néztem éjjel fénylő csillagokat
holdudvaruk beragyogta lelkem 
szellő fújta álom illatokat
cseppenként mosolygva gyűjtögettem 

mily csodálatos érzés vett körül
a néma csend ölelte testemet
akkor tudtam, mit hagyok örökül
ha terhem cipelni már nem lehet

tik-tak, tik-tak repülnek a percek
a vén falióra halkan perceg
rám borul az éj sötét, bús fátyla
betakar csendben... idő sem bánja

ölel az álom, ringat végtelen
nem fáj a múlt, nem vagyok védtelen
vigyáz rám az ég és köszönt a Hold
"álmodj kedvesem, a bánat csak volt!"

nem adom egykönnyen, harcos vagyok
elérem mindig, amit akarok
de vannak helyzetek, lebénulok
érted én harcolni már nem tudok

te mást mondasz, és én mást gondolok
veszekedéssel telnek a napok
belefáradtam, mindent feladok
lelkem sérült, többet már nem bírok

Minden tetted, minden gondolatod
Átöleli az egész világot
Ragyogóbb és fényesebb a napod
Integet neked fentről a vén Hold
Ami biztos: Mária nem csak volt...

2019. szeptember 12.

álmatlanok az éjszakáim
vak sötétben múlnak a percek
már kihunytak csodás álmaim
sötét felhők rám telepedtek

ébren virrasztok, a szú perceg
álomtündér jön,kín a szárnyán 
s hogy reggel fáradtan ébredek
látom és érzem... sír a párnám

2020. szeptember 4.

a sivatag homoktengerében
elhagyott, kiszáradt kóró vagyok
már nem hajt, hogy éledjek öledben
csak egy cseppnyi könny után vágyódok

2020. augusztus 31.

Kép: http://www.agra.hu/kult/ertekek/namib-sivatag/

hajnalodik. szellő simítja az ágakat
hangja, mint a furulya zenéje, andalít
s ahogy a hűs esőcsepp áztatja a fákat
hallom s érzem a hárfa szédítő dallamit

vaddisznóhad csörtet zajosan az erdőn át
mint ezer kereplő visszhangzik a patazaj
felverve a párás avar szürke nyugalmát
élelemért indul egy egész nagy hangyaraj

sír az ég
s a levelekről fel-felpattanó párát

akkor kellene az ölelésed
mikor lelkem fájdalommal tele
mikor nem érzek, csak ürességet...
igen, akkor és akkor kellene

akkor kellene a gyengéd vigasz
mikor az erőm végképp elhagyott
mikor a sok ígért szó nem igaz
akkor kellene, ha szívem fagyott...

Nagy a zsivaj, sürgés-forgás,
Betűország könyvlázban ég.
Minden utcán zsongás-bongás,
még a mennybolt is csudakék.

Jönnek költők, írók sorban,
papírhegyek tornyosulnak,
egy kis nyomda szűk zugában
álmaik megvalósulnak.

Hol betűk szavakká érnek
s mondatok gondolatokká,
papírra vetett érzések
elsuttogott sóhajokká.

   Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van.  Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet.

az életben, egyszer eljön a pillanat
rátalálsz és beleszeretsz egy perc alatt
de a sors konok, mégis másképp akarja
s rájössz, nem téged ölel két erős karja

akkor visszavonulsz, s marad csak az érzés
az édes álomból fájó visszatérés
szíved lecsendesül, lassan kijózanodsz
új álmot keresel, és már nem búslakodsz

2020. július 22.

Ha két karjával magasba emel,
még a kéklő eget is elérem.
És ha közben dúdol és énekel,
elmúlik gyorsan minden félelem.

Este megsimogatja az arcom,
álompuszit kapok búcsúzóul.
Reggel mosolya az ajándékom,
így a napom is vidáman indul.

fülem kicsi, szám hatalmas
vízben lenni nem unalmas
nagyon békés állat vagyok
de ha bántasz, hát támadok
nappal vízben, éjjel parton
fűcsomónak nincsen pardon
lelegelem mind reggelre
nappal nem vágyom ételre
ilyenkor csak szundítgatok

aggódom
gyertyám fénye mély vörösben táncol
fáj nagyon
a bánat arcomra gödröt ráncol

barátságos vagyok, de olykor csökönyös
az emberekkel sosem vagyok közönyös
nehéz súlyt cipelni, ha kéred, sem fogok
és ha nem tetszel, akkor köpök és rúgok
húst nem eszem, csak mindig zöld növényeket
füvet, cserjét, zuzmót és friss leveleket

lassított felvétel minden mozdulatom
ha egyet csusszanok, bizony megfontolom
s amíg a percek oly sebesen peregnek 
én csak lógok a fán... könnyen megismernek
fejjel lefele haladok az ágakon
levelet rágcsálok, így, alapjáraton
lusta vagyok, mondják, nem gyorsít fel hajcsár

elfeledtek