Hosszú hétvége elszalad,
Jó emléke megmarad.
Kirándultál, pihentél,
Sok finomságot ettél.

Patak csobog füledbe,
Pillangó száll kezedre.
Erdő suttog, vártalak,
Lelked ujjong, csodás vagy!

Napsugara melegen cirógat,
Telihold látványa elragad.
Csillagos az éjszaka,
Élményekkel térsz haza.

Gondolataim felfelé repkednek,
Mint pacsirta, mikor énekelget.
A magasban már egy helyben trillázik,
Szárnyain a napsugár szikrázik.

Kis pacsirta, jaj de fürge, oly lelkes,
Itt leltem egy kislányra, ki kedves.
Csillagkék szemei úgy ragyogtak rám,
Dalolt nekem szép pacsirta hangján.

Szeretném tudni, ki voltam,
milyen úton kóboroltam,
hány utat járt be a lelkem,
míg a mostanira leltem.

Mondd el nekem, édesanyám,
ki volt az én üknagyapám,
és őneki ki volt őse,
a legrégebbi felmenője.

Honnan jöttem, hol a hazám,
milyen égbolt borult reám,
hol ragyogtak a csillagok,
véletlen, hogy Magyar vagyok?

Mélységes mély kút az élet,
benne keres, kutat a lélek,
nem találja néha az utat,
falak közt jár, tétován matat.

Bejárja minden apró zugát,
kezében ott van egy nagy lapát,
ássa még mélyebbre köveken,
hiába tudja, hogy ez gyötrelem.

Farsang ünnepe, lányok viadala,
Aki ekkor talál a párjára,
Ha ajándékba gyűrűt kap, megérzi,
Párja nyárra oltár elé viszi.
Tudja ezt Juliska, a szomszéd lánya,
Tündér ő, kezében varázspálca.
Ezzel a fiúkat megbabonázza,
Köztük Pisti szereti titokban.
Álarcos fiúk táncközben azt súgják,
Tetszel nekem, engem válasszál.

Emlékszem rájuk, olyan kedves a pár,
Regőczy Krisztina és Sallay András.
Kaptak Istentől erőt, egészséget,
A jégtánchoz kedvet, tehetséget.
 
Lenyűgöző a mozgáskultúrájuk,
Kecsesen könnyed, finom a táncuk.
Férjemmel néztük tévében a sportot,
Európa-, világbajnokságot.
 
Amikor kijutottak idegenbe,

Anyám, Te vagy a hajnal első fénye,
virágként csendben nyíló, illatos reménye.
Szívednek tengere, sajnos már partot sosem ér,
de benne lelkem mindig megnyugszik, s hazatér.

TM

Áldás, békesség,
köszönt a nagyapám,
keze megpihent
pillanatra kalapján.

Adjon Isten, jónapot,
üdvözölte az idegent,
ki a falu utcáján
sétálva végigment.

Kézcsókom Marika,
így szólt a postásnak,
tisztelet volt ez
a nehéz munkának.

úgy hat éve talán számomra
nincs már igazán anyák napja
elmentél, s nincs kinek vádolva
felrójam, hogy hiányzol, Anya

Mint kihunyt csillagnak fénye az égen,
úgy ragyogsz bennem, Anya, régóta már.
Nem látlak, mégis utat mutatsz,
mint éjjeli vándornak egy reménysugár.

Hangod egy soha nem feledett dallam,
mit a szél néha visszahoz,
szívem húrjain újra s újra pendül,
s mikor meghallom, mindig örömöt okoz.

Farkas surran árnyon,
keresi az étkét,
szarvas bőg fel éjben,
rázza büszke ékét.
Vadkan túrja földet,
ne maradjon éhen,
bagoly les az ágról
künn a sötét éjben.

Figyeljetek csak gyerekek,
Ugráljunk, mint a verebek.
Kézzel-lábbal, mint a békák,
Brekegjetek, ne csak némán.
 
Most az ugróiskolában,
mint a gólya, csak egy lábbal.
Majd két lábunk összetesszük,
és nagy terpeszben érkezzünk.
 
Ütem ad jó lendületet,
Fogjunk ugrálókötelet.
Trambulinon szárnyalhatunk,

Árad a szenny, a rágalom,
becsukom gyorsan az ablakom,
fojtogat az, ami gyűlölet,
elsötétíti a kék eget.

Mézszínű függöny az ablakon,
szívemben csend honol konokon,
páncéllá vált a homlokom,
imám fürdeti gondolatom.

Vállamra hullva puha s kék,
mint egy szelíd, égi tó,
szálai közé szőve még
minden el nem mondott szó.

Nemcsak gyapjú, nemcsak fonal,
vele átölel egy néma dal,
hordozza még keze nyomát,
elűzve éjek sötét hadát.

Mélyén ott a régi illat,
levendulás, tiszta béke,
mint egy halvány csillagvirág
az emlékezés tengerébe'.