Fáztunk most már mind eleget,
Sándor hozhatnál meleget.

asszonynak lenni nehéz volt hajdanán
párt magadnak akkor nem választhattál
apád döntött, mondta, majd ő megszabja
ki lesz a férjed és gyermeked apja

lehet, mást szerettél és másra vágytál
és a férjed talán jobb lett a vártnál
de szerelem nélkül nem volt boldogság
ellent mondani? nem! kész öngyilkosság

Kicsi göndörhajú tündér voltál,
ha csak rád néztem, már mosolyogtál.
Szemedben csillogott a boldogság,
bánatomra te voltál orvosság.

Két apró kezed, hogyha átkarolt,
nyakam köré fonta a tegnapot.
Benned magam láttam, te voltál én,
bárcsak mindezt még újraélhetném.

Mókás kicsi állat vagyok,
mondják rólam, nézd, hogy makog!
Téli álmot sosem alszom,
csak pihenek, ezt bevallom.

Fürge lábam, bojtos farkam
nagyon hasznos fákon, parkban.
Makkot, gombát gyűjtögetek ,
s közben éberen figyelek.

álmomban a csillagok között
újra veled voltam mamikám
lebegtünk együtt a föld fölött
kezem fogtad, úgy vigyáztál rám

hiányzik a gondoskodásod
hiányzik, hogy úgy aggódsz értem
hiányzik a kedves mosolyod
de mégis, jelenléted érzem

sok mindent átéltünk
az elmúlt pár évben
sokszor veszekedtünk
vélt őszinteségben

a hónapok múltak
a problémák gyűltek
gondok halmozódtak
jöttek, majd megszűntek

többször úgy döntöttünk
te jobbra, én balra
de végül ráléptünk
a békés, jó útra

most csend van, hideg, téli csend
a lelkem fagyott jégvirág
nagyon szerettem, de elment
hívta őt az árnyékvilág

már messze jár, fenn a fényben
csillagként vigyázza álmom
hálás vagyok, vele éltem
de már nem mondja: kislányom...

2021. február 12.

annyi minden történt most velem
az elmúlt, nehéz, gyászos évben
hisz feketébe öltött lelkem
mély, sötét verembe rejtettem

álmomat sós könnyem áztatta
és valahol máshol járt lelkem
de a szívem azzal áltatta
nem kell félnem, hisz itt vagy velem

reggel még simogattam fáradt kis kezed
délelőtt még kicsit nevetgéltem veled
szeretetcsókot leheltem homlokodra
gyenge mosolyt csaltam halovány arcodra

akkor még nem tudtam, utoljára látlak
nem is sejtettem, hogy végleg elbocsátlak
nem is tudtam, hogy ez most már a búcsúnap
s a halál oly hirtelen tőlem elragad

elfogott egy érzés, a szerelem
nincs bánat és nincs többé félelem
átölel két karod, még, remélem
nincs más, nincs senki, itt maradsz velem

feledjük, mi volt, fájdalmat hozott
háborgó lelkünk már lenyugodott
megértetted, s én is megértettem
nem élhetsz már nélkülem, csak velem

2020. november 13.

meleg nyári szellő lágyan simogat
zöld ruhámba olykor bele-belekap
levelek ezrei susognak csendben
hűsítik napmelegtől izzó testem

árnyékot nyújtok, ha forrón tűz a nap
vándor, ki erre jár, itt erőre kap
júniusi hőségben megpihenhet
az erdő csendjében békére lelhet

talán akarom, talán nem
nehéz ezt így eldöntenem
talán kell, vagy talán mégsem
de nélküle nincs életem

talán akar, de talán nem
túl sok volt már a gyötrelem
vagy lehet, el kell felednem
s az emlékét megőriznem

szerelmünk nem volt véletlen
ő keresett, s én megleltem
voltak évek, szeretetlen
fájt, hogy milyen érzéketlen...

néztem éjjel fénylő csillagokat
holdudvaruk beragyogta lelkem 
szellő fújta álom illatokat
cseppenként mosolygva gyűjtögettem 

mily csodálatos érzés vett körül
a néma csend ölelte testemet
akkor tudtam, mit hagyok örökül
ha terhem cipelni már nem lehet

tik-tak, tik-tak repülnek a percek
a vén falióra halkan perceg
rám borul az éj sötét, bús fátyla
betakar csendben... idő sem bánja

ölel az álom, ringat végtelen
nem fáj a múlt, nem vagyok védtelen
vigyáz rám az ég és köszönt a Hold
"álmodj kedvesem, a bánat csak volt!"

nem adom egykönnyen, harcos vagyok
elérem mindig, amit akarok
de vannak helyzetek, lebénulok
érted én harcolni már nem tudok

te mást mondasz, és én mást gondolok
veszekedéssel telnek a napok
belefáradtam, mindent feladok
lelkem sérült, többet már nem bírok

Minden tetted, minden gondolatod
Átöleli az egész világot
Ragyogóbb és fényesebb a napod
Integet neked fentről a vén Hold
Ami biztos: Mária nem csak volt...

2019. szeptember 12.

álmatlanok az éjszakáim
vak sötétben múlnak a percek
már kihunytak csodás álmaim
sötét felhők rám telepedtek

ébren virrasztok, a szú perceg
álomtündér jön,kín a szárnyán 
s hogy reggel fáradtan ébredek
látom és érzem... sír a párnám

2020. szeptember 4.

a sivatag homoktengerében
elhagyott, kiszáradt kóró vagyok
már nem hajt, hogy éledjek öledben
csak egy cseppnyi könny után vágyódok

2020. augusztus 31.

Kép: http://www.agra.hu/kult/ertekek/namib-sivatag/