Magyarerő.hu

Száz
éve
történt, hogy

Szerelem: csalfa látomás,
Csalóka ábránd, semmi más?
Mitől oly édes borzalom

Szívemből szívedhez fénysugár halad,
Ha akarod, sokáig veled marad,

Álmomban arra ébredtem,
A világ eltűnt, teljesen.
Csendesen zuhantam

Vasárnapon hozzád mentem kedvesem,
vártam a percet, foghassam kezedet.
Becsukott szemmel, és tágra nyílt orral,
szagolgattam, bódító virágodat!
 

Tiszta, hófehér ruhád elém lebbent,
tudtam, szívem már többé el nem enged.
Illatoddal nem vetekedhet rózsa,
szíved pitvara, nekem örök óda!
 

2020.06.03.
 

Szeretem a hegyeket fenyveseket,
ahogy bátran nyújtózkodnak az égig,
kalapnak használják a fellegeket,
tó tükrében magukat büszkén nézik.

Szeretem még a csendes éjjeleket,
mikor a lélek is pihen, alszik már,
az égre rakott fényes ékszereket,
nyáresten a turbékoló gerlepárt.

Szél sodorta a kis magvamat,
teremtettem, melegágyamat.
Könnyeket hullajtott rám az ég,
színes szivárvánnyal játszanék!
 
Jártam már kertekben, réteken,
ez a hely, nagy kihívás nekem!
Bármily nehéz is volt a múltam,
köztetek élni, megtanultam!
 
A hátam mögött diskurálnak,
csodálják tűzpiros ruhámat!

Szólaljatok meg, zúgjatok harangok!
Szólaljon meg a világon minden harang!
Figyelmeztetve, hangosan zúgjátok!
SZÁZ éve szétszabdalták Magyarországot!
Kegyetlen átok zúdult ránk!

Bort kell csinálni minden áron,
erdei szeder volt az álom,
közeli erdő ontotta termését,
elhatároztunk megszerzését.

No józan barátom, emlékszel,
te bírtál kémikusi készséggel,
sikerült volna, ha nem dohos a hordó,
hát így nem lett belőle, erdei oportó.

Úgy látom éjszaka van, éjjeli sötét
Hol nem látszik a derű, s az ég
Nem találjátok az utat hazafelé
A kín, a küzdelem itt mindenkié
Mikor jön a fény, a világosság
Mikor kel fel a nap, az éj után?
Vagy ébresztő harsonának kell szólnia?
Olyan hangosan, még nem hallott emberfia
Szóljanak hát a harsonák!
Ébredjetek álmaitokból alvók

Rongyos ruhapapucsában
lassan csoszog az idő,
érzem visszahúz a hajnal,
ablakom veri az eső.

Várom, csörögjön a vekker,
lassan el is szunnyadok,
már csak ezt a percet várja,
elrúgja a papucsot.

Gyorsan szalad a mutató,
vele együtt sietek,
várom már a buszt a sarkon,
bár még kicsit lihegek.

Lelked palástján a szívem nesztelen ,
kecsesen szemerkél a nyári harmat,
kacér a Nap fent a fellegek felett,
s csókkal pecsételi ajkad ajkamat.

2020.05.17.

Kisgyermek alig tud járni,
ami csak kezébe kerül,
megfogja, mert rá kíváncsi,
szétszedi benne elmerül.

Anyjának mutatva gagyog,
aki szóval megnevezi,
felcsillan a szeme ragyog,
szó értelmét nem feledi.

Az óvodában  igazán,
mozoghat tanulhat játszva,
tapint ízlel szagol hall lát,
szeretetben biztonságban.

Kicsi óriás: boldog nevetés;
könnyek nélkül, őszinte szeretés.
Mégis mi dolgom van a világban?
Halk zene szól szívem pitvarában.

Sors útján lelkem szabadon szárnyal,
üdvözöl téged lüktető vággyal;
ha rám nézel, mosolyom elindul,
gyermek vagy magad, Lelked megtisztul.

Fényes kis fehér gyöngyöcskék szépen megpihennek,
figyelve határozott szavát a kabinetnek.
Kik hivatottak döntést hozni ezen ügyükben,
korgó gyomruk erőteljes hangja szól fülükben.