Tizenharmadik fejezet.

Íme, az első kötet utolsó fejezetei. Mivel a második kötetben egy az egyben, a Barcs és Somogytarnóca fejlesztéséről szóló egymilliárdos pályázatomat szeretném csak átadni, ezért az ahhoz köthető egyéb próbálkozásaimról még egy – két mondatot írok. 

Igen felnőtten, de naivan próbálkoztam polgármester lenni. A strandon beszélgettem, - de indulás nélkül is voltak elképzeléseim,- aztán a beszélgető társaim mondhatom, invitálására megerősödött bennem az indulásra hit. Se pénz, se rang nem érdekelt, az addig megszerzett élettapasztalatomat, alkotóképességemet, fantáziaképességemet, akaraterőmet szerettem volna szülővárosomnak átadni, a lakosság maximális érdekelvárásának megfelelően. 

    A kíváncsiság kielégítése miatt leírom, hogy a múzeumom alapja a gyermekkor gyűjteményem volt. A „rendszerváltási tituáció „utáni időszak meg aranybánya lett számomra. Kémiatanári konferenciákon való részvételem alkalmából, több kémiai gyár vezetőjével találkoztam ott, vagy gyárlátogatás alkalmából. Mindig előadtam a kérésemet és majdnem mindig pozitív választ és támogatást kaptam. A „rendszerváltási tituáció” új vezéreinek már nem kellette a gyár múltja , ezért azokat általában szemétdombra hányták, nos ebből sikerült sok dolgot megmentenem. 

A Bajcsy Zsilinszky útról jobb felé az ipari iskolához juthatunk el. Az ottani kapcsolatomnak nagy részét már leírtam, de maradt még egy, számomra nagyon kellemes dolog.  Akkor Csonka Zoltán igazgató keresett meg, hogy el tudnák – e vállalni, egy élelmiszer áruismereti eladói OKJ- s képzésben óraadói munkát. Természetesen elvállaltam, talán inkább azért, mert jó érzés volt Barcsra kicsit visszatérni, hiszen Barcson csak két évet tanítottam, míg Budapesten és Szigetváron közel húszat.

Ötödik fejezet. 

   Közben kellemes meglepetés ért. Olvasom a „Volt Barcsi CHEMICAL-os ( KEMIKÁL-os) Dolgozók” Facebook oldalán , Hartmann Mihály volt tanulóm írását: „Nagy munka volt  összehozni a belcsai tanlabort az biztos. Van még egy-két dolog amire még emlékszem. Nagy gondot okozhattunk néha-néha.” Bár azt írhatnám le, hogy megérte, de sajnos a „ rendszerváltási tituáció „ elsöpörte a KEMIKÁLT is, szélnek eresztve a tanulóimat is . Meg kell jegyeznem, hogy rendkívül jó képességű osztály volt. Mindenki szinte hibátlanul megoldotta a feladatokat, az érdemjegy szóródását inkább a bátortalanság okozta. 

Harmadik fejezet. 
   Gyermekkorunkban, az akkor még vasútállomással rendelkező Barcshoz tatozó Belcsa – puszta,  az ott levő Kremsier- kastély, a parkjával, a történelmileg hozzáköthető szesz – és rumgyárral, fiatalkori kíváncsiságunk örök helyszíne volt ,ahová időnként eljárva csodáltuk annak különlegességét és szépségét. Ma már romhalmaz kastély és porig lerombolt magánzsebekbe került szeszgyár van.

BARCSLÁNDZSÁVAL SZÍVEMBEN
Irta és szerkesztette Váray Károly 
Önéletrajzi ihletésű mű 

Pandémia  itt: Bakonycsernye

      Definíció: Pandémia az emberről-emberre terjedő - jelenleg influenzavírus okozta - világjárvány.

Mire kilábalok belőle, - ha megérem egyáltalán - jelentős mértékben veszítek önmagamból azáltal, hogy emberi kapcsolataim nagy részét már nem fogom tudni visszaállítani arra a szintre , mint volt korábban.

Fagyott. A Hold, mint téli kobold,
ragyogott a fekete égen,
a kataton agyhalottaknak,
mutatta a zuzmarás utat,
a téli éj jégvitrinében.

Buda és Pest te ősi város.
lyukas zászlókkal meggyalázott,
rőt egedre írom jényjelem, -
elátkozva is engedetlen, -
felírom október egére,
itt halt meg Petőfi reménye.

   Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van.  Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet.

        Mint puha vattacsomó ölel át a csendem. Nem hatol át rajta semmi sem. Nem így van, mondanád, hisz a fizikai test lélegzik, teszi, amit kell, a hétköznapok rutinja visz tovább. Létezem.

   Fura időjárásunk van az idén. Hol megfagyunk, hol szinte elpárolgunk a nagy melegben, máskor pedig bőrig ázunk.