A kései nyári éjszaka, a kora ősz hírnöke. Az átmelegedett házak falai a város szennyeződéseit ontják magukból. Elszíneződött, sötét, szürkés, szerves vagy szervetlen por halmaza, beleégve a beton pórusaiba. A kiszáradt fű, fa némán nyeli magába a bűzt, nem tudja tisztítani a levegőt, gyökerei a talajból kilátszanak, a szél messzire hordta róla a földet.

A szerelem nem megérkezik.
Egyszer csak ott találod,
mint a reggeli fényt az ablakon,
s nem kér engedélyt,
mégis mindent más színre fest.

Van, hogy hangtalan.
Egy kéz, mi nem enged el.
Egy tekintet, amelyben
a kimondatlan szavak is otthonra lelnek.

"Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,"
májusi hajnalon harmatcsepp ragyogja.
Amikor nyílni kezd, sorban legurulnak,
s várják nap sugarát egymásra borulva.

Mint az a lányka, ki szerelemre érik,
bűbájos érzelmek jönnek, megigézik.
Amint a napsugár nyitja a szirmokat,
Ámor nyila repül, s a lánynak csókot ad.

Hajlik a búzamező,
Gyenge szellő fújja.
Sárga tengert
Pipacs és szarkaláb tarkítja.

Tábla szélén búzavirág nyílik,
Érlelő napsugár kalászba bújik.
Érjél búzatenger, legyen bő termésed,
Parasztember munkáját te koronázd meg.

Északról jött, torkon ragadott,
minden porcikámba fájdalmat korbácsolt,
szememben a könny megfagyott,
szívembe dermedt csendet hasított.

Keletről reménnyel szállt felém,
virágszirmokat pergetett elém,
reményzöld madarak cikk-cakkban repültek,
a hajnali felhők súgva énekeltek.

   Ancika néni a 80. születésnapjára a fiaitól kapott egy vadonatúj rádiós órát.
   Amikor mentem hozzá kötözni, büszkén mutatta:
   – Nézd csak, mit kaptam a fiúktól!
   Aztán rögtön hozzátette:
   – Igaz, hogy ők nem foglalkoztak vele, de ha már idehozták… Beüzemelnéd nekem?

Olyan vagy nekem,
mint egy látomás,
egy szerelmes, édes álmodás.
Olyan vagy nekem,
mint az esőcsepp,
mely az arcomról a keblemre pereg.
Olyan vagy nekem,
mint a nyári szellő,
mely lágyan, puhán körbeölel.
Olyan vagy nekem,
mint az édes szőlő,
mely ízével elvarázsol.
Olyan vagy nekem,
mint hajnali égbolt,

Egyszer én is voltam ifjú és titán...
Táncot jártam a gerendán,
Futottam a széllel versenyezve,
Kacagtam a naptól, boldog volt a lelkem.

Dolgoztam sokat, vidám lélekkel,
Aratáskor versenyeztem az idősebbekkel.
Tiszteletet azt mindig megadtam nekik,
Mert bennük volt a tudás és a hit.

Tegnap még sok tervem volt mára,
mára úgy múlt el, mintha sosem lett volna.

Az órák úgy telnek reggel óta,
mintha egy perc nem hatvan másodperc volna.

Lassan pereg az idő, tettre nem csábít,
képzeletem egyedül, ami most számít.

A föld is lassul, lusta és nem mozdul,
szökőmásodperc kell ide, hogy valami induljon.

   Marika néni hajlott hátú, idős asszony volt. Egy kicsi faluban élte egyszerű életét. A férje már meghalt, gyermekei pedig távol éltek tőle. Minden reggel a rózsafüzérét morzsolva imádkozott. Ezen a reggelen sem volt ez másképp.

   Fekszem az ágyon. Nem az én ágyam. Orromban valami különös, kámforos illat kavarog. Néha érzem, ahogy egészen eltölt, majd elillan. Gyűlölöm ezt a szagot. Mozdulnék. Emelném a fejem, de nem tudom. Halk csörömpölést hallok, egészen közelről. Beleborzongok. Érzem, ahogy körülöttem valaki járkál, pakolgat valamit ide-oda, majd halkan, egészen nyugtató hangon megszólal.

Most érik a finom kék szilva,
vettem is a piacon kapva-kapva,
a két kezem válogatta,
lekvárt főzök belőle ma!
Finom ízű, lében gazdag,
édes, mint a méz,
ebből lesz majd télen
finom édesség!
Sűrű lekvár lett belőle,
ízlik neki minden cseppje!
Üvegekbe raktam szépen,
most már mind a dunsztban pihen!

Végre eleredt az eső,
az éltető!
Augusztus van, és rég
esett már az eső,
kiszáradt az erdő, a mező!
Odalett a termés,
minden elszáradt,
az emberek esőért imádkoznak!
Esik az áztató záporeső,
a növények mohón isszák
az éltető nedűt!
Lemossa a port a fák, bokrok,
virágok leveleiről,
az utcák kövezetéről,

Cselekedni népemért, 
szolgálni hazámat,
saját érdekért

   Az erdei ösvény a kis patak mellett vezetett. Nem sietett, figyelte az ébredező erdő légzését. A magas vén fák ágain a fészkekből madárdal csendült. Látta és hallotta egy harkály szorgos kopácsolását, lepkék szálltak a fa törzsére nedvéből táplálkozni. Egy mókus ágról ágra ugrált, az odúja felé tartott, kicsinyeinek vitt mogyorót reggelire.