A pokolban jártam,
kerestem a kék eget,
de nem találtam a messzeségeket.
Csak megtévedt angyalok
szívták a véremet,
és én órákig kutattam
a semmiben énemet.
Üresek voltak az utcák,
a megkövült percek értelmetlenek.
Távolban ugattak
a véres torkú ebek.
Ördögöt nem láttam sehol,
hát hol az igazi pokol?

Szélcsavarta fák ölén
új esztendő reggelén,
reszketve suttog a repkény,
s újra éled a remény.
Sír, visít, tombol az északi szél
januárnak reggelén.
Rázza a vihar a fákat,
s ez olyan, mint egy vad tangó,
magával ragadó.
Még tombol a tél,
nincs vége még,
de kell a hó,
a puha, hófehér takaró,

Eltelt egy újabb év,
már nem vonz az ifjonti hév!
Volt jó és rossz,
öröm és fájdalom,
de elmúlt,
s panaszra már nincs okom.
Két tündéri dédunokát tarthatok
ölemben,
átkarolva őket féltő szeretetben.
Csillogó szemükben ott van a jövő,
övéké már a jövendő!
Kicsiny lábuk tipeg-topog,
egyre gyorsabban fut.

Zárd az óévet büszke méltósággal,
köss békét most az egész világgal.
Vidám nevetésed járja át a hála,
legyél te az ünnep, és ne várjál csodára.

Álmaid, vágyaid váljanak valóra,
az élet folytatódik, ha éjfélt üt az óra.
Éld a napjaid kicsit több reménnyel,
díszítsd az otthonod éltet adó fénnyel.

Elcsendesült a város zaja,
Sötét fellegek borultak a tájra.
Vidám petárdák elaludtak az éjen,
Nem csillogtak tükörképként a Báger tó vízében.

Csend, hideg, némaság nehéz súlya.
Eltűnt a vidámság zaja.
Reménykedve várunk egy Új Évet!
Mikor az emberek szíve boldog lehet.

575575

Itt ülök. A szék karfája, mint szerelmes
karok, ölelnek. Fürdőm egy hetes
szünet után elindult / ’/ tisztaság felé.

Új bojler adta a meleg vizet. Lányom
kezétől dal, fény, ragyogás. Járom
az utam. Teszem-veszem magam elé.

Kényelmes székem irigyelhető. Késő
minden esemény. Int, hogy pihenő.
Nekem mesél, mint igaz, örök szerető.

Csodaszép pillangószárnyon jön éjjel a vágy,
lehelet finoman a kezemre száll,
meglebegteti színpompás szárnyát,
rám nézett, és csodára várt!
Kint esik az eső,
a véget nem érő,
kopogva földet ér,
mint ezernyi könnycsepp
gurul szerteszét.
Messze a csoda még,
pedig rá várok oly rég.
Már megérintett a gyönyör mámora,

Ha jön az éj,
mellém bújik a remény,
hozzád simul kedvesem a lélek,
ébrednek szép remények,
s én lángolva égek,
érted létezek,
érted élek!
Ha jön a hajnal,
virradattal,
oszlik a sötét,
dereng az ég,
ó, mennyire vágyom rád
még és még.
Ébredezik a szív,
reszketve téged hív,
nevedet kiáltja az égre,

Elballagott a december,
vele együtt az év is,
minden, ami rossz volt,
de itt hagyott a szép is.

Mit várok az újtól?
Még jobbat és szebbet,
egészséget, szeretetet,
bőséget, jókedvet.

Végül aztán kiegyezek,
eszembe jut valami,
maradjon így, ne legyen hát,
rosszabb, mint a tavalyi.

Miért van hát Karácsony?
Ti ezt még nem tudjátok?
Isten fia születik ma,
Úgy hívják, hogy kis Jézuska.

Anyja neve Mária,
A boldogságos Szűzanya,
Betlehemben járt ő éppen,
Megszülte az Istenséget.

Istállóban feküdt szegény,
Anyja takarta be testét,
Körbeállták sok jószágok,
Ott feküdt ő szalmaágyon.

Ajándékot mit hozzak, mit vigyek?
Miben van a SZERETET?
Nincs az másban, mint a mában,
A szívben van az, s az nem a bánat.

Nem fájdalom, s nem a könny,
Nem a bú az, mi összetör,
Nem kell ahhoz gazdagság,
Nem kell ahhoz csillogás.

Hallod a csengőszót?
Ismerős a hangja,
Család apraját, nagyját
Karácsonyi ünnepre hívja.

Ünnepre, a karácsonyfához,
Megérkezett, eljött a karácsony.
Öröm kicsinek és nagynak,
Szól a csengő, a családot ünnepre hívja.

"Fázik a kis Jézus"
A múlt idők Karácsonyát idézem,
A kandallóban lobogott a láng,
Volt tüzelőnk, szép ruhánk,
Nővéreink köré ültünk,
Ők vigyáztak ránk,
Mesélték a kis testvéreknek,
Kis Jézuska érkezik hozzánk,
Mi áhítattal hallgattuk,
A szép mesét, a csodát,
Nemsokára eljön hozzánk,
Hoz nekünk ajándékot, karácsonyfát,

karácsony... szeretet, megértés és béke
fénylő karácsonyfa, hétköznapok vége
karácsony, együtt a család, ünnepelhet
de miért kellett várni erre egy évet?

hány elfeledett szülő, hány átsírt éjjel
hány magányos nappal telt el szenvedéssel
hány idős embert csak a remény élteti
s az új évet még vajon meddig félheti

Eltűntek a fényes csillagok,
szürke lett az ég,
elszáll lassan az éj,
az ég alján a hajnal dereng,
s eltűnik a sötétség!
Esik az eső, ködfátyolt borít a tájra,
körbeölel mindent a felszálló pára.
Nehéz a lég, tüdő levegőt kér,
vajon ma ez a nap számunkra mit ígér?
Fáj a test, nyúz a csúz,
krákog a torok, győz a kór!

Csak egy kicsit szeress,
de ne legyen vége soha.
Csak egy kicsit szeress,
míg élek, hozzám
ne légy mostoha.
Csak egy kicsit szeress,
mint az anyaföld az esőcseppet,
ne ejtsen szemem több
könnycseppet.
Csak egy kicsit szeress,
mint méhecske a virág nektárját,
melyből méz lesz,
s élvezzük csodáját.

Állok a kapuban, indulnék, de nem tudom hova,
a letaposott járdán borízű tegnapok tűnnek tova.
Bugyog az istentelen, ezerszer becsapott idő,
balra vár a semmi, jobbra egy elhagyott temető.
Talán menni kéne, csak úgy, bele a világba,
csak előre, és sose nézni ezentúl hátra.
Vagy keressek valahol egy ócska menedéket,

A karácsony öröme,
ajándékok özöne.
Csillog az emberek szeme,
látszik a boldogság benne.
Hit, remény és szeretet
legyen mindig veletek.
Világítanak a karácsonyi fények,
szikráznak a hópihék az éjben.
Hit, remény és szeretet
töltse be a szíveket.
Karácsonyfák feldíszítve,
mindenkinek örömére.