Este volt. Az alkonyat messze elbújt már a távoli erdők mögött, s talán, hogy az égbolt mégse maradjon üres és fénytelen, rajta a Mindenható Isten, millió csillagot gyújtott. Olyanok voltak ők, mint megannyi gyermek, ha szabadjára engedik őket a végtelen határban. Ám egy vigyázó szem mindig figyel rájuk, mint most a csillagokra. Ő a hold.

   Mikor a tiszteletes felébredt, Sándor már az udvart söpörte. Rendes, becsületes szolgálója volt az öreg Sándor, aki már évtizedek óta tartotta rendbe az egyház jószágait és tüsténkedett a parókia körül.

— Vádlott!
— Igenis, nagyságos bíró uram! – állott föl Gyurka a nagytiszteletű bíróság előtt.
— Bűnösnek vallja-e magát?
— Nem én, nagyságos bíró úr.
— De hát a tények.

    Amikor iskolába mentünk mindig megálltunk a ház előtt és megcsodáltuk a hatalmas fekete kutyát. Nagyon szép volt, a fehér folttal a nyakán!  Ritkán ugatott. Bobi nagyon okos volt. Sok mindenre be lett tanítva.

  Az ajtó nyikorgására felriadt, és gyengülő látásával már csak mosódott foltokat látott. Megpróbált lábra állni, de legyengült, hidegtől merev izmai nem engedelmeskedtek. Érezte, hogy felemelik testét a nyári konyha csontkeményre fagyott, döngölt agyagpadlójáról. Jó illatú kéz volt, emlékeztette valamire, ami nagyon rég volt. A kéz meleg takaróba burkolta és gyengéden felemelte. 

3.    Fogadsz-e el tanácsokat a versírásban? Beleértve azt is, hogy próbálsz-e más alkotók költői eszközeiből, esetleg újításaiból meríteni, egy-egy érdekes meglátást saját ízlésed szerint átformálni, parafrazálni?

Mi jellemző Rád mint költő : bőbeszédű, visszafogott, provinciális, titokzatos, stb? Egyáltalán illik-e Rád bármiféle „skatulya”?

1.    Miként látod íróasztalod (laptopod ?) mellől a mai (erdélyi) költészetet? Próbálsz-e lépést tartanod az összmagyar irodalom többé-kevésbé kialakult irányvonalaival, vagy sajátosan megszabott öntörvényű utat követsz?

Kissé idegesen forgolódott jobbra, balra. Legszívesebben káromkodna egyet, de túl fáradt ma reggel még ahhoz is. Na, csak hogy megjött a lift is végre. 

Rég jártam már erre, de ez nem jelenti, hogy ne írtam volna ezt azt. :) 

   Sárrét, így hívták régen e vidéket, ahol most élek, ahol mindig is éltem. A mai tirke-tarka látványt nyújtó szántóföldek, a kéklő sóvirág, gólyahír és szamártövis borította legelők helyén egykor nádtenger állott, melyet lápos, mocsaras ingovány tartott a tenyerén.

Miért hisszük azt, hogy mikor megszületünk minden olyan egyszerű és gondtalan?  Talán azért, mert túl naivak vagyunk. Elhisszük, hogy jobb és könnyebb lesz. Aztán a pillanatnyi mámorból felébredve jön a felismerés, hogy semmi sem az, aminek hittük.

 Nagyon szeretek újra szülőfalumban Bakonycsernyén élni. Bevallom, soha nem gondoltam arra, hogy egyszer eljön, eljöhet még az a változás életemben, ami azt hozza el, hogy hazaköltözöm.

Egy márciusi reggelen hangos kelepelésre ébredtek a malomház lakói.
-Hallod ezt Molnárka? Itt vannak a gólyák! Kiáltott örömmel Gombócka és kiszaladt az udvarra.