Gondosan megfésülte fehér szakállát, leporolta sapkáját, köpenyét és felsóhajtott.
Egyre nehezebben mozdult, tudta, hogy ez lesz az utolsó útja, már a kéményekből alig tudott tavaly is kimászni. Akkor cserélték le a régi öreg rénszarvasokat is fiatal, fickándozó, szófogadatlan jószágokra. Néhány tető éppen csak megúszta a megérkezésüket. Elgondolkodott azon, hogy vajon ki lesz az utódja? Senki nem akarta vállalni.
Mikike még kicsi volt, legalább tíz év kell, mire rá lehet bízni ezt a feladatot, Mikcsi pedig szemöldökcsipesszel tépkedte a szakállát, nehogy nőjön. Amúgy is inkább szoknyában szeretett járni, tehát ő sem jöhet szóba, mert szakáll mindenképpen szükséges ehhez a munkához.
Eszébe jutott Mi lo, aki egy kínai üzletet nyitott nem messze, talán rá lehetne beszélni, hogy vegye át ezt az évi egy napot.
Vagy ott van a Miglo, a filippinó, aki munkát keresett a múlt héten. Na, mindegy egy év lesz rá, hogy megtalálja, és kitanítsa az utódját, talán addigra a rénszarvasok is betörnek.
Feltápászkodott kényelmes foteljéből és ment, hogy egyeztessen a manókkal, átnézze a csomagokat, amiket úgy rendelt a webáruházakból, mert nem mindig azt küldték, amit kért. Legrosszabb pedig a kisgyerekek csalódott arca. Tehát a Télapó azért készülődik, hiába van nyár!