Szűk kuckóban csöppnyi hír,
barlanglakó mennyit bír,
marcangoló önvád helyett,

Csak néhány óra út hozzád, 
jó volt a mennyországhoz érve,
s oly forró volt a szád!
Röpke percek, s így megérte.
Nekem! Bár ki tudja
mit hozhat majd a holnap.
Elbukom, s felállhatok újra,
olykor rám köszönnek holtak.

Mikor a Kultúra asztalánál
nem foglalsz már helyet.
Mikor elfeledik lassan neved
Mikor a törtető elfoglalja a helyed
Mikor a múzsa mégis rád nevet
Írd rendületlenül verseidet
Ne add fel a reményedet! 

Mert neked is nyílik szép virág
Szívekből szeretet mosolyog rád
Mert nem feled,  aki mondja jó barát
S érti üzeneteid hosszú sorát

Én nem titkolom a korom,
évgyűrűim sem takarom,
szívemen réteges korom -
levésni már nem akarom…

2018. 10. 16.  Cs.T.

Neked adom a napot, fent a holdat,
s ha kell eldobom a múltat, csak a holnap, 
csak veled, s minden hajnalban felkelek,
mint a nap, csak én hadd legyek érdemed!

Ajkamon nyárnak édes íze,
lelkemben új tavasz reménye,
kezed, mely hozzám ér,meleg,
benne lüktet a szerelmed,
simulsz testemhez, mint fához
a levél,érzelem,s benne szenvedély,
csöndben távozik tőlünk a nyár,
kérdem én, új idők tavasza jössz- e már?

Tüzet őrzök, szét ne fusson,
áldozatra más ne jusson,
szunnyadjon el a zsarátnok,
ne szülhessen újra lángot.

575575

Emberek állnak, szélben a támfal előtt.
Ott állok én is, messziről jövök.
Várom a besorolást. Ügyetlen körök,

zörgő levelek, szélölelésben, körbe
szaladó álmok. Csillag milliárd,  
reggeli fényben, pára a leveleken.

Ma ünnepeljük elmúlt születésnapom
a nyolcvanadik. S milyen hirtelen
elrepült ütődés, fény. Emlék takarok

Ez a közönséges ember kora,
a világot épp felzabálja.
Közönséges vak álma, nyelt bora,
közönséges élete párja.
Közönségesen böffent tömzs szája –
persze ez a legszentebb sóhaj!
Dögöljön meg, aki különb nála –
ilyen egy közönséges óhaj…

Nem csoszog a járdán,
nem jár át a kis boltba,
az ebédfutárt sem várja,
vagy ülne padra hébe-hóba.

Érződik még nyár az őszben,
érződik az irgalom,
lassan csordul nyál a ködben,

Megnyugodnék,
de most már késő:
szívem fejti
egy rozsdás véső,
vérmadarak –
hulló forgácsok,
apám fogja
a kalapácsot…

2018. 10. 13. Cs.T.

Nézz szét a réten...millió virág...

Gyönyörű az érzés, felemel, tűzben éget,
s villámként bizsergek, ha hozzád érek.
Csak szárnyalj, s én úgy repülök veled,
hogy fönt minden tollam fodrozza az eget!

Mellettem ülnek boldog perceim,
nevetve flörtölnek velem,
hatvan éves lettem.
Az idő előttem halad,
egy hatost fest a porba
a gondolat,
egy nullát ír melléje a kéz,
kerek hatvan év.
Súllya a vállamon,
léptei a múltnak küszöbén,
és mind enyém.
Szép tavaszok, s még szebb nyarak,

Mindenki talpig
kék-feketében,
menyasszony gyászol,
két szeme ében,
menyasszony táncol,
szénpor a könnye,
kilesni végzet,
vér hull a ködbe.
Olaj a tűzön,
én beleégek,
özvegyek ők mind:
szép feleségek…

Gagyi
           vagy világ: ócska, vak hóbort.
Agyi