Tudom, ma kacagnom kellene,
és röpködnöm, mint nektártól bódult lepke,
hiszen ma mulat a világ egyik fele.

Én nem tudok.

Talán a tapasztalás, mi szárnyamat szegte.
Mert nem változik az emberek fele.
Ki szeretetre vágyik, mind kudarcot vall,
kezet nyújt naivan, hiába,
jeges tekintet, számítás,
- és a gyűlöletből egyre épül a fal.

A szeretet, mint űzött vad, hiába keres új utat.
Düh, hazug vád, irigység, gőg és harag,
ellenségeskedés, pletyka, rosszindulat,
fenntartja a harcvonalat.

Kik szikrát szórnak tekintetükkel,
üvöltve ordítva obszcén szavakat,
tömegeket lázítva gyűlöletre,
halálba küldenek ifjakat,
szegényt játszanak, míg trónolnak az aranyon,
vajon az újév hajnalán megváltoznak?
És ó, jaj, őket mily sokan követik.

Ne ölj, hallatszik az ötödik parancsolat.
De nem csak az öl, ki kezében karabélyt forgat.

Mérhetetlen mély a bosszú útja,
magába szív a méreg kútja.
Miért nem látják az emberek,
hogy feléjük a sötét közeleg?

Vajon mit hoz a holnap,
páros számú kétezerhuszonhat?

Kiktől búcsút vettem még ez évben,
’s hiányuktól zokog szívem,
most könnyeimmel kísérve szavaimat,
imádságukat kérve - kérem.

Kérjenek ők is isteni segítséget,
hogy ne üljön gyászt a Földön a szeretet,
ébredjenek fel az alvó emberek.

Szeretetvirág nyíljon a szívekben,
minden lélek fényesedjen,
szánk csak kedves szóra nyíljon,
karunk széles ölelésre tárva,
bizalommal tekintsünk egymásra!
Ennyit szeretnék mára, holnapra, holnaputánra.

2025. december 31.

TM