Színek, zamatok, illatok,
Töltik meg a kertem,
Öröm érzések, dallamok,
Dobbannak szívemben.

Zümmögnek már a darazsak,
Édes gyümölcs ízén,
Töltsd meg tele a kosarad,
Bő termés lett idén.

Simogat a napsugara,
Arcodra pírt szitál,
Piros lettél mint az alma,
Rá neked puszi jár.

Ha szépen szólsz, a válasz trágárság,
emberséged miatt puhánynak tartanak,
a munkád gyümölcsét leárazzák,
leszólják, te akkor is maradj, aki vagy.

Ha olvasol, vagy írsz, kinevetnek,
segítesz, szegénynek, a rászorultaknak,
zsákmánya leszel tolvaj kezeknek,
ne keseredj meg, maradj olyan, milyen vagy.

Viharos szél addig fújta,
Kinyílt a felhő kapuja,
Légi huzatban az erő,
Zuhogott a záporeső,
Tiszta lett a légnek köre,
Nagyot szippantok belőle,
A tüdőmnek orvossága,
Szívem, lelkem boldogsága.
       -
Szívem,lelkem boldogsága,
A tüdőmnek orvossága,
Nagyot szippantok belőle,
Tiszta lett a légnek köre,

Összetartom két tenyerem,
Babám teste elfér benne.
Piskóta a pici talpa,
Lábújjai bolytok rajta.

A kézfeje, csigaháza
Becsukja öt újjacskája.
Fejecskéje pici bolygó,
Csillagszeme ott ragyogó.

Fülecskébe hangok bújnak,
Orrocskája lelke útja.
Pici szája a málnaszem,
De édesebb az anyatej!

Múló idő.....

Járom a régi utat, lassan bandukolva
Szél a Lajta parti fák levelét szaggatja
Beköszönt az ősz idő, hűvös szelek járnak
De emléke még itt maradt, ifjúkori nyárnak

Fáradtan keresem a régi tölgy fákat
Csendesen folyik el vize a Lajtának
Lassan, mint idősödő lépteim
Keresem megfakult múltú emlékeim

Hosszúra nyúlnak a hűvös éjszakák,
Nehezen ébred a kedvetlen hajnal,

Olyan érzés néha
Mintha nem is lennék
Csak megsárguló lapon
Halványuló emlék

Olyan érzés néha
Mintha felébrednék
A fent ragyogó napba
Aranyszínné égnék

A szőlőszüret vidám nap,
elég sokan vagyunk,
Három testvér és családja,
reggel ide tartunk.
 
Még a nap is mosolyt tükröz,
meleg sugarával,
Már gyűlnek a szőlőfürtök,
örülünk egymásnak.
 
Gyerekeink nagyobbacskák
ők is segítenek.
Közben mind el újságolják
velünk történteket.
 

Egyre hűvösebb a nyár végi este.
Éjjel a fákat ködfal szövi át,
Reggel a fűszálon páracsepp hintáz,
Így fest az őszhercegnő ecsettel.

Nappal napsugár szárítgatja fennen,
Így fokozza a színharmóniát,
Kiránduló csoport erre fel kiállt,
És falevelet, termést gyűjtenek.

Őszidőnek állok ajtajában,
szép nyárutónknak az árnyékában,
himbálózva ejtőznek levelek,
utánpótlása avar szőnyegnek.

Öregség lassan egy bottal sétál,
megpihen az újságosbódénál,
árussal vált pár keresetlen szót,
ismernek sok rég látott vásárlót.

Óvodában ebéd után,
tente Eti aludjál.
Óvónőd int nem hagy el,
sőt, dalával ébreszt fel.

Fényről szóló áriája,
nyitja fel majd a pilládat.
Zajtól mentes most a szoba,
álom szállt a kis alvókra.

Amikor majd felébrednek,
mézes vajas kenyér szelet,
Várja őket uzsonnára,
le ne csurogjon a máza.

Jánoshidi' fő utcában,
Nyomós kút fák árnyékában,
Gyerekkorom szép emléke, 
Hozza mit küld a föld mélye.

Ártézi víz jászföld kincse,
Boldog, boldogtalan vitte,
Zománcos vizes kupában,
Jutott az egész családnak.

Nagymama forgatja fejét,
keresi a szépet,
szereti az őszi termést,
miből mit készíthet.

Unokái már jól értik,
látszanak boldognak,
mikor egy-egy bábut készít,
s ajándékba hozhat.

Szalmatestű és tökfejű,
fia és az apja,
áldott jóságos a lelkük,
őket bemutatja.

Lapozgatom az új könyvem
meghatódva, nagy örömmel,
belélegzem friss illatát,
mi a bensőmet járja át,
üdítőként hat lelkemre,
mint hűs forrás elcsüggedtre.

Hálát érzek... Megköszönöm
mindenkinek itt a földön,
ki ily szépre megalkotta,
mintha csupa hímzés volna.