Magyarerő.hu

Szerelem szerelem én nagy bánatom
Ez lett az én örök viharom
Bánat forgószél forog a szívemen 
Elhagyott elhagyott az én kedvesem

Látod látod fűzfa könnyezik 
Lábánál már egy nagy tó kerekedik
Gyere rózsám állítsd meg 
Mert a világ könnyóceán lesz 

Főnixmadár tért úgy vissza,
hogy tűzben újjászületett,
érzem én is, hogy heves láz
égeti, mardossa a lelkemet.

Szavak közé veszik lelkem,
mámoros kalandra vágyom,
tűzmadarak tépték szívem,
futott el így, ha volt ifjúságom.

Szeretem a cigányzenét,
nem feledtem a lány nevét,
ablaka alatt szerenád,
sötét szobában gyertyaláng.

Hegedű egyre sír tovább,
én vagyok a legpipogyább,
ablak nyitva, beléphető,
hát vár bent a gyönyörű nő.

Ám gyáván futva távozol,
oly hibásan határozol,
eltolod a kitárt karját,
mielőtt még megkaphatnád.

A kukac a fa közepe táján
Lakott egy érett almában 
Néha kitekintett látott ott 
Sok - sok érett s éretlen almát
Boldog lett mondogatta 
Az Univerzum közepe 
Az én otthonom gömbföldje 
Egy reggelen vihar tépte 
Leteperte őt a földre 
Mikor kinézett meglátta 
Ekkor mondta 
Kilöktek az Univerzumból

A lakoma perceiben 
Ízekre szedet az ízeket
Most csak zene s bor
De ha véget ér a tor
A vágyakozó mulatság 
Duhaj tombolásra hág 
Itt az idő könnyet tépni
Elég volt eddig sírni
Hegedűhúron pattog a dal
Az örömé lesz a diadal
Nappal a Nap éjjel a Hold
Mutatja a szemednek
Miért lenne sápadtság

Garázsban állt unatkozva,
kikoptatták anyagát,
nagyon rég volt porszívózva,
nem vigyázták huzatát.

Folt hátán folt, minden része,
karfája is olajos,
senki nem ült oly rég benne,
ezért nagyon bánatos.

Helyét régen elfoglalta,
műbőrében egy relax,
házigazda választotta,
bár kényelmet úgysem ad.

Nem adom oda soha álmaimat,
nekem remény, életemnek kövei,
ha teljesítésük balul sikerül,
belőlem hullanak lelkem könnyei.

Másnak így csalódást nem okozok,
viselem bátran ütéseit a korbácsnak,
akkor sem adom az álmaimat,
ha ez tűnhet csak utópiának.

Három kérdés, három válasz,
mind a három kedves támasz,
egyik ilyen, másik olyan,
mind a három édes folyam.

Apák papák, és nagypapák,
jönnek lányok, fiuk, unokák,
szép ünnepet köszönteni,
legyen kit boldogan ölelni.

Nevükön szólítja boldogan,
nevüket értik pontosan,
Nelli, Trixi, és Ágota,
ám ott van még négy unoka.

Egyre jobban fúj a szél
Elhervad minden levél
Kiszárad a szívem is
Kegyetlen lesz ez az ősz 

Tavasz hozott szép virágot
Szívemen lett nagy szerelem
Azt hittem hogy örök lesz 
Az ősz csak múló csend 

Ez a virág nem hervadt el
Más szívén lelt boldogságot
Hej ha itt lesz a fagyos tél
Szerelemtől fagyok meg én 

Mit kezdjen a nép a pénzzel
Tele van már vele a padlása 
Mit is tehetne mást könyörög
A kormányhoz fordul hordja el

Tüntetnek már éjjel nappal 
Vigyék el már mihamarabb 
Tűzveszélyes és már nehéz
Leszakadhat a padlástér

Milliók, milliárdok előttem, utánam
 

Mögöttem, előttem milliárdok járnak
fogolyként a télben, kitárva a nyárnak,
a szennyes felhők felett közös a kék ég,
a többség vagyok, és egyben a kisebbség,
már mindvégig leszek, ahogy mindig voltam,
most még elevenen, akkor is majd holtan, 

Távol csaholnak a kutyák,
harang mélyet mozdul,
est szövi sötét leplét,
cicánk egérrel viháncol.

Céltalan röpködő denevér
ide-oda cikázva kapkod,
éji bogarakra vadászik,
míg pillangó fényre csapkod.

Így mélázok házunk teraszán,
látom fenn a sötét kupolán
millió Csillag hogy ragyog,
gondolataimmal csak vagyok.

Fakult felhők türkiz egén
így apák napja ünnepén
lánykáimnak szép ajkain
hangzanak a rímrajzaim.

Hétköznapok szürke egén
feltűnik egy ünnepi fény,
három lányka ölel körbe,
majd így kerül hab a sörbe.

Míg ti vagytok nekem hárman,
nem lesz nekem vetélytársam,
féltéseteket úgy érzem,
mint adom viszonzásképen.

Jába’ kapkodsz mi terved 
Úgysem kapsz hozzá időt 
Szűrni válogatni kell
S tudd mit kell tenned

A múlt már kitöltött 
Oda nem tudsz beékelni semmit 
Ott már minden ami volt döglött
Csak az emlékek sokasága holt 

A kereszteződések csomóit
Nem tudod már elvágni
A múlt lépései elérték már
A létezésed akkori határát