Szürke selyemfüggöny feszül szívemnek falára,
s kialszik véremben a bíborló parázs,
nem kopog ablakomon sem a hajnalnak arany sugára,
csak lassan mossa a némaság múltam,
melyben ott kesereg a gyász.

Nap éltető erejére,
Gomolyfelhők vízcseppjére
Természet frissen kivirul,
Tavaszi zsongás elindul.
 
Fák rügyei kipattannak,
Levelet csak később hoznak.
Kiskertemnek barackfája,
Rózsaszín minden virága.
 
Mintha koszorúslány lenne,
A festőt is megihlette.
Az ezernyi virág közül
Egy pár ecsetének örül.
 

A káosz mögött igenis rend van.
A szenvedés mögött is értelem.
A lüktető, égető lélekpokolban
Rózsát bont lassan a Végtelen.

Fájdalomrózsád a parázsra hull,
Bársonyként simítja talpadat,
És ahogy elindulsz váratlanul,
Új erő rajzolja arcodat.

Csillaggal hímzett takaróját
az ég magára húzta,
kigömbölyödött a hold,
ezüst fénye megkoszorúzta.

Faágak hegyén csend ült,
álmot ringatott a szellő,
messzi tájak illatával
suttogott az erdő.

Patak tükrén holdsugár
reszketett halk reménnyel,
éjjeli madár felkiáltott
titkokkal, mesékkel.

Szívedben otthonra leltem,
Mint vándor, ki célra talált.
Öröklétünk benned  kerestem,
Szerelmed gyönyörrel megkínált.

Szemedben holdfény ragyog rám,
S csillagként vezet az éjben,
Vágyunk ott nyugszik Isten asztalán,
S te hozzám hajolsz a fényben.

Krisztusfoltos házfalak,
Kopott, ócska kerítések,
Szétrepedt az aszfaltjárda,
Belefolyt az élet.

Nike cipőm széjjelszakadt,
Most kínaiban járok.
Néznek rám az utcahosszról,
A Krisztusfoltú házak.

Vándorbotom is eltörött,
Már nélküle haladtam.
Hamuba-sült pogácsámat
Réges-rég befaltam.

Kislányként még tervezgettem,
anyaságra készülődtem.
Szeretgettem játékbabát,
adtam reá csinos ruhát.
 
Megvalósult leányálmom,
boldog vagyok, van két lányom.
Sógornőmnek nem sikerült,
nem szülhet, ez már kiderült.
 
Orvos kezelte kórházban,
Inkubátorban találtak
egy kislányt, elkérte máris,

   A CBA egy szuper üzletlánc. A város betonrengetegei között szerényen megbújik. Ez az üzlet megalakulása óta magyar kézben van. Nincs nagy raktár, áru van bőven, sokféle terméket rejtenek a polcok. Az eladók kedvesek, ahogyan egy vásárló mesélte, olyan „retros”a hangulat. Ahol még beszélgetnek, nem rohannak, ismerősként üdvözölnek.

Ködfátyol libben a szélben,
Ébredő nap hívja fénnyel.
Kedvet kap, megadja magát,
A napsugárral tovaszáll.

Az erdő még sötét, nedves,
Titkokat rejt és sejtelmes.
Hűvös van a lombok alatt,
Oda egy-egy fénysáv halad.

Jött a leány gombaszedő,
Van itt bőven elegendő.
Moha puha talpa alatt
Kék ibolyák virítanak.

    A hamvasztás után az elhunyt hamvai három kicsike urnába kerültek. A családok saját szertartással szerettek volna elbúcsúzni a távozótól. Az idős házaspár a saját kertjükben, az annyira szeretett banánfa alatt emlékeztek. A banánfa fiatal hajtást nevelt ezen a tavaszon. Átültetésre alkalmas, önálló életre képes.

Kertünkben a bodza bokor alján
Május van, kacsacsapat megindulván,
Mert kikeltek a kis kacsák,
Indulást alig várták.

Kacsa mama számolgatja,
Ez bíz meg van, tizenkettő a fészek alja.
Indulásra kész a csapat,
Elől a mama, hátul a kacsapapa igazgat.

Nézem, ahogy a sirályok felrepülnek,
Balaton parton az emlékek mellém ülnek,
kiköt a hajó, sétáló emberek,
boldogan szaladó, kacagó gyermekek.

Valahol szól egy halk zene,
a dallamot együtt dúdolom vele,
régi időkből még ismerős,
fejemben gondolat kergetős.

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bánt ma,
amikor a város is úgy mered rám,
mint egy kihűlt gép, amely mégis lélegzik.
A neonfény alatt fekete por kavarog,
mintha valaki elfelejtette volna
visszazárni éjszaka az ablakot.
A bokrok lesben állnak,
árnyékuk hosszú, mint a várakozás,
s a szél hideg ujjai végigkarcolják

   A székem karfáján egy darabka égbolt pihen. Ez a kék kötött kardigán számomra nem egy egyszerű ruhadarab, mely gyapjú és csipke, ez egy néma ölelés, amit édesanyám hagyott hátra az idő fagyos ellenszelében. Ahogy ott hever a délutáni fényben, puhasága gyermekkorom biztonságos fészkét idézi fel, ahol a világ zaja még nem talált rést a falakon.