575575
A rohanásban, durr,  ütközöl a falnak
s megnyílik. Pöfög ott egy új vonat.
Kezedben a sok plajbász szemed válogat.

Hová is üljek? A rajztábla Rád nevet,
örök társad lesz, és cipelheted.
Az ábrák: apró lányok táncolnak veled.

Mától jelszóval védem magam,
titkos ikon a rejtekem:
csak akkor értitek meg szavam,
ha átvergődtök a verseken!
Verseim narancsliget fái,
rózsakert pompázó bokrai –
hegyek, amikről idelátni,
hol a teljesség kész bomlani…

Életkönyvének kemény fedelét felnyitom,
ami emlék benne van ez mind az én csokrom,
legyen az fájó, vagy épp boldogsággal teli,
ám egyiket sem lehet sosem elfeledni.

Gyermekkorom vidámság vagy a fájó emlék,
de a vidámságba én kicsit még fürödnék,
udvar magas fenyőfa rajta gólyafészek,
kutyánk és egy kiskocsi benne a testvérek.

Fáj, nagyon fáj, ami velünk történt,
és biztos nem múlik el nyomtalan,
bárhogy szerethetsz, lelkem tükörként
tekint rád, de érzem, bizonytalan.

Égetés után a maradt hamuba zárta,
így takarta parazsát rejtette magába,
ki tüzet akar  az pernyét kotorja félre,
meglátja izzását ott lesz annak fészke.

De ki parázzsal  oly merészen játszik,
könnyen nagy tűz martalékává válik,
megbabonázva nézem hamunak halmát,
majd feltámadt szél hogy viszi  parazsát.

/200.éves születése napján/

hallgatom, ahogy kis szobám falán
halkan lecsorog vádlón a magány
néma bűneim visszaköszönnek
utat adva bánatnak, közönynek

Nyalka legény Szergej,
Szép, sudár növésű.
Sűrű szőke haját
Nem járja a fésű.
Fürge, izmos lába
Jól járja a táncot.
Éppen Tányecskánál
Keres ma románcot.
Siess Szergej, siess,
Bátran lépj a házba!
Szépséges Tányecska
A jöttödre vár.
Halkan pengessed majd
Balalajkád húrját!
Dalaidért meglásd.

Zaklatottan kelt velem az a nap,
egy szürke hétköznapi reggelen,
éjszakai álmom járt fejembe,
míg ki nem néztem jeges üvegen.

Jégkristályokból rajzolt rá a fagy,
meghatározhatatlan fehér virágokat,
megszállt a démon, hogy most kedvelem,
az átléphetetlennek mondott határokat.

Körötted varázs, felcsillanó fények,
a pillantásod nélkül, mondd, mit is érek!
Hajolj közelebb, érezzem az illatod,
melyben hol felizzok, olykor hamvadok.

Egyszer föllázadnak az emberek.
Torkukból üvőlt majd a harag,
hogy álmukat eldobták,
hogy élni nem volt szabad.
Egyszer mindenki felemeli a hangját.
Egyszer mindenki meghallja a templom
harangját, s elhiszi a feltámadást.
Az elégett álmok hamvai az égre peregnek
ne várjuk hát meg az élet ravatalán az éneket.

tétova karonülő
lépte jövőbe forduló
rutintalan 

Fagyos hómezőkön beásva egy hadsereg,
kiterítette sötét szárnyait a végzet,
mely a magyar hadsereggel örökre végzett,
katonák hősök ki parancsot teljesített.

Azóta gyászol egy ország és sírt a nemzet,
akkor is hősök ők ha ez a halál menet,
lövészárkok helyett ott a fehér keresztek,
örök gyászt hordanak anyák és a gyermekek.

Mikor ülsz a riport asztalánál
Nyilatkozni, kérdésre van jogod
Magyarul  beszél, akivel szemben ülsz
De nem értheti  mondandód

Nem érti  a magyar szavad,
Mert nem akarja érteni!
Nem akarja a szegény népet képviselni
Csak a pénz, a feltűnés érdekli!

Lelkemre hull, behavazok lassan,
e lágy selyem susog szakadatlan,
a szélben szikkad, szárad az ajkam,
odafenn tízezrek tejben, vajban,
delenn nyomor, nagyon nagy baj van.