Hangod, mint ahogy a tenger zenél,
elandalít, bűvöl, elvarázsol...
két dallam között a hulló levél
megáll, majd bősz, vad vihart korbácsol.

Egy kicsi kakas nagyot gondolt
azt hitte, okos, jól megfontolt
szemétdombra feküdt
héjalesbe merült
légyott helyett így lett megcsonkolt.

A vonat lassított... közel az állomás,
izgatott emberek, feszült várakozás,
csak egy fiú süti le szomorú szemét,
sandán fordítva az ablak felé fejét.

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Állok a tükör előtt, ez vagyok
könnyű smink, rövid szoknya,feszes blúz
vékony, már-már sejtető anyagok
lement néhány kiló, pár híján húsz

Háromszínű rózsa, ez volt a neve
kezdetben a nemzeti kokárdánknak.
De tudod-e, hogy született eleve?
Nos, járjunk hát utána e talánynak.

Mélán merengek úton-útfélen,
messzire menni vágyom békében,
minden mese, mit mondtál énnekem
mélyen megbántja érzékeny lelkem.

Hatvanhárom évem gyorsan elszállt,
és most jöttem csak rá, még élnem kell,
megélnem mindazt, mi emlékké vált,
álmokat, szerelmet, még idővel.

lassan peregnek a percek
bánatos, mély csend vesz körül
csak egy szú... a padló serceg
legalább ő, ő még örül5

Búsan baktatok barlangom felé
búval bélelt, bolondos nejemér'
s hogy az idő ballag a tél elé
barna bundámat belepi a dér.

fejbe kólintott ez a csúf valóság
hiszen te, talán, sosem lehetsz enyém
minden, mit kérek, hiábavalóság
s amit képzelek, csak álomköltemény

szólt a zene... ő csak brillírozott
a billentyű égett ujjai alatt
időset, fiatalt tűzbe hozott
maga volt a ritmus, ahol dal fakadt

akkor csak huszonöt volt
senki sem tudta a nevét
lába ütemre dobolt,
ha meghallotta a zenét

gitárját részletre vette
fodrászt talán sose látott
hangszere sírt, ha pengette
körülötte minden táncolt

csak a zene, az éltette
nappal az utcán kóborolt
az éjjel is utcán érte
az albérlet túl drága volt

Lehullt egy csillag...
s én kémleltem az eget, 
gondoltam, visszateszem,
de ő csak rám nézett, 
majd kacéran nevetett...
ne bánkódj, ő már boldog,
hazatalált... érte ragyogott
és hullott le az a csillag.

2018. február 19.

A kép az Internetről.

Alig volt talán négy éves,
sötét haját copfba fogta,
cserfes, élénk és beszédes,
amit gondolt, kikotyogta.

Szegény családban nőtt fel vidéken,
élete ott csodákat nem rejtett.
A falu csendes állóvizében
boldogtalan volt és reményvesztett.

Joe, a farmer, szegény pára,
egy nap balesetet szenvedett,
s mert mindennek megvan az ára,
bíróságtól kért ítéletet.

Kicsi Piroska szép leány volt,
karcsú és nyúlánk az alakja,
sok fiút őrületbe hajszolt
és szerelembe csengő hangja.

Büszkén állt nálunk az udvaron,
ágai az ég felé nyúltak,
mintha nem érhetné bántalom,
évei termékenyen múltak.