Élednek lassanként az éji manók
Gondűző, álomhozó égi lakók
Bekapcsolják ezer lámpásuk fényét
Onnan kívánnak nyugodalmas jó éjt

csak ketten ültek a padon
kéz a kézben, szeretetben
néma bánat az ajkakon
néhány könnycsepp a szemekben

már kilencven felett jártak
átéltek sok veszteséget
arcukon mély barázdákat
szántott hosszú, kemény élet

s most gyermekeik sírjánál
nap mint nap megpihenni jó
a rég megkopott fejfánál
kismadár dalol, egy rigó

halkan susognak a fák
a sírok közt néma csend
hallgatnak ódon fejfák
a falevél sem rezzent

egy csokor a kezemben
hozzátok visz az utam
bánattal a szívemben:
mért engedted ezt, Uram?

anyám s apám már elment
gyötör örök nemlétük
vágyom a lehetetlent
s ami kísért... emlékük

a szavak összekuszálódnak
gondolatok elhalványulnak
az ihlet a mély homályba vész
s verssor, mi születik, csenevész

2022. augusztus 18.

állt a réten, néma csendben
füvet legelve sok birka
hitték, biztos minden rendben
hisz a gazda ezt megírta

nem hallgattak senki másra
hisz a vezér mindent tudhat
nincs idő álmodozásra
ő rendezi az utukat

mentek-mentek néma csendben
néha egyet még bégettek
de a vezér, ha szólt, rendben
csak a nyomában lépkedtek

tegnap az orvosnál elpanaszoltam
szúrt a szemem mindig, ha kávét ittam
így a doktor úr vizsgálatba kezdett
és e közben jó nagyokat nevetett
majd kaján vigyorral csak azt kérdezte 
a csészéből a kanalat kivette?

2022. július 25.

fodrozódó hullámok hátán
ringatózunk ketten csendesen
míg szemben, a kiálló sziklán
egy sirálypár vijjog élesen

násztáncát járja, vagy tán éhes
les jó falatra kövér halat
a választék bizony bőséges
jól megtömheti begyet, hasat

kezében üveggömböt tartva
nyugtatott, boldog lesz életem
arcát a fény felé fordítva
még csendben odasúgta nekem
a pénzét a perselybe tegyem

2022. június 29.

szilaj hullámokat vet a Balaton
fekete felhők gyűlnek fenn az égen
fáradtan ringatózik kis csónakom
nem láttam ilyen vad vihart már régen
elmerülni habok végtelenjében

nézd, lábát áztatja a vén Badacsony
sebtében a sötét égig nyújtózik
kergetné el a felhőket makacson
szikrázó napsütés után vágyódik
de látja, az ég a vízbe mártózik

várok tőled egy üzenetet
percenként lesem az ablakot
hiába, a postás nem csenget
iszom egy kupica barackot
elfojtja bennem a haragot

csak a légy zümmög felettem
különben minden halott és fáj
azt hittem, arcod már feledtem
nem hat rám többé semmi bűbáj
s nem szorít ott lenn a gyomorszáj

miért engeditek
azt, hogy éhezzenek
kis fekete kezek
fázón reszkessenek

mondd, miért hagyjátok
míg vadra vadásztok
ők bogyókon élnek
éjjelente félnek

fekete világban
kis kunyhók zugában
adjatok éveket
sok csöppnyi életnek

2022. május 25.

hosszú volt az út, nagyon elfáradtunk
de visszatérve újra várt otthonunk
megvan még a tavalyi kicsi fészkünk
benne biztosan többen is elférünk

de most még először rendbe kell hozni
van munka bőven, lesz mit fáradozni
a tél és a fagy csúnyán megtépázta
itt az idő egy kis tatarozásra

még emlékszem...
hiszen nemrég volt
ahogy átöleltél
és óvtál, féltettél
most minden ködfolt
de emlékszem...

még emlékszem...
szép voltál s erős
de megtört az élet
előttem arcképed
fiatal-idős
lásd, emlékszem...

ma még úgy érzem, a tüzem lánggal éghet
s hangosan visszaköszönhet kamaszkorom
de egyszer csak csendben elillan az élet
mint szélnek eresztett vörös rózsaszirom

2022. április 22.

ó, hányszor próbáltam elmondani
amit érzek, ami oly nagyon fáj
de te megpróbáltál elfojtani
minden érzést, mit keltett e viszály

mondd, hol az őszinteség, mit kértem,
hol van az érzelem, az akarlak
hova tűnt a szeretlek, hogy égjen
a tűz, s érezd, soha el nem hagylak

leszállt az éj, néma a táj
néha hallatszik egy sóhaj
minden elmúlt, már nincs, mi fáj
nincs kérés, akarat, óhaj

csak csend uralja a tájat
átölel minden álmodót
virágot, fát, éber vágyat
eloszlat sok illúziót

de te itt vagy nekem, végleg
arcomra lágy mosolyt csaltál
s míg e csendben én elérlek
nem fáj a múlt, itt maradtál

a könnycseppem érted hullt
s mit tegnap még reméltem
mára már a kútba fúlt
ébredj hát, szép nemzetem...

2022. április 4.

hosszú az út, míg célod eléred
keresed, kutatod, remélheted
felboríthatsz mindent magad körül
de feletted az idő csak röpül

érzed minden fájó mozdulatban
már nem vagy a régi hajthatatlan
már nem dob fel, mi régen izgatott
sok ember hiányzik, ki elhagyott