Télfélő őszikék

Csorognak az ablakon, kopott falakon
az esőcseppek, könnyezik november,
tépi őket a szél , fakasztja fájdalom,
de a szomorúság is elmúlik egyszer.

Ködöt lehel most a gyümölcsösöm felém,
a hervadó málnással együtt zokogok,
már jóval túl az életem szebbik felén
szaladnak előttem az évek, hónapok.

Sötét fellegeket kerget a nyugati szél
Károgó varjú csapat útra kél
Kárognak keservesen az ágakon
Űzi őket az éhező fájdalom

Fürdik a Hold a tó vízében
Piros ég, holnapra szelet ígér
Hűvös már ez a késő őszi éj
Nemsokára eljön a hideg tél

Nappal már szállingózott hópehely
Mi lesz veled szegény ember
Hol lesz a hajléktalannak hely
Ahol hideg elől szeretetre lel

      A melltartó alkonya...

Howard Hughez fedezte fel,
Ezt a csodálatos darabot,amiben
A női kebel kenyelmesen nyughatott.
Jött az mindenféle formában,méretbe,
Mert ugye,nem vagyunk egyformák,
A benne lakók mind más és más....

„Mily szép a rend!” kik hírdeték felettem,
szónokolnak, hogy a szemük meg se rebben,
pórnépen így uralkodik el a tudat
A pénz beszél, a kutya meg csak ugat!

Csönd vagyok egy hangos világban.
Fény vagyok a sötét éjszakában.
Szelíd vagyok, mint egy szép álom.
Hozzádbújó kedves, ha fázom.
Szívdobbanás, fájdalom idegen
honban, ismeretlen lábnyom a porban.
Szívemben hordozom a szerelmet,
a halált, gyanakvón nézem az ostobát.
Vagyok az elmúlás, mint mindenki más.

Hogy lássalak, mindent tűvé tettem érted:
a poros utakra, kővé dermedt léptek,
s a pusztító árrá dagadt könnyek,
de rád leltem, most minden olyan könnyed!

Hegyeim között barangolok, búcsúzik a nap.
A dombon látom, a nyár is odavan már,
hallgatom az erdőt, halk neszével körbejár s
a kóbor szellő szárnyán repül a megriadt nyár.

Okosok versenye.

Jóbarátok, még ne temessetek,
hisz a föld még nem éhezett meg rám,
és még nem írtam meg a verseket,
amiért világra szült az anyám!

Elnémul a zene,
Elhalkul az ének.
Az élet színpadán
Kihunynak a fények.
A függöny legördül,
Elülnek a tapsok.
Szereplők arcáról
Lehullnak a maszkok.

Béna jövő: ki minek a tudósa?
Baljós jövő: ki kinek a tudósa? 

(Egy kis szójáték.)

Kovács volt az én apám:
szilaj tűznek hű őrzője,
rideg vasnak idomárja –
ő vert béklyót az ördögre,
sütött patkót száz lólábra,
s hintett vigaszt néha rám…

Orbán Viktor: 2030-ra az EU öt legjobb tagországa között leszünk

Ezt mondja, kinek az igazmondása nem épp erény,
bár ez attól függ, hogy mire gondolt, minek terén,
mondjuk, hogy hány üres stadionban legel tehén…
vagy „a legjobb ötben”, de az első, vagy a hátsó felén?

Virág pázsit volt a nyoszolyánk,
millió csillag mosolygott ránk,
karjaim közt biztonságot találtál
szemeid fénylettek mint napsugár.

Beteljesült régóta óhajtott vágyad,
asszony lettél,kettőnk boldogságának.
csodáltuk a csillagokat az égen,ilyen
szép esténk nem volt már régen.!

Ágoston Tibor

Sem  győztes, sem vesztes nem voltam, nem vagyok
Kitártam, de zárok pókhálós ablakot.

Suttog a szél, felém kúszik, rám lehel,
én felizzok, mint hajnali napsugár,
hisz sóvár létem többet érdemel,
mint az örök éj, ki mindig fényre vár.