Hideg januári reggel volt Washingtonban,
de a metróállomáson már sokan jártak.
Közönyös arcok, rideg, sivár félálomban
a semmibe néztek, csak a metróra vártak.

Majd hirtelen... egy ember hegedülni kezdett,
öt Bach darabot játszott fél órán keresztül.
Az isteni muzsika mindent körüllengett,
de csak egy férfi állt ott, s hallgatta egyedül.

Aztán ő is fásult arccal tovább ballagott,
fejét lehajtva, mintha számolná lépteit.
Már el is feledte azt a csodás dallamot,
s lazán vállára dobta a márkás bőrdzsekit.

Egy idősebb hölgy jött, nagy léptekkel, sietve
mosoly ült arcára a lágy zene hallatán,
rég elfelejtett emlékeibe merülve,
melyeket átélt egykor, élete tavaszán.

Legjobban egy kisfiú figyelt a zenére,
anyja kézen fogva vezette, de ő megállt,
s bár anyja hiába húzta-vonta, remélte,
elvonszolhatja fiát, a gyermek ellenállt.

A harminc perc alatt csak néhány ember állt meg,
talán húszan dobtak pénzt a hegedűtokba.
A virtuóz előadás után, mellesleg,
senki sem tapsolt, de ha tetszett is, titkolta.

Közöny, érdektelenség... senki sem gratulált,
hisz nem is tudták, ki volt a virtuóz zenész.
Talán le is nézték, pedig, aki muzsikált,
csekélység volt... világhírű hegedűművész.

Három milliós Stradivariját eltette,
csendben körbenézett, némán búcsúzott mára.
Tegnap őt egy telt-házas színház ünnepelte,
ahol száz dollár volt egy belépőjegy ára.

2023. november 4.