Csodálkozó kék szemekkel tekintett a világba. Az ő kis világába. Minden érdekelte, ami körülötte élt és zajlott. A bogarak, a lepkék, a virágok, az állatok és persze, a kicsi társai. Úgy ötven kisgyerek. Szőkék, barnák, feketék, és volt köztük egy kis vöröshajú is. Őt Petinek hívták. Mindenki mosolygott, amikor ránézett. Fehér bőrén csak úgy virítottak a vörös szeplők.

   Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van. Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet. Hirtelen sikoltás hallatszik. Vészjósló  kelepelés, csivitelés. Nappali fénybe borul az erdő. 
Mi lehet ez? 

19 óra 5 perc

  Este volt. Hűvös őszi este. Csak néhányan lézengtek az utcán. Péter komótosan ballagott hazafele. A mai nap számára nagyon nehéz volt. Tárgyalás, tárgyalás hátán. Fáradtságot érzett, figyelme lankadt. Csak arra gondolt, hogy még néhány perc és otthon van. Ott, szemben már látszik a lakás kivilágított ablaka.

furcsa álmot láttam tegnap éjjel
virágok feküdtek szerte-széjjel
margaréták, rózsák és ibolyák
illatukat csábosan ontották

nem is értettem, merre járhatok
ilyen sok szépséget hol láthatok
vajon hol van az a csuda világ
ahol földön terem a boldogság

harminchat fok még mindig éjszaka
az ágyam olyan, mint a kemence
eljött a hőhullámok évszaka
ekkor kell a hűsvízű medence

nem élvezem a meleg ágyfürdőt
ruhám leveszem, nem bírom tovább
lecserélem a vizes lepedőt
légzésem is egyre csak szaporább

Kicsi Kamillám, most előtted az élet,
kezedben diplomád, jeles eredményed,
most csak arra gondolj, ami szíved vágya,
legyen az csak a te jövőd melegágya.

Megküzdöttél érte, s látod, meg is érte,
mától te vagy a logopédusok gyöngye,
elérted az egyik célodat, légy büszke,
hisz nagyanyád is az, te vagy szíve csücske.

egyre folyik rólam a víz
valami hidegre vágyom
nem kell nekem a termálvíz
egy nagy pohár sör az álmom

2024. június 26.

ötvenegy éve, hogy fel, az égre nézek
ha hozzád akarok szólni, édesapám
az emlékeim megfakult álomképek
hisz csak negyven voltál, életerős, vidám

tizennyolc voltam akkor, zsenge kis felnőtt
és felfogni nem tudtam, mért ily hirtelen
mentél el, s amíg állok a tükör előtt
arcvonásaidat magamon keresem

néma szeretet
gyertyafény s emlékezet
meghitt tisztelet

2024. június 14.

az első percben a pillantás
majd követi csendben egy mosoly
kissé szégyenlős szemvillanás
és a szíved azonnal fogoly

a második percben kézfogás
szorosan ölelkező ujjak
majd néma, de kedves vallomás
s a szemekben a vágy: akarlak

békét kiált most a "vezér"
békét hazudik szüntelen
pofonra nyílna a tenyér
de nem marad már bűntelen

szájából áramlik a szó
hidd el, hogy fele sem igaz
nem mond mást ez a népnyúzó
csak blöfföl, ez már nem vigasz

dollárbaloldal és Soros
böfög szájából, ehhez ért
az öreg s hazug potrohos
felelős minden kudarcért

1920-at írtunk.

Jenő, miután visszatért a háborúból, sebesülten, csalódottan, bal szemét elveszítve, üvegszemmel pótolva a szülői házhoz ment. Szülei - a történtek ellenére - örömmel fogadták, ápolgatták, mindent megtettek, hogy a kedvében járjanak. Egy ideig nem is volt probléma.

   1914-et írtunk. Az első világháború kemény időszakának első éve. A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, míg a hármas szövetséghez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. 

1900. december 15.

Megszületett egy új remény, egy új élet.

Nincsenek szülők - de van árvaház, vagy inkább lelencház?

kicsi terített asztal
rajta sajt, kolbász, mustár
a látvány megvigasztal
mily édes élvezet vár

felkészítem a gyomrom
csudajó falatokra
már érzi is az orrom
s egyre vár szimatolva

kellene még vörösbor
hozzá egy jó kancsóval
s kedvem lenne ilyenkor
meginni egy hordóval

kézen fogtál, és a szemembe néztél
valami szép meglepetést ígértél
nem értettem, nem oly rég ismertelek
de mégis elég, hogy megszeresselek

te csak nevettél, s átkaroltad vállam
"nem kell félned, hisz jó helyen vagy nálam"
egy kis meglepetés, csak ennyit szóltál 
s gyengéd karokkal magaddal ragadtál

kezemben átnedvesedett zsebkendő
kabátom alatt vad, ziháló kebel
lépteim hangjára a sok macskakő 
egyre hangosabb kopogással felel

kip-kop, kip-kop, érzem, fáj minden lépés
de lábaim egyre visznek előre
itt minden már csendes, nyugodt és békés
itt senki sem von már senkit kérdőre