Kedves Zsuzsika!
Minden jót kívánok névnapod alkalmából, nagy ölelés! Ildikó

    Kedves Zsuzsa!

Névnapod alkalmából köszöntelek téged,
Kívánok minden jót, egészséget néked. 
Rövid versikémben szeretetet küldök,
Áldjon meg az Isten még sokáig nékünk.

TM

     Sok idő eltelt, míg az új ismereteket teljesen elsajátították, és tudták alkalmazni is.

Pár napig még fürdőztek a sikerükben, hisz megtanultak olvasni, és a kulccsal kinyitották újra azt a bűvös ajtót, ami egy újabb bolygóhoz vezette őket.

A szegény ember megbecsülte,
nélküle csak az éhség volt, mi nem kerülte.

Otthon éhes szájak nyúzták,
ekéjét nagy ökrök húzták.

Vetett földbe érte magot,
mit előző évről gondosan elrakott,
ha majd kikel, látja a napot.

Aztán évközben naphosszat csak kapált,
mígnem az éj sokszor leszállt.

Most kell, hogy szerelmesen dalolj,
s e dallammal szívemig hatolj.

Most kell, hogy selymes szoknyád fodrait lengesd,
s közben szívem gitárján, lelkem húrjait pengesd.

Most kell, hogy idebújj hozzám közel,
mint mikor pirkadat után a melengető napfelkelte jön el.

Aznap, mikor lefeküdtek, furcsa álmaik voltak, a betűk világába csöppentek, és el tudták olvasni azokat a könyveket, amiket kaptak.

Langyos már a tavaszi szél,
virágoknak halkan mesél,
csalogatja rügyeiket,
színes, apró gyöngyeiket.

Fagyot elűz havasokon,
patak csordul hegyoldalon,
szalad kora reggeleken,
jeget olvaszt ereszeken.

Harmatvizes hajnalokon
rigó fütyül fenyőágon,
üdvözli a kikeletet,
farsang űzi el a telet.

Hidd el, Isten azért éltet,
nem telt még le küldetésed.
Kaptál időt, te döntöttél,
verset írsz, váltál költővé.
Pozitív a meglátásod,
életedet szépnek látod.
Gondolatod sorba szeded,
sorsod titkát feszegeted.
Kíváncsiak az emberek,
tudd, én is azért szeretlek.
Örömmel látom, megoldod,
tiszta szemű a gyöngysorod.

A birodalom kibővítésével elkezdődött egy új, varázslatos világ.

Egy távoli csillagrendszerben történt az, amit most elmesélek nektek. Az univerzum egy távoli világában született egy kislány, aki az ottani csillagok gyermeke volt.

Szemünkbe tűzött a Nap,
kezem arcom elé kaptam.
Átöleltél, hagytam,
és szinte egyszerre fordítottunk hátat
a Napnak, a tónak, és minden másnak.

Átöleltél újra, egymást néztük,
szemünkben öröm és vágy, és hála,
szívünkben, mint a tó hulláma,
lüktetett, élt, ragyogott
a szerelem áramlása.

Mindeközben gyermekeik iskolákban szerzett tudásával ismerkedtek.

Tudod, nem írtam még a puszikról,
mikor arcod, arcom előtt táncolt,
és kerested azt a pontot,
amelyik még nem kapott bókot,
mert amikor te rám néztél,
minden porcikámat mókásan becéztél,
szemembe gyémántcsillagot meséltél,
arcom gödreibe fülig szerelmes lettél,
fürtjeim halk sóhajoddal érintetted, lágyan,

Mindig mondtad: - „Mutassunk példát!”

Megszokott utamat járom, szakad a hó.
Mégis szívemben napsütés, ragyogó.

Látom a túloldalon a kicsi üzletet,
hol nem is oly rég,
egy forró nyári hétköznapon,
délelőtt volt, vagy talán dél,
szemünkbe csillámport szórt a jókedv,
és te oly boldogan nevettél.

Kezdetét vette a megszállások ideje. A háborúk jöttek, mentek, elszabadult a pokol.

A nagy meglepődésüket ő törte meg épp azon a nyelvrendszeren, amit az úton felfedeztek magukban.

Felettem fellegek, azt írod, nem kellek.
Induljak el egy hosszú úton, nélküled?
Mennyi szép hónap áll mögöttünk,
nem is oly rég még a tóban fürödtünk,
örök szerelmet ígértél, megfőztél.
És most csak azért, mert kifestettem a körmömet,
képes voltál utcára tenni engem és a bőröndömet.
Az is lehet, hogy esni fog,
kéne esernyő, és egy vándorbot.