Legszebb emlékek között, tartalak számon,
édes Múzsám, még virágzó Gyöngyvirágom,
ahogy rátekintek a rólad készült képre,
vajon meddig lehetsz, szívem közepébe.

Ám nekem te örök hajnalcsillag leszel,
lelkembe zene, verseimhez eledel,
érett szép gyümölcse vagy, a termőfának,
végtelen óceánja vagy a boldogságnak.

Már látom, nem csak hangját hallom,
turbékol a párját hívja,
azon a búgó galamb hangon,
reméli tán elcsábítja.

A tetőn lépeget, körbenéz,
forgolódik türelmetlenül,
talán akad itt a földtekén,
ki szárnyai alá repül.

Fészket is építene neki,
hordaná a finom eleséget,
lennének együtt sok szép éveik.
ha találna egy feleséget.

Az élet zajló tengerében, feltűntél egy szép napon,
de mióta megláttalak, csak egyre jobban szomjazom,
ki iszok most minden vizet, mi az a kútban lelhető,
utána a jó snapszot, ami mindig szívmelengető.

Az élet partján állsz 
Vársz 
Ne várj már

Én várlak téged 
A létfalnál
Megfogom majd a kezed 

Ez a fal 
Kettőnk között
A semmi dimenzió

Átjutni 
Mégsem könnyű
Ez nem terepszínű

Itt az Úr
Adja át kezedet 
A kezembe 

De ezek a kezek
Nem azok a kezek 
Ezek örök terek

Mi az élet 
Egy forró sziklára eső
Csillogó vízcsepp
Még szép mint gyémánt
Színes mint szivárvány 
Talán esésében a legszebb 
Kecses mint madár 

Amikor leesik 
Szétfröccsen 
Sikolyát elnyeli a szirt
Egy mélyedésbe 
Mégis visszafolyik 
Nézi az eget 

Ha meghalok 
Ne a múltad sajnáld 
Képzeld el 
A jövőbeli 
Szép találkozást 
Azt képzeld el 
Akkor mit tennél
Azt add elő
Amit életemben
Nem tettél
Azt a szépet s jót
Ami még nem volt
Azokat foglald 
Gyönyörű imákba 
S imádkozd el
Boldogság reménnyel
Meséld mintha 
Melletted lennék

Zöld levelekbe öltöztek a fák
Mintha kifutón lennének
Manökenek divatbemutatón
Lengedeznek jobbra s balra 
Kecsesen imbolyogva
Amolyan telten billegő sudár 
Zöld ruha lágy puha 
Természeti szép buja
Élénkzölden levélmintás
Csupa csábító kacsintás 

Megleptél Hercegnőm, küldtél egy gyönyörű képet,
ami rádöbbentett, nem kell nekem a remeteélet,
csodálatos szépséged, felülír minden eddigit,
megmozdul a világ, nem maradhatok frigid.

A természet temploma

Hol a bükkfák égig érnek,
nem hajolnak meg a szélnek,
levelek közt napfény csillan,
táncot lejtve tovaillan,

a ciklámen lehelete
utat mutat, erre gyere,
itt leled meg a templomot,
mit a természet alkotott.

Séta közben egy csodás kis tóra leltem
Egy hatalmas erdő kellős közepén
Nézem egymagam a csendes tavat
Sehol egy lélek, sehol egy rezdülés.

Hirtelen megpillantom a tekinteteteket
A szivárványos víztükör szélén
Öröm és könnycsepp és egyre több könnycsepp
Gyönge szívemben boldogság és gyötrelem.

Szomjas vagyok 
Mint kiszáradt gémeskút
Pedig neki mindegy 
Szárazon is árbócrúd
Utat mutat a vándornak 
Arra járó állatoknak 
De mit ér az útmutatás
Lélek nélkül csak csapás
Szomjas vagyok
Nem magamért 
Én csak adni szeretnék
Ki a nap tüzében
Szikkadtan ideér 
Annak akarok adni én

Nyisd ki a vízcsapot 
Folyjon belőle az acélgyapot 
Kívánok boldog születésnapot
Acélgyapotba tegyél zabot
Majd habverővel készíts habot 
Közben nézd az iszapot 
Hasonlítsd hozzá a habod
Ha veszed a lapot 
Akkor fogd a kalapot 
Abba meg tégy babot
Öntözd is meg legyen termés
Aztán szüreteld a zabot s babot

Elkezdődtek az emberes hónapok,
vedlenek a fák, hűvösek a hajnalok,
elszínesedett levelek hullanak,
de még kukacvirágok tarkán nyílnak.

Ezerarcú ám az ősznek profilja,
olykor hajnali köd körül puszilja,
csörgő faleveleket hordoz a szél,
elmúlás szépségéről emígy mesél.

Hogyan is gondolnánk
Hogy elszakad 
A szerelem kötele 
Győzne a balsors
Megtépázva létünk
Boldogság gyümölcsét
Test a testtől elválhat
De a lélekben nyugvó
Szerelem örökké maradó
Megmarad a madarak
Csőréből a lelkek éneke 
A becézgető trillázás
A hangok csodálatos ereje 
Megújuló áldás 

Tudom csak köddé lettél
Holnap majd visszatérsz
Ködruhádból kilépsz
Mintha a régi lennél

Ott vagy látlak íme
Ködből dérré leszel
S zúzmaraként csillogsz
Fákat ölelve mosolyogsz

S ha eljön az est
Csillag jár az égen 
Engem keres lent 
A földi vidéken