Két szemed az élet, ez a két parányi tükör, amelyben a világ visszfénye megpihen. E két mély kút, mely nem csak a szeretet és érzelmek tükre, hanem a lélek rejtett ösvényeinek térképe is. Mint két ősi csillag, amelyek csendesen őrködnek a végtelen éjszakában, úgy figyelnek ők is, kutatva az idő múló árnyait és a pillanat törékeny szépségét.

Lelkem csendes, békés, mély álomban ringott,
mikor eljött ő: sötét szárnyú, gonosz lény,
nem angyal, de démon - véremből kortyintott,
surrant, mint egy tolvaj, és frászt hozva belém.

   A délutáni csúcsidőben a lánynak sikerült egy üres helyre leülnie, elővette telefonját, végigpörgette az üzeneteit.

Elmentél Szegedre, szólított a régi ház.
Jó osztálytárs, hű barát.
Elmentél gyermekeid után,
Hogy a szeretet tovább éljen velük ezután.

Sok kis emlék, ami ölel bennetek,
Melengeti, őrzi szívetek.
Házat, amit magad építettél,
Körbeveszi a természet, jó barát, s hű kutyád.

Júliusi nap
a tikkasztó hőségben
szomjazik a föld

Beborult az ég
mennydörgés és jégeső
lehűlt levegő

Szakad az eső
júliusi viharok
hűvös az idő

Fáradt napsütés
borús felhős nappalok
fázós július

Július van most
lesz még forró napsütés
hőségből elég

2025. július 9.

TM

tükör előtt Böske
illegeti magát
úgy véli, üdvöske
s csodálja alkatát

ruhája rafinált
egy kissé borzadály
a párja felkiált:
úristen, papagáj!

2025. július 9.

   Az élet, ez a csodálatos, mégis néha szeszélyes utazás, nem más, mint egy hatalmas, díszes színház. Minden egyes hajnal egy új felvonás kezdetét jelzi, ahol a függöny lassú emelkedésével belépünk a színpadra. Mi vagyunk a szereplők, akik megkapjuk a forgatókönyvünket, bár sokszor a soraink csak a pillanat hevében születnek meg.

Ezen a forró nyári éjszakán
szerelmes szívem csak rád várt.
Szenvedélyesen ölelj most át,
érzem szíved gyorsuló dobbanását!
Egy ilyen fülledt nyári éjszakán
szerelmes szívem te is érzed tán.
Mindenem neked adom,
szerelmedet én cserébe
tőled kapom.
Tudom, Te is szeretsz oly régóta már,
nem voltál boldogabb soha talán!

   Az ég istene a földre lenézve, látta a szárazság tűrhetetlenné vált. Lehetne eső, csendes, szántóföldeket lassan áztató, vagy egész napos szitáló, akár napsugarán áttörő, szelíd szivárványt képező.

   Ahogy az idő vasfoga kikezdi a csörgedező patak köveit, úgy vésődik ránc a gondoskodó tenyérbe, mely most egy törékeny, lüktető csodát, egy pillangót tart. Ami valójában nem is csak egy pillangó, ami megpihen a gondoskodás tenyerén, hanem maga az élet rezdülése, egy fénylő színpompás csoda, egy szép kép a múlandóságnak és az örök körforgásnak a táncáról.

Kaktusz olyan különleges virág,
versírásra kedvet ad, inspirál.
Tüske szúr, mint kit látni sem kíván,
de mit szívből ad, szeretetvirág.
 
Szára nincs, a vastag törzs táplálja,
hetekig a párkány díszvirága.
Rózsaszínnek színárnyalatával,
kelyhéből néz sárga bibe bája.
 
Házi cica, ha mellette pihen,

Születésnapod közeleg,
Gondolataim sorban gyűlnek.
Mit is írjak kedves, szép emléket neked?
Közös, szép emlékekre emlékezek.

   Amikor egy furcsa álom után kinyitod a szemedet, és eltűnődsz az élet dolgain. A családod, a barátaid, a munkád, elmúlt szerelmek, kapcsolatok, tova tűnő célok, és a megmaradt mindennapok. Tudod, hogy nyár van, süt a nap, mégis leülsz a gép elé, és kiírod magadból azokat az érzéseket, amelyek elborították szívedet, gondolataidat.

Szavak nélküli kapuban állok,
vén fák ágai suttognak,
a nap fénye köztük átragyog,
ősi titkokkal biztatnak.

A tűz körül megáll a világ,
lelkem lángjai fellobbannak,
a szikrák vigyáznak rám,
s én követem ősi utamat.

Történt egyszer, nem is oly rég,
Hogy az égen új csillag kélt.
Felragyogott, visszatérő,
Csillag élete ismétlődő.
Erőt gyűjt, hát halványodik,
Egy év múlva, a sötét égen,
Kitörése fényesedjen.
Nyári égbolt alatt vándor,
Szemed gyönyörködjön látványától.

TM

Csendmanó hintán ring ide-oda,
holdfényből fonta kis sapkáját.
Nem szól, csak dúdol, nincs zenebona,
majd becsukja lassan ablakát.

Piheg a ház, az ágyban a párna,
bújik a csend hűs paplan alá.
Szuszog az este, halványul árnya,
csillag sem fénylik, nem csacsog már.