Már azelőtt ismertelek, hogy megszülettem volna. Odabent, a meleg biztonságban nem láttam semmit, de mindent éreztem. Éreztem a szíved megnyugtató, ritmusos lüktetését – ez volt az én világom zenéje. Éreztem, amikor a tenyeredet óvatosan a hasadra tetted. Ilyenkor én is odasimultam belülről, mintha a bőrünkön keresztül már akkor megérinthettük volna egymást.

Kint kopog az őszi eső, áztatja a tájat a viharos, ősi erő!
Ez ad új reményt a természetnek,
az eső az éltető erő!
Szobámban templomi csend honol,
kezemet imára kulcsolom,
s halkan Istenhez fohászkodom!
A templomi csendben hallom
egy orgona szívbemarkoló,
mégis oly csodálatos hangját,
ahogy felzengenek egymás után
a sípok,

Megint ősz van… gondoltam, elmesélem neked,
mert biztosan te is észrevennéd odafent a színeket.
Pirosba öltöztek a fák, sárgába hajlik már a lomb,
az utcán pedig mindenütt az ősz színes levele bolyong.
Lassan lehullik minden, ami még a fákon maradt,
és én csak nézem csendben, ahogy táncolnak a fák alatt.
Közben eszembe jut, milyen jókat nevettünk régen,

Este már köd ül a tájon,
színes levél hull csendesen,
egy mély hang messze száll,
és visszhangzik a hegyeken.

Szarvasbika szól az éjben,
koronás fejét büszkén tartja,
a rengeteg sötét mélyén,
szerelmét hangosan hívja.

Felel neki a sűrű erdő,
egy másik bika hangján szól,
két büszke ősi lélek
már vívja harcát távolról.

   Unokáim, Hanna, ekkor még 5 éves, Pistike 3 és fél éves: Telefonon beszéltünk és útban hozzájuk Hanna mondta, hogy “mama siessetek jönni, mert bezár a házunk!” Másik alkalommal is telefonon beszéltünk és újságolta, hogy kénytelen takarítani, mert mindenki rendetlenséget csinál. “Kitakarítottam a fürdőszobát, mert apa borotválkozott és minden szőrös lett.

Egy érintés,
egy ölelés,
és a vágy életre kél,
a szív hozzád beszél!
Egy érintés,
egy ölelés
oly lágyan, gyengéden,
és a villám cikázik át
a testeden!
Egy érintés,
egy ölelés,
és a gyönyör mámorát
érzed meg,
melybe mindened
beleremeg!
Egy érintés,
egy ölelés,
hisz erre vártál már

Kikötők zaja int most búcsút,
Megfeszül sok nehéz kötél.
Marco Polo új vizet kutat,
Hol a mesés Kelet titka él.

Duzzad a vászon, a gálya száguld,
Végtelen, sós horizont fogad.
Ismeretlen vad hullámokon át,
A hős új táj után kutat.

Én szép hazám, te szép Magyarország,
Kárpátok ölelésében ringó rónaság.
Ki látott még ilyen csodálatos tájat?
Ha rád nézek, mosolyog az orcád,
Nagy folyóid, hegyeid, dombjaid átkarolják.
Szép formádat kék szalagként részekre szabják.

   Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen túl, de az Óperenciás tengeren innen, történt egyszer egy hideg, esős novemberi éjjelen, hogy egy kis ördögfióka jelent meg ázva-fázva a tanyasi ház ajtajában. Fekete volt és szutykos, ahogy az már egy igazi ördögfiókához illik, de nem olyan volt ám ez a kisördög, amilyennek képzelnétek!

Bíborban búcsúzik a forró nyár,
mézédes szőlőre egy dongó száll.
Ősz érkezik ködfátyol ecsettel,
palettáján sokszínű festékkel.
 
Ősz fejemmel épp mára megértem,
hogy Bojt községbe egyszer elérjek.
Meghívott sógor vidám szüretre.
szőlőt kocsihoz hordó szerepre.
 
Szüretelő lányok énekelnek,
kendőjükön bojtdíszek lengenek,

Kis faluban kihirdették
Kutyák, macskák herélését.

Ingyenesen lesz ez máma,
Le ne maradj, koma, róla.

Nosza, kapja cica farkát,
Hóna alá csapja cirmos-bundást.

Lótva-futva érkezik,
Állatgyógyászhoz beesik.

Kasztráció sikeres,
Megnyugodhat, baj nem lesz.

Hazamenvén asszony nézi,
A más macskáját minek védi.

Sárgul már fák levele,
itt az ősz,
seregélyeket zavar
a szőlősből a csősz!
Már szüretelnek
a dombok oldalán,
finom lesz az új bor is,
talán.
Jó lesz majd a cukorfoka,
sokat sütötte a napocska.
Őszi szellő játszik
a fák ágai között,
eleredt az eső
a mezők fölött.
Kellett már nagyon
az őszi eső,

Valamikor hajdanán,
ifjúkorom hajnalán,
történt ez a mesebeli eset,
amikor a családom együtt evett!
Akkor még nem volt televízió,
csak egy öreg rádió,
azt hallgattuk este,
míg anyánk nekünk a vacsorát
főzte!
A kútból húztuk fel a vizet,
bizony, jó hideget,
anyánk így hűtötte a tejet
s az ételeket!

   Az óvónő képzőben lélektan órán a tanár így szólt A fejlődés lélektani ismeretek szerint minden embernek kell, hogy legyen két éves kora körül egy emléke, amikor olyan dolog történik vele amire visszaemlékszik amíg él. Valóban nekem is van nem felejtettem el.

Oly csodás a nyári éjjel,
ha átölelsz szenvedéllyel -
szemed tükrében izzik a vágy,
mely megőrjít ,és magával ránt!

Kezed lágyan simítja testem,
érzékeny pontokon az édes érzésekbe
borzongva belevesztem,
ó, mily édes borzongás,
odaadó, forró simogatás, csókolgatás.

   A faháztól nem messze két bányató bújik meg a fák között. Az egyik néma marad a fürdőzők előtt, a másik viszont vár bennünket: kristálytiszta, hűvös vizével, napsütötte partjával és azzal a különös csenddel, amit csak a természet tud. A gyerekek számára ez nem egyszerűen egy tó. Ez az ő birodalmuk.