Az én barátom tölgyfa lenne, ha fa lenne,
jégesőtől is megvédne,
a hédervári tölgyhöz hasonlón,
hétszáz évet is megérne,
edzi hideg szél, égeti a déli nap heve,
szívósan küzd, talpon marad,
mert van hite, évgyűrűiben rejtve.

Az én barátom kanyargó folyó lenne, ha víz lenne,
mert mindent látni, megismerni szeretne,
szelíden hömpölygőn, sohasem kiáradón,
csendesen a hátán vinne,
csónakomnak fölborulni soha nem engedne.

Az én barátom nem fényes csillag lenne,
hanem csillagok között utazó nagykövet,
kalandjairól szólna költészete,
utazásairól csillagporos meséket szőne.
Nem is tud róla, mégis,
- minden versében ott él szeretete.

Az én barátom, hogyha postás volna,
szelíd dallamokat versbe csomagolna,
és az éter gondjaira bízna,
úgy üzenné meg - ne légy szomorú, soha!

Az én barátom, hogyha közel lenne,
csendes - óvatosan engem átölelne,
és egy szót sem szólna.
Csak hallgatna,
- hagyva, hadd beszéljek, -
velem együtt sírva és nevetve,
csendes – óvatosan, átölelve.

2026. április 14.

TM