Kairóban kezdődött minden,
hol piramis őrzi az idő szavát.
A Szfinx arca titkokat suttog,
reménykedve várja jövő válaszát.
Aswanban Nílus vize ringat,
krokodil figyel a part árnyékából.
A núbiai falu élénk,
hibiszkusz illata száll a házakból.
|
Kavargó kérdések,
csendbe burkolt érzések,
mint hajnali harmatcsepp tünemény,
újraéled minden elveszett remény.
A szívem tükre holdfényben ragyog,
emlékek lángja lassan lobog,
a múlt szavai szélként suhannak,
de nem bántanak, tanítanak.
|
h 10/06/25
Dáma Lovag Erdő...
Sír az eső októberi hősökért,
Sír az eső, könnye hullik, fúj a szél.
Sír az aradi vértanúkért s a többiért,
Akik életüket veszni hagyták!
De nem hagyták el önként a hazát...
Sír az eső, emlékezzünk!
Aradi Tizenháromra, s hős nemzetünkre.
|
Ráncokba bújt emlékek, halk szavak,
őszi fényben egyre csak lassulnak.
Minden év egy verssor, csendes ima,
s arcra nyomott bélyeg már nem sima.
A kéz, mely egykor szép jövőt rajzolt,
ma múltat simogat, bölcs és nyugodt.
Az öregedés, hidd, nem betegség,
hanem lélek-formálta bölcsesség.
2025. október 6.
|
Tudod, én tudom, mi az a fájdalom.
Egy sír mellett állni reszkető lábakon.
Tudod, én tudom, mi az a félelem.
Sötétben, magányban élni szürke, féltett kis életem.
Tudod, én szerencsére tudom azt is, mi az a család.
Szívem velük szeretetre, megnyugvásra, s ott távol is, mindig hazatalált.
|
szo 10/04/25
Kovácsné Lívia
Csodás október
simogat a napsugár
fagyos hajnalok
Fúj az őszi szél
sír a lehullt falevél
avarként végzi
Lesz még pár szép nap
jön még az indiánnyár
egy kis boldogság
2025. október 4.
TM
|
A bántó szó, mint rozsdás szög,
a szívbe fúr, kiolt minden fényt,
árnyékban pereg a gondolat tovább,
marad a csend, múlik a remény.
Belső sikoly kavarog benned,
rideg tükröt tart a világ,
hol hegy volt egykor, most kő marad,
s csak a fájdalom növesztette virág.
|
Az őszben rettenthetetlen áll,
lapátját szelek tépik,
s míg azok gyorsulva forognak,
a köd csendesen örvénylik.
Tél havában sem alszik soha,
csontja ropog, de mégis dacol,
a szél, ha jön, felrázza zenélni,
és szárnyaival ősi mesét dalol.
|
sze 10/01/25
Kovácsné Lívia
Az őszi csend csontig hatol,
zokogva sír a szív,
a vonat téged, kedvesem, oly messze vitt!
A várakozás fekete varja csipkedi véresre szívem,
a hitem ad reményt,
hogy lehetek a karjaidban még, kedvesem!
Remélem, nekem ad az Isten még,
hisz a remény mindig él!
Szívem érted dobog, érted sír,
zokogva téged hív
|
sze 10/01/25
Kovácsné Lívia
Egy őszi délután szinte észrevétlenül jött felém
a boldogság,
de én nem figyeltem rá,
s ő ment tovább, meg sem állt!
Majd csendesen elkezdett esni az eső,
nem volt felettem tető,
átölelt az esti csend,
s könnyem is eleredt!
Az őszi eső csendesen esett,
áztatta a fákról lehullott faleveleket!
|
sze 10/01/25
Dáma Lovag Erdő...
Tanulj meg gyermekem
Minden körülményben
Embernek maradni,
Tisztességben...
Tanulj meg szeretni
Úgy, mint én szeretlek téged.
Mutasd meg mindig
Emberséged....
Nem kell a csillogás,
Nem kell a pompa,
|
Hetven vagyok? Na és, akkor mi van!
A lelkem még szökdécsel, mint hajdan.
A tükör néha tréfát űz velem,
de belül mindig tavasz a szívem.
A múltam gazdag, mint egy jó regény,
de most is írom - nem vagyok szegény.
A bot? Csak stílus, mint egy szép kalap,
de még táncolok, a tánc létalap.
|
Rohannak az évszakok,
mint szélfútta felhők az égen,
s mire felfognám a nyár melegét,
már őszi köd terül a réten.
Úgy elrohannak az évek,
de az idő végtelen szövőszéke
láthatatlan fonállal szövi
a múltat és jövőt össze.
Elmúlnak az évszakok,
mint szemnek a futó képek,
ám a lélek tudja jól,
mögöttük örök törvény lépked.
|
Tudod, én egészen rendes ember voltam,
nagy volt a szívem, sok mindent akartam,
de az élet folyvást gáncsolt, közbelépett,
s hagyta, hogy eljöjjön a kegyetlen végzet.
Ha majd elmúlok, és bizton nem leszek,
hagyja-e az élet, hogy rám emlékezzenek?
Fáj már az lét, mindenki becsapott,
s csak a bánat marja a régi álmokat.
|
Álmodj magadnak egy igaz világot,
legyenek benne szőke fák s hegyek,
legyenek benne sehol sincs virágok,
és közöttük valahol én is ott legyek.
Álmodj lelket megtört, hű szíveknek,
legyenek benne megtért emberek,
kéket adj sötétbe borult egeknek,
de alattuk valahol én is ott legyek.
|
h 09/29/25
Dáma Lovag Erdő...
Sötét felhők gyülekeznek,
Vad ellenszelek fújnak.
Fenn az égen turul jelenik,
Üzenete az Úrnak.
Turul madár felhő képen
Kiterjeszti szárnyát...
Azt üzeni a magyar népnek,
Védje meg hazáját...
Égi jelek sokasodnak,
Sötét felhők úton vannak.
|
A lélek útja spirálban halad,
hol fénybe lép, hol épp árnyba szakad.
Új testben újjászületik végül,
és emléke csillagként fényesül...
2025. szeptember 28.
|
szo 09/27/25
Dáma Lovag Erdő...
Beköszöntött a szeptember,
Fényes napsugárral.
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral.
Jöhet a szüret, száll a víg ének,
Hegyoldal, domboldal visszhangzik,
Szebb így az élet...
Finom a zamata körtének, almának,
Érik a gyümölcse a szorgos munkának.
Badacsony köszönget, Gulács hegy feleli,
|
szo 09/27/25
Dáma Lovag Erdő...
Még egy utolsó keringő
Oly szép, oly felemelő
Egy utolsó tánc,
Óvatosan lépj, jól vigyázz!
Száll a dallam, repülünk,
Lelkünk zenéje, jöjj velünk.
Látod könnyű, már repülünk,
Utolsó keringő, volt szép életünk.
|
Amikor elcsitul a világ,
s az est leszáll a fák fölött,
szelíd szavakkal szól a szív,
s a lelkünk csillagnak öltözött.
A múlt sebei kisimulnak,
ha elménk éltető fényt talál,
bűneink is lassan megfakulnak,
s kicsit most az idő is megáll.
|