Tükörbe nézek - ez már nem én vagyok, 
csupán egy árnyék áll ott, mozdulatlan. 
Szemében sötét fény, mint mély patakok, 
és hallgat, mint holdtalan éjjel a hang.

Gondolataim idegenek, mint könyv, 
melyet valaki más írt, más szavakkal. 
Szívem nagyot dobban, szemem csupa könny, 
bár lelkem még küzd, összezárt ajakkal.

Lépnék már tovább, de lábam nem halad, 
mintha lánc fogva tartaná, csak állok. 
A világ köröttem zajlik, és szabad, 
hideg álmokba zárva én rab vagyok.

Ki hívna onnan vissza? Ki tudja még, 
hogy valaha volt hangom, és hallattam? 
Most a csend ölel, elnyel a sötét ég, 
s várom - hozd el fény, ki valaha voltam.

Mégis, ha a tavaszi szél meglegyint, 
egy emlék arcul üt: "Hé, még itt vagyok." 
És bennem újra fény dereng, s megérint
sok láthatatlan kéz... védőangyalok.

2026. március 10.