, mit a szívemben irántad érzek!

Néha úgy érzem, hiába minden igyekezetem,
észre sem veszel, a lelkem fáj, de nem kiabál,
mindent magába zár.

A tavasz mindig ad új esélyt az álomoknak a reményeknek.
Vágytuk a tavaszi napsütés melengető sugarát,
az orgona bódító illatát, a virágok káprázatos színpompáját,
a tavaszi szél lágy fuvallatát.
Végre itt van, s átölel a napsugár,
nyílik a virág, a májusi eső új erőt ad,
felfrissíti az ébredező tájat,
s új esélyt kapnak az elfelejtett vágyak!

Pompájában ontja illatát a tavasz minden virága.
A lila akác az ibolya virága bódító illatával varázsol el mindenkit.
A nap sugara simogatja arcunkat s feledteti velünk a borús napokat.
Áhítattal szívjuk magunkba a virágok illatát,
a nap melegét s ámulattal nézzük az égen futó bárányfelhők seregét!
A tavasz új életet ad a világnak.

Meghasadt szívek sokasága tolong boldoságot remélve,
Isten kegyelmében bízva, a remény csillagában lelt hit erejével!
Cikázva jő az esti fény,
ontja messzi csillagok fénylő erejét
a sötét szobákban kuporgó, szorongó depressziós egyedül ül,
társ nélkül maradt emberek fájdalmas, szebb életet remélt lelkeire.
Még a remény illanó lepkeszárnyon

Ó drága tavasz jőjj hozzánk hozd el nekünk a tavaszi nap melegítő sugarát,
az éltető tavaszi esőt mitől kivirul kizöldül a táj, megtisztul a világ!
Új tavaszi ruhát ölt fű, fa, virág s az ég ujra gyönyörű szép türkisz kék.
Bárányfelhők játszanak az égen a friss tavaszi szélben,