mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem

hatvanöt év... gyorsan elszáll
ősz tincseim elrejtettem
néha érzem, itt-ott már fáj
s mit akarok, elfelejtem

sokszor mégis gyerek vagyok
szertelen és akaratos
tánc közben a szemem ragyog
pillantásom titokzatos

nincsen még végrendeletem
bár léptem már nem szökellő
viszont a járókeretem
még biztos nem veszem elő

szilveszter pityókás éjjelén
mulatni ment egy ifjú legény
nem ismert mértéket
berúgott, elesett
s hóemberként ébredt fel szegény

2019. december 31.

most kellene egy lágy ölelés
egy féltő, óvó, vigyázó szó
simogatás és kedveskedés
ha lelkem forrong és háborgó

Csendben várom a holnapot,
nem szólok, nem sírok, vége.
Nem én vagyok a holnapod,
ezt már rég tudom, megérte?

Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.

Csengettek... megjött az Angyalka végre már,
izgatottan szaladtam, vajon rám mi vár?
Jó kislány voltam? Ugye nem rosszalkodtam?
Hallotta kérésem? S mit kértem, megkaptam?

Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.

Kipucoltam kis csizmámat,
úgy csillogott és villogott,
hogy a tükröm irult-pirult,
s Bodri kutyám is pislogott.

sokszor mondtam magamban
sose bízz meg másokban
ne higgy az irigy, önző
és oly álnok szavakban

Peti majom fára mászott
fentről nézni a világot
fa tetején, jaj, megcsúszott
s a farkával kapaszkodott

most úgy érzem, hogy sajnos rossz testben vagyok
nem ezt akartam, mert így nem vagyok boldog
fáj az elmúlt év minden rossz pillanata
vad történések még vadabb láncolata

Megállt az idő... újra veled vagyok
nincsenek esték, nincsenek nappalok
csendben reánk borul a bűnös alkony
most nem vagyok más, csak egy boldog asszony.

Kezed gyengéden simítja homlokom
ilyenkor feledem búm és bánatom
egybeolvad velünk levegő és föld 
kékbe hajlik minden, mi sárga vagy zöld.

mint millió apró szentjánosbogár
a mécsesek fénye csillog az éjben
millió lélek egy új életre vár
míg a test nyugszik áldott békességben

2019. november 1.

Kép az Internetről

https://www.astronet.hu/ezoteria/magia/a-gyertyalang-ereje-37778/

rég volt ilyen évem, ennyire szomorú
Istent hiába kértem, körülvesz a bú
barátaimat búcsúztatom, elmentek
egymás után sorban, hát Isten veletek

búcsúzom először tőled, drága Gyula
búcsúzom tőled is, Viktor, Isten veled
tréfát űzött velünk a Halál angyala
elragadott oly hirtelen benneteket

egy kicsi, tüskés sündisznócska
útnak indult a nagyvilágba
hitte,  ő nem jöhet zavarba
ha bátran sétál az avarba'

de történt valami, s megijedt
egy sündisznócska hozzálépett
csodálta fényes kis tüskéit
pisze orrát, kis gombszemeit

leszállt az est, és te még ébren vagy
már nem bánod a múló perceket
érzed, a csalfa idő cserbenhagy
s az éj elfedi minden tervedet

rád telepszik a sötét, bús magány
a felhők fölött szunnyad már a nap
s míg a holnap számodra még talány
könnyes szemmel búcsúzik a tegnap

leszállt az éj, sűrű paplan
borítja végre a csendet
egy kába légy zümmög halkan
amint pókhálóban szenved

perceg a szekrény ajtaja
öreg már, szú rágta falát
kint rekedt a világ zaja
s bent csend hívja az éjszakát

némák a falak, néma már
a plafonon táncoló fény
elhalványul, majd körbejár
a holdsugár és a remény

nem értem bánatod, nem tudom, miért
hajlanak ágaid búsan lefele
mi az, mi úgy fáj, hogy sírsz valamiért
s fáradtan hull le ágaid levele

élvezd a napfényt, élvezd a hűs szellőt
érezd a föld lágy, meleg ölelését
köszöntsd vígan az esőt hozó felhőt
halld a szellő andalító zenéjét

küzdök a megérzésekkel
küzdök a gondolatokkal
küzdök fájó kérdésekkel
szembeszállok viharokkal

lecsillapodnék... de nehéz
valami összetört bennem
s ha lennék annyira merész
nem bíznék a véletlenben

mernék szólni, kiáltani
én bizony nem ezt akartam
de hallgatok, s szakítani...
nem tudok, bár felkavartam