A nő kíváncsian lépett be az ajtón.
A kicsi lakás előterében állt.
Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és felkapcsolta a villanyt.
Tekintete végigsiklott az előtte feltáruló tárgyakon.
A sarokban az állófogas, rajta egy kék színű esőkabát, egy esernyő, egy kék válltáska, és egy kék pulóver.
|
p 07/19/24
Kovácsné Lívia
Suttog az éj,
rólad mesél,
hozzád bújva
sok szépet remél.
Aludj hát kedvesem,
legyen boldog álmod velem!
Én is lassan elalszom,
tücsök ciripel a teraszon,
a hegedűjét nekem húzza,
nem fárad el a vonója!
Álomba ringat a tücsökzene,
féltőn átkorol a sötét este,
szél sem lebbenti a fákat,
|
p 07/19/24
Dáma Lovag Erdő...
Ülök a Tisza partján elmerengve,
Elém sodródik a múlt emlékképe.
Csendesen folyt el a Tisza medrében,
Táncot járt a napsugár tükrében.
Gondolataim vele sodródtak tova,
Mily nyugodt és szeszélyes volt valaha.
Most békés, csillogó arcát mutatja.
Partjára újra épült a megszépült Szeged városa,
Emléktábla mutatja, a Tisza néha pusztító, goromba.
|
p 07/19/24
Bíróné Marton V...
Októberi napnak fénye
Fürdeti az őszi tájat,
Itt, ahol a kertnek vége,
Napernyő ad ferde árnyat.
Asztal áll a langy melegben,
Délután uzsonnát várva.
Bögrék és a kanna mellett
Nap ragyog piros almákra.
Félárnyékban áll egy férfi,
Napi újság hírét nézve.
|
Most ringó mosolyú tűznyelvek ölelnek,
az életvillanás felhők fölé emel.
Hol virágillatú angyalok szeretnek,
az Isten most velem van, egészen közel.
Lenni e csodában magamban lázadó,
örök ifjúi lángoló hevülettel.
Ember vagyok, folyton magán gondolkodó,
csodában megbúvó óriás szemekkel.
|
A Szél gyermeke lettem, Ő lett a mostohám.
Ide-oda dobál és szemembe fújdogál.
Hogy porszem vagyok, elviseltem rég,
De úgy felkavar, felkap néha a Szél...
A Szél, mint hóhérom Ő énnekem,
Kötelet lógat nyakamba szüntelen.
Fojtogat levegőm, nyakam szorítja a lét,
Szöknék előle, de utánam ered, üldöz a Szél.
|
Lelkemben hűs árnyak... megnyugodni kéne!
Átölelni magam, kimenni a fényre.
Kivinni szívemet egy virágzó rétre,
Eltemetni ottan reménynek, békének.
Meghalni kéne százezer átkon,
Mi túlontúl vitt már, túl, minden árkon.
Oly mélyre tapostak, süllyedni kezdtem,
Mire feleszméltem, össze-vissza vertek.
|
Halált üvölt a csalfa élet,
tátongó szájába belenézek.
Fogatlan napok csacsognak,
csúf vagyok élő halottnak.
Cafatokra tépett a zord idő,
de nyitva van még a temető.
Benne táncra kel a pillanat,
szeretője lettem magamnak.
|
cs 07/18/24
Kovácsné Lívia
Viharral, széllel megjött az eső,
az életet adó, éltető,
égből ömlő eső.
Hetek óta tart a kánikula,
lassan minden kiég,
cserepes a föld,
már ő sem bírja.
Odalesz a termés,
se fű, se virág,
megváltozott ez a világ.
Eltűnt a négy évszak,
nyáron forróság, trópusi meleg van,
a régi havas tél már rég elmaradt!
|
Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van. Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet. Hirtelen sikoltás hallatszik. Vészjósló kelepelés, csivitelés. Nappali fénybe borul az erdő.
Mi lehet ez?
|
19 óra 5 perc
Este volt. Hűvös őszi este. Csak néhányan lézengtek az utcán. Péter komótosan ballagott hazafele. A mai nap számára nagyon nehéz volt. Tárgyalás, tárgyalás hátán. Fáradtságot érzett, figyelme lankadt. Csak arra gondolt, hogy még néhány perc és otthon van. Ott, szemben már látszik a lakás kivilágított ablaka.
|
Gabi Lajcsi
hami fagyi
Matyi pacsi
party pajti.
Öcsi löki
feje töri
köszi nyögni
Öcsi szökni
Tesó üti
magán ügyi
tuti bünti
nuku süti
Anya zsűri
messze küldi
újra sütni
együtt ülni
|
Ahova nem hívnak, oda nem megyek,
csalóka álmokat nem űzök, kergetek,
kerülöm a sivár, puszta helyeket,
jártam arra régen éppen eleget.
Virágos rétek, napsütötte dombok,
égig érő fákon zöldellő lombok,
patakok, kis tavak, rétek bársonya,
testem nyugalma, lelkem temploma.
|
Sűrű, sötét éjjelen
lóg az ereszen,
szárnyával takarózik,
lassan himbálózik.
Rovarok a fényben
csillannak az éjben,
kettő szárnycsapás,
egy röpke villanás.
Megvolt a vacsora,
bár nem nagy lakoma,
becsomagolva alszik,
csak cincogása hallik.
|
sze 07/17/24
Bársony Róbert
Várok egy mondatot.
Hosszú évek óta már,
Sodor a szél, csak egyre tovább.
Templomok, keresztek, fogadalmak,
Imák és hosszas elmélyedések,
Lesz-e még egyszer az a holnap?
Kegyetlen hőség után,
Ömlik rám végre a hideg hó,
Jól vagyok már, készen állok bármire.
|
furcsa álmot láttam tegnap éjjel
virágok feküdtek szerte-széjjel
margaréták, rózsák és ibolyák
illatukat csábosan ontották
nem is értettem, merre járhatok
ilyen sok szépséget hol láthatok
vajon hol van az a csuda világ
ahol földön terem a boldogság
|
k 07/16/24
Dáma Lovag Erdő...
BÉKÉT a világnak, az embernek,
a Föld minden teremtményének!
Ember, te Isten teremtménye,
Nézz önmagadba, nézz fel az égre!
Mit tettetek a világgal?
A természet csodájával, ember önmagával!
Nem volt elég még a háború pusztítása?
A sok szegény nyomorult, s árva?
A Föld küldi jeleit,
S te nem figyelsz rája!
|
Minden zene egy emlék,
minden dallam, minden hang,
az is, ha este megszólal
a templomi kisharang.
Gyerekként jelezte az időt,
gyorsan futás hazafelé,
mire elhallgat, utolsót kongat,
érjek is a kapu elé.
Nem volt óra, sem telefon,
de tudtuk mindig, mennyi van,
ha megérkezett a déli busz,
az ebéd asztalon, fiam.
|
h 07/15/24
Kovácsné Lívia
Vadvirágos réten sétáltam álmomban az éjjel.
Csodálatos illatuk szállt felém a légben,
bárányfelhők kergezőtek az ég kékjében.
Fogtad a kezem, el nem engedted,
szerelmes szavakkal a napom szebbé tetted.
A délelőtti nap simogatta lelkemet,
te lágyan átkaroltál engemet,
boldogság érezni szíved dobbanását,
a szerelem fellobbanását!
|
Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja,
egyedüllétben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?
Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?
Vázában tavasz s a teraszon már másik
terítő, tiszta. Kiesett madár
nem zavarja a kávé illatát már.
|