csak egy kapu választott el
mégis nagyon távol voltál
virtuális öleléssel
gondolatban átkaroltál

hiányzik már nekem nagyon
hogy végre megöleljelek
de nem lehet, és csak hagyom
hogy távolról integessek

hol vannak a régi képek
a sok vidám, boldog emlék
úgy hiányoztok, gyerekek
nincs bennem más, csak üresség

és legördült megint az arcomon
egy utolsó és fájdalmas könnycsepp
mint azon a végső, bús alkonyon...
hisz akkor lett minden törékenyebb

ott voltam melletted, édesanyám
próbáltalak újra éleszteni
de láttam, már hívott édesapám
s én szerettem volna üvölteni

elmúlt negyvennyolc év, mióta elmentél
de a fájdalom még mindig nem tompult
s a negyven év emléke, amit megéltél
továbbra is eleven, meg nem fakult

köszönöm neked, hogy édesapám voltál
hogy úgy neveltél, mint egy jó barátot
focizni és bokszolni is tanítottál
és szkanderben legyőztem a családot

Fáztunk most már mind eleget,
Sándor hozhatnál meleget.

asszonynak lenni nehéz volt hajdanán
párt magadnak akkor nem választhattál
apád döntött, mondta, majd ő megszabja
ki lesz a férjed és gyermeked apja

lehet, mást szerettél és másra vágytál
és a férjed talán jobb lett a vártnál
de szerelem nélkül nem volt boldogság
ellent mondani? nem! kész öngyilkosság

Kicsi göndörhajú tündér voltál,
ha csak rád néztem, már mosolyogtál.
Szemedben csillogott a boldogság,
bánatomra te voltál orvosság.

Két apró kezed, hogyha átkarolt,
nyakam köré fonta a tegnapot.
Benned magam láttam, te voltál én,
bárcsak mindezt még újraélhetném.

Mókás kicsi állat vagyok,
mondják rólam, nézd, hogy makog!
Téli álmot sosem alszom,
csak pihenek, ezt bevallom.

Fürge lábam, bojtos farkam
nagyon hasznos fákon, parkban.
Makkot, gombát gyűjtögetek ,
s közben éberen figyelek.

álmomban a csillagok között
újra veled voltam mamikám
lebegtünk együtt a föld fölött
kezem fogtad, úgy vigyáztál rám

hiányzik a gondoskodásod
hiányzik, hogy úgy aggódsz értem
hiányzik a kedves mosolyod
de mégis, jelenléted érzem

sok mindent átéltünk
az elmúlt pár évben
sokszor veszekedtünk
vélt őszinteségben

a hónapok múltak
a problémák gyűltek
gondok halmozódtak
jöttek, majd megszűntek

többször úgy döntöttünk
te jobbra, én balra
de végül ráléptünk
a békés, jó útra

most csend van, hideg, téli csend
a lelkem fagyott jégvirág
nagyon szerettem, de elment
hívta őt az árnyékvilág

már messze jár, fenn a fényben
csillagként vigyázza álmom
hálás vagyok, vele éltem
de már nem mondja: kislányom...

2021. február 12.

annyi minden történt most velem
az elmúlt, nehéz, gyászos évben
hisz feketébe öltött lelkem
mély, sötét verembe rejtettem

álmomat sós könnyem áztatta
és valahol máshol járt lelkem
de a szívem azzal áltatta
nem kell félnem, hisz itt vagy velem

reggel még simogattam fáradt kis kezed
délelőtt még kicsit nevetgéltem veled
szeretetcsókot leheltem homlokodra
gyenge mosolyt csaltam halovány arcodra

akkor még nem tudtam, utoljára látlak
nem is sejtettem, hogy végleg elbocsátlak
nem is tudtam, hogy ez most már a búcsúnap
s a halál oly hirtelen tőlem elragad

elfogott egy érzés, a szerelem
nincs bánat és nincs többé félelem
átölel két karod, még, remélem
nincs más, nincs senki, itt maradsz velem

feledjük, mi volt, fájdalmat hozott
háborgó lelkünk már lenyugodott
megértetted, s én is megértettem
nem élhetsz már nélkülem, csak velem

2020. november 13.

meleg nyári szellő lágyan simogat
zöld ruhámba olykor bele-belekap
levelek ezrei susognak csendben
hűsítik napmelegtől izzó testem

árnyékot nyújtok, ha forrón tűz a nap
vándor, ki erre jár, itt erőre kap
júniusi hőségben megpihenhet
az erdő csendjében békére lelhet

talán akarom, talán nem
nehéz ezt így eldöntenem
talán kell, vagy talán mégsem
de nélküle nincs életem

talán akar, de talán nem
túl sok volt már a gyötrelem
vagy lehet, el kell felednem
s az emlékét megőriznem

szerelmünk nem volt véletlen
ő keresett, s én megleltem
voltak évek, szeretetlen
fájt, hogy milyen érzéketlen...

néztem éjjel fénylő csillagokat
holdudvaruk beragyogta lelkem 
szellő fújta álom illatokat
cseppenként mosolygva gyűjtögettem 

mily csodálatos érzés vett körül
a néma csend ölelte testemet
akkor tudtam, mit hagyok örökül
ha terhem cipelni már nem lehet

tik-tak, tik-tak repülnek a percek
a vén falióra halkan perceg
rám borul az éj sötét, bús fátyla
betakar csendben... idő sem bánja

ölel az álom, ringat végtelen
nem fáj a múlt, nem vagyok védtelen
vigyáz rám az ég és köszönt a Hold
"álmodj kedvesem, a bánat csak volt!"

nem adom egykönnyen, harcos vagyok
elérem mindig, amit akarok
de vannak helyzetek, lebénulok
érted én harcolni már nem tudok

te mást mondasz, és én mást gondolok
veszekedéssel telnek a napok
belefáradtam, mindent feladok
lelkem sérült, többet már nem bírok