Az életünket szabályozza,
Az ország, társadalmi a rend,
Jogi szabály, erkölcsi norma.
Miről és hogyan szóljon a vers?

Ha a családi otthonunkban,
Rend van, esztétikus a látvány,
Ha emberi kapcsolatunkban,
A szeretet él és nincs ármány.

Csendes eső áztatja arcom,
Komor falak közt lépkedek,
Néma sóhajok ülnek vállamon,

Fekszem a fűben és bámulom az eget.
A felhők, mint gondolatok, jönnek és mennek.

Már hullanak a barnás-rőt levelek,
szüntelen kereslek, ott a fák alatt.

Bizsergés, belül motoszkál valami,
dobogását, egyre jobban hallani.
Te drága ifjú szív, dobogj, csak dobogj,
a szeretet fényét, hordozd, csak hordozd!
 
Míg ütemre kalimpálhatsz, így, vagy úgy,
virágzik az erdő, a világ, az út!
Hová vezet ez az út, mond el kedves,
nem fontos a cél, csak szép lelkem vezesd!
 

Sötét éj után jött el a hajnal,
kit elhagytak nem fürdik már vajban,
kit valaha szerettél, most bajban,
elhagyott lett a világi harcban.

Ugye sajnálod őt, vagy tán magad,
hogy nem törtél át választófalat,
később jöttél rá, téged mocskoltak,
alattomban előtte sároztak.

Gond árkaiban
egy életút rejti el,
múltnak perceit.

alagútban fürdik az éj
mellette hőpokol dobol
sötét köpenye nedves

Ez már nem az én világom.
Bűnét, szennyét, hogyha látom,
menekülök.
Lelkem kapuját bezárom,
megnyugvást ad a magányom.

Kis unokám nagy napra ébredt
Utolsó nap az óvodába elérkezett
Szöszi haja fürtökben fonva
Szép ruháját felvette
Örömmel készült az ünnepre
Száll repül,mint a gondolat
Hisz nagy nap ez a mai,csodanap
Elballagunk az óvodából
Hol, oly sok volt a kis kaland
Búcsút mondunk a játékoknak
A mese birodalomnak

Part köveit simogatják,
kacér, apró vízcseppekkel
táncot járnak elborítják,
apró gyémánt könnyeikkel.

Majd eltűnik a vigalom,
érkezik a bősz felhőhad,
oda a nyári nyugalom,
a kis tó tükre feltámad.

Piciny hullámai vadak,
fodrozódása tombolás,
elmenekültek a halak,
feléjük tart a rombolás.

Meg tud bocsájtani a makacsság virága?
Vasajtókat döngetni, küzdelem, hiába?
Rózsatövisen tüskét kerülni szüntelen,
Az alázat, az élet virágát művelem.
 
Uram! Hitem tőled senki nem veheti el,
míg szemem nyitva, szívemben mindig ott leszel.
Ha majd egyszer, végleg menni kell, elfogadom,
jóságomban hiszel, elkísérsz fényutamon!
 

A kék égbolt dísze, éke
minden szárnyaló madár,
a látványa elkápráztat,
légörvényben hogyha száll.

Szárnyaláskor nincsen határ,
szabadsága végtelen,
suhanni a szelek szárnyán
csodás lehet - képzelem.

Ragadozó madaraknak
oly éles a látása,
több száz méter magasságból
vadásznak a zsákmányra.

Ő a hófehér lelkű kisleány,
dala szálljon fénylő egeken át.
Csengő hangja, dalos csalogányé,
szíve lelke, száz nyíló virágé.
 
Szeme tiszta, mint a hegyi patak,
átütő hangra fakad az ajka.
A kék boldogság járja át szívét,
mint a madárka, szárnya, égszínkék.

2020.06. 30.
 

Az óvodai KRESZ-parknak,
nagy ma a sikere,
fiúk zömmel itt játszanak,
akiknek kedvence.

        Utópia?

Rég elhagyott házak
új lakóra várva,
megroggyant kapuik
szélesre kitárva.

Erdő mélyén ház rejtőzik,
kicsi magányos menedék,
társak nélkül ott időzik,
eszi remete kenyerét.

Hálás a sötét erdőnek,
hogy elbújhat világ elől,
nem járnak ott csak az őzek,
hírhozó is csak a szellő.

Úgy hozta a sors, az élet,
bujdosó lett éjjel, nappal,
vissza többé nem is térhet,
megbékült már ő a sorssal.