Csigabiga felcsigázva
elindult a hosszú útra
hátrahagyott fűt, fát, bokrot
mamájának kötött csokrot

Kikerülhetetlen

Ködösíthetsz, lóbálhatod a füstölőt,
Léphetsz előre egyet, hátra kettőt,
Lazán bedobhatod a törülközőt,
Bármit teszel, benne lakozik a jövőd!

Látószög

Ért kalászt ringat
most a nyári szellő.
A tündöklő égen
ma felhő sem jár.

Manapság ugyancsak trend ott fönn
egymás mellett elbeszélni: mint Ön.
Legyen bölcs, vagy akár mint a zöm,
ha már jó-sorsa egyszer odafönn

/Nem forog a Szarvas-i szélmalom
történelmi Magyarország közepe
Nemzeti Összetartozás napjára!/

Nem forog a szarvasi szélmalom!
Nagy lapátjait a zivatar sem hajtja!
Hiába hajtom, tengelyét rozsda marja!
Meg sem mozdul, áll némán magába!

Illusztráció - B. Tóth Éva - Szívhang című festménye

A vers – őszinte tükör, a vers a költő lelke
A sorokban benne van, hol nyíltan, hol rejtve
Életének minden egyes öröme, keserve

Oly szép minden itt fönt, nem húz rabiga,
De még féltem nagyon a lelkemet,
Nem segít szűz, sem százszor száz ima,
Mert a múlt, ha eszembe jut, eltemet.

A te világod egy más világ
de mivel nekem túl sötét
én abban járni nem tudok,
vagy elfogadod azt a fényt

A világjáró hazaérkezett. Várta
csipketerítő, s a fonott kosár.
Vigyázott, hogy lábát ne érje el a sár.

Ragyog a nap, Június napja
Lászlóknak van ma neve napja
Ragyog a nap, kék az ég is
Lászlókat köszöntöm én is.

Bezártad ajtódat,
Hiába csengetek!
Nem hallod?
Vagy nem akarod,
Hogy melletted legyek?

Az emberi gyarlóság, a sóvár önös érdek
Hányszor ásta sírját már ennek a népnek?!
Széthúzás, irigység - ősi magyar átok
Mely mételyez lelket, mérgez barátságot

Hosszú vándorlásom során,
hozzád értem egy éjszakán,
kopogtam házad ablakán,
csak szállást kértem csupán,

Lelkem ringatja dallamát,
mint rózsabokor bimbóját,
bontakozó szirmok illata,
ajkad selymes varázslata.

 Az
Ég nem
Kék. Szürke
Felhő esőt
Hint, szomorítót.

Neonfényben úszó Budapestet,
Aki látta kalapot emel,
Kis dalomra fentről a mennyekből,
Most már nekem senki nem felel.