" T. betegek!
kérjük önöket, hogy könyékig zárt felső és mindig térdig érő alsó testtel jöjjenek be, higéniai okokból!
Megértésüket köszönjük! "

- Lalikám! Kisfiam! Látom, lekonyult a bajszod, hát mi bánt mostanában?

- Ó, MOMA! Ne is kérdezd. Eszembe jutott  a jó Panama...

- Ölni tudnék mérgemben! - toporzékolt a gyilkos galóca. Kalapja félrecsúszott, még a tönkje is ki-kiugrott a bocskorából.

   Évtizedünk elején kínzó vágyat éreztem, hogy én is vállalkozó legyek, de nem értek semmihez. Hetekig tartott az önmarcangolás. Ösztönöm azt súgta, hogy mindig a TV előtt űljek. Kitartóan figyeltem. Az egyik nap merengve a kék háttérbe, villámként csapott belém a fölismerés. A kínpadon egy balos balek szenvedélyesen beszélt arról, hogy ehhez sem ért, az sem az ő asztala, mégis ő a párt szakértője. Megvan! Döntöttem! Szakértő leszek vállalkozásban! Ezt nekem találták ki!

  A teremben halk moraj. A fogadás diszkrét, mindenki öltönyben, nyakkendőben. Egyszerre csend lesz, megérkezett a miniszterelnök, utána libasorban „szakértő” kormánya. Körülállják a svédasztalokat, várják a vezényszót. A miniszterelnök - Hor(n)kant egyet, majd megköszörülve a torkát, megszólal:

A BARNA FOLT
versparódia Petőfi Sándor nyomán

  Pár hónappal ezelőtt, rádió,tévé, napilapok százai foglalkoztak a kishazánkban máig egyedülálló és  páratlan eseménnyel, nevezetesen, hogy idegen lények látogatták meg a Görbeszegi dombok tövében fekvő, alig 30 lakost számláló Alsó-Laposka szerény, ámde dolgos lakosait.

Kétezer-tizenhét, 563. számú postahivatal, Budapest.

Kerékpárbaj, avagy a garancia 

A kutya, nem túl hosszú életű.
Csak addig él, amíg meg nem hal.

Az eső es,
a bolygó bolyg,
a forgó forg,
a hordó hord.
A bordó: bord?

Csak keveset fecsegek,
lassan, csendben locsogok
ritka eset: elveszett,
alig leltem locsolót.

                      (Fülledt humor...)

Megkérdezném egyszer a hot dogot:
a kifli, s virsli együtt boldogok?
Nem unják még az ősi formulát?
Nem haladnak a korral, oly mulyák!

Ferenc József vizet iszom,
amit érzek, magyar iszony:
vér ízű az átkos nedű,
tengernyi könnytől keserű.

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kettő!

Én vagyok a Fül Elek,
Ezer, felé fülelek,
Szeretem a fülemet,
Zsong benne sok üzenet.

Ha meghalok, ne sírjatok,
Daloljon a gyásznép,
Szívetekben maradjak meg,
Mint egy vidám fénykép.

Felrepülök, a Tejútra
Onnan nézek vissza,
Megdicsérek majd mindenkit,
Aki a bort issza.

A szatmári pálinkából,
Jókat lehet inni,
Meglátjátok a "dalvíztől"
Senki nem fog sírni.

Van puhafa, van keményfa,
Akkor az, kétfélefajta.
Vajon a szú, ami rágja?
Sokat gondolkodtam rajta.