Még vannak szép napjaim, ha a napsugár nem is ragyog,
Jönnek jó barátok, vidámak, társaság mely csak csacsog.
Éj magányos s szívem sajog.

Csak érints meg, hogy érezzem a létet,
A fenyő illatát, a hegynek ormát,
Utunk ott a szerpentin kígyójára téved
S a végtelen messzeség a korlát.

Még nem is oly régen
zölden sarjadt a búza vetése.
Lassan érlelte sárgára
a nyári Nap nevetése.

Törzsed öreg, idő marta!
Koronádon számtalan ág rajta
Két rigó fészek bújik szerényen
Gondos rigó szülők rakták serényen

Gyönyörű szép vagy
együtt a kelő nappal,
szemeid sarkában
megbújó bánattal.

Miért hagytuk, Uram - kérlek mondd meg nekem -,
Hogy az ember, embernek farkasa legyen.
Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge,
Megalázva, emberségben meggyötörve.

Azt mondtad, elmész messzire
Nem tarthat vissza senki se
Keresni indulsz álmaid,
Elérni titkolt vágyaid

Hűvösek már az éjszakák, az illatok gyümölcsösek,
Készülődnek az emberek, szedni kell a gyümölcsöket.
A nyár gazdag ajándékát Szeptember puttonyba rakja,
Amit nem bír begyűjteni, azt mind októbernek adja.

A Nő olyan, mint a rózsa

   Évtizedünk elején kínzó vágyat éreztem, hogy én is vállalkozó legyek, de nem értek semmihez. Hetekig tartott az önmarcangolás. Ösztönöm azt súgta, hogy mindig a TV előtt űljek. Kitartóan figyeltem. Az egyik nap merengve a kék háttérbe, villámként csapott belém a fölismerés. A kínpadon egy balos balek szenvedélyesen beszélt arról, hogy ehhez sem ért, az sem az ő asztala, mégis ő a párt szakértője. Megvan! Döntöttem! Szakértő leszek vállalkozásban! Ezt nekem találták ki!

Ott születtem hajdan én,
hét dombnak tetején,
akárcsak az örök város Róma…
hegytetőn, alant meg a Róna.

A fák között járunk, fogom a kezét. 
- Siessünk! - mondja - Akarok gesztenyét! 
Figurákat készítek, meséseket. 
Gesztenyekirálylányt s hozzá herceget. 

Csillagfényes éjszakában,
Halkan dobog lovam lába.
Felérünk a dombtetőre,
Lenézek a temetőre.

Már esteledik, félhomály van, 
ülök egyedül kisszobámban.
Gondolataim múltba szállnak...
Szemeim egy kicsi lányt látnak.

Mezei István barátomnak, költőtársamnak

Látod Pistám?! - újra nyár lett
Táncol a Nap a tó vizén,
De innen - Budáról Fonyód költőjének
Erről miért is meséljek én?