Addig örülj.
Míg szüleid s családod ölelő karjai
vesznek körül.

Addig nevess.
Míg barátaid körében vagy,
s van, ki keres.

Addig szeress.
Amíg csak lehet, míg az élet engedi,
hogy akit szeretsz, Vele lehess.

Addig gyászolj.
Míg emlékétől szívedre könnycsepp hull
napjában százszor.

Más ez az Advent.
Mikor a csend eltakarja az ablakod,
Nincs öröm, nincs várakozás.
Egyedül gyújtod meg az első gyertyát,
S egyedül mondod el az imát.

Mintha osonva várna rád a gonosz,
S elhalványul minden körülötted.
Eltakarja a csend s a magány,
Hit, szeretet, béke, remény csak ábránd.

Harcias, feltüzelt katonákról,
harcosokról rég tanultunk,
harmincan indultak útnak,
harci mén volt alattuk.

Harsányan ordítozva
harácsoltak és öltek,
haramiákat gyilkoltak,
haragosan irtották őket.

Harmatos kora reggelen
harangozás jelezte,
harckocsi tapossa az utat,
harcterüket keresve.

Az élet olyan, mint egy patak.
Van, hogy árad,
s van, hogy apad.

Mint mikor hulló levél a tükrére téved,
az élet is úgy sodor majd magával Téged.

Amit elsodort, nem hozza már soha vissza,
mint ahogy az élet sem fordítható vissza.

Lesz, hogy csak csörgedezik szépen, lágyan,
ahogy majd életed is, mikor szívedben szerelmes vágy van.

Készülünk szent Karácsony ünnepére,
Tiszta szívvel, örömet szerezve.
Áll a fenyő a város közepén,
Boldog, aki küldte, nem hiába nevelte.

Áll a fenyő, díszbe öltözve,
Mindenki megcsodálja, aki jár erre.
Aki adta, hogy az embereknek
legyen örömteli ünnepe.
Szívből nevelte ily nagyra, szépre.

Egy forró, nyári éjen,
azt mondtad szívemnek,
többet ne reméljen.
Otthagytad egy pince fenekén,
hogy mindenkitől féljen.

Senki közel hozzá
oda ne férjen,
s ne hagyja többé,
hogy más szíve hozzáérjen.

De majd felébred,
hogy újra éljen,
mikor csalogány dalol
a csillagfényes éjben.

Őrzöm a tüzet, tiszta lelkülettel,
Ne aludjon a hazaszeretet el.
Hazám minden kis zugában lobban,
Őrizzük szívünkben, otthonunkban.

Őrzöm a tüzet a szavak ritmusában,
Melegedjen mellette, kiben hazaszeretet van.
Melegedjen mellette, kinek lelke fázik,
Tűz őrzői vigyázunk, messzire világít.

A szeretet, mely bennünk él,
ne tartogassuk, osszuk szét!
Én a szeretetem szórtam szét,
mint hóanyó a hópihét,
volt, aki ebből nem kért,
nem erőltettem,
sőt, jó, hogy előlem kitért,
pedig amikor mindent megígért,
aztán mégis más útra tért!
Ha nem kell a szeretetem,
hát nem, annak búcsút intettem!
Ég áldjon mindenkit,

Lelkemben van egy gödör,
ide teszek mindent,
mi bánt, s meggyötör.

A gödörben sötétség van,
mint lenn a sírban,
s amik benne lakoznak,
miattuk volt, hogy sokat sírtam.

A gödörnek egyik zugában
dereng egy kis fény is,
hátha kivirágzik egyszer
lelkem mégis.

Ami igazán fontos, csak az idő,
s azok a dolgok, melyeket nem látsz,
csak a szíveden át.

Nem gyógyít be sebet,
nem halványítja el a heget,
csak az idő, s csak a szíveden át.

Nem enyhíti valaki hiányát,
nem hozza vissza senki rég elvesztett álmát,
csak az idő,
s csak a szíveden át.

Amit igazán meg kell becsülni,
az az idő.

Hív ma téged a napsugár.
Oda, hol fény téged vár.
Rád figyel ma az isteni fény.
Vigyázzon rád sokáig az ég.
Áldja minden lépésedet.
Terelje életedet, teljesítse reményedet.
Hintse be utad aranyporral, ne törődj a korral.

Hull a hó, hulla a hó,
gyerekeknek csuda jó,
hogyha siklik a szánkó,
nagyot sikít sok lurkó!

Hull a hó, hull a hó,
hóembert építeni de jó,
répa orra, szeme szén,
nagy fazék van a fején!

Hull a hó, hull a hó,
hógolyózni csuda jó,
Katinak dobja Ottó,
gyorsan száll a hógolyó!

Fáj a térdem, de csak a bal,
holnap kapok valamit,
helyrehozza, de ha mégsem,
egy kicsit tán csak javít.

Piacon voltam, drága nagyon,
nem is vettem belőle,
megnézem, még ráér kicsit,
nem veszek így előre.

Itt voltak ők, mind a négyen,
az idén már nem jönnek,
elfogyott a szabadságuk,
nem jöhetnek így többet.

Valaki kell, ki rád nevet,
s mélyen szemébe nézve érzed, hogy szeret.

Valaki kell, ki átölel,
s mint szökőár, szívedbe úgy jön el.

Valaki kell, ki hozzád simul,
s tőle szívedben a fény kigyúl.

Valaki kell, ki megfogja két kezed,
s szerelmesen mondja ki szép neved.

Jobb néha a tél az ablakon át,
s a meleg konyhában bent,
nem az erdőn, friss kenyérből és szalonnából
vágni szép katonát.

Állok az ablak mögött,
nézem, ahogy odakint a hideg
az ereszre jégcsapokat kötött.

Távolban füstöl jó pár kémény,
odabent most sokkal melengetőbb élmény.

Én édes, drága szerelmem,
érzem, te oly boldog vagy velem.
Hullhat a hó, jöhet a hideg tél,
lehet nappal vagy fekete, csillagtalan, sötét éj,
nem számít, ha te már karjaidba vettél!
Átölelsz, mint a tavaszi szellő oly gyengéden,
én hozzád bújok, mint virág a levélhez édesen!
Suttogva mondod, mennyire szeretsz engem,

Leesett az idei első hó,
örülnek a gyerekek, s ez csudajó!
Hull a pelyhes fehér hó,
ez bizony már a való!

Hófehér lett már a táj,
látni oly csodás báj!
Hull a fehér hópihe
szép lassan a földre le.

Varázslatos a hóesést nézni,
egy-egy hópihét tenyerünkbe venni!
Csodálatos hóembert építeni,
szánkóval a dombról lesiklani!

Ó, díszes madarai a világnak,
Hazámra mily fagyöngyöt szántak.
Szép tollú madarak énekeljetek,
Csőrötökben ne fagyöngymagot vigyetek.

Ne szálljatok szép hazám
Dús lombú fájára.
Ne hozzatok élősködő
Fagyöngyöt rája.