Felhők tornyosulnak az égen 
habos feketén és fehéren.
Szél ecset nélkül festi szürkére
pórul jár, ki nem számít dühére.

Dörgő hang tör felhő torkából, 
villám cikázik, az ég lángol.
Felleg szakad, hullik a zápor, 
szomjas föld nyakal, fűszál táncol.

Minden rideg, 
győzött az önsajnálat.
Feszült az ideg, 
csak másokban látsz hibákat.

A szépség zsong
körötted, virágok nyílnak.
Kuncog a démon, 
a dalok hiába hívnak.

Felhők feketék, 
a Nap szégyenli magát.
A mosoly emlék, 
az kacag, aki csalárd.

Most a Holdban összeér az arcunk
Nézi a Hold összebújva alszunk
Már pihen a ziláló légzés
Az egymásba oldódás véget ért

Holdfény árnyéka Picasso a falon
Csillognak a pihenő arcokon
Hangyabolycsillagok éji tánca
Lesz a festmények múló ránca

Páfrány sámán 
Szárnyszivárvány 
Hegynek útján
Szírt oldalán
Csillan egy csőr
Csalogány csősz
Jelzi égnek
A varjak késnek
Árnyék nincsen 
Kandalló itt minden
Harmat ködlik 
Égre ömlik
Virágos tavasz 
Pörkölt nyár lesz 
Hiába a panasz 
Már a hő tesz-vesz
Ott egy hangya 
Homokvár néma 

Zsibongnak a madarak
az alvó bokrok alatt.
Búcsúzik tőlük a tél,
lába nagy tócsába ér.

Tort ülnek a zsiványok 
Most már minden nap
Egyre jobban gyarapodnak
Most már ők az urak

Először csak egy kicsikét
De azt meghagyta a nép
Aztán sokat már hegyeket 
A nép hagyta csak vegyetek

Ám egyre nőtt a kapzsi száj
Irány mindent felfalni ám
A nagy étvágy mindent felfalt
Várost falut hegyet pacalt

Esik az eső
Hajlik az ablaktörlő
Hajlik ide hajlik oda 
Fröcsög nyöszörög 
A gumicsúszka 
Sár fröccsen föl
Tök becsődöl
Nyihog – nyeheg 
Hebeg a lapát
Mosófolyadékot neki
Majd az metszi-nyeli
Világosodik az üveg
Nem sziszeg már
Oly lágyan jár
Esik az eső 
Csak rohannak
Sárpetéket raknak

Gödörbe léptem míg az eget néztem
csak epizód lélek- napfogyatkozás
fekete kalap odafenn az égen
valaki valahol csak gödröket ás
az értelem a ködön mindig átlát
csak homályt kap de fényt ad az egésznek
betemeti a gyűlölet vak árkát
a halandók már egymástól is félnek
egy óriás-rosta most űrport szitál
részegen roncs planéták száguldanak

Selyem pázsit, tarka rét,
nyílik már a margarét`,
közte vadnyúl meglapul,
kicsi szíve ver vadul.

Róka Rudi üldözte,
ott lihegett mögötte.
Gondolt egyet a nyuszi,
így kell futni, nézd, Rudi!

Felvette a nyúlcipőt,
így nyert előnyt meg időt.
Teste megnyúlt, úgy futott,
árkon bokron túljutott.

Minek írni 
Ha senki nem nézi
Ez olyan mintha
A dagasztott tésztát
Kidobnád a teraszra
Nem kell sütni
Nem kell megenni
Éhet sem csillapít
Mégis fáj
Mert szerettél volna 
Egy szeletet adni
Friss kenyérillattal
Átitatva érinteni a lelket
S nem érted pont miért a tiéd 
Mit penészedni kidobtál

Búzamező szélén 
Piros pipacs kék búzavirág
A szívem mélyén 
Mind a kettő te vagy babám 

Átölellek mint a napfény 
Mézédes vagy szerelem vágy
Erdők zöldje mámor pamlag
Kettőnkké a végtelen nagy 

Madártollak szivárványa 
Napnyugtának bíbor lángja 
A szerelem verses tolla 
Örökre az égre írja 

Lojális szeretnék lenni 
A vezérelvvel egyetérteni
Mindenben részt venni
Csakhogy a hűségemet 
A látszat derékba töri
Kinek fél teste kórházban van
Ingázik a lét és nem lét között
A kezelésektől állandón kába
Mi legyen hűségének biztosítéka
A távolság még INTERNETTEL
Legyőzhető lenne, bizony 

Gyermekként sírni sokszor szeretnék
Akkor ez oly egyszerű volt 
Nem is fogtam fel tettem vétkét
És anyám mindig hozzám hajolt

Most anyám keze helyett jég burkol
Alatta remegek fáj az életem
Keresem a miérteket fáradt vagyok
De hitben reményben még sóhajtok