Lelkem csendes, békés, mély álomban ringott,
mikor eljött ő: sötét szárnyú, gonosz lény,
nem angyal, de démon - véremből kortyintott,
surrant, mint egy tolvaj, és frászt hozva belém.
|
tükör előtt Böske
illegeti magát
úgy véli, üdvöske
s csodálja alkatát
ruhája rafinált
egy kissé borzadály
a párja felkiált:
úristen, papagáj!
2025. július 9.
|
Csendmanó hintán ring ide-oda,
holdfényből fonta kis sapkáját.
Nem szól, csak dúdol, nincs zenebona,
majd becsukja lassan ablakát.
Piheg a ház, az ágyban a párna,
bújik a csend hűs paplan alá.
Szuszog az este, halványul árnya,
csillag sem fénylik, nem csacsog már.
|
Egy falevél lebeg — nem tudja, hogy zuhan, vagy repül. A víz alján fény dereng, de nincsen forrás — csak visszhang.
Egy kulcs hever a porban, ajtó sehol, csak a szél zár valamit belül, amit már nem lehet kinyitni.
Lépteim nincsenek, mégis haladok, az idő nem múlik el, csak visszabámul rám egy ablakon túl, amit sosem nyitottak ki.
|
Fény törik egy csendes szögletben,
kósza árnyék táncol rejtekben.
Az ember csak néz, érteni vágy',
nem érti, miért hideg az ágy.
2025. június 16.
|
Geometria szabta szélben,
levelek susogó neszében
a rend és a káosz kezet fog...
Mindkettő bennünk otthont kapott.
2025. június 16.
|
apám volt...emléke nem halványul
ötvenkét év nem veszi el tőlem
negyven volt, kezem némán felé nyúl
tizennyolc voltam... s ő temetőben
kilencvenkettő lenne, s én hetven
hány év lehetett volna még együtt
hetvenkét év boldog házasság... nem
csak húsz jutott nektek... szeretetben
|
Szavak hullanak, mint kövek, az égre,
de az igazság fényén nem eshet folt.
Hazugság sodorja messze a békét,
a lélek lángja elfogyni sosem fog.
Nem félek, még ha sötét is begyűrűz',
a tiszta szó bátran állja a vihart.
Hisz bárki sújthat rám hamis bélyeget,
az igazság marad - örökké szabad.
2025. június 14.
|
elmentél - de hidd el, mégsem tűnhettél el
álmaimban újra, és újra visszatérsz
a sok bolondság, mit egykor gyerekfejjel
együtt műveltünk, ma emlék, mit újra élsz
sokat nevettünk, amíg gyerekek voltunk
minden bolondságban mi mindig részt vettünk
boldog voltam, és sohasem vitatkoztunk
boldogság és megértés volt mindig velünk
|
kislány áll a folyó partján
vízbe lépni fél, még nem mer
vízcsepp csillan meg a lábán
megteszem... mondta ezredszer
de csak állt, a habok hívták
körbeölelték a partot
egyre, s egyre csalogatták
megyek... feladom a harcot
s belépett a fénylő vízbe
kezét ökölbe szorítva
testét fény ölelte körbe
lágyan, hűvösen simítva
|
Huszonöt év - átéltünk egy-s-mást,
együtt írta szívünk e mesét,
szavak nélkül is értjük egymást,
a szeretet lett örök pecsét.
Volt benne álom, és volt vihar,
de kéz a kézben mentünk tovább,
ünnepeljük hát közös utunk,
szívdobbanásunk így szaporább.
|
Ma reggel a nap is korábban kelt,
csodás nap vár ránk - hisz gyereknap lett!
Csiripelnek kint már a madarak,
s a játszótéren gyűlnek az ifjak.
Fagyi csábít, három, sőt négy gombóc,
megnyalod, s máris foltos a pólód!
Lufit is kapunk, pirosat, kéket,
a szélben táncol, a széllel éled.
|
A tér didergett, ősz volt és halott,
a fák lehulltak, mint szavak, miket
a félelem szült. És fent, valahol,
arany kabátban fázott egy ügynök.
Vak ablakok mögött lapult a jog,
s tintába fúlt az igazság szava.
A szó veszély lett, a csend hatalom,
s pénzért hajolt a bírónak kara.
|
Ma virág nyílik minden szívben,
bárányfelhős fürdőt vesz az ég,
de a szívemben süket csend ül,
egy halk sóhaj, egy csodás emlék.
Elmentél, és én árva vagyok,
hangod még mindig fülemben cseng,
mosolyod fényként reám ragyog,
Szívemben él örökké itt, bent.
|
Pille dorombol, lágy és csendes,
bundája puha, álomkönnyes.
Szeme csillog, a farka rebben,
szeretetből szőtt kicsi lelkem.
Ugrik, játszik, és halkan lépdel,
fényben fürdik reggel és éjjel.
Ölébe bújnék az időnek,
Pille mellett mind' szépnek tűnhet.
2025. április 26.
|
Még csak álom vagy, nekem pillekönnyű vágy,
mint hajnalban a fény, mint csöndben a világ,
de már a szívemben biztos helyet leltél,
s minden szívdobbanásom csak rólad regél.
Nincs még hangod, de én már hallom a kacajt,
nincs még lépted, de már rengeti a talajt,
arcod titka bennem szép virágot fakaszt,
bár neved még álom, de rám reményt tapaszt.
|
Az erdő csendjén ír a szél,
levél susog, rigó zenél,
egy hang a lombok mélyiből
a vershez halkan szívet ölt.
A fűszálon egy cseppnyi szó,
szirmaiban lágy zeneszó,
minden virágban gondolat,
mit költő lelke hordozhat.
|
Kis kezed tenyerembe simult,
mint a harmatcsepp a levélen,
szememben szemedből ragyogott
a reggel néma csöndje mélyen.
Léptedben ott volt minden, mi hang,
amit a szívem dalolt egykor,
lágy simítás, szeretet-összhang,
édes álmok, ez a gyerekkor.
|
Óvd a fát, mely hűs árnyat ad,
levele széllel muzsikál,
s ha jő sejtelmes alkonyat,
mesét mond fénylő csillagnál.
Ne lépj virágra, hajts fejet,
benne egy cseppnyi csoda él,
szirmával világot festett,
s eget, mely kékebb a kéknél.
|
Szó nélkül nő az árnyék,
a házak mögött valaki számol -
szavakat, kenőpénzt,
és minden lemondott álmot.
Egy íróasztalon ketyeg a közöny,
pecsétet kap a hallgatás.
A jog könyveit rég megette a por,
de a borítón még ott a hatás.
|