Petárdáktól hangos az éj,
Csillagként repülnek az égre.
Sok kis madár hull a földre,
Világít a fény a tó tükrébe'.

Szólnak, visítanak hangosan a petárdák,
Szállnak fel a sötét égre.
Így jelzi keserűen az ember,
Egy küzdelmes évnek vége.

Azután csend s némaság,
Fájdalmát kiáltva az egész világra.
Reménnyel tekintve az égre,
Istenhez néma fohásszal.

Remény, béke, hit, szeretet,
Elégtek már a gyertyák!
Kérésünket talán ott, fönn meghallgatják.
Vagy ez a vírusháború dúl tovább?
Megfertőzve az egész világ?

De mégsem, megszólalnak ismét a petárdák!
Nem lesz csend, villog a világ.
A reménykedő embereknek választ ád,
S a robbanó hangoktól vonítanak a kutyák!

Távolban felhangzik egy-egy gyermeksírás,
Aludj el szépen, meglásd, senki sem bánt!
Csak az ember villogó petárdái fénye
Még egyszer segítségért kiált fel az égre!

Majd elcsendesül ez a dühödt világ,
Néma csend üli meg az éjszakát.
A csillagok is kihunynak az égen,
Aludj el, gyermek, aludj békében, szépen!

S én kívánom, a nap fényesen ragyogjon!
Szűnjön a betegség, múljon a fájdalom!
Hittel, reménnyel menjünk az új év felé,
Öröm, szeretet legyen az utunkon, s ne a könnyeké.

Mosonmagyaróvár, 2021. január 2.

TM