Ragyog a nap, szinte éget,
Dolgos ifjúságom emlékei visszatérnek.
Érett búzamezőtől sárgállik a határ,
Indulni kell korán, sok munka vár.

Éles volt a kasza, csillant a napfényben,
Kora hajnaltól kezdődött a munka serényen,
Marokszedő sarlója szedte a búzát kévében.

Nyári este volt, mikor a Hold átkarolt,
fénye játszott a vízen, s a csend dalolt,
ezüst ujjai érintették vállamat,
a szél fák közt őrizte minden álmomat.

A tó tükrén csillagok ringtak nesztelen,
az ég szíve dobogott bennem idebenn,
felhők árnyként úsztak el odafenn,
s most az idő sem rohant úgy velem.

Csendes Tisza partján
a vendégház megtelt,
érkezett sok család,
e hely igen kedvelt.

A napfény égető,
a vizet szomjazza,
párás a levegő,
amint azt szippantja.

Kíséri a partját
sűrű lombkorona,
árnyékukat adják
az itt nyaralóknak.

   A nő már majdnem befejezte munkáját, amikor a légkondi zúgását észrevette. Majd ki kell kapcsolnia, suhant át a gondolat. Szépen elpakolt, mindent ellenőrzött, hogy rendben van-e minden. A távirányítót kezdte keresni, végigfutott tekintete a pulton, az íróasztalon, de sehol nem találta. Egy percre megállt némán, amikor egy furcsa zajra lett figyelmes.

Élj a mának, az idei nyárnak,
mi most arany szárnyán ringatja a tájat,
ne a tegnapnak ködét öleld most halkan,
hisz minden hajnal mosolyog rád, akkor is, ha baj van.

A Nap ma neked is fest aranyhidat a tavon,
szívedben megleli, mi lakozik ott bent, vajon,
minden perc egy napfényből szőtt csoda,
életed az idő tenyerén nyílik tova.

"A félelem valós, képzelt vagy várható fenyegetés miatti veszélyérzet.
 Cél a félelem nélküli családi, óvodai, iskolai, felnőtt közösségek, országunk biztonsága.
 Félelmet keltő eseményeknél az ok és okozati összefüggések felismerése és az ok megszüntetése."
 
2018. június 23.

TM

van, hogy mennél
de maradnod kell
van, hogy jönnél
de nincs neked hely

van, hogy maradnál
de messzire futsz
van, hogy futnál
de menni se tudsz

van, hogy nyílnál
de nincsen kinek
van, hogy kapnál
de úgysem hiszed

van, kit felemelsz
de mélységbe ránt
van, mi betemet
de nem hoz halált

A beton melegében,
A méhlegelő sűrűjében,
Mindenféle növény között
A kis gyöngyvirág beköltözött.

Bár nyár van,
Őt ez nem zavarja.
Virágot nevel
Az avarban.

Mosolyt csal,
Szívbe mélyen behatol,
Könnyed tavaszt
A nyári napba varázsol.

TM

Az emberiség életét kísérve,
Mindig fejlődött életminősége.
Megnézem a közlekedését máig,
Szamárhátától az űrhajózásig.
 
Szamár, ökör, ló, elefánt és teve,
Csak etetni, idomítani kellett.
Létezett a bölcsek tapasztalása,
Filozófus és tudós tudománya.
 
Amikor a kereket feltalálták,
A kocsit is állatokkal húzatták.

Ülök mozdulatlanul partodon,
bennem a múlt idő megreked,
majd lassan,
mint homokórában a homokszemek,
egy rólunk szóló némafilm pereg,
egyre pereg,
és már a hullámok mesélnek.

Világgá megyek, gondoltam én,
a Nap felhők mögé bújt,
onnan lesett felém.
Senki sem hitte, hogy bátor vagyok,
fejemre kalapot, lábamra csizmát húzok.

Indultam bőszen, hitben erősen,
ha nem leszek itt, kerestek nagyon,
hiányozni fogok,
elvégre csak egy kislány vagyok.

   Az öngyújtó a társaival hevert a polcon. Kék színe volt, a többiek piros, rózsaszín és narancssárga színben pompáztak. A hölgy először a pirosat vette a kezébe. Kipróbálta, működött, de mégis visszarakta és tovább keresgélt. Ekkor látta meg a kéket. Őt is megnézte alaposan, bólintott és a kosárba dobta. Nagyszerű ez a nap, gondolta, irány az új, izgalmas élet felé.

A remény néha csak egy kósza szellő,
meglebbenti a függönyt, majd elszökik.
De otthagy egy víg mosolyt a párkányon,
hogy tudd: visszatér még, el nem rejtőzik.

Mint rigófütty a tavasz első hajnalán,
úgy ébred fel benned is újra meg újra,
s mire észrevennéd, már táncra is perdül,
és hálával gondol minden mosolyodra.

2026. június 23.

   Az iskola épülete elcsendesült, az iskolapadok kiürültek, az iskola udvara üresen áll. A nyári szünet a város arculatát is megváltoztatta. Délután nem szaladnak a szülők az iskola felé, a gyerekek nem ücsörögnek a barátokkal a parkok padjain, nem tolonganak a fociszakkör után a buszon. Érezhetően néma lett a város.