Mikor a szeretet közönnyé válik.
A szíved darabokra hull.
Kiszolgáltatott lesz a múlt.
Hibákat keresel. Azt is magadban.
Talán sok volt bennem az akarat.
Ő, úgy tesz mintha sosem látott
volna. Érzései véletlenek voltak.
Mondta.
Akkor fedezed fel magadban a barmot.
Tükörbe nézel,látod elkínzott arcod.

Angyalok ittak rá égi áldomást...

Nem haltál meg, hisz újra látlak!
De nékem bús örökké lett e pár nap, 
Hol burjánzott a dög illatú gaz!
Hogy most ölellek, mondd, Igaz?

Csacsogó kis csermely csobogva csordogál.
Tiszta vize csillog, mint a hegyi kristály.
Honnan jön, ki tudja, hol van a forrása,
milyen utakat járt végig a folyása?

Fáknak árnya vetül kristályos vizére.
Vajon ki őrködik üdítő ízére?
Apró halak úsznak a medernek öblén,
gyöngykavics fehérlik a meder fövenyén.

Gyermeknap van ismét, ahogy minden évben.
Ma a Nap is szebben tündököl az égben.
Sok színes luftballon, vattacukor, fagylalt,
Hajó és körhinta, tarkabarka aszfalt.

Szappanbuborékból szép gömböket fújok,
zöld ágkapu alatt ügyesen átbújok,
Pónira üljek e, vagy tán hintalóra?
Vajon melyik vágyam váltsam ma valóra?

Még állnak a háznak falai
ahol napvilágot láttam,
emlékeimben erősen él
de udvarában régen jártam.

Gyönyörpatak cseppen,
szirupos a málna,
zeneszó a holnap,
nincsen idő másra.
Vállad íve szentség,
kimondani nincs szó,
paraziták lelkét,
eltaposta egy ló.
Ítélkezés fölös,
igazság fém férce,
kétoldalú göröngy,
ketté hasadt érme.

E bonyolult világban nem könnyű szeretni,
és nem is több a küldetés, csak ennyi.
A hosszú úton mégis kérges lett kezem.
Talán jó itt. Majd e földi létre így emlékezem!

Már ne tégy több jót velem illatos Május,
csak telepedj padomra, mellém délután,
a szegényes örökség, alamizsna juss
jutott, mit elém vetettek fukarul és sután.

Ne tégy jót velem, és ne ölelj, ne szeress,
a szépséged, jóságos fájdalmat okoz,
 utcámban nem jár más, néha a szemetes,
pár apró, feladat, mi olykor feloldoz.

Engem nem érdekel csak a vad szerelem,
Ha tőle ablakra fagy a leheletem 
Vagy mint a kohóban megolvadt vas olyan.
Ha szeretni akarsz így, vagy sehogyan!

Szép egészséges volt az orcád
Jött Trianon tested szétszabdalták
Ereidet elterelték
Szíved dobog, de már nem ép
Mivé lett a nép élete, egészségünk
Porba hever a régi énünk
Amerre nézel,mindenütt romok
Elért eredmények porba hullotok

Valami meghasadt idebent.
mikor megszünt a szerelem.
Eltünt veled a remény,
szaggatva lelkem árkait.
Elfogadni azt, hogy nem vagy itt.
Hideg falakat rombolok,
keresem tested melegét,
rögös utakon megyek,
csak hogy veled lehessek,
hogy együtt remegjen testünk
hogy szerelmünk felélesszük.

Most itt ülök a rideg csillagok alatt,
magányban, mert ennek én húztam falat.
Fáj a csók, az ölelés. Minden elszalad,
ha az nyomor, s a lélek nem szabad.

Felébredt a Hajnal 
tépett, kusza hajjal, 
robbanásig feszült,

Messze víz, az égen sötét görgeteg,
mely a napot, s lassan mindent eltemet
a tenger a felhők sűrűjében meglapul
de a távolban ölelkeznek valahol.

Gyermekeimnek nem ígértem könnyű álmokat.
Homlokredőbe mélyülő most már ez a gondolat,
Évgyűrűkbe ráncolódott ez a kódfonat.
S az idő csak szaladt, elszaladt.
A végére mi maradt, mi maradt...
 
Anyának lenni mindig így akartam.
Ágy szélén ülve meséltem halkan,
Nagymamák rejtjelébe hasonultan.
S az idő csak szaladt, elszaladt.

Tüzér voltam, ágyúgondnok –
ott játszottam a bolondot
Kiskőrösön hetvenhatban
Petőfivel az agyamban.
Világosnál úgy letettem
volna lomha rút fegyverem,
de az orosz volt a barát
(Paszkevics csak itta borát),
s a Varsói Szerződéssel,