és megint itt volt, a félelem gyötör
kínoz sok éjjel, az álmomba betör
átfogja derekam, s én lebénulok
kiáltanék, nem tudok, elnémulok
hangom elvész a sötét, néma csöndben
rémisztő árnyak lengnek körülöttem
lábam nehéz, béklyó összeszorítja
egész testemet verejték borítja
|
Évikénk, nagyon boldog születésnapot kívánunk neked, sok szeretettel! 
|
egyetlen este ég, lobban a lángja
míg emberek érkeznek a világra
s míg emberek távoznak néma csendben
a gyertya lángja fénylik kegyeletben
rövid élete során sorsokat lát
elmenni nagyszülőt, apát és anyát
sír mellett tétován álló özvegyet
s a gyermekért hulló sűrű könnyeket
|
egy kiszáradt pipadohány
s egy elnémult, kihűlt pipa
egy megfakult igazolvány
egy rég kimondott szó: apa
kávéscsészéd az asztalon
egy szó, mit szívem mondana
sok meghitt, csodás karácsony
s az illatod, drága anya
|
álmodoztam megint
elfogott a vágy
hosszú volt az éjjel
forró volt az ágy
karodban tartottál
ránk borult az éj
fénybe borult szobánk
elöntött a kéj...
|
Zsuzsikánk, nagyon boldog születésnapot!

|
valami igaz és sötét bánat
ami régóta lelkemet nyomja
s fáj, hogy te nem láthatod, mily fáradt
néma és üres a lelkem bugyra
mosolyt teszek titkon magam elé
hogy ne lásd, mennyi árnyék gyűlt mögé
neked csak egy vidám mosoly marad
miközben belül a szívem szakad
2026. október 3.
|
a lelkem zenéje megszólít szomjasan
csak akkor érzem, ha meghallom önmagam
sohasem egy hang, dallam, de felismerés
saját magamhoz történő visszatérés
2026. szeptember 27.
|
Amikor a remény kopogtatott...
Karácsony volt. December 24-e. Ott álltam a konyhában, és csak néztem az üres hűtőt. Akkoriban még egy tízéves kislány és a férjem volt mellettem. Talán soha életemben nem éreztem magam annyira elveszettnek és gyengének, mint azon a napon.
|
Együtt vagyunk újra, halld, szól a zene,
táncra hív a lábunk, a rock üteme.
Fogd a kezem és pörgess csak szaporán,
táncolni nem lehet ilyen tétován.
Rázzad a csípőd, a gitárhúr pengjen,
pezsdüljön véred, a padló is rengjen.
Mozgassad lábad zene ritmusára,
légy egy kissé vad, nem vágyok románcra.
|
Áll a zsiráf magányosan,
bárányfelhők mögé kukkant.
Ásít egyet jó álmosan,
ahogy a hold előbukkan.
Vajon odalent mi lehet,
nem látott, csak kis pettyeket.
Tekergeti nyakát balra,
fel és alá, aztán jobbra.
Vigyázz zsiráf, még baj lehet,
nyakad elcsavarja fejed.
Nehogy csomót kössél rája,
kusza lesz bőröd mintája.
|
Van egy szó, amit soha nem mondtam ki,
pedig ott volt minden gondolatomban.
A lelkemben nőtt, mint egy néma virág,
de tudtátok - ott van minden napomban.
Most már késő mindezt hanggá formálni,
de sohasem késő tovább érezni.
A "szeretlek" nem veszett el belőlem,
és mindig itt marad veletek s velem.
2026. szeptember 17.
|
A könny ott hullik, ahol a seb van,
azt mondja ki, amit mi nem merünk.
A könny csend is, amely mégis beszél,
s igazság, ha bánatba merülünk.
2026. szeptember 6.
|
Hetedik osztályosok voltunk. Osztályfőnökünk, Edit néni egyben a magyar irodalom és nyelvtan tanára is volt. Egy nap furcsa feladatot adott nekünk.
- Írjatok fogalmazást rólam – mondta Edit néni.
|
A professzor úr az egyik kolozsvári egyetem talán legkedveltebb tanára volt. Nem csak tudásával tűnt ki, de mindig volt valami érdekes történés körülötte, ami hatására a középpontba került. Filozófia professzorként igen jó hírnévre tett szert. Nagy tudását nem csak az egyetemen ismerték el, hanem országos szinten is. De mégis… volt valami, ami még nevezetesebbé tette őt.
|
Megtörtént. Szinte hihetetlen. Néha az emberi agy fura dolgokra képes. Pláne, így 70 felett…
|
Ha hozzád hajol az est, én ott leszek a fényben,
szemed tükrében ringva, mint csillag a reményben.
Szívem szavát nem rejti sem idő, sem távolság,
mert minden dobbanása egy neked írt vallomás.
2026. augusztus 24.
|
egy apró lámpa az ajkad szélén
felgyúl, és derű éled körötted
csak egy halk ragyogás, egy új remény
s máris elragad az örömörvény -
a mosoly, mint fény...
nem szól semmit, de tárulnak karok
bennük egy emlék, egy szép történet
rég elfelejtett szerelmes álmok
elrejtett vágyak és gondolatok -
a mosoly, mint titok...
|
Boldog születésnapot és jó egészséget kíván kis csapatunk!

|
Mennyire messze tűnik, s mily régen is volt,
amikor utoljára mondhattam: apa,
mikor ajkad homlokomra "jó éjt" csókolt,
s csodás álmokkal telt el minden éjszaka.
Mennyire messze tűnik, s csak álom talán,
mikor erős karjaid óvtak mindentől.
S ha bántottak, hozzád mentem, mint pici lány,
biztató szavaid védtek a könnyektől.
|