Egy apró kéz,
mint a hajnal sugarának fénye,
nyújtja a csokrot,
s a másik a csokorért,
majd szívét adja cserébe.
A sárga virágok
olyanok, mint a nap szelíd mosolya,
s az anyai szemekben tükröződik e tiszta csoda.
Édesanya arca fényesen ragyog,
mint az ébredő rét hajnalban,
akár a fűszálak a harmatban.
|
Az erdőben árnyékok, fények futnak végig,
suttog a tölgyfa, majd elér az égig,
ágai közt a csend is másként hallgat,
mint aki tudja, az idő itt nem múlhat.
Állta a forró nyarat, fagyos télen fázott,
szelíd szélben ringott, viharban járt táncot,
karja az égbe nőtt, gyökere a földbe,
az idő font csendet minden kis göcsörtbe.
|
sze 05/21/25
Kovácsné Lívia
Érints meg,
érints meg, kedvesem, lágyan, puhán,
s érezni fogod szívem vad ritmusát,
mely tudatja veled, mily nagyon szeret.
Érints meg,
érints meg, kedvesem, érzékien, lágyan,
mint tollpihét a hajnali szél, oly kedvesen játszva.
Érints meg,
érints meg, kedvesem,
oly finom mozdulattal,
|
sze 05/21/25
Kovácsné Lívia
Sír a szív,
hozzám hív!
Számon az ajkad íze,
arcodon a tavasz színe,
mégis elrejt a távol,
a messzeség,
szívemet égeti a kétség,
vajon egyszer láthatlak-e még!
Érted ver a szívem,
mint a vihar dobog,
a vágy lobog,
hiányzol nagyon,
szeretlek angyalom!
Bár itt lennél velem,
csókod adnád nekem,
|
sze 05/21/25
Dáma Lovag Erdő...
Van egy vidék a kis hazánkba',
Ősi földje s strázsáló kapuja,
Megállított ő törököt, tatárt,
Visszafordította s megvédte a hazát.
Ő szenvedett legtöbbet, őrként állt!
Van egy kis vidék a magyar hazában,
Harccal védte hazát Európában,
Mikor már mindenki feladta.
|
Ha ma csak egy gondolat jutott az eszembe,
Akkor is hiszem, érdemes volt ezért felkelnem.
Őszintén azt gondoltam:
Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy
Észrevegyél engem, életed részeként,
És nem számít, hogyan akarsz látni engem.
A hála szemüvegén keresztül látni az életet,
Nyugodtabb testem, világom békés lett.
|
Az asztal csendes tengerén,
hol régmúlt gyertyák alszanak,
egy sárga sziget fekszik,
az idő pecsétjével rajta.
Egy boríték az,
mint az idő fogságába zárt pillangó,
szárnyait rég összecsukta,
de szíve még pislákol és vár.
A megsárgult papíron a ráncok mesélnek,
s múltat lehel minden szála,
mik közben halk sóhajt regélnek.
|
Csillogó víztükör, szivárvány szárnyak,
ködben látszik a Badacsony,
megnyúlt árnyak a kert füvén
és a fehérre festett falakon.
Vitorlások ringanak a tavon,
az alkony vörösre festett tüzén,
visszatérő nyári emlékek
a hullámzó Balaton vizén.
|
A világot szavak alkotják,
apró, láthatatlan hidak,
a szíveket közelebb hozzák,
de csak ha mind igaz.
Lehetnek lágyak, mint az eső,
simogató, mint a tavaszi szél,
mely csendes suttogássá halkul,
ha hosszú útra kél.
Van, aki hallgat, mégis beszél,
néha így is értjük őket,
egy sóhajba szőtt gondolat,
és néma megérzések.
|
v 05/18/25
Pitter Györgyné
Hajtanánk az időt,
vagy visszatartanánk,
bármit teszünk,
vagy nem teszünk,
időnk megszabott,
- éljünk át lélekkel
minden jó, vagy rossz napot.
A jónak örülj, a rosszat fogadd el!
Életed itt a földön Isten ajándéka:
két évszám között - a kötőjel.
2025. május 18.
TM
|
Hova tűnt a régi nyár,
melengető napsugár,
a mesés délutánok,
gyermekkori álmodások.
Hova tűnt a régi ősz,
falevelet kergetős,
nehéz táska vállamon,
megnyúlt árnyak házakon.
Hova tűnt a régi tél,
szánkón fújó fagyos szél,
estig tartó hócsata,
kertek alatt korcsolya.
Hova tűnt a régi tavasz,
|
cs 05/15/25
Dáma Lovag Erdő...
Üdvözöllek, XIV. Leó pápa!
Istenünknek Földi helytartója!
Nekünk "Béke nektek", így köszöntél...
Népek szívét boldogság önté...
Reményt adtál az elesettnek.
Békét kértél a szenvedőknek.
Kérünk, segíts az emberiségnek.
Hogy a sátán ne uralkodjon,
|
A lelkemben rég volt fény,
akár egy sötét szoba,
függönyök mögé bújt,
a nap nem látta soha.
Félelem volt fala,
a rettegés a zár,
kint zsongott az élet,
bent csak a néma gyász, mi vár.
De ma kezem remegve nyúl a kilincs felé,
egy új nap ígéretét érzem belé.
|
Az élet egy tenger, s én egyetlen levél,
szakadt faágról hullva elveszetten sodródom rajta,
ahogy tajtékzó hulláma elér.
Nincs gyökér, mi tartson,
nincs szél, mi irányít,
csak vize ringat lágyan,
s a végtelenben még látom,
ahogy egy torony halványan éjszakánként világít.
|
Mint álmos gondolat, úsznak a felhők,
lengedező szél karjában ringanak,
fent a végtelenben madarak szállnak,
akár egy lassított filmszalag.
Szárnyuk alatt pihen az idő,
daluk tisztító védelem,
egy pillanatnyi moraj a távolban,
bekúszik a szélcsendben.
|
k 05/13/25
Pitter Györgyné
A csillagokat néztem,
gödörbe léptem.
Fénylő víztükörben úsztam,
belegurult könnyem.
Bálban táncoltam,
megbotlottam.
Madár szállt vállamra,
bagoly volt,
csalódtam.
Randevúra hívtál,
nem mentem el,
de belestem,
ott voltál.
Hazajöttem,
üres lakás.
Te valahol a mennyben
kávéztál.
|
Előttem papírom, üres és nem írom.
Nyakamon szép fejem, üres tekintetem.
Gondolom, leírom, de minek, ezt nem tudom.
Fejemben cikáznak, delfinként csobbannak.
Gondolat vihara kedvemre szárnyalna.
De szivárvány és felleg áll az útjába.
Kettős érzet, veled mire megyek?
Összezavarod szép fejemet!
Belső békémet veszély fenyegeti.
|
h 05/12/25
Kovácsné Lívia
Végre itt vagy május,
te drága,
mindenki már nagyon várta!
Május a szerelmesek hónapja,
boldog, aki a szerelmet adja,
s aki a szerelmet kapja!
Vár sok szerelmes éjszaka,
szívünk boldogsága,
vágyak, álmok válnak valóra,
nincs ennél szebb valóba'.
Virágok nyílnak, amerre jársz,
illatuk messzire száll!
|
h 05/12/25
Kovácsné Lívia
Hogyha szárnyam volna,
fel az égbe szállnék,
szívemből, lelkemből
neked énekelnék.
Minden reggel ablakodba szállnék,
édes énekemmel jó reggelt kívánnék.
Ó, ha szárnyam lenne,
hozzád szállnék este,
ott őrizném álmod mindig éjjelente,
boldogan ébredj fel reggelre.
|
h 05/12/25
Dáma Lovag Erdő...
/Mindszenty József bíboros:
„Ha lesz egy millió imádkozó magyar
Nem féltem a nemzetet”/
Gyújtsátok azt a rőzsét!
Magas legyen lángja!
Szíve sajogjon, aki csak látja.
Lobogjon magasan,
Fel a magas égre!
Szóljon a székely nép
Imádkozó éneke!
|