A társadalmunk fekete gazdasága, a másokat kihasználó vállalkozója, a kényszerűség szoros kapcsolata megalkotja a mai nap történetét. Hallod a hírekben, hogy a béred kicsit több lesz, mert... Mindegy is miért, ebbe most ne menjünk bele. Tudod, hogy nem így lesz, mert nem olyan helyen dolgozol, ahol ezt jó szemmel nézik. Mintha megloptak volna.

Holdvilág ölel át,
ezüstfény simítja vállad,
csendben nyílik a lét,
s a lélek ledobja a fátylat.

Fönt, mint ősi jel,
kulcsot tart a titokhoz,
csendben, halkan érkezik,
mosolyog az álmodhoz.

Szívekben fényt gyújt,
lélegzik az égi csend,
álmot kerget éjjelente,
gyermeknek mesét teremt.

     A bosszúságok az életünk részei voltak mindig és valószínű, hogy velünk maradnak, amíg csak létezünk. Lehetnek aprók, nagyok, feleslegesek, elkerülhetőek. Azt mondják, tőled függ, hogyan állsz a dolgokhoz. Kétségbe vonod ezt az állítást, hiszen a körülmények befolyásolása távol áll tőled.

Indulok, hol erdő lélegzik,
a fák karjában fény zenél,
egy patak súgja, ne siettess,
itt mindenki másként él.

Kövek őrzik léptem nyomát,
mesét, múltat és jövőt,
minden fűszál egy iránytű,
s mind mutatja az időt.

A nap, mint egy öreg mester,
megtanít hallgatni újra,
így létem a természetben,
visszatér a régi útra.

Tündérvölgy szívében, hol szép zöld az erdő,
lépked egy szarvas, tiszta fehér,
kecses, mint a szellő.

Szarván aranyfény, csillogó korona,
minden mozdulata varázslat,
hozzád úgy ragyog fénye oda.

Hófehér bundája, mint a friss hó télen,
szemében a bölcsesség, ott ül a rejtett mélységben.

Nem baj, az idegrendszeremet tönkretették. Én lettem a többi 12.000 embernek a követe, akik hasonlóképpen jártak, mint mi, és elvették a pénzünket.

Aki így jár és ugrál, először megítélik neki a befizetett pénzét, aztán amikor fideszes főnök jön, akkor egy kicsit jobban meggondolják. Meg is gondolták, még öt milliót kellett befizetni.

    Az élet csupa ajándék. Reggel kinyitod a szemedet és máris szembesülsz, hogy az univerzum ajándékkal lepett meg. Csodás érzés. Örömödben mosolyogva készíted el a kávédat. Hálás vagy és megköszönöd. A kis hang, ami benned él, érted dolgozik, fejlődésedet követi, segít és súg neked, máris arra biztat, hogy az energiát áramoltatni kell. Adok-kapok.

Ha kell, bűnöd leszek, vagy meglelt reményed,
sors könyvében leszek neked majd az élet.
Álmok peremén, hol a csillagok égnek,
ott őrzöm titkait minden szép igédnek.

Ha kell, csenddé válok, mit szívedbe rejtesz,
millió emlék, mit sohase felejtesz.
Benned áramlok, mint az éltető véred,
tűz leszek benned, mi lángra gyújtja léted.

   A nap beragyogta a szobát. Kíváncsian nézett körül. Sugaraival bekukucskált a könyvespolcra. A szoba egyik falát mennyezettől a földig könyvek foglalták el. A legfelső polcon kezdte a szemlélődést. Régi borítású, megsárgult, itt-ott megszakadt atlaszok, történelmi olvasmányok, hajós és navigációs kötetek sorakoztak szépen sorban.

Sír a szél, zokog a felhő,
Könnye az arcodon folyik,
Bánatod sokszorosára nő!

A természet veled gyászol,
Azt súgja, ne félj az elmúlástól.
Éld át, mit szíved diktál.

A bánatot, a gyászt, a hiányt,
Mi benned van, zokogj csak,
Tudod, az élet most is veled van.

   Nézem a homokszemcséket, ahogy a homokóra testében lefelé zuhannak, mert ugyanígy zuhanok én is sokszor az idővel. A homokóra pergése, ahogy csendesen nézem, lelkem legmélyebb zugait érinti. Kezembe veszek én is egy marék homokot. Markom, akárhogy is szorítaná, nem tartja vissza az idő porát.

Nem baj, ha most csend van, 
ha nem tapsolt a világ.
a szíved mégis őrzi a kimondott csodát.
Másként jött az ünnep,
mint ahogy vártad rég, 
de benned él a költészet,
egy halk, szelíd emlék. 
Zsuzsa, te lámpás vagy,
ki másnak utat ad. 
A szó, amit leírsz,
egy fénylő dallam marad. 
Nem számít a zaj most,

borgőzös szőlőtőkék között
némán haldoklik a napsugár
elfonnyadt szőlőszemek mögött
a szőlőmolyok pihennek már

bódulatban épp útra keltek
a melegre vágyó madarak
akik mégis itthonra leltek
dideregve velünk maradnak

borgőzös szőlőtőkék között
víg kacagás száll az ég felé
és a puttony, a teletömött
üresen tátong estefelé