Idősek világnapját a múló idő hozza,
ajándék, ha együtt érjük meg párunkkal,
ha unokák és dédunokák is köszöntenek,
szívünk fiatal, hiába vagyunk idősek.

2018. szeptember 18.

TM

Hajnal cseppje csillan a réten,
harmat gyöngye a füvön,
madárdal száll a szélben,
béke pihen a völgyön.

Öreg fák csendben mesélnek,
titkukat a szél viszi tovább,
sok apró ág összefonódik,
míg az ég köztük ragyog át.

Öcsém voltál, s én csibészségben cinkosod,
de hiányod most csenddé lett körülöttem.
A szívemben őrzöm még minden mosolyod,
minden apró, csak rólad szóló emlékem.
Túl korán mentél el, de mindazt, mit adtál,
nem sodorja el soha sem idő, sem szél.
S ha majd megérint a hiányod fájdalma,
tudom, a szereteted bennem tovább él.

2026. június 15.

Megújul a természet, kivirul a határ.
Meggyfám vajon hogyan csinálja,
Tündököl ezernyi hófehér virága.
Angyalka szállt le, áldásként hozta.
Sok-sok méhecske bibéit porozza.
Zümmögő hangjuk aláfestő zene,
Boldog a fa, mintha menyasszony lenne.
Majd leveti ruháját, teríti a földre.
Ágaira nézek, sok pici zöld szemre.

Markunkban apró, fénylő magok,
mi lesz a sorsuk, tán repülés, 
vagy földbe hullnak, s gyökér fakad,
mint egy csodás, halk fényrezdülés.

A tél még itt ül a vállunkon,
kabátja szürke, zsebe hideg,
de a rög alatt már pislákol
a névtelen, várva várt meleg.

Hajnalban láttalak,
suhantál ott a fák alatt,
a köd, mint könnyű, szép selyem,
lebegett a harmatos réteken.

Lépted a széllel lágyan összefolyt,
s mögötted az erdő suttogva dalolt,
a fák az ég felé nyújtották karjaik,
őrizve titkom az örök hajnalig.

"Akaraterőre céljaink megvalósítása során van szükség,
de a cél nem szentesíti az eszközt.
Hátráltató tényező az önzés, harag, irigység, erőszak.
Ha minket ér, le kell építeni meggyőző vitával, őszinteséggel.
Tudnunk kell, honnan, hová akarunk jutni.
Lépésről-lépésre haladni önkontroll segítségével, így egyre
céltudatosabbak, kitartóbbak leszünk.

- Mi a baj, Kedvesem?
- Nincsen baj, csak Létezem.
- És ez fáj, Angyalom?
- Néha nem, máskor nagyon.
- Segítsek, Egyetlenem?
- Tudod, úgysem engedem.
- Zavar, ha csak csendben itt vagyok?
- Inkább gyújts nekem pár csillagot.
- Ha kéred, éneklek neked!
- Köszönöm, dalod őrzi lelkemet.
- Ha szeretnéd, ölelést is adok!

Boldog az a gyermek,
ki családba születik,
anya, apa, nagyszülők
együtt felnevelik.
 
Áldott a fénysugár,
mely kíséri életük,
ősi vérük összefog,
sírig fogja kezük.
 
A fény, ha rátalál
fiúra és a lányra,
szülői vágy felébred,
lesz dolga gólyának.
 
A fény, ha rátalál
árvára, elhagyottra,

Itt a nyár és nem szeretem,
A melegből túl sok nekem.
Redőnyömet leengedem,
A szobában hűvös legyen.

Vízparton leégni nem vágyom,
Kánikula számomra rémálom.
Szabadságra ősszel vágyom,
Most a hűvös szoba egy álom.

Jött a nyár,
madárdaltól hangos a határ,
s mint álom, úgy ül virágon a mezőn,
s kint erdőn a fán,
a rét zöld selyemként terül a föld szívére,
vadvirágok mosolya simul a szél kezére.

Aranypalástját vállára vetette,
s lépett a dombra a fényes király,
meleg tüzét a völgybe lehelte,
hol megigézve suttogott a táj.

Reggel, mikor felébredek,
Ablakot nyitok jó kedvvel.
Beáramlik friss levegő.
Küldi a szép fenyveserdő.

Fehér galamb a kedvencem,
Tenyeremből megetetem.
Csipegetés közben kérdi,
Üzenetben mit kell kérni?

Repülj messze, kicsi galamb,
Hol nincs béke, sok a harag.
Békítsd meg az embereket,
Hogy bocsánatot kérjenek.

Megkérdeztem a napot,
miért itt vagyok,
a holdat,
mit hoz a holnap,
a szelet,
hova viszi a telet,
a patakot,
mit őriz vízgyűrűjében,
az erdőt,
hány titkot rejt sűrűjében,
de egyik sem szólt,
csak néztek rám szelíden,
és megérintett a végtelen.
Én megértettem,
a válasz nem kívül vár,

"Édesanya génünk forrása,
Életet ad lényünk melegágya.
Szeretete mély, szinte végtelen.
Átível minden időn, téren,
Felnevel, szárnyainkra bocsájt,
Bátorrá tesz minden szárnycsapást."

2019. június 6.

TM