Hangos szóval kiáltok a magasba,
Az Apátság fala néma marad!
Nincs már visszhang, ami kiált,
Nincs felelet, néma a szád!

Messze látok a Balaton víztükre felett,
Kérdésre nincs, nem jön felelet!
Imára kulcsolom kezemet,
Az oltár előtt letérdelek.

Ma az ég is rám nevetett,
az idő megállt egy kicsit,
ez a díj emlékeztet arra,
amikor megismertem Zsuzsit.

Hálás vagyok, hogy itt lehetek,
és Tőled vehetem át
az Újságíró Egyesület
megtisztelő ajándékát.

Köszönöm, hogy észrevettél,
s a figyelmed, amit adtál,
s azt a példát, mit nap mint nap
munkáddal mutattál.

Anyák napi ajándék,
Kreatív és boldog légy.
Közös élmény hatalom,
Szívemet hát beleadom.

Kezed járjon ügyesen,
Agyagbögréd szép legyen.
A ragasztás nem sikerül,
Lányod segít, jót derül.

Együtt alkot anya, lánya,
Az alkotás közös varázsa.
Szívem, akár majd a bögre,
Telis-tele van már töltve.

Mennyi mindent mond ez a kép,
Sötétszürke, de mégis szép.
Egész égtáj beborulva,
Égalja lent kivirulva.

Leültem egy öreg padra,
Mellettem egy pipacs bokra.
Árnyékol piros virága,
Mintát ad fehér ruhámra.

Szántóföld vége összeér,
A gyalogútján jöttem én.
Hol göröngyös, hol meg sima,
Most már nem fordulok vissza.

A tenger kéklő vizében
Hullámok fodroznak szélben.
Szirének zenéjét hozzák,
Habokkal a parton hagyják.
Épp kezemben a gitárom,
Húrját pengetve lejátszom.
Ez lesz zenéje lelkemnek,
Kezdete egy szerelemnek.
Jobban zúg a bűvös tenger,
Rajta gitár, dalolj velem.
Azt a fiút megtalálom,
Ki érzi őt, hívja gitárom.

Titokzatos csend a miénk,
számban ezer szó szendereg,
nem alszik, figyel, válaszra vár,
így indulunk egymás felé
a szív és szellem rejtekútján.

Csillaghegyi vadrózsák rejtekén
találtunk egymásra te, meg én,
csipkerózsát tűztél a hajamba,
nevettem,
elringatott egy madár dala,
bódultan omlottam karodba.

Tavaszok jöttek, a bimbók kinyíltak,

Sötét ablakomon ma este
egy eltévedt madár koppant,
szárnya, mint szétszakadt levél,
ráborult a holdra,
ahogy vele párkányomra a hideg szél betoppant.

Súgva szólt.
Ne kérdezd, honnan jöttem,
kabátomban hideg utcák alszanak,
zsebemben összegyűrt hajnalok,
és néhány néma csillagdarab.

Nyíló mozaikvirágok pillangó szárnyán
A pávatoll szemében megbúvó encián
Kagylóhéjban fürdőző óceán
Pacsirtaszó május hajnalán
Csendillat ragyogása a szerelem arcán

2026. május 19.

TM

Nem írok, nem tudok,
elsápadt előttem a fehér papírlap,
félnek, remegnek bennem a szavak,
ha kimondom, zavart tekintetek fogadnak.
Valami véget ért.

A szép szó mindig halk volt és szelíd,
mert nem vágyott másra, csak megpihenni,
békés szívekben visszhangra lelni,
mint emberi lelkek között lüktető, élő híd.

Olyan vagy nekem,
mint egy látomás,
egy szerelmes, édes,
kéjes álmodás!
Olyan vagy nekem,
mint a tavaszi eső cseppje,
mely arcomról pereg le
a keblemre!
Olyan vagy nekem,
mint a virágzó nyári rét,
melynek gyönyörűsége
szívemben árad szét!
Olyan vagy nekem,
mint pipacs,
a búza kalásza,

két szép tiszta szempárból
mi maradt? ki maradt?
ki az aki látja jól
a hamisat? az igazat?

Volt egy nyár, amikor boldogok voltunk.
Naplementékben egymáshoz simultunk.
A sátrunkból szinte ki sem bújtunk.
Volt egy nyár, amikor bolondok voltunk.

színek vagyunk egy nagy közös vásznon
külön-külön szépek, együtt teljesek
mint színes kép a festőállványon
úgy ölelnek körbe a meleg színek

minden ecsetvonás egy történet
múltból átnyúló, emlékező jelen
felidéz meghitt, hosszú estéket
egy békés és nagy családi körben