Magyarerő.hu

Hogy mi történik velünk holnap,
arra nincsenek jelek,

Feszíts keresztre élet...

Könnyeznek a felhők
Drávánk nagy vizébe,
neki meg sem kottyan,
bár nincsen esernyője.

Kapkodja úgy cseppjét
fodros habos bendőjébe,
mérhetetlen, bő étvágyát
viszi majd tovább Eszékre.

Szűk kuckóban csöppnyi hír,
barlanglakó mennyit bír,
marcangoló önvád helyett,

Csak néhány óra út hozzád, 
jó volt a mennyországhoz érve,
s oly forró volt a szád!
Röpke percek, s így megérte.
Nekem! Bár ki tudja
mit hozhat majd a holnap.
Elbukom, s felállhatok újra,
olykor rám köszönnek holtak.

Mikor a Kultúra asztalánál
nem foglalsz már helyet.
Mikor elfeledik lassan neved
Mikor a törtető elfoglalja a helyed
Mikor a múzsa mégis rád nevet
Írd rendületlenül verseidet
Ne add fel a reményedet! 

Mert neked is nyílik szép virág
Szívekből szeretet mosolyog rád
Mert nem feled,  aki mondja jó barát
S érti üzeneteid hosszú sorát

Én nem titkolom a korom,
évgyűrűim sem takarom,
szívemen réteges korom -
levésni már nem akarom…

2018. 10. 16.  Cs.T.

Neked adom a napot, fent a holdat,
s ha kell eldobom a múltat, csak a holnap, 
csak veled, s minden hajnalban felkelek,
mint a nap, csak én hadd legyek érdemed!

Történetek a félmúltból

Ma már nem söprik a falusi házak padlásait a kötelező beszolgáltatás ürügyén, ma egyszerűen  csak elveszik bútorostól, ha valaki adós, hogy aztán elárverezzék, a tulajdonost meg családostól kipenderítik az utcára. Ez semmit nem von le az ötvenes évek tragikumából, abból, ami a falusi parasztságot akkor sújtotta.

Ajkamon nyárnak édes íze,
lelkemben új tavasz reménye,
kezed, mely hozzám ér,meleg,
benne lüktet a szerelmed,
simulsz testemhez, mint fához
a levél,érzelem,s benne szenvedély,
csöndben távozik tőlünk a nyár,
kérdem én, új idők tavasza jössz- e már?

Tüzet őrzök, szét ne fusson,
áldozatra más ne jusson,
szunnyadjon el a zsarátnok,
ne szülhessen újra lángot.

575575

Emberek állnak, szélben a támfal előtt.
Ott állok én is, messziről jövök.
Várom a besorolást. Ügyetlen körök,

zörgő levelek, szélölelésben, körbe
szaladó álmok. Csillag milliárd,  
reggeli fényben, pára a leveleken.

Ma ünnepeljük elmúlt születésnapom
a nyolcvanadik. S milyen hirtelen
elrepült ütődés, fény. Emlék takarok

Ez a közönséges ember kora,
a világot épp felzabálja.
Közönséges vak álma, nyelt bora,
közönséges élete párja.
Közönségesen böffent tömzs szája –
persze ez a legszentebb sóhaj!
Dögöljön meg, aki különb nála –
ilyen egy közönséges óhaj…

Nem csoszog a járdán,
nem jár át a kis boltba,
az ebédfutárt sem várja,
vagy ülne padra hébe-hóba.

Róka jár a szőlőben,
móka várja szólóban:
elszemezget – savanyú,
belereszket - sovány ő…

2018.10.15.  Cs.T.

Érződik még nyár az őszben,
érződik az irgalom,
lassan csordul nyál a ködben,

Megnyugodnék,
de most már késő:
szívem fejti
egy rozsdás véső,
vérmadarak –
hulló forgácsok,
apám fogja
a kalapácsot…

2018. 10. 13. Cs.T.