Előttem jár bölcsszimatom,
léptem elnyelte a csend,
mit sem sejt még áldozatom,
kit magas fű kóca rejt.

Lám, csak egy tollas madárka,
tojásait költi épp,
nem zavarom, hadd pihenjen,
nem láttalak, áldjon ég!

2025. április 9.

Tarcsay Béla festőművész : „ Aki bújt, aki nem, jövök ” című festményéhez

TM

"Kinek fáj, kérdem, ha nem leszek?"
Ilyet kérdezni, mondd, hogy lehet?
Bennem él vidám nevetésed,
örömöd, s néha szenvedésed.

"A Földről elhozom a szépet,"
amit neked nyújtott az élet,
"Szerelmet, elveszett vágyakat",
boldogságot, csalfa álmokat.

Mit is mondhatnék neked?
Veszítettél és téged is elveszítettek.
Mire gondoltál, mikor közelgett a vég,
amikor nem tudtad, hová mehetnél…?

Sajnáltad, hogy menni kell,
majd sötétedett a táj, és talán
vers formálódott benned, hogy elmondhasd furcsa rémálmodat…
valakinek.

A szó csak hang, ha nincs mögötte lélek,
De rímmé válik, ha szívedből ének.
A vers nem más, mint egy édes szóvirág,
Benne dobog egy titkos költővilág.

Tinta a szív, és papír a mindenség,
A költő álmodik, szava tisztesség.
Ahol vers születik, ott remény fakad,
És minden sorban ott dobban a szavad.

2025. április 8.

Ártatlan szemek, tükrei a fénynek,
tele csodával, nem ismernek még könnyet,
s így jövői a reménynek.

Kis kezek nyúlnak, bizalommal telve,
s minden reggel a világra csodálkozva néznek,
tiszta szívvel kelve.

Ők a remény csírái, a jövő ígérete,
lelkükben a szeretet, s a béke üzenete.

A csend most mélyebb bennünk,
mint a hullámzó tenger alja,
egy űr maradt, hol a lélek
csak a Te hangod hallja.

Füle a szívnek, de hiába vár,
nem jön több felelet,
néma a határ.

A fény, mit hagytál, még itt ragyog,
egy emlékfoszlány, egy kedves sóhaj,
mit két szép szemed itt hagyott.

Szivárvány baldachin alatt
apró felhők várnak rám
fenn a magas égen,
úgy repülnék,
úgy szállnék,
kitárt karod kapjon el!

Táncolnánk keringve,
hangosan nevetve,
mint a tóparton,
emlékszel?
Mint régen.

Ragyogott köröttünk az élet,
a fű sarjadózölden az égre nézett,
és az ég tavaszkéken visszafénylett.

A Nap átölelte a rétet,
amikor a pillanat piros virága
kinyílt a mélyben, csendesen,
mint szívünk rejtekén a szerelem.

2025. április 7.

Versemet Tarcsay Béla: Pipacsok című pasztellképe ihlette

TM

Itt  ez a gyönyörű fenséges méregpohár,
benne vannak mind az oly gyűlölt szavak,

Míg itt voltál, beköszöntött a tavasz,
Virágterítőt hozta
A kertek, erdők aljába.
Ragyogott a nap, táncot járt sugara.

S te csendben, tőlünk búcsú nélkül elmentél...
Minket itt hagytál, pedig szerettél.
Összeszorult, fáj a szívünk.
Neked most szomorúan búcsút intünk.

Álmodtam egy szép világról,
tarka rétről, sok csodáról,
nyíló mezei virágról,
bogárkákról, méhecskékről,
csillogó szárnyú lepkékről!
Boldog családokról, nagypapáról, nagymamáról,
tündér mosolyú unokákról.

Húsvét ünnepén a kereszt előtt állok,
Meghalt érettem, kit a keresztfán látok.
Krisztus testét vasszegek feszítik,
Kilehelte lelkét az emberiségért.

Szenvedő Krisztusunk vére folyik rajta,
Fején töviskoszorú, húsába mélyen mártva,
Bűneink miatt áldozatot hoztál,
Megváltó Jézusunk, kereszthalált haltál.

Április van, süt a nap,
délután meg hó szakad,
reggel fagyunk, vacogunk,
délben a strandra futunk.

Esik, fúj, majd villámlik,
fű, fa, bokor virágzik,
gyere elő télikabát,
oda a tavaszi varázs.

Április, te szélhámos,
mégis olyan bűbájos,
a világot megtréfálod,
várjuk már a búcsúzásod.

TM

Magasban fészek, ágakból rakott,
védelméből már sok ifjonc szárnyra kapott.

Napfény, ahogy lassan a tájra száll,
a fészekben már két szerelmes áll.

Oly gyönyörű fehér-fekete tollazatuk a kék ég alatt,
s ahogy piros csőrük néha szelíden,
mint édes csók, egymáshoz tapad.

Vártuk a tavaszt
itt van már az április
csalóka idő

Csodás április
cseresznyefa-virágzás
fagyos idő jön

Virágba borult
szép áprilisi tájban
havat jósoltak

2025. április 6.

TM

Álmatlan éjszakák,
elvetélt vágyak,
kihűlt ágyak,
vajúdó érzések,
üres tekintetek!
Hiányod ordít az éjszakában,
fekete leplével betakarnak az árnyak,
a vágy tombol, mint egy vad zivatar,
de már ő sem tudja, mit akar!
Hiányzik a kezed bársonya,
a bőröd illata,
a karod ölelése,
a csókod íze!