mint egy csillogó pohár,
benne ital, s vele jő a mámor,
de ha összetörik, oly kár,
mert eltűnik a mából!

Szeleburdi szél hátán megérkeztél,
Álom világból, a valóságba léptél,
Nyitva felejtetted a zsákod száját,
Didergőre fogtad a tavasz varázsát.
Orgona rügye pattan s halkan dúdol,
Rád gondol, hisz ma, égi könnyekben úszol.

Álom és vágy csillámló tengerén,
a sors hajója ringatózva lebeg,
fedélzetén utazik a remény,
pillantásában a pillanat pereg.

Utazásaink a hegyről1

                      Kozma Huba tanáromnak

Az élet operáját a változásnak írta,
őt dicsőíti minden tavaszunk.
S siratja tél, ha fáknak kérges burkát
bámulja meg jég vert ablakunk.
Az élet a múlandónak hódol,
halálból rügyeztet új melódiát.
S ha a frissen szabott kottát
elzengte egy fürj pár,
költ hozzájuk nyomban 
egy bús rapszódiát.
2019.03.01.

Fegyverüzem burzsuj kézben,
s a fajom kéri. Nem is értem.
Atom kárra mennyi példa,

Galamb turbékol a márciusi nyárnak,
a vágyai a lágy szellővel szállnak,
bár még bele néha szürke varjú károg, 
siratja ő az összetörött álmot.

Évről évre körbe jár
három zsákos vándor.
Az egyik most érkezik,
az ő neve Sándor.
Ő szakítja meg a telet
s birokra kel véle,
hogy azután tavasz tündért
léptesse helyébe.
Kedves Sándor, szeretettel
köszöntünk fel téged.
Isten adjon boldogságot,
erőt, egészséget!

jó lenne csak
gömbölyű betűket
formába csiszolni

Versem mellé nem írok jegyzetet,
mindegyik tartalmaz történetet,
gondolataimban nyílik a ládika,
kiröppen belőle emlék buboréka.

Majd ott a fűtött fészkem peremén,
fiókáimban az éltető remény,
gond nyomaszt a jövőnek képében,
vajon hova tartunk milyen szekéren.

Egy ember ki mártírja lett,
saját elvének,barátai dísz
sírban temettek !.

Ki hallott már róla,őseink
szent.Hősök terét,egy
komunista bitorolja ?!..

Idelye lenne átadni azt a
helyet annak, ki ezt a hazát
Hűen szolgálta,szerette.

Őseink néznek le arra a helyre,
gondolván, szegény magyarok,
mi let veletek ?

Kisütném az igazságot,
mint lelkekből gyúrt kenyeret.
S megetetném fajom vele,
falja be a lényeget.
S lefesteném falaimat
szűz fehérre azt hiszem,
hogy minden ember színt választva
rajzolhasson rá nekem.
S feltörném az Isten kódját,
ne legyen több félelem.
Fogadjuk el az ősi mozgást,

Itthon vagyok köztetek szép versek,
menedékem a papír, a toll.
Míg írom, szívem hogy vérzik ki éppen,
távol ég tőlem a röhögő pokol.
Szabad vagyok némán soraimban,
kitárhatom bátran minden titkomat.
S ha olvasnak is köztük értő szellemekkel,
nem érinthetik mégsem arcomat.
Ó versek! Igaz jó barátok.
Elmém tiétek és minden gondolat.

Állítólag termelnek újra a gyárak,
az árnyak, árnyékok nem tűnnek el sosem,
levelet írnék az égbe egy madárnak,
elnyelte tollamat kilyukadt bélésem,
hiányzott belőlem, harag, gyilkos ösztön,
még a féregnek sem kívántam halálát,
nem is kell már többé szépen kiöltöznöm,
kivágva köröttem gyümölcsös családfák,

Hogy a választásra kap-e új szervert a kormány?
(avagy a Választási Bizottság) - tépelődik Orbán –
Ha igen, ne érje se szél, se por, se hajnali harmat!
...és le fagy-e időben, ha veszélyben a kétharmad?