Fehér álmot lehel a fákra a tél,
dermedt ágakon csillan a fény.
A szél imát suttog a völgyek fölött,
s a világ egy pillanatra jónak öltözött

Hópaplan ring a mezők vállain,
csönd ül a földön, s ring régi dalain.
A patak tükrét díszes jégcsipke fedi,
titkát a holdnak nem árulja ki.

Az erdő lélegzete lassú és mély,
a tompa léptekben ezer emlék él.
A fenyők gyertyát gyújtanak sorban,
zöld imák állnak fehér templomokban.

Kémények fölött füstcsík az ég,
meleg ígéret a hidegre lép.
Az este kékre festi a havat,
s csillagok őrzik az elnémult szavakat.

Tél van,  nem halál, csak tiszta szünet,
mikor a világ új álmot üzen.
S míg csendből születik a holnap reménye,
a hó alatt dobban a tavasznak új élet szíve.

TM