Magyarerő.hu

Mámorködben megszédülten
Dallamoktól részegülten
A szerelem édes csőrével
Etetgettél lágyan engem

Szellő ölelésben éden hangulat
Érzékenyen a tisztaszivárvány
Hattyúnyakad féltőn tekergőn
Rám tapadt hallgatag szeretőn

Augusztus a nyárnak utolsó hónapja,
tele van tűzdelve sok jeles napokra,
Nagyasszonyunk Mária mennybe menetele,
István Királyunk, Alkotmány, kenyér ünnepe.

Csendít a harang, zúgva-bongva hívogat,
Isten házába hol imába feszül gondolat,
az a falat kenyér mit kezembe veszek,
min munkáltak azon sok szorgos kezek.

Szép kaktuszok között folyt vígan sétám,
egyiken megakadt szemem, szép látvány.
Gondoltam, meglepem az unokámat,
belépett ő, szúrósok táborába.

Édesapám sírjánál
Mezei István

Harminc éve már e kő Apám sírja,
kora és neve keményen bevésve,
most megállok egy röpke pillanatra,
 hogy emlékezzek szeretetére. 

Bénít minket a ravatal békéje,
megszeppent félelem, néha pár csepp könny,
ennyi marad az életünk végére,
utána feledés, és szürke közöny.

Mezei István gyermekkori zarándoklata

Szivárvány, eső utáni vágya,
nap ölelő, színes palettája.
Holdat hívó ragyogó csillagok,
égi rózsák, mámoros illatok.
 
Az élet körforgása örökre, 
nap érlelte, szerelem gyümölcse.
Egybe olvadók, egymást imádók,
a szerelemtől vakon szikrázók. 
 
Ég, s föld örökre összetartozó,
madarak hangja ajándékozó.

Emlékszel
Amikor a nyelvünkből
Kialakult az első híd
Átáramlott rajta a világ
Átment rajta
Helyet cserélt a testünk
A híd túloldalán
A mennyország várt
Közöttünk a mederben
Éden csillogott
Szerelemhullámok
Mosták a partot
A test és a lélek édene
Virágzott vérhevesen
Mint gyepen a pipitér
Két szemünk

Először nem értettem
A reszkető mosolyodat
S mikor félénken átöleltél
Akkor éreztem én leszek
Az első csodás éjszakád
Tested vitorla lett
A tavasz tengeren
Vártad a nagy szelet
Elillanni gyorsan
Mert benned pangott a félelem
Pedig tudtad ezen az éjszakán
Még szellő sem lesz
Becsuktad a szemedet

Mily gyönyörű volt az első szerelem,
Könnyedség, félszegség, néha játék,
S mint egy pillangó röpködni szertelen, 
De ilyen virágot ma már úgy sem találnék.

Hogy szeret az erőshöz tartozni, 
az ember gyengesége az,
még akkor is, ha sokkal többet
bánt, mint oltalmaz.

 
 
Hith Éva idézet: " Szépsége megnyugtatja érzékeny lelkem. "
 
Tekintetem egy kies tájon pásztázik,
Türkizkék tónak vizét tükrözi szemem.
Hullámok háta mostan csendesnek látszik,
Csobbanva simulnak a homokszemekre.
 
Szeretet ez érzem, oly finom csobbanás,
Apró homokszemek boldogan csusszannak.

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva,
Mint a harmat cseppet a virág issza,
Úgy ébred az áhítat a szívemben,
Szent István királyunk téged ünnepelve,
Ki Isten nevében összefogtad a magyar törzseket,
Hogy itt a Kárpát medence magyarjai erősek legyenek.
Te kovácsoltad nemzetté népünk,
Szent István királyunk hozzád esdeklünk;

I.    Lehet - e az ifjúságot

Nem az a baj
Hogy bokorban fogantál és születettél
Hogy a felmenőidnek neve
Sehol sincs lejegyezve
Hogy lakhelyed felváltva barlang
És sárkunyhó volt
Hogy munka helyett koldultál
Pedig az erőtől duzzadtál
Hogy a porcelántányért és fémkanalat
Gyermekkorodban nem ismerted
Mert a fakanál ma is értékes és kedvelt