Rózsaszín selyemruhában
libben a testem.
Rámfonódnak a gyorsan múló
percek.
Visszatartanának Tőled.
De a vágyak szorosan
hozzád kötnek.
Rózsaszín könny, 
áttetsző selyem.
Gúzsbakötött engem 
a szerelem.
Lassan 
hasadni kezd a Hajnal.
Hozzád kötözött vágyaimmal

(Az erdő zenéje)

Találj rám míg van út mi idevezet.
Intek neked... karjaim feléd hajlók.
Itt nem találsz zárt kaput, csukott ajtót,
s terítek majd puha avarszőnyeget.

A kétszínű ember szánalmas alak.
Állagát tekintve kiégett salak.
Fénytelen, képlékeny, önmutogató,
S mint a kaméleon, színváltoztató.

Ma neked hízeleg, egekig magasztal,
De holnap előttem téged elmarasztal
Az elméje sötét, nincsen saját fénye,
Odatörleszkedik másoknak fényébe.

Térj vissza Drágám
Nagyon várlak Téged
Térj vissza hozzám
Saját képedben.

Lassan csoszogva csámpás lábain,
Elénk áll a szürkület konokul,
Farkasvakságot küld a szemünkre,
Nézünk, hunyorgunk, látásunk tompul.

Téboly ez vagy balszerencse?
Már rég lyukas az ország zsebe,
Se morzsa, se szem lencse,
Mégis kövér kiskirályunk ebe!

Legyen most már elég!
Nem látod? – világunk a tűztől lassan felég!

Az igazságot megtudni,
Jaj, nagyon izgató dolog,
Ezt kutatja a média,
Legyen az tiszta, vagy mocsok.

Mert el lehet adni bárhol,
Nagy érdeklődés övezi,
Főleg a Tévé csatornán,
A nézettséget növeli.

Nem találják? Kitalálják!
Okozva ezzel károkat,
A piszkos lelkiismeret,
Eszközökben nem válogat.

Akácvirágos emlékek!
Minden tavasszal visszatérnek
Gyermekkori kíváncsiság
Őrzött nekem száz csodát!

Virág illat méhet csalogatta!
Gyűlt kaptárba a virág pora!
Finom méz lett belőle
Dolgozott a sok méhecske!

Én meg csak gondolkoztam
Mi lehet a méh kaptárban?
Mi az a zaj, szorgos lárma?
Mi lehet benn a kaptárban?

Köpönyegem kopott,
de mégsem forgatom.

Szív hatalmasat dobban éj tükrén,
oly rémülten levegő után kapkod,
verejtékcseppek hideg tengerén,
fénycsóvát húzva orkánként zeng hangod.
Káprázat selyemköntös tengelyén,
bódítón hat varázstáncban a harcod.
Szenvedély lehelet csókja égető,
imádat csillag ereje éltető.

2017. 05. 21.

Gátlásaim rabláncait 
széttörni képtelen vagyok...

Megtépázott vitorlákkal,
árboca tört, másik repedt,
úgy vesztegel sorsára hagyva,
valaha siklott a hullámok felett.

Ki is számít komolynak?

Szonett

A lét pünkösdi királyai vagyunk
akár hetven évre, vagy három napra,
miénk a dicsőség csálé kalapja,
sokszor buktatóktól lesántul lovunk.

Lazul fogunk, hiába ősz a hajunk,
dalunk zamata szíveket itatja,
sercen a tollunk, és peng lantunk húrja,
csak énekelünk, ha bele is halunk.

Mezei virágból
csokrot kötöttem,
a bicajod mellett
futva szedtem.