Én mindíg csak úton vagyok.
Hátam mögött súlytalan évek,
előttem süpedt lábnyomok.
Hátamon cipelem ősi világom.
Keresem a testvérem, a népem,
országom.
Árokba taszított, elszakított lettem
Trianon után., s mi maradt hát........
Fekete zászló Erdély felett,
száz éve ott lebeg, s a szív beleremeg.

Egykor vadregényes környezet,
ma betondzsungellel körbevett.
Kisajátított szféra szélén,
lehet, tán a senki földjén él?

Ajándék ez a földi élet,
lélek, mely egy szép testben éled.
Burjánzó indák levelei,
próbálják teljesen ellepni.

Erős kontrasztot ad árnyék és a fény,
küzdeni valamiért mikor nincs remény,
szerelmemet oly sokszor megálmodtam,
de a valóság áthúzta amire vágytam.

Minden álom ott maradt szakadékban,
ó de hányan löktek volna nyomában,
de csak akkor mikor én két kezemmel,
azt az álmot valósággá emeltem.

Ti kik pihenni jöttetek hazánkba
S sírotokat leletétek a Dunában
Ó könyörgünk Istenem
Add meg nekik a lelki nyugalmat

Két hajó ütközése lett az egyik sír
Ó a Duna vize most is csupa pír
Csobbanva mondja bocsássatok meg
Bár zord a vizem de nem én vétkeztem

Legyen itt már titok minden
Mit evett és mit ivott
A miniszterelnök
De ne csak nála hanem
Az egész kormánynál
Hiszen hogyha megtudják
Hogy valamelyikük
Elrontotta a gyomrát
Könnyebben kikezdhető
S nemzetbiztonsági kockázat
Lesz az illető
Hogy puhát vagy pépeset
Keményet vagy hígat
Vöröset vagy fehéret

Pipacs fogad gólyahírt,
köszönti a rózsapírt.
Harsog, zöldül a határ,
kedblére ölel a nyár. 

Marginális erővel csapott le a mennykő,
összerezzent a bátor, és sok merengő,
ámde ekkora csapásra senki nem számított,
hogy az össztűz miért ide irányított.

Ördögi tervet példátlanul levezényelték,
édes Hazánkat így körbe fűrészelték,
előre haladó idő, köpködi a múltat,
rablott kincseinkért a magyar visszanyúlhat.

Leteszem batyumat
Az országhatáron
Elhagyom kapudat
Könnyezem hazámat

Ég veled Balaton
Otthonom nagy szeme
Ég veled Bakony
Nagy tavunk kedvese

Itt hagyom honomat
Mezőket és fákat
Isten veletek
Városok és falvak

Hegyek és völgyek
Ölelnek majd engem
Mert az emlékeket
Viszem mint testvéreket

Vigyázz egy idő után
A hazádnak romjai
Mások számára kinccsé válnak
Még a szenvedésedből
Is pénz csoroghat
S élve marad ez fájdalom
De már soha nem lesz
Az a rom oltalom
Szava minek ha holt nyelv lesz
Itt már nem a történelmed
Hanem a régiségkereskedő
Aki helyretesz
S ott lóghatsz mindenféle náció
Házainak falán

a jó modor kihalt
penészesek a lepkék
állott víz lötyög a lavórban

     MA : 99.ÉVE!
Gyásznapok sokasodnak
Fájdalmak soha el nem múlnak
Emlékeid TRIANON nem fakulnak
Csattan az ostor, levegőt hasítja
Fáj Trianon, utca visszhangozza
Hangos az utca, honnan jön ez a hang
Kiért szól megint búsan a harang

Piszkos lett a holnap a múlt mocskától,
elfelejtett lett tegnap a holnaptól,
hazugságtól bénultak lettek a szavak,
így a nagy beszédek szertefoszlanak.

Síró gyermek követeli elvett játékát,
rontott ünnep visszaadná tűzijátékát,
özvegy a párjának mindent megbocsájtana,
csak még egyszer ott az élők között mozogna.

Szétszórva nemzetünk,
miként szélfútta por.
Csak rajtunk múlik,
hogy egymásra találjunk.
Ha összekapcsolódunk,
egységes nép leszünk,
Mert Isten nemzete;
A Mag népe vagyunk.

Ha a sírás ezen segítene,
zokogna egész Kárpát medence,
most sírás nélkül ámde dacosan,
revolúciót igazságosan.

Ezer éve, hogy minket szaggatnak,
magyart ahogy tudnak megosztanak,
Trianonban is ezt azért tudták,
mert a magyarok egymást szapulták.

A sors egy nyíló virág
Tán ezer szirommal is
Az ember a közepébe születik
Aztán ki tudja miért hogyan
Elindul valamelyik szirmán
Egyformának látszanak a szirmok
Ám egyiket másikat napfény
Zivatar jobban éri – tépi
Egyik gyengébb fonnyadtabb
Ezekről a leesési valószínűség
Nagyobb mint a sugárzóknál
Hogy nem tudod a bölcsőd

Alakul a társadalom
Végre nyugalom van
Lassan szétválik a nép
Mint megalvadó tej
Megtalálja minden fej
A sorsa helyét
A szeparáltság mezején
Felül lesz a győztes föl
Alul a vesztes savó
S alakul a rétegeződés
Csillogó mutatója
Másik oldalon a mattulása
A föl volt grófi kastélyokba
A savó a kilakoltatásba

Halld jósló szavam Te vén Európa
Napról-napra közeleg az írott óra,
Könnyel átkozott, rabolt jussodat,
Önként, s dalolva adod majd vissza!