Úgy tűnt nekem,
álmodtam ezt a nagy szerelmet,
de nem álmodtam, valóság volt.
Halkszavú, csendes szerelem.
Vonzott a lényed, a hangod.
Mosolyod arcomon ragyogott.
Melegség járta át testemet,
ha közelembe értél, és fény
hullt reám, ha szemembe néztél.
Tiszta dallamok szóltak szívemben.

Pirosló levéllel üzen a ház
Elfutott gazdájának
Október van,s hűvös szelek járnak
Néha örülünk a bágyadt napsugárnak

Duna partján meghúzódva csendesen
Elvadult kert,megroppant ház üzen
Sárguló, s rőt falevéllel
Árva a ház, s a kert, levél takar mindent

Szeretnék mindig melletted ébredni fel,
hol a hajnali széllel rigó énekel,
vagy odakinn éppen hópihe szárnyal…
Mindegy, ha ajakad játszik forró számmal!

Budapest 2018-10-24

  Csöndet hozó éji sírkert,
gyertya szíve gyöngyöt ont,

     /Emlékezés 1956.okt.23…/
Emlékezünk megint, a fájdalmas októberekre
Emlékezünk az életüket adó szent hősökre
A hazájukért harcoló  emberekért
Imánk száll a szenvedő honért

Egy ország népe lázadt fel az elnyomásban ismét
Egy ország mondta ki egyszerre elég
S harc és tankok, romba dőlt városok
Elcsitult a nép, mely igazságért kiáltott

Csönd van. Siető léptek, átléptek kiálló
árnyékköveket. Évtizedeken
át az út porát, verte itt sok esőcsepp.

A házak tükre a nedves út visszfénye,
csobbanásokban. Sokan kerülték,
de belepaskolt egy láb, sáros lett minden.

S a sár rátapadt a megmosott kezekre,
kiknek nem sáros, bekoszolta más.
Piszkos törölközőktől mocskos lett sok arc.

Kutyák ugatnak, csaholnak veszettül,
míg én csak lépek rajtuk keresztül,
csorgó nyálú narancsszín, mi rég veres.
Köpnöm rájuk még csak nem is érdemes.

Ötvenhat emléke belém égett,
tüntetés itt is, láttam a tömeget,
iskolába jártam, majd este lett,
sok ember lepte el a templom teret.

Egymásba bújó nappalok és éjjelek,
s lángolás, egy rózsa szirma megremeg,
így olykor elégek, hol meg kőromon,
csak az ölelésed mára templomom.
Ott oltárrá formázom a testedet,
mert harmatcseppje hitem szenteltvize lett

Két birka terelgető kutyuska beszélget a réten.
Az egyik inhalál, levegőt sem kap, talán nincs is észen,
rózsaszín álmában: „sokkal jobban megy, mint régen!”
míg a mester int: „csak aludj, a sorsod én intézem!”

Október volt akkor is
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált
Aradon koszorúztak odaát!

Bárhol vagyok otthonom e táj,
hazavezet minden út

Csendesen andalog a Duna
partos medrében
A fák fürödnek az októberi fényben
Lelket nyugtató táj, jó látni téged
Sima tükrű Dunád, s csillogó fényed

Egy. egy vadkacsa szárny csattog csendben
Amint a Duna vízében lebben
Mint, ha búcsúzna a táj e csendtől
Szél támad, s rőt levél hull alá fentről