Bármerre vigyen a lábam, sorsom, utam,
vagyok halandó, ki mindíg hontalan.
Hosszú utakon megyek, fogynak a napok,
a percek, titkok ölelnek és a végtelen.
A távolság kiapathatatlan meder, mögöttem
fáradt emlékek, felejthetetlenek.
Repülök a vasmadár szárnyán,
az ablak résein beszűrödő fény- nyalábok

/ Mosonmagyaróvár./

Tető roppan, lángnyelv tör az égre
Táncol a tűzkakas, nagy a mérge
Pusztít a kegyetlen, bosszúálló lelke
Ég az elátkozott épület figyelmeztetve!

Mi történt itt megint, milyen pusztítás?
Régi áldozatok, hősök emléke az égre kiált:
Ne legyen iskola, átok ül rajta!
A múlt, hősök jajszavát falakra felírta.

A Földanya és Szent Mihály hava

A zöld lomb közé itt is, ott is
Sárga levelek vegyülnek már.
Hová lett a zöld ragyogás?
Halványan, szelíden mosolyog a nyár.

Gyermekzsivaj tölti be az iskolákat,
Vándorútra készül a gólya család,
Fecskék raja lepi a villanydrótokat:
Rövidesen újra cserélnek hazát.

Bányászok! Legyen Tiétek mindenki dicsérete!

Nem kell nekem már az élet
mindenhol csak baj van
nyújtom kezem fagyban jégben

Haladtunk át a hídon a hajógyár felé
Már ötven év is elszállt azóta
Apám ismerte Pest minden szegletét
A Szúnyog szigetet is megmutatta.

Kezemben az új vizipisztoly
Felmentünk egy hajóra
Szabad szellő lengedezett
Élettel teli volt az óra.

Szeptember, ó Te kedves őszelő,
rozsdabarna ruhád milyen előkelő.
Áhitattal várlak,mindíg megcsodállak,
ahogy
színes csókoddal érinted a fákat,
a tereket behinted virágok szirmával,
lehulló levelek avarillatával,
megszelidíted a napsugarakat,
esővel táplálod a kis patakokat.

Halott szavak bújtak össze 
szederinda hajlat
élesztgette  friss derűvel

Ha nem lenne semmi...

Fájó könnyek....

Sokáig néztél,egyszercsak,
könny csillant a szemedbe.
mint gyémánt tükröződött,
magamat láttam benne....

Nem akartalak megbántani,
búcsúnak mindig ez a vége,
mikor a fájdalom elér a szived 
eddig nem ismert méllyére.

Mennyei királyságom e szegény köztársaság
 

Ki mondja meg, mi tér a bányászok vére,
Fekete szénporos arcuk verítéke,
tüdejük szénportól ziháló légzése?
Megfizethető e vajon az a munka,
amit a föld alatt végeznek naponta?

Még erősen süt a nap, perzsel a nyár,
De az ajtónál már a szeptember áll.
Szól a nyárnak, hogy menni kéne,
Mert itt az ősz és már belépne.

Hagyd hát a forróságot, néz körül,
Az ember ennek már nem örül.
Vége van már a szabadságnak,
Sok szép emlékek várnak.

Nem döngettem soha
se kaput, se mellet,
büszkén léptem tova
a kísértés mellett.

Törött üvegek, s az összetolt székek
már csak az üres bár neonjai égnek.
Az elhaló térben a lassuló neszek,
ha elindulok, lassan haza érkezek.

Saját szülinapjára hintóval érkezik a Vajna,
a tömeg fókuszál, bebandzsít, vagy a füle kajla,
van kit púder takar, kinek tűzpiros az ajka,
de hiába a sok kis boci, nekik nem tejel a marha.

Amikor a toll már kihullott kezemből...

Milyen a stílus mit használok gyakran
kérdezgeti Gizi Jankó és Armand