Magyarerő.hu

Ajkaimmal érintem a szád.
Köröttünk puha lépteivel a csend neszel,
majd visszatérünk. Én hozzád,
Te hozzám érkezel.
Kígyóként tekeredünk körbe
a még forró tested kihűlt testemen,
boldogan, mennybe jutva, meggyötörve…
Az érzés, mit mindig is kerestem!

Honnan is tudom, hogy szeretlek?
Tudom, hisz nagyon jó veled,
ha hozzád érek, a testem is remeg,
s ha nevetsz önfeledten nevetek.

Feketén, vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne!
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!
Az elárasztott, szétbombázott tornyokért
Az üresen maradt roncs padokért
A keresztre feszített Jézusokért!
A stációkért, a freskókért, az ablakokért

Szívemen érzem a hiányzó múltat
Keresem mint leesett pénzt
Folyton remélem talán meglelem
S visszatér az a régi szép emlék

Időutazóként futok a térben
S ha megpihenek akkor homályos
Az az elmosódott vágyott kép mely
Bennem maradt szerelem rejtélyként

Amikor megérintetted a kezemet
Keserű könnyem mézzé változott
Arcomra csorgott az édes mézga
A már vágyott illatos szerelmed

Feltárult bennem általad
Kutatni egy új világ
Meglelni az érzelmi szépség  
Isten adta minden pontját

Tudom én, hogy nincsenek mesék,
álomszép leányok, hercegek fehér lovon,
mert anyám nekem soha nem mesélt,
a kéményből sem télapó jön, korom.

Ne haragudj rám, ha néha ingerült vagyok,
tudod ilyenkor forr a vérem, kicsit más,
mert a Telihold is kevély, fent ragyog,
s a tépőfogam is úgy szaggatna már!

 Kora nyári napsütésben,
boldogan járni a réten!
Látni szép fiatalokat,
hogy fújnak buborékokat.

Mítoszok földjén

Helénák és helóták,
játszottak álmomban,
és ciprusok meneteltek,
a völgy peremén a Nap felé –
Hajladoztak a szélben,       
kapaszkodtak az utak mentén,
mindig magasabbra,
ahol kitárul a katlan, -
a liget felett ott állt a szentély.

Hála: szemed tükrében élek,
Szeretet és vágy szétfeszítenek,
Ám félek, a mélyben mindenütt halál.
Csak azt mondjuk Égnek, mi Földet ér,
Csak azt várjuk szüntelen, mi véget ér,
Simogató kéznek a tenyér,
Éhezőnek a kenyér.

EU  fizet
Kormány diktál
Állam herdál
Magánzsebek súlya
Népnek koporsója
Úri magyar lett
EU támogatással
Egy proli réteg
Amolyan huncut
Átverő cifraostor
Csattogó csalással

Emlékszel
Előző életünkben
Halak voltunk
Téged
Egy csuka bekapott
Özvegyen haltam meg

Ikráink
Tengeri univerzummá lettek
Ki tudja azóta
Mivé lettek

Ki tudja
Lehet nem is te voltál a hal
Ha csak a lelkünk halhatatlan
Akkor az ÉN testünk halott

Leengedett redőny, sötét szoba,
meleg ágyban szédeleg a mámor,
megpihen, elfáradt a lova,
gyönyört fakasztott magából.

Száguldok. Útban hozzád,
izgalomban égek.
Kísérnek az útmenti fák,
s hozzám érnek
a felhők árnya, a napsugár
dallama van a szélnek…
Száguldok. Ölelő karod vár.

 Ne várj csodát tőlem, és ne kérj engem?,
Az Énisten a csend házában lakik,
Számomra, – mindig intő ismeretlen –
A derű örömeiből adatik.

SZÜLETÉSEM GÚLÁJA 

SZÜLETÉSEM NÉGYZETE

A hun oroszlánember