Álmosító, ködös, téli este volt,
a hold is szégyenlősen elbujdokolt.
Az ablaktörlő monoton ritmusa,
az eső ütemes, hangos taktusa
a sofőrt teljesen elkábította...

Egy hangos, éles csattanásra eszmélt,
fájdalmat nem érzett, de tudta, még élt.
Félrelökte a légzsák-cafatokat,
próbálta nyitni a sérült ajtókat,
és azt hitte, mindezt most csak álmodta.

De hirtelen kék villogó fényt látott,
majd egyre több és több fényforrás látszott.
Egy rendőr állt az autója mellett,
"Megsérült?" - felfogni, időbe tellett.
Vajon mi történt? Ő, vagy más a sértett?

Bizonytalan léptekkel, kábán kiszállt,
kissé imbolyogva, de mégis felállt.
Nem kért mentőt, bár szédelgett a feje,
remegett lába, remegett a keze,
fájt mindene, de legfőképp a feje.

A rendőr kérdésére, vajon ivott,
zavartan válaszolt, á, csak pár kortyot.
Igen, de a határérték duplája,
ahogy azt a szonda most leolvasta,
nincs mese, a sofőr ne is tagadja.

Fogyasztott kábítószert, volt a kérdés,
csak egy kis fű volt, az nem törvénysértés.
Hisz mindenki szívja, nem lehet nagy baj...
Semmi szégyenérzet, csak egy mély sóhaj,
s hozzá egy apró, bizonytalan sóhaj.

Forduljon meg, a kezét tegye hátra,
megbilincselem... s lám, nyílt szeme tágra.
Ezért? Kérdezte ámulva a sofőr,
hisz szerinte mindez nem más, csak malőr,
ezért tán mégsem büntethet a rendőr.

Igen... s a rendőr az autót nézte,
a vétlen károsultakat fürkészte.
Igen... mert ők tényleg vétlenek voltak,
s testeik fóliával letakartak,
de védekezni többet már nem tudnak.

Hát ezért...

2025. december 28.

Forrás: Zsaru Magazin