Tavasszal, kopasz ágaikon tele rüggyel,
ha megtelik a környék madárfüttyel,
langyosan simogató napsugárral,
a nyíló ibolya illatával.

Nyáron, amikor lombja hűs árnyat ad,
patak csobog a levelek alatt,
és minden ösvény titkokkal telik,
szorgos szülők fiókáikat etetik.

Elfáradt a nap
sugara nem melegít -
fénye pislákol

November vége
esős napok érkeznek -
jön a hideg tél

2025. november 18.

TM

A léleknek börtön a test,
mert szárnyalna az égig,
de földhöz kötött benne
sok hónapig, évig.

Ha álmában néha elszökik,
titkos utakat nyit,
s a csillagok közt átlebeg,
hogy emlékezzen kicsit.

És ameddig jár-kel,
bár küzd a rácsok ellen,
a hajnal visszahívja,
itt tartja a földi létben.

Őszbe vált hajam vad szélben táncol, 
de a pergő ritmus még leláncol. 
Ráncok? Á, csak térkép az arcomon, 
minden vonal egy kaland, alkalom.

A bot nem teher, de ritmusadó,
lépteimben a múlt elsurranó. 
Nevetek, ha a nagyvilág morcos, 
engem ne várjon az idegorvos.

Szeretnék elveszni a régi parasztvilágban,
Ízes dalként csendülni lányok torkában.
Apókák fájós derekát egyenesíteni,
Anyókák ételeit megfűszerezni.

Az istállók melegét, trágya szagát szívni,
Az állatok evését békésen figyelni.
A káposzta dézsában taposását várni,
A must erjedését a pincéből érezni.

Novemberi Nap.
Ritka vendég vagy.
Mint futó kaland,
eltűnsz, felbukkansz.

Novemberi Nap,
mutasd sugarad!
Ködöt oszlató,
hangulat-hozó.

Csupasz fán verebek
zajosan repkednek.
Galambpár elrepül,
a zaj elől menekül.

Novemberi hónap,
valohol szép is vagy.
Vidámabb lehetnél,
lehull minden levél.

Ezt nem kellett volna - gondoltam.
Ezt nem kellett volna - de leírtam.
Ezt nem kellett volna - de kimondtam.
Megbántam, de neked nem mondtam.

Sértettség, harag és indulat.
Hányszor megy rá meghitt kapcsolat.
Bocsánatot kérni nem divat,
minek is? - Az ego az fontosabb.

Ülök egy hófehér habos felhő szélén,
az ég peremén, és lenézek a földre,
könnyem hullik és Ti lent
esőként érzitek, ugye!
Forr a világ, nincs egység,
a háború mindig tart még,
és ki tudja, véget mikor ér?
Ember az embert miért bántja,
magát erősebbnek, okosabbnak miért tartja?
Békét szeretne a legtöbb ember,

Álomszép kis virág
Csukott szirmokkal
Kéken tündökölve
Halványsárga fátyollal.

Kikandikált volna, tartott a romlástól
Hosszú idő eltelt és napsugárra lelt
Már kinézne, de szára elhervadtan áll
Ép szirma harmatcseppekké vált.

Elkésett a virág
Sorstársai eldőlten
Sokat várt finom lelke
Elillantak végleg mellőle.

Én nem akarok még elmúlni,
mint a nyár,
ősszel a múltban sodródni,
mert még van, aki vár.

A nap lángja még bennem ég,
nem csak egy szél tépázta árnyék vagyok,
mit elmos majd a hajnali ég.

Maradnék még inkább tűz a dermedt pirkadati égen,
hol minden perc egy aranypecsét,
s oly kedves, mint régen.