Elment jó apám, negyven éves volt,
a halál ellen, míg tudott, harcolt,
úgy éreztem, elveszett mindenem...
Hol voltál akkor, édes Istenem?
Megszületett legkisebb unokám,
s nem segít rajta orvostudomány,
úgy éreztem, elveszett mindenem...
Hol voltál akkor, édes Istenem?
Fél éven át csak falakat láttam,
oxigénsátorban volt az ágyam,
jó anyám nem mozdult, ott volt velem,
s te is ott voltál, édes Istenem.
Amikor anyám mellét műtötték,
s féltünk, izgultunk, nehogy levegyék,
kértünk téged, esdve, beismerem,
s te velünk voltál, édes Istenem!
S életem legszebb pillanatában,
gyermekem jöttének izgalmában,
mikor hajszálon múlt az élete,
ott voltál, édes Istenem, vele.
S hányszor mondtam, mormoltam magamban,
hála, hogy velem vagy fájdalmamban,
s hányszor mondtam az égre tekintvén,
hogy köszönöm, Istenem, őszintén.
Fura az élet, kettészakadás,
sokszor hit és máskor meg tagadás,
sokszor úgy érzed, Isten elhagyott,
miért történt meg, hogy cserben hagyott?
Hiszel, vagy nem hiszel benne, féled,
ez csupán a te dolgod, döntésed,
de ne feledd soha, ha bármi ér,
az ő óvó szeme végigkísér.
