Mindent hallok, mindent látok,
mit szeretnék, rátalálok,
elrepít a gondolatom,
bárhová, ha úgy akarom.

A világnak nincs oly sarka,
hova lelkem ne juthatna,
szabad lettem égben szállok,
nem éhezem és nem fázok.

Kit szerettem itt van velem,
vágyom rá, hogy megölelem,
de elküldött, nincs itt dolgom,
mást tartogat még a sorsom.

hosszú volt az út, nagyon elfáradtunk
de visszatérve újra várt otthonunk
megvan még a tavalyi kicsi fészkünk
benne biztosan többen is elférünk

de most még először rendbe kell hozni
van munka bőven, lesz mit fáradozni
a tél és a fagy csúnyán megtépázta
itt az idő egy kis tatarozásra

Sorsom szele elrepített szülővárosomból,
azt reméltem, valóság lesz a vágyott álomból.
Munkával telt hosszú évek monoton peregtek,
törzsvendége lehettem csak Zalaegerszegnek.

Titokzatosság a félhomályba,
tárgyak egymáson, vagy szétdobálva,
pókok szőtt hálójuk rejtekében,
kincsek a padlás egy szegletében.

Kidobni sajnált, még használható,
felhozta száz éve öregapó,
majd róluk később elfeledkezett,
a padlásra már nem merészkedett.

Dolgom van elvégzendő,
de talán még várhat,
még előtte befejezek,
inkább tizenhármat.

Nyögvenyelős, halogatós,
nem szeretem munka,
rakosgatom gondolatban,
jobbra, aztán balra.

Végül mégis neki kezdek,
csípje meg a kánya,
hamar gyorsan el is végzem,
elfeledem mára.

Tenger parton de jó lakni,
friss levegőt szippantani,
homok padkán táncolgatni,
kedvenc nótám dúdolgatni.

Vizes homok cuppanása,
hullámoknak morajlása,
ritmust kap a láb mozgása,
vibrál a fény napsugárban.

Átölelem két karommal,
kicsi szívem nagyot dobban,
azt súgja, hogy járjam gyorsan,
sellőlány sem tudná jobban.

Kicsit csípősek a kora reggelek,
kabát nélkül még el nem indulhatok,
arcomon érzem a harmatcseppeket,
május hova lett a szép tavasz dalod?
Várom a nyarat hozó langyos esőt,
a lágy szelet, a fülembe suttogót,
a virággal teli illatos mezőt,
a döngicsélős, dallamot dúdolót.
Égig érő díszített májusfákat,
a kerítésen átnyúló orgonát,

Meghasadt szívek sokasága tolong boldoságot remélve,
Isten kegyelmében bízva, a remény csillagában lelt hit erejével!
Cikázva jő az esti fény,
ontja messzi csillagok fénylő erejét
a sötét szobákban kuporgó, szorongó depressziós egyedül ül,
társ nélkül maradt emberek fájdalmas, szebb életet remélt lelkeire.
Még a remény illanó lepkeszárnyon

Első találkozásom az elmúlással

Május első vasárnapján,
Köszöntelek édesanyám,
Piros rózsákkal kezemben,
Boldogságban, szeretetben.
Megölellek, csókot adok.
Mindörökké hálás vagyok,
Szerető gyermeked lettem

Muzsikált a tücsök vígan,
dolgozott a hangya,
vígan hordta a morzsákat,
ahogy szólt a nóta.

Te vagy nekem a minden,
a szivemben csak Te vagy,
más kincsem sincsen!
Álmaim álma,
az életünk repülőszőnyegén szállj velem,
kérlek gyere, hogy érezd a végtelent,
a tejszinhabos felhők fölött a kék eget,