lágy napsugár simogatja és öleli
az ezerszám kipattanó kis rügyeket
langyos eső s harmatcseppek hűs gyöngyei
fürdetik a fényre törő növényeket

tűző nap forró sugarával érleli
a még kacér s ifjú gabonaszemeket
majd pajkos ecsetjével pirosra festi
a zöld ruhában pompázó gyümölcsöket

   Csak a fejét biccentette meg, mikor az anyja lerakta mellé a tányért. Odanyúlt, szájába rakott egy falatot, az íz ismerős volt, de a tudata nem tudta beazonosítani.
   Keze ügyében volt egy Cola, ivott pár kortyot, majd bámulta tovább a képernyőt. Nem hagyhatta abba, hiszen már majdnem végigért az utolsó pályán, a győzelem karnyújtásnyira volt tőle.

   Egy nap a kis kacsa elgondolkodott. A tóhoz totyogott.
   - Mért is ne ugorjak be a vízbe? Ha mégis fuldokolnék, majd kimenekít valaki! - gondolta magában.

Lénárdos haiku  / 575575  /

Szín hatalmával már telepszik  hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan varrott emlék a kis szakadt kabát.

Csobogó csermely, csak csillogó csobbanás.
Csuromvizesen csipkedőd. Csiszol, 
csúfolódik, csicsereg, csendesedően.

Éjjelente nem alszol, gyötör a nehéz lét,
Lelkedben a reményt nem érheti fény.
Szeretnéd te hinni, hogy van másik élet,
Hol szebben dalol a madár, szebben szól az ének.

Szeretnéd hinni, hogy vannak még csodák,
Hogy varázsport hint reád egy napsugarú lány.
Szeretnél te hinni minden igaz szóban,
De ebben az életben csak hamisan szólnak.

Végre köszönthetem az őszt,
langyos fuvallatát a szélnek,
minden színpompáját
a lehulló levélnek.
Lábam alatt zörgésük zene,
az évszak muzsikája,
járkálok csak benne,
szinte megbabonázva.
Keresem a gesztenyét,
mely rejtette csillogását,
ahogy koppanva leesett 
és levette tüskekabátját.
Megszelídült a napsugár,

Van-e nagyobb öröm,
ha együtt a család?
Anya, apa, nagyszülők, unokák.
Mosoly és szeretet átölel.
Fogjuk egymás kezét, s nem engedjük el.

Nagy csend után boldog voltam,
Szeged városába utazhattam.
Várt rám ott fiam, két drága unokám,
Viktória és Grétike örvendezve, átölelve.

Némaságba burkolódzik a táj,
a rét felett dereng a félhomály.

Ág nem rezzen, madár sem rebben.
Vad nem ugrik, minden nyugszik,
csak a szívem nem akar,
kavarog, mint az avar, mit a szél felkavar.

Egy fa alatt ülök, a semmibe révülök.
Meghallom, ahogy elkezd, s mesél a szív, ettől kicsit megrémülök.

Ha köztük jársz, meghallod majd őket.
Fülelj kicsit, s hallani fogod te is a beszélő, öreg szőlőket.

Tudnak mindent, midőn
átmentek már sok szép időn.

Láttak kapáktól homlokokon csorogni sok verejtéket, s ahogy az idő emberek közé vert éket.

Üdvözlöm a napnak gyógyító melegét,
a langyos eső éltető cseppjeit,
a lengedező szellő hűvösét,
testünk szomját oltó vizeket,
az esti égbolton a színeket.
Az erdőknek minden fáját,
a mezők csodás, nyíló virágát,
a fehér hótakarót, a sivatag porát,
hegyeken a csillogó zúzmarát.
Ha körülnézek, csak szépséget látok,

Költők, ti meglátjátok a szépet,
halljátok a halkan fújó szellőt,
az égen a szivárvány kapuját,
a finoman fodrozódó felhőt.
Ti lelketekben hordozzátok a jót,
a magasztos szavakkal teremtést,
megmutatjátok vak szemeinknek
az élet csodás rejtelmét.
Szeretitek a ragyogó napsütést,
ablakon kopogó esőcseppeket,
a gyorsan rohanó időt,

Elmondom nektek szép mesével, egyszer láttam, összetalálkozik ősz a széllel.

Mikor a fecskék tovaszálltak,
hirtelen vége szakadt a nyárnak.
Egy erdőszélen szembetalálkozott az ősz s a szél.

Odasúgta ősz a szélnek.
Veled többet nem beszélek!
Minek rontasz úgy a fáknak?
Hullik levél, törnek ágak,
nem jó ez így senki másnak!

(Brucsek Józsefné, Jutka,Juci)

Oly ritka a csend,
az a puha, rezzenés nélküli,
suhanó, néma pillanat,
amiről nem szólnak szavak,
csak a szíved dúdolja, zümmögi,
mert valahol, nagyon mélyen
bennünk lakik a csend hangja.

Magam keresve kérdem,
ki vagyok én, hol van a helyem?
Tükörbe nézve, egy arc.
Benne, ha nem mozdulok is,
él szemem.
Íriszén hol öröm, hol félelem.
Hetvenöt év, ez már történelem.

*

Ma régi levelek kerültek kezembe.
Szüleimhez szólók, és testvéreimnek.
Kicsi gyermek voltam, még alig tizenegy,
amikor elkezdtem írogatni őket.

Isten házának kertjében

2024. november 5.

TM

Azon a napon nincs benned
szándék, sem elhatározás,

2023. október 29.

TM